köldökgyertya

2016.05.22., Szerző: kodpiszkalo

testgyertya_fogyokura_ongyogyito_koldokcsakra_koldokgyertya.jpgVan egy kis fölösleges pénze? Javaslom, ajánlja fel valamilyen jótékony célra. Persze van, aki nem ezt teszi: a papírpénz meg is gyújtható, sőt, a WC-n is le lehet húzni. De ami még jobb: teljesen haszontalan temékeket is vehetünk belőle. Sokakat ez nagyobb elégedettséggel tölt el, mintha tábortüzet raknának a megtakarításukból.

Az értelmetlen, haszontalan termékek között jelentős arányban találhatóak olyanok, amelyeket a vásárlók egészségük megjavítása érdekében vásárolnak. A fogyasztószerek pedig ezen az alkategórián belül is biztosan a dobogón vannak.

Sajnos, sokan képtelenek elfogadni, hogy kevesebb evéssel és több mozgással tehetünk a legtöbbet a testsúlycsökkentésért. Nem véletlenül: nem könnyű lemondani a finom falatokról, s a sportolásban pedig az a legrosszabb, hogy nagyon fárasztó. Hát nem könnyebb a kényelmes fotelben hátradőlve, csipszet majszolgatva bevenni egy fogyasztópirulát, vagy valamilyen, különösebb strapával nem járó hókuszpókusszal lefogyni? Hát de. S erre a pofonegyszerű felismerésre egészen nagy iparág épült.

Miért ne fogyhatnánk le például köldökgyertyával? Az ötlet nagyszerű: a fülgyertya sokak körében népszerű termék (igaz, hogy szakemberek szerint nem ér semmit, sőt veszélyes), erre könnyen ráépíthető egy újabb felhasználási mód és cél. Ehhez elő kell venni a jól bevált receptet: egy jól megkomponált áltudományos blabla sokak pénztárcáját megnyitja. Hiszen ki ne olvasná jóleső érzéssel, hogy egy olcsó módszerrel a szervezet metafizikai és/vagy biopszichikai központjára hatva is lefogyhatunk? A sejtjeink elektromos rendszeének befolyásolása által? Ráadásul még a hopi indiánok is ezzel fogytak le (vagy el?) - ááálllííítólag... Mert ugye:

A köldök az emberi szervezet metafizikai és/vagy biopszichikai energia központja; szenvedélyeink, túlfogyasztásaink (evés, élvezeti szerek) irányítója. Amikor köldökgyertyázol, ezt a központot harmonizálod: így köldökgyertyázással még a fogyókúrád is felgyorsíthatod, miközben kellemesen pihensz kedvenc díványodon! (...) 

Köldökgyertyázással az összes alapvető szerv és őselem összekapcsolódik, serkentve a csí" és a vér áramlását az egész szervezetben. A köldökgyertyázás egyesíti az egész szervezetet, és fenntartja a harmonikus működési állapotot, egyensúlyt. Mindezek pedig segítik a blokkoldást, mint például az elhízás, vagy kényszeres evés kiváltó okainak felszámolását és elengedését. Utat enged a salakanyagok távozásának, elősegíti az emésztést és csökkenti a gyulladásos gócokat, ráadásul mellékhatások nélkül. A köldökgyertyázás célja a testet átszövő energiapályák oldásán át a szervezet egyensúlyi állapotának visszaszerzése, az érzőreceptorok aktiválásával a test öngyógyító folyamatainak befolyásolása. A testgyertyák a köldökben elégetve, elősegítik az emésztést, alkalmasak a testsúlycsökkentő diéták kiegészítésére.

Ezek olyan blőd állítások, hogy tudományos cáfolatukra nem kell (és nem is lehet) túl sok karaktert pazarolni: a köldökgyertya működési elvével kapcsolatos állításoknak az égvilágon semmi alapja és semmi értelme. Amit fent olvashatunk, az nem más, mint egy teljesen bizonyítatlan hatású "fogyasztószerről" szóló, a vásárlók befolyásolására (hogy azt ne mondjam: megvezetésére) mesterien megfogalmazott szöveg... 

A diványon való heverészés azonban fogyókúraként valóban vonzónak tűnik... Kíváncsian várom, legközelebb melyik testnyílásba kell gyertyát dugnunk a még jobb egészségi állapot elérése reményében!

Kép forrása: http://koldokgyertya-testgyertya.anatur.hu/

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr528727576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csutkababa 2016.05.22. 09:39:22

"alkalmasak a testsúlycsökkentő diéták kiegészítésére."

Ohohó, szóval diétázz, mozogj, és mellékesen gyertyázz. Nos, le fogok fogyni. De nem a gyertyától :)

kicsicé 2016.05.23. 17:21:45

Kedves Ködpiszkáló Blog! Ha már a félelmetes és/vagy blőd "gyógymódokról" írtok, kíváncsi lennék a véleményetekre ezzel kapcsolatban: testunk.e-goes.com/hidrogen-peroxid-hatasa/

Ami megijesztett, hogy egy számomra kedves barátnőm kezdte el inni(!) a H2O2-t, mondván hogy az egészséges és energizál meg oxigenizál (sic!) és megelőzi a rákot. (!!!) Ugye jogos, hogy a hajam égnek áll tőle és nemhogy jót tesz magának de egész jól meg is tudja magát mérgezni? (1. nap egy csepp, második nap kettő, stb így fel ötig az ő módszere).

Ha ki tudnátok fejteni ezzel kapcsolatos álláspontotokat, nagyon szívesen dugnám az orra alá, mert nekem úgysem hiszi el, hogy nem minden úgy van, ahogy az internet megírja.. :-/

Köszönöm!!!

csikosúr66 2016.05.24. 12:41:10

Ez a köldökgyertya nagyon nagy dolog.Végre áttörést érhetünk el a vagina- és ánuszgyertya felé !!!

noirp 2016.05.25. 10:08:09

@csikosúr66: Istenkém, úgy tudtam, hogy a végbélgyertyával valaki meg fog előzni :-)

2016.05.30. 15:33:03

Ez eddig a legjobb találatotok! Ennyi baromságot egy helyen! Tényleg kényelmesen hangzik feküdni és közben harmonizálni. Ha bejön a férj közben, totál hülyének néz :D

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2016.05.30. 15:34:45

@saláta boglárka: Férj?? Minek??? Köldökgyertyával teljes az élet...

noirp 2016.06.01. 08:19:26

@kodpiszkalo: ...teljes, ha a gyertyát a megfelelő helyre dugod (szerintem nem kellene kifejtenem)

Untermensch4 2016.06.12. 17:30:25

@kicsicé: "barátnőm kezdte el inni(!) a H2O2-t, mondván hogy az egészséges és energizál meg oxigenizál "
Amennyiben a barátnőd egy hidrogén-peroxid -meghajtású tengeralattjáró akkor ez mind igaz. Ha ember akkor próbáld meg a hajszőkítés kapcsán megközelíttetni vele a problémát. Bízok benne hogy legalább megkérdez egy fodrászt aki dolgozik vele és vszeg tanították neki hogyan ne ölje meg magát ezzel az anyaggal.

polo88 2016.07.07. 19:23:14

Úgy tudtam, hogy a blog célja (ideális esetben), hogy megválaszoljon gyógyszerészeti-közeli témákban kérdéseket, tévedéseket cáfoljon, vagy kijelölje a helyes utat. Eszköztárában többek között tudományosan alátámasztott érvek, logaikai kapcsolatok és tanulmányok szerepelnek.

Ez a cikk arról szól, hogy a szerző nem ért egyet a fül- és köldökgyertyával. Én sem, és egy bögre kakaó mellett kacsintgathatnánk egymásra, és megmosolyoghatnánk ezeket az állításokat.

Vannak viszont emberek, akik tényleg hisznek ezekben a csodaszerekben, és nekik nem elég egy ilyen cikk. Ha őket nem is lehet meggyőzni, hozzátartozójukat már talán igen, aki ráhatással lehet a kamutermék-hívőre.

Ezek ellen a kamu termékek ellen lassú, fáradtságos és unalmas a küzdelem. 1001-edjére is le kell írni, hogy miért nincs igaza a terméket bemutatónak, rávilágítani az esetleges belső és tudományos ellentmondásokra. De annak a kikiáltása, hogy ez "mekkora kamu", nem visz előbbre.

Persze könnyen jár a szám (billentyűzeten a kezem), miközben nem én írom a cikket. Kitartó munkát kívánok minden kedves blogírónak, hisz már így is sokat tettek az emberekért.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2016.07.07. 19:50:13

@polo88: a kritika részben jogos. Sajnos, van olyan mértékű marhaság, amely megcáfolására a "szokásos" módfszerek nem jók: mert ha van egy csúsztatás, egy féligazság, azt meg lehet cáfolni, de amikor az összes alapvető szerv és őselem kapcsolatáról értekeznek, nincs hová nyúlnom...

Ráérek 2016.07.13. 08:53:58

OFF: Gratulálok a blog névadójának a frissen elnyert Bolyai ösztöndíjhoz. :-)

-- egy lelkes olvasó (és megrögzött kuruzslásellenes harcos :-D)

fordulo_bogyo 2016.07.13. 23:17:08

@kodpiszkalo: Ezzel minden tiszteletem mellett vitaba szallok:
"az összes alapvető szerv és őselem kapcsolatáról értekeznek, nincs hová nyúlnom"

Ha azt mondjak oselem, alapveto szerv, meridian, csakra, csi, biorezonancia, homeopatias viz-emlekezet... nem cafolni kell, ha megkerdezi: mi tamasztja ala, hogy ezek leteznenek? Honnan, miert gondoljak, hogyan jottek ra?
A kapcsolatukkal kapcsolatban ugyanez.

Vincente82 2016.07.18. 22:22:21

@kicsicé: A 3%-os hidrogén peroxid gyógyászati felhasználása jelenleg a sebkezelésre korlátozódik. A jelenleg hivatalos Formulae Normales VII. kiadásában "bűzös és gennyes sebek szagtalanítása, tisztítása, a pörkök oldása, a sebbe beragadt kötések eltávolítása, stb. céljából."
Bár a tömény, 30%-os hidrogén peroxid igen durva dolgokat képes tenni a szervezettel, itt nem kell megijedni. Ha jól olvasom, a kúra legtöményebb oldata 20 csapp (kb. 1ml) 3%-os hidrogén-peroxid 100 ml vízzel elkeverve. Az így kapott oldatunk tehát kb. 0,03%-os lesz. A többi (1,2,3, stb. cseppet tartalmazó) oldatok még hígabbak. Azaz ez így az ártani nem használ című hülyeség.

Trabant_Spezial 2016.07.20. 00:32:11

FORDULO_BOGYO 2016.07.13. 23:17:08 "[[Ha azt mondjak oselem, alapveto szerv, meridian, csakra, csi, biorezonancia, homeopatias viz-emlekezet... nem cafolni kell, ha megkerdezi: mi tamasztja ala, hogy ezek leteznenek? Honnan, miert gondoljak, hogyan jottek ra?]]"
De hát ezekre léteznek válaszok. Neme néztél utánna?

fordulo_bogyo 2016.07.20. 03:58:52

@Trabant_Spezial: Utananeztem: nincs ra valasz.
Osi kinaiak, kozepkori nemet, indiai akarki valahol leirta. OK. De hogyan jott ra? Mi az a kiserlet, megfigyeles, ami kimutatja? Sajnos ilyen nincs!
ha nem ertesz egyet, mutass ra, ki az alapja az oselemek feltetelzesenek? Hogyan ismertek fel oket?
A csi hogyan vizsgalhato, eszlelheto, merheto?
A biorezonancia merese?
Homeopatias vizet hogyan kulonboztet meg valaki a kozonsegestol, vagy ket kulonfele homeos bogyot egymastol? Egyhavi fizetesemet (amerikai egyetmi fizetes!) felajanlom annak, aki haromfele jeloles nelkuli homeos bogyorol par ismerlesben (legyen harom ismetles) helyesen megallpitja, melyik bogyo mire emlekezik!
[ugyanez egy valodi hatoanyagos szernel nevetsegesen egyszeru rutin kemiai, biokemiai, fizkem. stb eljaras]

noirp 2016.07.21. 08:49:59

Kedves Ködpiszkálóim, nyári szünetet tartotok? Hiányoznak ám a posztok :-)

noirp 2016.07.21. 08:54:41

@Vincente82: Fogászok is használják, úgy vettem ki, fertőtlenítésre, tisztításra -- nekem legalábbis azt mondta az agyarász, mikor véletlenül a képembe fröccsent pár csepp az oldatból, hogy 3%-os H2O2 (s elnézést kért).

Trabant_Spezial 2016.07.22. 01:12:52

@fordulo_bogyo 2016.07.20. 03:58:52():
Hű, ez komoly felajánlás! Ez egyben rámutat arra is, mennyire alultájékozott vagy homeopátia dolgában. De elnézőek vagyunk, nem kérjük a pénzedet.

Corvilupo 2016.07.22. 08:52:06

@Trabant_Spezial: ”De elnézőek vagyunk, nem kérjük a pénzedet.” Azt hiszem nem csak Fordulo_Bogyo a nagyképű itt, bár róla legalább van sejtésem miért.

pannonfunk 2016.07.23. 18:34:01

@Trabant_Spezial: Mármint úgy érted, hogy ingyen is hajlandó vagy elvégezni és dokumeltálni a leírt kísérletet? Vagy virágnyelven elismered, hogy igaza van a kommentelőnek? :)

fordulo_bogyo 2016.07.23. 18:41:48

@Trabant_Spezial: Igazad van, reszben:
"mennyire alultájékozott vagy homeopátia dolgában" alul IS tajekozott, mert a homeos szakirodalom elolvasas utan a legkisebb helyisegben alulrol alkalmazva teheto csak hasznossa... ;-)

OK, ha nem kell felajanlott dij, akkor ingyen prezentald az eredmenyeket. Vagy ha nem tudod, akkor kerj engedelyt meghunyaszkodni, es szerenyen hallgass!

Emelem a tetet. $10 000 (USA dollar) arra, hogy nem lehet megkulonboztetni semmilyen modon (sem kemiai elemzes, sem elettani hatas(!) alapjan harom tetszolegesen kivalasztott homeos bogyot.
Te mennyit teszel fel arra, hogy meg lehet oket kulonbzotetni?

fordulo_bogyo 2016.07.23. 18:44:53

Merhetsz rezgest, olvashatod a viz memoriajat, osszehasonlithatsz betegeket, akik az egyiket vagy a masikat szedik, kemiai elemzest is vegezhetsz... barmit. Azt allitom, hogy az uvegre/dobozra ragasztott cimken kivul nincs semmi de semmi kulonbseg a kulonbozo homeos bogyok kozott.

Sörös Edit 2016.07.28. 17:51:07

A fülgyertyát nem csak a betegek visszajelzése, de saját tapasztalatom alapján is jónak tartom. Kövezzetek meg nyugodtan.

csikosúr66 2016.07.31. 12:55:00

@Sörös Edit: Persze,hogy van jó hatása. A beteg szarul van,rossz a közérzete.A család körbeveszi , lefekteti, meggyújtják a gyertyát.Még egy pici karácsonyi hangulat is keletkezik.Kellemes viaszillat,meghitt környezet.Utána biztos, hogy egy kicsit jobban van, de ettől még semmi sem történt a középfülgyulladásával.

bodrillard 2016.08.05. 23:00:10

@polo88: Az a legnagyobb baj, hogy ezek mogott a kamutermekek mogott metodikus/szisztematikus problemak vannak, hiszen aki akarja ugyis rafoghatja akar a placebo hatasra vagy barmire, a melyebb strukturalis problemakkal pedig nehez szembesiteni embereket.

Talan ez az egyik legjobb website amit ismerek, es felhivja peldaul a "correlation isn't causation" problemara a figyelmet: www.tylervigen.com/spurious-correlations

Mert a valodi problema valahol itt kezdodik, es ezert olyan nehez megmagyarazni sokaknak hosszas es idegesito vitak nelkul.

Bolo70 2017.03.30. 20:29:26

Kétségtelen a köldökgyeryától fogyni nem lehet. Ez több mint vicces...
Én mandulagyulladáskor szoktam a gyulladást csökkenteni vele,
párom, ha a petefészke fáj.
A gyerekem fülét sok gyulladáskor mentette meg a fülgyertya, hogy ne kelljen felszúrni. A szomszéd kis srácnak folyamatosan felszúrták a fülét, amíg nem ajánlottuk az anyjának, hogy ugyan próbálja már meg, sokat nem veszít vele. Azóta nem szúrták fel.
Egy romániából jött srác dolgozott a házunknál, mikor építkeztünk. Begyulladt a füle. Kért egy nagyméretű újságot és összesodorta, enyhe tölcsér alakban. Majd a fülébe helyezte, mint egy fülgyertyát szokás. Kis tömeg vette körül, mondanom se kell. Meggyújtotta és annyi volt a fülgyulladásának.
Szép napot.

Untermensch4 2017.03.31. 00:48:59

@Bolo70: "Kért egy nagyméretű újságot és összesodorta, enyhe tölcsér alakban. Majd a fülébe helyezte, mint egy fülgyertyát szokás. Kis tömeg vette körül, mondanom se kell. Meggyújtotta és annyi volt a fülgyulladásának."
Akkor maga a fülgyertya egy teljesen felesleges termék, pótolható összecsavart újságpapírral.
Sztem köldökgyertya helyett is lehetne az újságpapíros módszert használni.

Bolo70 2017.03.31. 07:58:59

:) Mondasz valamit!

VHenike 2019.08.14. 14:25:01

Gusztustalan undorító férgek vagytok.... De tudjátok ti ezt!

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2019.08.14. 14:26:52

@VHenike: az észérveknek van helye, a mocskolódásnak nincs.

VHenike 2019.08.14. 14:37:19

@kodpiszkalo: Amit ti csináltok itt, az is mocskolódás, csak "illendő" finom formában, tudom én mire megy ki ez az egész... kár hogy a legtöbb embert meg tudjátok vezetni, engem nem, sajnos emiatt tart itt az emberiség, ahol.... De mondom egyszer mindenkinek el kell számolnia...

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpg

Dr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpg

Dr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpg

Dr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész

hajdu-zsanett-100x150.jpg

Dr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpg

Boros Klára
vegyész, doktorandusz

barbi.jpg

Dr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész

913_csapibence_120119_015.jpg

Dr. Csapi Bence
gyógyszerész

no-pic.jpgDr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

21no_logo.png

A 21 NŐ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT alapítvány prominens szakembereinek Védjegye tanúsítja a Ködpiszkáló blog szakmai hitelességét és társadalmi hasznosságát.

Nekem szól! Egészségértés díj, egészségügyi szakember kategória 2. hely

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

Ködpszkáló a Facebookon

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

süti beállítások módosítása