melyik halolaj veszélyes és melyik hasznos?

2019.11.11., Szerző: kodpiszkalo

fish-oil-1915425_640.jpgA jó félrevezetés alapja, hogy féligazságokkal operáljunk. A hazug ember és a sánta kutya esete ismert, a féligazságokkal manipulálókra viszont nem érvényes a közmondás, amit ők mondanak/írnak, az valamennyire hihető, elsősorban azért, mert részben igazat is állítanak. Azt azonban nem mindig könnyű eldönteni, hol ér véget az igazság és hol kezdődik a évinformáció. Jó példa erre az a cikk (a sok közül) , amely a halolajak tesztelésről szól:

Veszélyes halolajat szedsz? Így teszteld egy pohárral!

A halolaj készítményeken jelenleg nem kötelező feltüntetni, hogy természetes triglicerid formában vagy mesterségesen átalakított (és olcsóbb) etil-észter formában tartalmazz-e az omega-3 zsírsavakat.
Azért is fontos a természetes formát hangsúlyozni, mert kutatások bizonyítják, hogy az etil-észtert (EE) tartalmazó halolaj készítmények kevéssé hatásosak a szív-és érrendszeri problémákra. Sajnos azonban ezzel kapcsolatos információt nem kell közölnie a gyártónak, így egyetlen módszerrel lehet megtudni, hogy az általunk fogyasztott halolaj kapszula mit tartalmaz.
Ebben a hungarocell-teszt lesz segítségünkre.
Egy hungarocell darab is elegendő a kísérlet elvégzéséhez. A videóban három pohárra csepegtet három különféle halolaj készítményt a vlogger, és  jól  látható, hogy az etil-észtert tartalmazó készítmény rövid időn belül elkezdi szétmarni a poharat. A természetes formátumú Omega-3 készítmény viszont nem.

Ez a szöveg azért különösen hiteles, mert a"hungarocell-teszt" otthon is elvégezhető (vagy megnézető a neten terjedő számtalan videó valamelyikében, pl. a lent láthatóban), és az ember megtapasztalhatja: a termékek egy része oldja a műanyagot, más részük nem.

A jelenség tehát létezik, de nem mindegy, hogyan tálaljuk. 

A megfigyelt jelenség alapja a hasonló hasonlót old elv. A hasonlóság alapja a polaritás: poláros anyag polárost, apoláros apolárost old (ha folyadékokról van szó: azzal elegyedik) - az ellentétes polaritás oldhatatlanságot és az elegyedés hiányát eredményezi. A poláros víz oldja a poláros cukrot, az apoláros olaj viszont nem. A polaritást az anyagokat felépítő molekulák szerkezete, azok kémiai kötései határozzák meg. Az a halolaj, amely a hungarocellt (kémiailag: polisztirolt) jobban oldja, polaritásban közelebb áll ahhoz.  

De hogyan lehet eltérő a halolajok polaritása? Egyszerűen azért, mert sok termék a halolajat némileg tisztított, átalakított formában tartalmazza. A halolajok az úgynevezett omega-3 zsírsavak (eikozapentaénsav EPA, dokozahexaénsav - DHA) miatt egészségesek. Ezeket a zsírsavakat a halolaj nem szabadon, hanem jellemzően glicerinmolekulákkal (észterkötéssel) kapcsolódva tartalmazza. Egy glicerinmolekulához 3 zsírsav kapcsolódhat: ezek a trigliceridek. A halolajok napi dózisa viszonylag nagy, és azért, hogy a bennük található fontos zsírsavak kényelmesen, legfeljebb néhány kapszulában (és ne evőkanállal) bevehető legyen, előállítottak olyan termékeket, amelyek az EPA-t és DHA-t koncentrált formában tartalmazzák. A tisztítás során megszabadulnak a hatás szempontjából nem jelentős anyagoktól, így részben azoktól is, amelyek a halolaj jellegzetes szagát adják. 

A "koncentrált halolajnak" három formája lehetséges:

  • a trigliceridekből felszabadítják a szabad zsírsavakat, majd eltávolítják a kevésbé hasznos zsírsavakat, így egy EPA-DHA-dús zsírsavkeveréket kapunk
  • a fenti keverékből vagy a nyers halolajból átészterezéssel etil-észtereket állítanak elő (zsírsav + etanol)
  • a zsírsavkeverékből glicerin-észtert (trigliceridet) állítanak elő, de ez már (a nyers halolajjal szemben) olyan triglicerid, amelynek zsírsavösszetevői döntően az EPA és DHA

A forgalomban lévő termékek a fentiek valamelyikét, esetleg finomítatlan halolajat, vagy mindezek keverékét tartalmazzák. Ezek közül polaritásban az etil-észterek állnak a legközelebb a polisztirolhoz, így az etil-észtert tartalmazó halolajtermékek viszonylag gyorsan oldják a hungarocellt (a többi típus is oldja, csak lassabban).

Van-e mindennek köze ahhoz, hogy a halolaj mennyire hatásos vagy biztonságos? Nos, először is le kell szögezni, hogy egyetlen szervünk anyaga sem hungarocell, az emberi szervezetben egyik halolajtípus sem tesz kárt. Sem oldás útján, sem más módon. A hasznosságot tekintve vannak olyan adatok, amelyek szerint az etil-észtert tartalmazó olajok valamivel kevésbé hasznosulnak (szívódnak fel), mint a trigliceridek, más adatok szerint nincs jelentős különbség ilyen szempontból sem. Mindezt az is alátámasztja, hogy a halolajok hasznosságáról szóló nagy vizsgálatok zömét etil-észtert tartalmazó termékkel végezték (igen, azzal, ami feloldja a hungarocellt). A halolajak egy részét veszélyesnek beállítani kiváló trükk lehet azok részéről, akik más típusú terméket forgalmaznak, de mindennek az égvilágon semmi köze nincs a készítmények hatásosságához és biztonságosságához: a zsírsavak típustól függetlenül felszívódnak, és kifejtik hatásaikat az emberi szervezetben. 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr6415298070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silverrant 2019.11.12. 12:36:42

Nem valamivel kevesbe, hanem olyannyira nem hogy kutatasokat kell kukazni miatta. Ami ellen termeszetesen hangosan tiltakoznak az ostoba tudosok akik etileszter format hasznaltak.
Ez persze harchoz vezet es a tudomanyt hitelteleniti em block. Ezt mondja azt mondja.

Ilyenkor a felugyeleti szervek felelossege a mervado.
Ott kene kiosztani nehany ev bortont es szigoru szabalyokat hozni.

kismokus41 2019.11.12. 12:52:32

Annyira taglalod a hungarocell oldását, h észre se vettem, h az a végkövetkeztetésed, h ettől még NEM ártalmas az emberre. Bár én biztos nem szednék be olyat, ami oldja a műanyagot.

CCnick 2019.11.12. 15:04:02

@kismokus41: teljes joggal, hiszen még feloldja a műbeles virslit evés után a gyomrodban.

inteligencs elenzeki 2019.11.12. 19:02:12

A hungarocellt viszont kifejezetten ajánlott etil-észteres cuccal fogyasztani, mert az (szemben más készítményekkel) segíti a hungarocell felszívódását :)))

Ez egy chopper, édes 2019.11.13. 08:10:50

Kedves Ködpiszkáló!

Mint a blogod lelkes olvasója, köszönöm, hogy írtál a témáról. A "posztban poszt", amire hivatkozol, az enyém. Jómagam Szabó Gál Bence egyik előadásán hallottam erről a tesztről.
A posztomat természetesen kiegészítem az általad írottakkal, hiszen nem termékforgalmazó vagyok, csak egy érdeklődő laikus. Aki beismeri, ha hülyeséget írt :)
Köszönöm a munkád!

wnw 2019.12.13. 16:52:27

Kedves Szerzők!

Nagyon köszönöm, hogy megírtátok ezt a cikket!

Én voltam, aki még hónapokkal ezelőtt levadászta a youtube-on ezeket a videókat, elég sokat sikerült, magyart is, külföldieket is, ahová lehetett írtam. Többek között azt is, amit itt a cikkben bemutattok, amire nem véletlenül nem lehet kommentelni, azonnal letiltotta a megjegyzéseket a hölgy. Kaptam is a fejemre rendesen. :-) Látom sokat töröltek azóta, de vannak újak is. Ha érdekel valakit a GOED figyelmeztetése, pdf-ben tudom küldeni.

A fent említett cafeblog cikkre is írtam, persze nem jelenítették meg a hozzászólásomat. Ez a cikk a halolaj ipar szégyene, amely remélhetőleg hozzá nem értésből, nem pedig a fogyasztók szándékos megtévesztése céljából, a nagy haszon reményében alkalmazott marketing eredményeként jött létre. Vagy mégis?

Nos mindenki döntse el maga, egyik sem hangzik jól. Mindenesetre úgy látszik Szabó Gál Bence önjelölt tudósunkat és "halolaj szakértő" forgalmazónkat nem zavarja, hogy ilyennel járatja le magát, amit egyébként úgy is szoktak nevezni hogy a fogyasztók megtévesztése, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat... De hát sajnos manapság divat hülyének nézni az embert, ebből lehet a legjobban megélni.

Még egyszer gratulálok a cikkhez, és nagyon örülök, hogy általatok még több emberhez eljuthat az igazság.

wnw 2019.12.14. 14:12:50

@silverrant: Látom, annyi "halolaj szakértő" van már kis országunkban..., főleg olyanok akik halolaj gyártást még messziről sem láttak. A gyógyszerként törzskönyvezett halolajok többsége etil-észter, tíz éve is és most is, úgy látszik akkor valaki folyamatosan kiszedi a kukából ezeket a hatástalan vackokat, ugye? :-) "Hosszú távon nincs szignifikáns különbség a különböző formátumú halolajak között". Mondja ezt egy olyan komoly szakember, aki pont leszarja, hogy ki mivel kísérletezik, vagy ki mit szed. Akinek kevés pénze van az fogyasszon természetes TG olajat, akinek nem számít az ár vagy nem akar szar ízű halolajakat kanálszámra enni vagy akár napi 10 kapszulát bevenni az válasszon EE koncentrátumot, akinek meg nem számít a felár az rTG-t. Ennyi, nem kéne ezt misztifikálni az üzleti érdekeid szerint.

Szabó Gál Bence 2019.12.16. 13:20:14

@wnw:
Alighanem összekeversz valakivel… A hungarocell tesztet valóban szoktam ajánlani a TG és EE formák elkülönítésére, mert fontosnak tartom, hogy az ember tudja, hogy mit szed be és ugye a termékekre meg sehol a világon nem jellemző, h rá lenne írva, h az EE v TG… Ezen felül annak is többször hangot adtam már valóban, hogy a TG a preferált forma, mivel ez így van. (Ha érdekel, h miért, kérdezz meg és talán ne savazni kezdj anonim…) És mi közöm nekem ehhez az egész átveréshez, ezekhez a videókhoz, amik ezt a tesztet az EE formák károsságának bizonyítékaként próbálják meg beállítani? Képzeld, kb 3éve is már találkoztam ezzel az átverős videóval, mert elküldték nekem, h mi a véleményem róla és pont ezt válaszoltam rá, amit a ködpiszkáló cikk is, azaz, hogy az EE attól nem káros, mert oldja a hungarocellt, ez csak egy hasznos teszt, amit magam is rég óta szoktam javasolni, mert hasznos. Ennyi. Amúgy jó ha tudod, hogy mi nem termékforgalmazók vagyunk, hanem gyártók. Azaz a választásom kérdése, h EE v TG formájú halolaj terméket fejlesztek. Gondolj bele, nekem éppen hogy jobban megérné EE formát forgalmazni és azt kommunikálni, h az EE ugyan olyan jó, hiszen az EE formájú alapanyagot harmada áron tudnám megvenni, mint az azonos koncentrációjú TG-t -> olcsóbb lehetne a termék úgy is, h magasabb a profit rajta és olcsóbb termékből többet lehet sokkal eladni -> a profittömeg jóval magasabb lenne. De mondok egy konkrét példát: Van a Golden Omega nevű alapanyag, ami szerintem a legjobb, amit kapni lehet (ha érdekel, megírom, h miért) és ennek a Golden Omega halolaj-koncentrátumnak is vannak különböző koncentrációjú (60-70-90% stb), arányú (20/70, 50/20, stb) és különböző formájú (TG és EE) változatai. Miután kihoztuk a terméket a piacra (a TG változatát természetesen, rTG) rá fél évvel más (egy nálunk nagyobb cég) kihozta ugyan azt a terméket (adag/dózisra is), de fél áron a miénkhez képest. Azért tudták ilyen olcsón, mert ők az EE formáját kapszulázták. Nyilván valóan ez egy komoly hátrány, hiszen ránézésre ugyan az a termék (hiszen az EE-t jelölni nem kell) fél áron is elérhető… simán csak le kéne váltanunk nekünk is a TG-t EE-re vagy csak simán kihozni nekünk is egy EE formát és mindjárt sokkal többet tudnánk eladni. De mégsem tettük ezt, pedig anyagilag ez lenne az érdekünk. Csakhogy én nem szeretnék EE terméket csinálni.

És szeretném leszögezni, hogy soha nem állítottam olyat, hogy az EE forma hatástalan lenne vagy káros. Olyat viszont igen (és meg tudom védeni az álláspontomat, ha vitázni szeretnél), hogy a TG forma jobb és hogy az EE formával lehetnek gondok, mivel máshogy emésztődik meg és bár az adott zsírsavakkal ellátja a szervezetet és azok ki is fogják fejteni a hatásukat, de amíg a véráramba kerülnek azok, addig viszont több eltérés van a metabolizmusába, pontosabban emésztésében és ezek a folyamatok más esetben nem fordulnak elő, az evolúciónk során a szervezetünkben ilyen nem folytatódott le soha (nevezetesen, h az EE sokkal tovább tartózkodik a vékonybélben, az enzimek máshogy kezelik, először TG-vé kell alakulni ott, hogy felszívódjon, amihez a bélbolyhoknál glicerint kell „ellopnia” és etanolt ad le… az etanol mennyisége ugyan nem több, mint 1korty sör vagy 2korty borban lévő alkohol, no de ez pont a bélbolyhoknál adja le azt, ami szrntem annyira nem funky… ezen felül van vizsgálat arról is, h a zsírsavak etil észterei tehát az EE bélpermeabilitást fokoz bélnyálkahártya struktórájának megváltoztatásával…persze a mennyiség nem mindegy, így ebből nem következik, h egy o3 EE termék napi adagja is csinálna ilyet, no de… vagy hogy belső szervekben akkumulálódik az EE –erről is van vizsgálat, bár nem különösebben meggyőző… és még van pár dolog, ami elgondolkodtató az EE-vel…) Mindezek mellett azt is tudni, h az EE is kifejti azokat a jó hatásokat, amiket a TG és csak picivel rosszabb a hasznosulása. Bárhogy is, apró eltérés attól amihez a szervezetünk evolúciósan adaptálódott, abban mindig lehet kockázat és az o3-hoz EE formában hozzájutni a szervezetnek idegen… Most ezeket leírtam, de amúgy mindig is nagyon óvatosan fogalmaztam az EE-vel kapcsolatban és sosem adtam olyannak hangot, h káros lenne. (Azt gondolom amúgy, hogy hasznos az EE is, nincs vele gond, rövid távon biztosan nem, de hosszú távon én nem szedném, max ha nem tudnék más forrásból EPA/DHA-hoz jutni).

Szóval a helyzet az, h nem esik túl jól, amit írtál, nem szolgáltam rá, örülnék egy bocsánat kérésnek…

wnw 2019.12.17. 23:59:04

Kedves Bence!

Először is engedd meg, hogy elmondjam, hogy nem tévesztelek össze senkivel, viszonylag jól ismerem a munkádat. Ügyes srácnak tartalak, minden tiszteletem azért, hogy a semmiből egy ilyen üzletet felépítettél. Ehhez csak gratulálni tudok!

Én kizárólag azért harcolok, hogy ne vezessék félre vagy egyszerűen ne nézzék hülyének a kereskedők az embereket (lásd hungarocell trükk).

Mivel nem tudom eldönteni, azok alapján amit hallok, látok, hogy szándékosan teszik-e, vagy csak lelkesedésből, vagy esetleg félinformációik vannak, hiszen senki sem ért mindenhez, ezért nyilvánvalóan szkeptikusan állok a dolgokhoz, de remélem majd most eloszlatod a kételyeimet és barátként fejezzük be a beszélgetést. Remélem így lesz és akkor természetesen bocsánatot is fogok kérni. De ne szaladjunk így előre, mert szerintem előbb a fogyasztóktól kell majd bocsánatot kérni.

Először is szeretnék kiemelni egy mondatot a cikkből. A válaszom nyilván nem csak neked szól, hanem főként a laikus olvasóknak is, ezért elnézést kérek a túlrészletezésért, főleg ami a cikkből egyébként is kiderül.

I. "A halolaj készítményeken jelenleg nem kötelező feltüntetni, hogy természetes triglicerid formában vagy *mesterségesen átalakított (és olcsóbb) etil-észter* formában tartalmaz-e az omega-3 zsírsavakat."

Az átlagember számára mik itt a kulcsszavak? TERMÉSZETES vs. MESTERSÉGES és OLCSÓ. Ez az amit megjegyeznek, tehát akkor az utóbbi biztos szart sem ér! (kb. szó ezt mondják egyébként a hallgatóid, személyes tapasztalatom, ezt hallották, fordították le Bence szavaiból)

Pedig ez a kijelentés egy féligazságon alapul, egyszerű megtévesztés. A valóság ugyanis az, hogy az olcsónak nevezett etil-észter koncentrátumok előállítása nyilvánvalóan drágább folyamat, mint annak alapanyaga, a természetes halolaj gyártása. Ez logikus. Vagy mégsem?

Vagy valami más "természetes trigliceridről" beszélünk? Igen, itt van a furfangos csavar a történetben:

Ha netán az eredeti cikk írója (vagy talán szponzora, illetve Te is például a weboldaladon vagy az előadásaidban, hiszen ez a mondat eredetileg tőled származik), az úgynevezett rTG koncentrátumokat, tehát a kémiailag átalakított triglicerideket nevezi egyszerűen TERMÉSZETES-nek, az elég furcsa, amennyiben tudja, hogy MINDEN halolaj koncentrátum úgy készül, hogy az ún. természetes (triglicerid, TG) halolajat először etil-észterré alakítják (kivétel nélkül mindegyiket, nyilván a Gal Omega-3 Eco alapanyagát is), majd a gyártó igény szerint dönt, hogy maradjon az EE forma vagy rTG olajat akar e gyártani és egy további költséggel járó vegyi eljárással az etil-észtereket újra átalakítják glicerin-észterré, vagyis trigliceridekké enzimek segítségével, mint ahogy az a fenti cikkben le is van írva.

Ez a típusú triglicerid (rTG) tehát ugyanúgy *mesterségesen átalakított*, mint ahogyan az etil-észtert nevezitek, és nyilvánvalóan drágább is, mint az etil-észter, hiszen a folyamat végén van, de ettől az etil-észter még NEM olcsó.

Tehát TG --> EE --> rTG a konverziós folyamat, a valamivel hatékonyabb készítmény és a hosszabb eltarthatóság érdekében (amely igazából csak az üveges kiszerelésű koncentrátumoknál jelent előnyt, mert egy kiváló minőségű halolaj, legyen az bármilyen formában, sokkal tovább fogyasztható marad a kapszulában). Ez a konverziós folyamat végül az árban is tükröződik. Mint ahogyan azt korábban írtam, a természetes halolaj a legolcsóbb (persze "kiváló" marketinggel akár drágán is adható a hiszékeny és tájékozatlan fogyasztóknak, lásd Zinzino, mint a fenti videó sztárja), az etil-észter valamivel drágább, az rTG pedig a legdrágább.

Viszont mivel Te sem tünteted fel, hogy TG-ről vagy rTG-ről beszélsz, ügyesen keverve a fogalmakat, ez megtévesztő, így az emberek úgy értik, hogy a természetes halolajnál olcsóbb az etil-észter, pedig ez nem igaz. Akkor írjuk le korrekten, hogy TG < EE < rTG.

wnw 2019.12.17. 23:59:41

És végül nézzük a TERMÉSZETES kulcsszót:

A végtermék tehát, az rTG vagy érthetőbben a "mesterségesen átalakított" triglicerid, hogy is mondjam, egyébként is nehezen nevezhető természetesnek, legfeljebb hasonló ahhoz, viszont így jobban hangzik, egyszerű MARKETING szöveg! A természetben ugyanis ritka, hogy a glicerinvázhoz 1-nél több omega-3 zsírsav kapcsolódjon, ezért van csak kb. 30% omega-3 tartalma egy természetes halolajnak, a másik két kötésen egyéb zsírsavak vannak. Ez tehát a természetes forma. Ezzel szemben a legkorszerűbb technológiákkal előállított rTG akár 99%-os omega-3 koncentrációjú is lehet, ha mind a három kötésen szinte kizárólag omega-3 zsírsavra cserélik az ottlévőket. Hiszen ez a célja az átalakításnak.

Röviden a TG nem egyenlő az rTG-vel. Ne nevezzük már természetesnek, vagy olyannak, ahogy a természetben is előfordul, azt, ami egy vegyi folyamat végeredményeként jön létre és legfeljebb hasonló az eredeti formához. A teljes igazság tehát az, hogy a koncentrátumok, legyen az EE vagy rTG NEM természetesek, természetesnek csak az alapanyagul szolgáló egyszerű halolaj nevezhető.

De mindez egyáltalán nem befolyásolja a biztonságosságukat, ugyanolyan jók, illetve akár több szempontbólból is jobbak lehetnek, mint a természetes halolaj, főleg ha valakinek nagyobb dózisú bevitelre van szüksége.

A termékeidnél példaként maradva tehát ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor a Gal halolaj és lazacolaj természetes halolaj (TG), a Gal Omega-3 Eco pedig "kémiailag mesterségesen átalakított triglicerid koncentrátum" (rTG).

A fentieket minden halolaj iparban jártas ember nagyon jól tudja, csak legfeljebb másképp kommunikálja. Egy felelős gyártó nem használ félrevezető állításokat, tartva magát az iparági etikai szabályokhoz, amelynek az is része, hogy nem különböztetjük meg a halolajokat a típusuk alapján, legfeljebb a hatóanyag tartalom és esetleg a tisztaság tekintetében.

Ilyen és ehhez hasonló marketing szövegeket és videókat csak olyan gyártók használnak, illetve azok szokták így félrevezetni a fogyasztókat, akik rTG halolajat forgalmaznak, vagy akik más előnyt nem tudnak felmutatni a termékükről. Erre épít ugyebár a hungaroceles kísérlet is.

Sajnos mivel az fogyasztók többsége nem érti a különbséget halolaj (TG) és halolaj koncentrátum (EE,rTG) között, illetve általában halolaj és halolaj között, ezért sokan próbálják ezt kihasználni sokszor egymásnak ellentmondó, hamis információk, akár ilyen videók terjesztésével, tehát tisztességtelen marketing eszközökkel. Esélyt sem adva arra a fogyasztóknak, hogy korrekt tájékoztatás alapján hozhasson végre megfelelő döntést egy halolaj étrend-kiegészítő vagy netán gyógyszer vásárlásakor.

A gyógyszerként forgalomban lévő halolajok, illetve a gyógyászati célra is ajánlott nagy tisztaságú étrend-kiegészítők többsége EE koncentrátum, világszerte és nálunk is, és továbbra is így van, a természetes halolaj (TG) pedig ilyen felhasználásra nem ajánlott.

Mindezek ismerete tényleg segíthetne a fogyasztónak kiválasztania a reális árú, számára leggazdaságosabb és legkisebb kockázattal járó kiszerelést, mert pl. ami drágának tűnik elsőre, az nem feltétlenül drága, ha azt vesszük figyelembe, hogy nagyobb dózisú bevitel esetén a koncentrátumok több szempontból előnyösebbek, gazdaságosabbak, nagyobb tisztaságúak és kevesebb egyéb zsír bevitelével járnak, így végeredményben jobb lehet az egészségre gyakorolt hatásuk is. Ami olcsó, az pedig a végül drága lehet, főleg ha egy túlárazott egyszerű természetes halolajjal (pl. Zinzino) szeretnénk megoldani az akár napi 3-5 gramm EPA/DHA bevitelét, ami gyakorlatilag egy maroknyi kapszulát is jelenthet, vagy néhány nap alatt elfogy a kanalas kiszerelés.

Aki csak a minimálisan ajánlott napi bevitelt szeretné fedezni, annak persze teljesen megfelelhet egy jó minőségű, reális árú TG halolaj, viszont egészségügyi problémák esetén, kisgyermekeknek, vagy például terhes anyukának kizárólag EE vagy rTG koncentrátum ajánlott.

Szóval válasszon mindenki az egészségügyi céljainak eléréséhez szükséges típusú halolajat, ennyire egyszerű az egész, felesleges az embereket félrevezetni.

Ha tehát hiteles akarsz lenni, akkor én azt szeretném javasolni, hogy légy szíves sem a marketing anyagaidban, sem az előadásaidban ne használj olyan fogalmakat, hogy természetes formában van, illetve ne emlegesd hogy "jóval olcsóbb etil-észterek" stb., mert ez totálisan félrevezeti a laikus embereket. Egyszerűen felejtsd el ezeket a kifejezéseket és akkor teljesen korrekt lesz a leírásod.

(még szeretném folytatni, lenne egy pár kérdésem is, csak nincs több időm, ha gondolod reagálj)

Szabó Gál Bence 2019.12.18. 22:43:43

@wnw: Hú, jó hosszan írtál, basszus, akkor nekem is hosszan kell…:)
Először is, szerintem pont, hogy korrekten kommunikálok/kommunikálunk. Mégis csak kicsit összekeversz, ha nem is engem, de a kommunikációnkat másékkal. Az Omega-3 Eco termék leírásában szerepel, hogy átalakított TG-ről van szó és a EE-vel kapcsolatban is szerepel, hogy halolajkoncentrátumok esetében értendő csak, hogy az az olcsóbb.
Egy írásomban meg konkrétan le is írom, h minden halolaj koncentrátum átalakított és onnan tudhatjuk, h valami átalakított, hogy ha 38% feletti az összO3 tartalma. És leírom a 3 formát is ami létezik (én nem rTG-nek írom, mert ebből a laikus nem értene semmit, hanem átalakított illetve molekuláris desztilláció után létrehozott TG-nek írom). Ebben a cikkemben, már vagy 8éve írtam egy magazinnak, ráférne némi upgrade, de kb helytálló még: szabogalbence.hu/zsiros-kerdesek/
Ide is másolom a részt:
“A molekulárisan desztillált halolajak még tisztábbak és ezek Ω3 tartalma 38% fölötti is lehet. Ezeket a zsírsavak természetes triglicerid formáinak kémiai megbontásával állítják elő, így lehetőség nyílik a zsírsavak bekoncentrálása. Van, hogy újra visszaalakítják a tisztítás/koncentrálás után a zsírsavakat trigliceridekké, de sokszor etil-észter formában hagyják, ami nem természetes! Ha egy halolaj több, mint 38% Ω3-mat tartalmaz vagy 1db kapszula 300mg-nál többet, akkor az biztosan molekulárisan desztillált. “

A cikk, amiből bemásoltál és, ami a ködpiszkálós írásban is van link cikk, azt meg ne nekem tulajdonítsad, semmi közöm hozzá. Valaki hallott engem valahol, majd amit megértett, azt a saját szavaival megírta. Egyébként abban a cikkben sincs semmi hülyeség írva, ahogy átfutottam, csak a hungarocell tesztet túlzott kontextusba helyezte, de nehogy már ez az én hibám legyen…
Fontos, hogy tudd, hogy amikor tartok egy előadást, azt nem a halolaj formákról tartom (soha nem volt még előadásom még kifejezetten halolaj témában, max érintette). Az emberek figyelme pedig véges és a lehető legtöbb hasznos információt igyekszem átadni. Ha lenne lehetőségem (végtelen figyelme a hallgatóságnak), akkor elhiheted, hogy szívesen belemennék, hogy részletes leírjam, hogy mit hogyan miért szoktak mivel milyen aggályok merülhetnek fel, előnyök, hátrányok, szóval kivesézném én szívesen… Azonban egy előadáson erre max pár percet lehet szánni, míg egy leírásban pár mondatot max, hiszen egy már 10mondatos leírást is kevesen olvasnak el, most képzeld el, ha csak erről a témáról egy oldalt kéne olvasnia az érdeklődőnek, miközben, ahogy írod Te is, ez egy elég lényegtelen része a sztorinak, inkább másra kell szánni a sorokat, hogy érdemi tájékoztatást kapjon vki a halolaj hatásiról, milyenségéről. Nálam jobban senki nem utálja, hogy nem engedhetem szabadjára a szavaimat és azzal kell játszanom, h mi az ami még nem túl hosszú, végig fogják olvasni, de azért az információ lényege is megmarad… (jellemzően a szövegeimet a felére kell rövidítenem végül még így is, h direkt próbálom röviden…) Egy termékre meg 10 mondat sem fér el és próbáld meg azt 1 mondatba sűríteni, h van TG, EE és rTG és ezek közül miért a TG és rTG amit preferálsz, stb…
Ha jól értem, akkor azzal van a problémád, ahogyan az „olcsó”, a „mesterséges” és a „természetes” jelzőket használom. Azt állítod, hogy átverem az embereket azzal, h azt írom, h az EE olcsóbb, mert a természetes koncentrálatlan TG az még olcsóbb és csak a koncentrált TG (rTG) a drágább. Azaz szövegértelmezési problémát látok ebben, hiszen minden esetben a koncentrált halolajak kontextusában van említve, hogy az EE olcsóbb.
Pl a koncentrált halolajunk leírásánál, az O3 Eco -nál ez áll (vitaminvilag.hu vagy gal.hu –n):

“Természetes triglicerid (TG)-formájú, nem az olcsó, mesterséges etil-észter (EE)-forma, ami a koncentrált halolajakra jellemző (és persze sosincs jelölve, mivel nem kötelező). A természetesség romantikus gondolatán túl ez azért is annyira fontos, mert az etil-észterek máshogy emésztődnek és hasznosulnak, mint a természetben előforduló TG”

Illetve ez is még ugyanonnan:

“A molekulárisan tisztított és koncentrált, de természetes (TG-) végső formára hozott halolajakból az Ω3-zsírsavak hasznosulása 30%-kal jobb, mint a sima természetes halolajakból (az EE-formáról nem is beszélve). “
(Ennyit arról, h csúsztatunk és nem kommunikáljuk egyértelműen, h ez rTG…) – nem rTG-nek hívjuk, mert ezt a szakmai szlenget a legtöbb olvasó nem érti.

Szabó Gál Bence 2019.12.18. 22:44:54

Aztán szerinted az TG nem természetes forma, ha koncentrált, hiszen előzőleg EE volt és direkt csúsztatok azzal, h azt mondom, h az természetes, míg az EE mesterséges. Na, ezen már lehet vitatkozni érdemben… végre! Hogy mi természetes és mi nem, az lehet akár filozófiai kérdés is, igazad van, így nézve, ha valami már koncentrálva van és előtte ehhez EE-vé volt alakítva, akkor az már felveti a kérdést, h, még ha vissza is van alakítva TG-vé, az természetesnek nevezhető-e? Sőt nagyon helyesen írod, h ezesetben olyan TG molekulák jönnek létre, ahol a glicerinhez kapcsolódó 3 zsírsav közül több, mint 1 az omega-3. És ha a természetben nincs olyan TG, amiben 1nél több o3 zsírsav lenne, akkor az még kémiai értelemben sem igen nevezhető természetesnek. (Ez amúgy nem igaz, mert bár jellemzőbb sokkal a csak 1db o3-mat tartalmazó TG, van 2-t tartalmazó is, sőt feltehetően van 3mat tartalmazó is, de ebben nem vagyok biztos és éppen emiatt is választottam azt a típusát a GoldenOmega alapanyagnak, amelyikben a 3 zsírsav közül csak 2 az o3 és nem mind a 3 – mellesleg a gyártó az utóbbira próbált rábeszélni, még jobb árat is kínált…). Szóval kémiai értelemben természetesnek tekinthető. Azonban van még egy fontos szempont: élettani értelemben természetes-e? És ez a legfontosabb szempont! Az TG formájú halolaj akár koncentrált, akár nem, ugyan úgy emésztődik, metabolizálódik a szervezetben (természetes zsiradékoknak megfelelően), míg az EE máshogyan (ahogy a pár nappal előbbi reakciómban is írtam). EE nem található a természetben, élelmiszereinkben és nem is úgy emésztődik meg, mint bármi természetes élelmiszer (ettől még nem lesz káros vagy rosszabb). Azaz sem élettani, sem kémiai értelemben nem tekinthető az EE természetesnek, sem filozófiailag. A koncentrált TG max filozófiailag nem tekinthető annak, de ez már tényleg csak csomó a kákán… kémiai és élettani értelemben természetes. De hogy egy egyszerű példát mondjak: Természetes-e az L-aszkorbinsav? A D- és DL- nem az, ez egyértelmű, de az L- az az-e? Filozófiai értelemben nem, élettani és kémiai értelemben igen (megjegyzem több vizsgálati is összehasonlította az L-aszkorbinsav hasznosulását szintetikusan előállított porként szedve és azonos mennyiségű zöldség/gyümölcs megevéséből és semmi, de semmi különbség). (Amúgy pl E-vitamin esetében én nem tekintem természetesnek élettani szempontból, csak kémiai szempontból a d-alfa-tokoferolt, ha nincsenek mellette egyéb tokoferolok is jelentős mennyiségben, míg a dl-alfa-tokoferolt kémiailag sem tekintem természetesnek, de ez egy másik story…)

Szóval teljesen helytálló, ha az mondom, hogy a koncentrált formák közül az EE sokkal olcsóbb és a TG-kel szemben még mesterséges is (vedd figyelembe, hogy nincs lehetőség bőségesen kifejteni, ha 1mondatnyi hely van, tehát nincs hely elmagyarázni egy címkén v leírásban, h amúgy a TG-k ebből meg abból tevődnek össze és ha az eljárás során 3o3-mas TG-ket hoznak létre az csak élettanilag,m de kémiailag, nem, de a 1-2o3-mas TG-k azok élettanilag is stb…)
És mivel az EE formának a TG-vel való teljes értékűségében nincs konszenzus (sőt mellesleg magáról a biztonságosságával kapcsolatban sem teljes a szakmai konszenzus, még peer-reviewed szakirodalomban is jelennek meg kételyek) és eleve a tény is, h evolúciónk során EE-vel nem találkoztunk és máshogy is emésztődik, ez mind engem óvatosságra int az EE-vel kapcsolatban. És fontosnak tartom átadni finoman az infót, hogy a TG a preferált forma. Nem beszéltem, írtam, semmi olyat soha, h az EE káros lenne, vagy akárcsak hogy egyértelműen kevésbé hatásos lenne. Az EE-vel való fenntartásaim ellenére kb a legrosszabb, amit írtam, hogy nem természetes és hogy olcsóbb, mint a koncentrált TG. Ez szrntem nem több, mint egy igen finom utalás arra, hogy igenis a TG a tuti. Nem szapulom az EE-t meg semmi, de fontosnak tartom tudatosítani, h a TG a preferált. Ennél finomabban nem igazán lehetséges ezt, vagy szerinted igen?

Szabó Gál Bence 2019.12.18. 22:45:32

Fejtegeted, h hogyan mikor milyen formát érdemes. Kb egyetértek, de míg Te kifejezetten az EE-t ajánlod várandósoknak (meg az rTG-t), addig pl ebben a 2013-as vizsgálatban/elemzésben kifejezetten kontraindikáltnak tartják az EE-t gyermekeknek és terheseknek és az alkoholon és eltérő metabolizmusán túl az EE forma változatlan formában a szervekben való akkumulálódása miatt is aggályosnak tartják a fogyasztását várandósok számára.
www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3821093/
Ide is másolom belőle ezt a részletet:
„Pregnant women are advised against the use of EE since the safety of EE during pregnancy has not been established. In this study, we analysed one supplement containing EE that specifically recommended it to be used during pregnancy. During the digestion of EE, they are converted back to TG and alcohol is released. Even though the quantity of ethanol released in a typical dose of fish oil via supplementation is small, at-risk groups such as alcoholics, pregnant women and young children should refrain from using n-3 fatty acid supplements that contain EE. EE of fatty acids have shown toxicity in vivo24 and in vitro25 and are known to accumulate in major organs such as the heart, liver, pancreas and potentially the placenta.26”

A natúr TG formájú halolajak, mint amilyen pl a mi kanalas halolajunk is, 30-38% o3-mat tartalmaznak (EPA+DHA+ kis DPA). Kb 500mg EPA+DHA, ami már a hatások többségével rendelkezik és nem túlfogyasztott o6 esetén sokaknak elegendő. 2ml-ben (1tk az 2-3ml) akkor min.600mg van belőle. Várandósaknak érdemes lehet szerintem is kb 3g EPA+DHA+DPA-t, ami tehát 10ml-t (1ek) jelent. Szóval ez nem egy nagy mennyiég, amit ne lehetne bevenni és emiatt koncentrált forma kéne. A miénk pl 250ml-es, azaz 25napi elég még egy ilyen megadózisú 3000mg EPA+DHA igényű kismamának is. Én a koncentrált formát (rTG) annak ajánlom csak, aki utál nagyon olajat lenyelni, pláne ha még enyhén halas-citromos ízó is… Egyszerűen csak azért, mert sokkal gazdaságosabb és nem utolsósorban, mert az még szerinted is természetes… :)
Ja egy apróság még, csak pontosítás, mert írtad: rTG-ből nem létezhet 99%-os o3 tartalmú, esetleg EE-ből ( a glicerin rész kb 9%-a tömegének, azaz max 91%-os lehet egy fullosan o3-mas TG).
A bocsánatot még mindig várom… :)

fordulo_bogyo 2019.12.22. 10:49:29

@Szabó Gál Bence: A "termesztes" esnem termesztese, mesterseges egyfelol gumifogalmak, mert mindere rahuzhatoak es semmire sem, a beszelo szandeka szerint:
Peldaul a kicsontozott karaj sem fordul elo a termeszetben, vagy hogy a temanal maradjak a hafile, sot, a tegnap vagy par napja vizbol kifogott halnak sem termesztes allapota az, hogy nem budos, rothad es tele van legylarvakkal.
Masfelol minden elelmiszer stabil atomokbol all, amik elofoedulnak a termeszetben...

De meg ha meg tudna valaki hatarozni, mi a "termesztes" kriteriuma, akkor is marhasag valamirol a termeszetes vagy nem termeszetes mivolta alapjan barmilyen velemenyt alkotni:
A legmergezobb mergek mint termeszetesek (a botulinusz toxin, a ricin, a gyilkos galoca merge es meg sorolhatnam estig).
Masfelol szamtalan nem mergezo, hanem kifejezetten jotekony taplalo, gyogyito dolog annyira nem termestese, hogy (szitokszo:) szintetikus.

Ja igen,a konyhaban a nagymama keszitette karamell, az kemia szintezis eredmenye: vizelvonasi, izomerizacios es polimerizacios kemiai reakciok jatszodnak le mig a nagyi kevergeti a cukrot a laboskajaban.

Szabó Gál Bence 2019.12.22. 12:42:09

@fordulo_bogyo: Nem tudom eldönteni, hogy ezzel, amit reagáltál a természetességgel kapcsolatosan, megerősíteni akartad, amit én írtam vagy ellentmondani? Vagy csak úgy megjegyezted. Ez utóbbira tippelek. A természetes/nem természetes valóban gumifogalmak, ahogy írod, de csak addig, amíg a használói nem képesek a megfelelő kontextusban értelmezni/alkalmazni. Ahogy kifejtettem, a természetességet sokféle szempontból lehet nézni és egyedül élettani értelemben érdemes figyelembe venni, ha azt az egészséggel kapcsolatban vizsgáljuk. Attól még, h vmi pl totál szintézissel is van előállítva, még viselkedhet a szervezetben pontosan úgy,ahogyan bármi olyan dolog, amivel az evolúciónk során találkoztunk és ahogyan annak során kialakult rá a kezelésünk. Sőt még kémiailag is lehet pont olyan egy totál szintézissel előállított dolog, mint ami az evolúció során jött létre természetesen molekula. Sőt, attól még h vmi természetes, még viselkedhet a szervezetünkben élettanilag nem természetesen avagy pontosabban, úgy, amihez evolúciósan nem vagyunk adaptálódva… (pl természetes mérgek… belehalunk…). Ha vmi élettanilag teljesen úgy viselkedik, mint amiket az evolúciónk során megtanultunk jól kezelni (a természetes toxinok ugye nem ide tartoznak, hiszen, ha adaptálódtunk volna hozzá, nem halnánk bele), akkor azt tekinthetjük természetesnek ebben a kontextusban (egészség-táplálkozás), amiben most erről beszélünk. Nyilvánvalóan minden fogalom és így a természetesség is kiragadható a kontextusából és be lehet állítani úgy, h kötekedni lehessen az azt helyes kontextusban használóval… de ez miért cél? (És igen pl a legtermészetesebb halolaj, sőt maga a hal is lehet élettanilag nem természetes pl ha olyan mennyiségben fogyasztja vki, amilyen mennyiségben az evolúciónk során nem juthattunk hozzá hosszú távon, stb.) És természetesen az is igaz, h attól még h vmi semmilyen szempontból sem tekinthető természetesnek, akkor sem jelenti feltétlen, h az káros vagy kevésbé lenne jó. Ettől függetlenül jellemző, hiszen onnantól kezdve, h vmi evolúciósan nézve (=élettanilag) nem természetes, lutri, hiszen a szervezetünknek nincsen egy évmilliók (vagy min. év10ezredek) alatt kiforrott mechanizmusa annak kezelésére .
(És amúgy a kicsontozott karajjal is van baj, ha már említed... lásd a kollagén fehérjékkel kapcsolatos írásomat… a színhús/kollagén fehérjék aránya meghatározó és a civilizációs betegségek kb mind erősen köthetőek hozzá, h csak a karajt eszik sokan és a csontját nem hasznosítják… mTOR-aktivitás / IGF-1 választ stb miatt). Ha érdekel pontosabban:
szabogalbence.hu/az-elfeledett-kollagen-avagy-a-szinhus-veszelyei/

fordulo_bogyo 2019.12.22. 12:55:42

@Szabó Gál Bence: Egyfelol csak ugy leirtam, masfelol vitaba szalltam azzal a gondolattal, hogy a "termeszetes" mivoltot barmifele ertekmeronek hasznaljuk.
Mostani valaszodban is a termeszetes az amihez alkalmazkodtunk (kiveve ami termeszetes, de megsem) es mesterseges, amihez nem alkalmazkodtunk (kiveve, amihez mashoz valo alkalmazkodasunk alapjan eleve adaptalodva vagyunk).
Osszefog;ava: javaslom (szeretnem, vagyom) a termeszetes=mesterseges szetvalasztas hanyagolasat, elfelejteset, nem alkalmazasat.
Ertekeljunk mindent onmaga helyen, szarmazasatol fuggetlenul.

Regen alkottam erre egy kifejezet: molekularis rasszizmus, ami eloitelettel kozeliti meg, osztalyozza az anyagokat, attol fuggoen, hogy a termeszetben elofordulnak-e (pontosabban: ismerjuk-e termeszetes elofordulasukat, es ez igy meg rosszabb), vagy sem, vagy hogy keszen talaljuk a termeszetben vagy sem.

Mellekszal: karaj - irhattam volna megnyuzott (vagy letollazott) es kibelezett, illetve szorostul tollastul egyben allatot.
Csak az utobbi a termeszetes. Egyunk egeret szorostol borultul, belestul beltartalommal, mert az termeszetes? Kismadarat tollastol?
A hazisertes,a tyuk azok mestersegesek, az ember hazialitotta, nemesitette oket. Evolucios tavlatokban nm volt hazisertes, hazutyuk..

Szabó Gál Bence 2019.12.22. 13:55:54

@fordulo_bogyo: A természetesség nem értékmérő, valóban. Az élettanilag természetesség viszont már igen. Szrintem kevered a szezont a fazonnal. Az ember soha nem ette meg az állatok szőrét és tollát, azaz az nem is lenne természetes élettanilag, míg a háziasított tyúk, stb ugyan azokból a fehérjékből/zsírokból/stb áll, mint a nem háziasított, ugyan úgy emésztődnek és hasznosulnak a háziasított tyúkból származó makro- és mikro tápanyagok, mint az 1millió évvel ezelőtti tyúkelődből vagy bármi állatból, azaz élettanilag/evolúciósan teljesen természetesnek tekinthető a háziasított tyúk fogyasztása (és ha antibiotikummal/hormonokkal/stb vannak telitömve , akkor persze már nem, no de tudni is, h annak vannak káros hatásai..).

Nem tudom, hogyan segítselek, hogy megértsed, avagy, h ne elkommunikáljunk egymás mellett. Az élettani/evolúciós „természetesség” rendkívül fontos az egészség szempontjából és igenis fontos szétválasztani attól, ami nem az. Egy utolsó próbálkozásom vagy inkább segítségem, hogy megértésre tehess szert, hogy idézek egy híres biológust, akinek híres idézetével alighanem a világ összes biológusa egyet is ért:

"Nothing in biology makes sense except in the light of evolution" - Theodosius Dobzhansky

(Az egy másik kérdés, h a természetesség/mesterséges fogalmait sokan nem ebben a kontextusban használják. És emiatt van, h sokan elítélik a természetes-mesterséges szétválasztását az egészség szempontjából, ahogyan én is elítélem és hangot is szoktam adni neki, h semmi nem lesz attól rossz, h mesterségesen van előállítva, azaz ember szintetizálta és nem növény vagy állat… Szeretném, h tisztán lásd ezeket a fogalmakat, h mikor helyes és mikor nem a szétválasztásuk és miért helyes a fentebbi kontextusban való szétválasztásuk és miért nem az egyéb…)

fordulo_bogyo 2019.12.22. 22:07:53

@Szabó Gál Bence: Mondanivalod lenyegevel egyetertek.
Ugyanakkor ugy gondolom, hogy a "termesztes" definiciojaval egyedul allsz, rajtad kivul senki nem ugy ertelmezi, higy termesztes az ami jo nekunk es nem termesztese az ami nem tesz jot (lenyegeben igy definialod, nem termeszetben valo elofordulasa alapjan).

"természetesnek tekinthető a háziasított tyúk fogyasztása (és ha antibiotikummal/hormonokkal/stb vannak telitömve , akkor persze már nem,"
- az antibiotikumos is termeszetes anyagok, mikrobak keszitik oket evmilliok, milliardok ota, a hormonok pedig egyidosek a gericesek oseivel. Termeszetesek.
Es nem mellesleg, a csirkehortmon nem hat rank, igy irrelevans, az atibiotikum kiurul, illetve meg frissen adva is tul alacsony a koncentracioja ahhoz, hogy bennuk hatasa legyen (elemezzuk?).
Az antibiotikumos tapkiegeszites veszelye a rezisztens bacik kiszelektalasa, de attol a sult-fott pipihus semmiben sem kulonbozik az antibiotikumot nem latott hustol.

Szabó Gál Bence 2019.12.23. 22:05:41

@fordulo_bogyo:
Szóval az antibiotikum fogyasztása (akár magában, akár antibiotikumozott állat húsán keresztül) teljesen természetes az ember számára? (élettani és evolúciós szempontból – merthogy egy ideje már ebben a kontextusban beszélünk róla). Indokod szerint, mert a különböző mikrobák már évmilliók óta állítják elő ezeket az anyagokat. De ez hogy jön ide? Az emberről beszélünk és nem a mikrobákról, nem? Mi, emberek szerintem nem fogyasztottunk napi vagy akár csak heti rendszerességgel (vagy bármikor is) mikrobák által termelt antibiotikumokat sem húson keresztül sem máshogy, évmilliókon át az evolúciónk során (az antibiotikumokat nem a bélflóránkban jelenlévő mikrobákkal állíttatják elő és azok nem termelnek olyanokat, amik antibiotikumokban vannak). Azaz számunkra ez semennyire sem természetes evolúciósan/élettanilag. Az, hogy a mikrobák ezeket évmilliók óta termelik, az pusztán annyit jelent, h számukra „természetes” illetve, h kémiai szempontból természetes (hiszen a természetben jött létre). Így már érted végre és képes leszel különbséget tenni a természetesség kémiai, élettani, filozófiai, evolúciós stb értelmezésében?

És nem, nem vagyok egyedül, aki így értelmezi a természetesség fogalmát. Az előbbi kommentben pl volt egy idézet, ami pont erről szól... Létezik olyan, h evolúciós orvoslás. Ez gyakorlatilag pont erre épít, azaz, h az a természetes az ember számára, amihez az ember szervezete az evolúciója során adaptálódni tudott (azaz amivel évmilliókon át találkozott – dióhéjban). Szóval van pár10ezer vagy több szakember és pár millió vagy inkább pár10millió ember, aki még osztja a természetességnek ezt a fajta megközelítését… mondjuk úgy, hogy az értelmes, jól informált, témában otthon levő emberek jelentős része… hamarosan talán Te is…

Azt pedig, h a húsokban már nincs antibiotikum maradvány, de ha van is, ránk nem káros, nem tudom, h honnan veszed (talán a húsipar hivatalos közleményeiből, nébihtől, stb). Sok-sok analitika eredmény érhető el nyilvánosan is szaklapokban publikálva, stb, de legjobb, ha magad bevizsgáltatod, pl Bp-en a Nyugati tér 5. alatti címen található DNS Központ Rendelő laborjában. Hogy néz ki egy ilyen teszt? Viszel egy falat fagyasztott husikát, amiből kimutatják, ha van benne + baktériumok környezetébe teszik és megnézik, h mennyi bacit pusztított el (ha semennyit, akkor nem volt magas antibiotikum tartalma, míg ha sokat, akkor magas volt…) szóval nem csak arról van szó, h nem ritkán átlag bolti hús mintákban kimutatható antibiotikum, de a bacik közé téve a hús mintát, az el is pusztítja a bacikat -> marad annyi antibiotikum a ma kapható húsokban is sokszor, ami még ha a megengedett határérték alatti is, akkor is képes bacikat pusztítani -> a bélflórára is potenciálisan rossz hatással tud lenni…

Remélem ezúttal sikerült megértetnem, h a természetesség fogalma különböző kontextusokban mást-mást jelent és h az ember egészségével kapcsolatosan csak az egyiknek van helye, de annak viszont igenis van. Ha nem, ez van, én a részemről befejeztem, mivel ez már a 3. válaszom, de mégsem sikerült értelmezned még az elsőben leírtakat sem, amit sajnálok. Felteszem, nem a szellemi képességeiddel van a gond, hanem talán én nem tudtam elég érthetően leírni vagy nem olvastad el alaposan, nem tudom, de bárhogyan is, több időt nem szánnék rá(d), h megérts v hogy vitázzunk, mert fölöslegesnek tűnik, ne haragudj. Legjobbakat!

fordulo_bogyo 2019.12.23. 23:43:36

@Szabó Gál Bence: En folytatnam, mert nagyon erdekes amit irsz.
Antibiotikum: vana termeszetben es szamtalan alkalommal kapcsolatba kerultek vele oseink. Tehat maga az antibiotikum termesetes.
Ilyen mennyisggel valoban nem talalkoztak.
Akkor lehet, hogy nem is egy anyag termeszetes vagy sem, hanem annak a konkret mennyisegetol fuggoen termeszetes, vagy nem az?

Nagyon erosen ketelkedem abban, hogy " pár millió vagy inkább pár10millió ember, aki még osztja a természetességnek ezt a fajta megközelítését". Mivel tudnal meggyozni?

" húsokban már nincs antibiotikum maradvány, de ha van is, ránk nem káros, nem tudom, h honnan veszed... Hogy néz ki egy ilyen teszt? Viszel egy falat fagyasztott husikát, amiből kimutatják, ha van benne + baktériumok környezetébe teszik és megnézik, h mennyi bacit pusztított el (ha semennyit, akkor nem volt magas antibiotikum tartalma, míg ha sokat, akkor magas volt…) szóval nem csak arról van szó, h nem ritkán átlag bolti hús mintákban kimutatható antibiotikum, de a bacik közé téve a hús mintát, az el is pusztítja a bacikat"

Nagyon erdekes amit irsz. Megint csak erdekelne az ismeretid forrasa. Csak halkan irom, hogy mikrobiologus vagyok es az altalad leirt vizsgalatot mar nyari taborban is tanitottam a termeszetvedelmi taborozo felsos gyerekeknek, szoval tudom, mirol irsz.
Ugy gondolom, hogy ilyen modon esetlen (de meg az sem biztos) egy aktiv nagdozisu antibiotikum-kura eseten lehet antibiotikumot kimutatni. A szennyezodeseket ennel sokkal erzekenyebb muszerese analitikai modszerekkel mutatjak ki (specikikusan, megmondva, hogy melyik antibiotikum van jelen, nem altalaban bakterium szaporodast vatlo hatasa alapjan).
Mellekszal: a tartositott husokban a tartositoszer (so, fust, nitrat, benzoat stb) valoban erosen gatolja a bakteriumok szaporodasat, ezeket a fenti teszt tevesen antibitikumnak hinne.

Erdekes, hogy az allatoknak azett adnak antibiotkumot, hogy egeszsegesebbek legyenek es jobban novekedjenek... a rajtuk keresztul higitott mennyiseg meg art nekunk?
Ne kereved ezt ossze azzal, hogy azert karos a mezogazdasagi (allatenyesztes es novenytermesztes) antibiotikum hasznalat, mert kiszelektalja az antibiotikum rezisztens korokozokat (es nem korokozo bacikat is), igy amikro igazan kene, akkor hatastalana lesz az antibiotikum.

"És nem, nem vagyok egyedül, aki így értelmezi a természetesség fogalmát. Az előbbi kommentben pl volt egy idézet, ami pont erről szól..."
Bocs, de annak semmi koze hozza!
"Nothing in biology makes sense except in the light of evolution" - Theodosius Dobzhansky
1. ez nem szola termesztese-nemtermesztesrol
2. ez egy erosen tulzo frazis, nem igaz

Vegeztul: nezz ra a DNS Központ Rendelő weblapjara. Apasagi es hasonlo oroklodesi kerdesekkel foglalkoznak a weblap szerint, nem talalom ott a hus antibiotikum tartalmanak mikrobiologiai diagnosztizalasat. Miert nem talalom?
dnskozpont.hu/24-2/

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpg

Dr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpg

Dr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpg

Dr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész

hajdu-zsanett-100x150.jpg

Dr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpg

Boros Klára
vegyész, doktorandusz

barbi.jpg

Dr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész

913_csapibence_120119_015.jpg

Dr. Csapi Bence
gyógyszerész

no-pic.jpgDr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

21no_logo.png

A 21 NŐ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT alapítvány prominens szakembereinek Védjegye tanúsítja a Ködpiszkáló blog szakmai hitelességét és társadalmi hasznosságát.

Nekem szól! Egészségértés díj, egészségügyi szakember kategória 2. hely

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

Ködpszkáló a Facebookon

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

süti beállítások módosítása