édes élet I. - cukoralkoholok

2014.01.22., Szerző: j.norbert


edes_elet1.jpgKi ne szeretné az édességet? Azt mindenki jól tudja, hogy édesíteni nem csak cukorral lehet, hanem számtalan más anyagot is használnak erre a célra. Elsőre nem könnyű közöttük eligazodni: melyik hizlal, melyik nem? Mennyire édesek, okozhatnak egészségkárosodást nagyobb mennyiségben? Bevezetésként az ún. cukoralkoholokat tekintjük át.

De mik is a cukoralkoholok? Bár egy bejegyzés erejéig már foglalkoztunk a témával, tekintettel arra, hogy egyre divatosabbá váló termékekről van szó, érdemes részletesebben is elemezni ezt a vegyületcsoportot. Ezek a vegyületek a cukrok (szénhidrátok) redukciójával képződő többértékű (azaz több alkoholos hidroxilcsoportot tartalmazó) alkoholok. A redukció során a cukrok oxocsoportja alkoholos hidroxilcsoporttá alakul, aminek következtében a cukoralkoholok több szempontból jelentősen különböznek a cukroktól. Bár ugyanúgy színtelen, kristályos anyagok, és számos képviselőjük íze édes, élettani szempontból néhány fontos szempontból előnyösebbek a cukroknál:

  • energiatartalmuk alacsonyabb
  • kevésbé emelik a vércukorszintet (a vér glükózkoncentrációját), mint a cukrok
  • mivel inzulin nem szükséges a lebontásukhoz, ezért cukorbetegek is fogyaszthatják őket
  • egyes vegyületek bizonyítottan fogszuvasodás-ellenes hatásúak (ez részben azzal magyarázható, hogy a cukrokkal ellentétben a cukoralkoholokból a szájban élő baktériumok nem képesek savat előállítani).

Egyetlen, édesítőként használt cukoralkoholnak sincs az etil-alkoholhoz (=etanol) hasonló bódító hatása - ez egyesek számára hátrány, a többség számára azonban nyilvánvaló előny. Hátrányuk viszont, hogy emésztési zavarokat, puffadást okozhatnak, de alkalmazásuk elterjedésének főleg áruk szab határt. A cukoralkoholok ugyanis a növényvilágban sokkal ritkábban, kisebb mennyiségben fordulnak elő, mint a cukrok, előállításuk kémiai vagy enzimatikus úton általában cukrokból történik. Az ipari eljárás költségén kívül az árat nyilvánvalóan az is befolyásolja, hogy divatos termékekről van szó, amelyeket az egészségtudatos (magasabb jövedelmű) fogyasztók vásárolnak.

A cukoralkoholokból az EU-ban (így hazánkban is) hét anyagnak engedélyezett az élelmiszeripari felhasználása. Ez a hét vegyület a szorbit, a mannit, az izomaltit, a maltit, a laktit, a xilit és az eritrit. 

A szorbit (élelmiszer-adalékként E 420 számmal jelölik) elsősorban gyümölcsökben található meg nagy mennyiségben, mint a glükózanyagcsere terméke. Neve a berkenyefa latin elnevezéséből (Sorbus) származik  Kb. 40%-kal kevesebb energiát tartalmaz a répacukorhoz (ezt tartalmazza a boltokban kapható kristálycukor) képest (2,6 kcal/g vs. 4 kcal/g), emellett nem annyira édes. Elterjedten alkalmazzák, nem csak élelmiszeriparban, hanem a gyógyszeriparban is használják édesítőszerként, segédanyagként. Veszélytelen, de nagy mennyiségben puffadást, hasmenést okozhat. Egy éves kor alatt nem javasolt, mert a lebontásához szükséges enzim ebben az életkorban nem termelődik.

A mannit (E 421) hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a szorbit, ahhoz hasonlóan cukoralkohol, kevesebb az energiatartalma mint a kristálycukoré. Felhasználása is hasonló, édesítő, tömegnövelő. Vízhajtó hatása miatt 10%-os infúzióban ödéma (vizenyő) kezelésére használják. Nagy mennyiségben ez is emésztési panaszokat okozhat.

Az izomaltit (E 953) két anyag 1:1 arányú keveréke, a glükóznak szorbittal, illetve mannittal alkotott vegyülete. Szacharózból (kristálycukorból) állítják elő. Felszívódása rossz, tulajdonságai (energiatartalom, édesség) hasonló az előző két vegyületéhez. Nagy mennyiségben (>50 g) emésztési panaszokat okoz.

A maltit (E 965) édesebb mint az eddig felsoroltak (kb. 60-90%-a a cukorénak, szemben a többi vegyület 40%-val), felhasználása hasonló, édesítő, vízmegkötő hatása miatt tömegnövelő, gátolja az ételek kiszáradását. Szerkezetileg hasonló az izomaltithoz.

A laktit (E 966) szintén összetett vegyület (mint az előző kettő), mint a neve is mutatja a laktózhoz (azaz a tejcukorhoz) hasonló szerkezetű anyag. "Mellékhatását" kihasználják, ugyanis hashajtóként alkalmazzák (hazánkban nincs laktit tartalmú gyógyszerkészítmény forgalomban). Energiatartalma szintén kisebb, mint a cukoré.

A xilitről (E 967) már készült egy írás a blogon, ez az egyik legelterjedtebben használt cukorhelyettesítő. Kevesebb energiát szolgáltat, mint a szőlőcukor, nagy mennyiségben (több 10 g) ez is okoz emésztőszervi tüneteket. Ahogyan a többi cukoralkohol, ez sem káros a fogakra nézve, nem okoz fogszuvasodást.  

Az eritrit (E 968) érdekessége, hogy ellentétben a többivel, nagy mennyiségben (közel 90%-ban) felszívódik. Így ritkábban, nagyon nagy mennyiség elfogyasztása után okozhat kellemetlen gyomorpanaszokat. Édessége hasonló a többi anyagéhoz, kb. 40-50%-a a cukorénak. Alkalmazása során allergiás reakcióról beszámoltak.

Összefoglalva: a cukoralkoholok kevésbé édesek és energiatartalmuk is kevesebb, mint a cukroknak (kb. 40%-kal). Széles körben elterjedtek az élelmiszeriparban, de gyógyszerekben is találkozhatunk velük segédanyagként, ritkábban hatóanyagként (lásd mannit). A Sirupus sorbiti (szorbit-szirup) például a patikákban készíthető recepteket összegyűjtő Formulae Normales (Szabványos Vényminták) hetedik kiadásában hivatalos alapkészítmény. Legjobban mégis a rágógumik csomagolásáról ismertek, ahogyan a figyelmeztetést is ott olvashatjuk: "Nagy mennyiségben hasmenést okozhat!". A nagy mennyiség alatt több tíz grammot kell érteni, ilyen esetben gyomor- és bélpanaszokat (puffadás, fájdalom, hasmenés, hányás) okozhatnak, más mellékhatással nem kell számolni. A fogakra sem károsak, nem okoznak fogszuvasodást, valamint cukorbetegek is fogyaszthatják őket, mivel inzulin nem szükséges a lebontásukhoz. Nem is a cukoralkoholokkal kapcsolatban terjed sok ellentmondásos információ, hanem más édesítőszerekről (aszpartám, aceszulfám, stb). Ezekkel majd a másik, nagyobb lélegzetvételű írásunkban foglalkozunk.

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr65735212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tankaranka 2014.01.22. 21:01:35

Nekem nincs emésztési gondom se a xilittel se az eritritollal, de az is igaz, hogy visszafogottan használom, csak süteményekbe, meg lekvárt azzal teszek el, de általában kevesebbel mint a recept által ajánlott és max hetente, tiznaponta sütök. Kávéba csak tejet, tejszint teszek, azokat az ételekről meg lemondtam, amihez extrém sok cukor kell.

2 év óvatos diéta ( igyekszem kerülni a fehérlisztet, rizst stb ) több mozgás mellett 18 kg-val vagyok kevesebb , az 3 ruhaméret és nincsenek visszaesések. Szerintem ezek a cukoralkoholok jól kiegészitik a diétát és aki még csak inzulinrezisztenciával kinlódik, az is érzi a különbséget a cukorral ill az eritritollal készült ételek közt, az utóbbinál nem jön az a szörnyü álmosság meg később a szénhidrátéhség.

zsuzsanon 2014.01.23. 00:00:41

Mivel az eritriol jobban felszívódik, ezért jobban hasznosul
(hizlal :) a többinél?

j.norbert 2014.01.23. 07:48:46

@zsuzsanon: Nem, mivel változatlan formában ürül a vizelettel.

konigjanos 2014.01.23. 10:38:34

Nekem a maltitol-os cuccok okoznak hasmenést, már kisebb mennyiségben is (pl norbis csokik) a xilit, eritrit nem. Viszont a xilitnek van egy kis szinte mentolos mellékíze...

belekotyogok 2014.01.23. 13:05:21

Ezek a szerek arra lehetnek jók szerintem, hogy kicsit visszafogják az embert a cukorfogyasztásban. Eleve 1,5 v 2* annyi kell belőle, mint a cukorból, viszont rém drága, ezért az ember kevesebbet tesz belőle és lassan hozzászokik a kevésbé édes dolgokhoz.

fordulo_bogyo 2014.01.23. 17:57:39

Elgondolkoztam, hogy miert alacsonyabb az energiatartalmuk?
Ugye a szervezet "elegeti" oxidalja a cukrokat. Ez ellentetes folyamat a redukcioval, naivan ugy gondolnam, hogy a cukorbol redukcioval keszitett cukoralkohol nagyobb energiaju, mivel eggyel tobb hidrogenatom van benne, ami elegetheto.

Tudom, hogy nem igy van, nem magasabb az energiatartalmuk de kivancsi lennek: miert?
El tudna valaki magyarazni? Elore is koszi!

j.norbert 2014.01.23. 18:31:43

@fordulo_bogyo:

Az alacsonyabb a érték a korlátozott felszívódásból jön ki (ez a mellékhatás oka is: a vastagbélben lévő baktériumok fermentálással bontják le. A bomlástermékek, ha nagy mennyiségben vannak jelen, okozzák a kellemetlen tüneteket). A szorbitot pl. a szorbitol-dehidrogenáz fruktózzá alakítja, az pedig tud tovább metabolizálódni. A bélből a véráramba vezető transzportfolyamat könnyen telíthető lehet, de ezt csak vélem.
Az eritritol meg felszívódik szinte teljesen, de az meg változatlanul ürül.

www.polyols-eu.com/files/Food_energy_value_of_polyols.pdf

gybencsko 2014.01.24. 15:47:45

Köszönjük a bejegyzést, ez is nagyon jó, mint minden a blogon.

Ezek közül elég sokkal találkoztam már.

Szorbit van néhány védőoltásban, EZÉRT rákot, meddőséget, autizmust, bénulást, meg mindent okoz, amit akartok. A Labant mondta :D :D :D

Mannitot már használtam acetálképzéshez, de elfelejtettem megkóstolni, na majd legközelebb (miket nem mondok :O )

Van Óbudán egy cukrászda, ahol olyan sütiket árulnak, amiben nincs tojás, glutén, laktóz meg semmilyen cukor, szóval az is eheti, aki mindenre allergiás a világon, de joggal kérdezi az ember, hogy akkor mégis mi a fene van benne, mert láthatólag nem csak levegő az egész. A válasz a xilit. Ami pedig megdöbbentő, hogy nagyon finom :)

[Prolixus] 2014.01.25. 21:39:44

Üdvözlet!

Jó kis bemelegítő volt, de a folytatás bizonyára több ellenérzést fog kiváltani majd egyesekből. :)

Viszont most (kivételesen) úgy érzem szakmailag nem teljesen korrekt a cikk. Vagy az én bikém tudásom kopott már meg ennyire? Na majd kiderül. Konkrétan:

- "kevésbé emelik a vércukorszintet (a vér glükózkoncentrációját), mint a cukrok"

Van, amelyik egyáltalán nem emeli nemde? Pölö egy mannitolból hogy lesz glükóz? Tudtommal éppen azért lehet használni ozmotikus diuretikumként, mert változatlan formában ürül a vesén keresztül.

- "mivel inzulin nem szükséges a lebontásukhoz, ezért cukorbetegek is fogyaszthatják őket"

Itt a megfogalmazással van problémám. Az inzulin ugyanis tudtommal nem szükséges a hagyományos cukrok lebontásához sem, szóval a cukoralkoholok ebben a tekintetben semmilyen "extrát" nem tudnak felmutatni. Emlékeim szerint az amilázok, az oligo és diszacharidázok sem igényelnek inzulint a működésükhöz.

j.norbert 2014.01.26. 09:02:41

@[Prolixus]:

"Van, amelyik egyáltalán nem emeli nemde? Pölö egy mannitolból hogy lesz glükóz? Tudtommal éppen azért lehet használni ozmotikus diuretikumként, mert változatlan formában ürül a vesén keresztül."

Igaz, igaz.

"Itt a megfogalmazással van problémám. Az inzulin ugyanis tudtommal nem szükséges a hagyományos cukrok lebontásához sem, szóval a cukoralkoholok ebben a tekintetben semmilyen "extrát" nem tudnak felmutatni. Emlékeim szerint az amilázok, az oligo és diszacharidázok sem igényelnek inzulint a működésükhöz."

Ez így van, viszont a glükóz sejtekbe való bejutását az inzulin segíti (nem akartam a cikket teleírni a különböző GLUT-fehérjékkel, no meg vannak inzulin-independens szövetek is, stb). Persze, hogy nem kell az aktivitásukhoz inzulin, de ha nem jut be a sejtbe (az amiláz emésztőenzim, de annak meg inkább az oligo- és poliszacharidok a szubsztrátjai). A lebontás helyett a hasznosulás lenne jobb, mivel nehezen szívódnak föl, s nem mindegyik alakul át, ill. bomlik le (a szorbit pl. nem nagyon szeret membránokon átmenni).

Köszönöm a pontosítást!

[Prolixus] 2014.01.26. 13:53:14

@j.norbert:

Nincs mit, de nem pontosításnak szántam, egyszerűen csak elbizonytalanodtam a saját tudásomat illetően. Így már persze tiszta a dolog, köszönöm.

Egyébként persze teljesen érthető, ha nem akarta a cikket a nagyközönség számára lényegtelen, agyzsibbasztó információkkal túltelítetté tenni (még a végén kicsapódik valami :) ).

Levee44 2014.01.28. 11:38:08

Valaki van olyan okos, hogy meg tudja mondani: egy Crohn-beteg számára ajánlható-e bármelyik ezek közül cukor helyett?

LHedvig 2015.07.13. 11:49:20

Hétvégén vettem egy jégkrémet, amire az volt írva, hogy no lactose, no sacharoz. Na jól van, gondoltam. Tegnap délután megettem. Ma reggel 5-ig voltam fent, ezt az időt nagyrészt a toaletten töltöttem. Akkor fogtam egy nagyítót, mert nagyon pici betűkkel volt a dobozon a tartalom és láttam, hogy xilittel édesítették. Ha ez nagyobb betűvel történik, nyilván nem veszem meg, mert tudom, hogy a xilitre és a maltitra nagyon érzékeny a gyomrom. Ez is egy nagyszerű és fogyasztóbarát gazdaságpolitika, nem?

lactoveGAYATRI 2016.03.30. 16:28:56

@LHedvig: már csak azért is, mert a xilit ráadásul nem más, mint GMO-kukorica...Ezt olvasd el: alimento.blog.hu/2014/09/15/xilit_903

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2016.10.08. 02:30:10

@LHedvig:
Mert nem ismered a mértéket, tömöd magad, mint egy disznó.
Mindenki tudja, hogy cukoralkoholokból naponta legfeljebb kezdetben 2, majd 3, majd 4, majd 5, és végül 6 teáskanálnyi fogyasztható. Vagyis, hozzá kell szoktatni a szervezetet, és ha hozzászokott, akkor 6×5 = napi 30 g-nál meg kell állni.
Miért nem lehet ezt megérteni?

Munyi cica 2016.12.05. 14:03:30

De jó ez a cikk, most olvasom csak :). Köszönjük a többivel együtt! Azt szeretném kérdezni, az igaz, hogy a cukorbetegeknek felírt patikai, (szacharinnal édesebbé tett) szorbit a szervezetben fruktózzá bomlik le? Valahol régen ezt olvastam, ez maradt meg bennem, hogy majdnem olyan mintha a fruktózt fogyasztanánk, és most fontos lenne tudnom.
Azt látom itt, hogy a sorbitol-dehidrogenáz fruktózzá alakítja, de honnan kerül ez elő? :D Ez mindig van? Köszönöm előre is, ha segítetek!
Székrekedésben ill. ha valakinek kerülni kell a fruktózt, fruktózérzékenység miatt, mit ajánlotok? Eritrit?

Munyi cica 2016.12.07. 21:47:49

Bocsánat, erre nem tudna válaszolni valaki? :-) Köszi!

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpg

Dr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpg

Dr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpg

Dr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész

hajdu-zsanett-100x150.jpg

Dr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpg

Boros Klára
vegyész, doktorandusz

barbi.jpg

Dr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész

913_csapibence_120119_015.jpg

Dr. Csapi Bence
gyógyszerész

no-pic.jpgDr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

21no_logo.png

A 21 NŐ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT alapítvány prominens szakembereinek Védjegye tanúsítja a Ködpiszkáló blog szakmai hitelességét és társadalmi hasznosságát.

Nekem szól! Egészségértés díj, egészségügyi szakember kategória 2. hely

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

Ködpszkáló a Facebookon

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

süti beállítások módosítása