panacea-e a diófalevél?

2013.06.12., Szerző: kodpiszkalo

Az újságírás alapvető szabálya, hogy már a címmel fogjuk meg az olvasót, de ugyanilyen fontos, hogy az első néhány, gyakran kiemelt sor (ún. lead) is érdekfeszítő legyen. A Népi gyógyászat: Gyuri bácsi gyógyteái című írás az első kívánalomnak nem felel meg, azonban a bevezető olyannyira szórakoztatóra sikerült, hogy nem tudtam megállni, hogy újra végigolvassam Szabó Gyuri bácsi egyszer már feldolgozott gyógynövényes katekizmusát. Íme az ominózus bevezető (kiemelve az érdekesebb részek):

Már 500 évvel ezelőtt is volt népi-gyógyászat, az őseink nagyon jól tudtak agyat műteni, ezek bizonyíthatóak egyes múzeumok leletei alapján. Rajtuk kívül van még egy asszony, akit úgy hívnak, hogy Reza asszony.

Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek.

2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket.

Az 1300-as években Magyarországon már volt három orvosi egyetem, ebből 2 egyetem egyházi, egy pedig világi volt. A sámánok és táltosok voltak a legjobb gyógyítók. Nemzetünkön kívül még Olaszországban volt 3 orvosi egyetem.

Miért nem használja Magyarország a rengeteg gyógynövényt, hiszen 400 féle gyógynövényünk van? Később Mária Terézia alapított egy orvosi egyetemet Nagyszombaton.

Gyuri bácsi elmesélte, hogy a Bükkben nagyon sokat tartózkodik napon, és így kapott az arcán egy melanomát. Az orvos azonnal azt mondta, hogy meg kell műteni ezt a rákos foltot és cemotherápiát kell adni neki. 3 hónap kezelés után saját magát gyógyította meg Gyuri bácsi.

Az agyműtő őseinket, bizonyos Reza asszonyt, az ellenségként fellépő EU-t, a 4 egyetemet és 400 gyógynövényt magában foglaló vízión túllépve eljutottam a lényegig, a gyógynövények bemutatásáig.

Újra végigolvasva a hosszú listát eszembe jutott, amit a minap egy ismerősömtől hallottam: idén tavasszal egy gyógynövényszaküzletben annyi diófalevél fogyott, mint még soha. Ez nem is meglepő: az írásban számos betegség, panasz kezelésére alkalmas növényi részként említik a diófa levelét. Íme a lista: bőrrák, korpás és zsíros haj, látásromlás, fogínygyulladás, homlok-, orr-, fül- és arcüreggyulladás, pajzsmirigy minden típusa (?), májciszta, hasmenés, lábizzadás, körömgomba, hidegláb, ciszta, vagy mióma a petefészken.

Megnéztem újra a már egyszer feldolgozott írást, ott az alábbi betegségeket találtam a fentieken kívül: bélgyulladás, Crohn-betegség, csonthártyagyulladás, fogínysorvadás, hajhullás, kötőhártya-gyulladás, lábizzadás, méregtelenítés.

Ha ilyen sok mindenre ajánlja az ország legnépszerűbb füvesembere, nem meglepő, hogy sokan keresik és fogyasztják a diólevelet. De lássuk, mire is jó valójában, a dokumentált hagyományos népi alkalmazás és a bizonyítékok tükrében. Az Európai Unió Gyógyszerügynökségének Gyógynövény Bizottsága készített egy összefoglalót a dióról, az alábbi elemzés ennek alapján készült. (Bár az EU állítólag ellensége a népi gyógyászatnak, a valósághoz hozzátartozik, hogy az összefoglalót neves gyógynövénykutatók készítették, állításaikat pontos irodalmi hivatkozások támasztják alá. A dokumentum elkészítésének célja a diófalevél gyógyászati értékeinek összefoglalása.)

A diólevél népi gyógyászati felhasználási területeinek összegzése meglehetősen színes képet fest a növényről. Alkalmazása a középkor óta dokumentált A mediterrán térségben szájüregi panaszok, torokfájás esetén öblögetésre, belsőleg vesekövesség esetén és fogyasztószerként alkalmazták. Bulgáriában és Olaszországban külsőleg fertőtlenítőként, visszeresség kezelésére használták. Mindezen túl féregűzőként, égések, szemölcsök, Törökországban külsőleg (?) napszúráshoz társuló láz csillapítására, bőrgombásodás esetén és reumás fájdalom csökkentésére. Európán kívül Libanonban külsőleg reumás és neuralgiás fájdalmak csökkentésére, Marokkóban és Egyiptomban bőr, szájüreg kezelésére, vérnyomáscsökkentőként használták.  

Természetesen az, hogy valaki valamit, valahol, valamilyen célra használt, még nem jelenti azt, hogy azt okkal, racionálisan tette. Ezt figyelembe véve kell értékelni a középkori, ókori (és néha a kortárs) népi orvoslást: a sok megalapozott, tudáson, tapasztalaton alapuló gyógynövény-alkalmazás mellett nem ritkán ok nélkül, megalapozatlanul használtak bizonyos gyógynövényeket. Néha egyszerűen azért, mert az volt kéznél, sokszor pedig azért, mert nem volt jobb alternatíva.  Sok irracionális felhasználási cél idővel feledésbe merült (néha ezeket egyes forgalmazók a saját érdekükben a hajuknál fogva cibálják újra elő). Mindezt figyelembe véve értelmezhető a diófalevél esete. Napjaink népi gyógyászatában elsősorban bőrpanaszok enyhítésére (gyulladásgátló és összehúzó hatására alapozva), izzadásgátlóként külsőleg alkalmazzák. A diófalevél elfogadott gyógyászati célú monokomponensű teaként Spanyolországban és Németországban van forgalomban, alkalmazásának célja felületi bőrsérülések kezelése, izzadásgátlás. Magyarországon bőrgombásodás elleni és cukorbetegségre való hajlam esetén alkalmazandó (gyógy)teakeverékek összetevőjeként találkozhatunk vele.

Figyelembe véve a diólevél összetételét, bizonyított hatásait (erről bőséges összefoglalót tartalmaz a Gyógynövény Bizottság anyaga), az EU Gyógyszerügynöksége a népi gyógyászati javallatok közül az alábbiakat találta megalapozottnak és biztonságosnak: enyhe bőrfertőzés kezelése, kéz- és lábizzadás kezelése - természetesen külsőleg. Az említett esetekben a diófalevél bizonyított gomba-, baktérium- és vírusellenes aktivitása a várt hatás alapja. A belsőleges alkalmazást igénylő javallatok a bizonyítékok hiánya vagy a kérdéses biztonságosság miatt nem nyertek elfogadást. A vércukorszintet csökkentő hatást csak állatokon, csak nagy dózisban, csak mesterségesen előidézett cukorbetegség esetén és intraperitoneális  adagolva (hashártyába injektálva) mutatták ki - nyilvánvaló, hogy ebből nem következik az, hogy emberen is hatásos és biztonságos lenne. Egyéb javallatokban a diólevél hatását sem állatokon, sem emberen nem vizsgálták. A szájon át történő létjogosultságát a diólevél egyik komponense, a juglon többszörösen igazolt citotoxikus és genotoxikus hatására hivatkozva vonható kétségbe. Bár arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy diólevél-kivonat fogyasztása esetén az extraktumban található juglon az emberre mérgező lenne, a haszon/kockázat elemzés eredménye a diólevél belsőleges alkalmazása esetén egyértelműen negatív: nulla bizonyított előnnyel szemben a potenciális kockázat mai felfogásunk szerint elfogadhatatlanná teszi a diólevél belsőleges gyógyászati használatát. Jó lenne, ha a diólevél elismerésén munkálkodók a hiányzó adatok pótlásán dolgoznának - kedvező eredmények esetén a jelenlegi álláspont természetesen változhat.

Ez a jelenlegi, szakmailag megalapozott álláspont. Ha valaki ma szeretne diólevél-terméket belsőleges alkalmazáson alapuló gyógyhatással forgalomba hozni, az valószínűleg (okkal) sikertelenül járna. Persze diólevél-készítménnyel piaci sikert elérni a gyógyhatást elismerő engedély nélkül is lehet..

Kép forrása: diplomlandespfleger.de

30 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr45346040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sophiataylor · http://transpowerfist.wordpress.com/ 2013.06.12. 14:34:27

Persze, hogy nem kapna engedélyt a csodaszer, hiszen az engedély kiadásának joga az ELLENSÉG ÜGYNÖKEINEK a kezében van. Akik természetesen csak ÁRTANI akarnak az embereknek, megnehezíteni, megkadályozni a csodaszerrel való gyógyulás lehetőségét a számukra. Az indoklás csak parasztvakításnak van, hogy szerencsétlen laikus azt higgye, az ő érdekében nem engedélyezték a csodás cuccot, pedig valójában őellene cselekszenek.

Ha valaki nem érezné: a fenti kommentárom tömény irónia... :)

mildi 2013.06.12. 16:05:06

viszont, ha jól veszem ki a fent leírtakból, korpára, zsírosodásra hajlamos fejbőrön segíthet. bónusz a hajszínre gyakorolt hatása :)

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.06.12. 16:08:45

@mildi: helyes meglátás, ilyen célra valóban jó lehet!

Vincente82 2013.06.12. 16:25:16

@sophiataylor: Kedves Sophiataylor! Jó, hogy odaírta, hogy ez csak irónia, mert nem biztos hogy rájöttem volna. No, nem azért mert nincs humorérzékem, hanem mert bizonyos fórumokon (naturahírek és társai) szinte szóról szóra megegyező hozzászólások tucatjait lehet olvasni. Ez az, ami engem elszomorít.

Gyógynövény Szaküzlet 2013.06.13. 00:40:36

Tanúsíthatom, "hála" Gyuri bácsinak, az emberek csodaszerként tekintenek a diófalevélre(is) minden vélt és valós problémájukra kipróbálják, amit pedig én állítok a hatásáról, azt elengedik a fülük mellett..

Ligeia_Insana 2013.06.14. 10:58:23

"monokomponensű teaként Németországban, Spanyolországban és Németországban van forgalomban" akkor a németeknél nagyon népszerű lehet :)

nál 2013.06.14. 15:03:24

@Ligeia_Insana:

Úgy értik, hogy az NSzK-ban meg az NDK-ban. :)

Gyógynövény Szaküzlet 2013.06.15. 14:23:17

@Ligeia_Insana: hazánkban is forgalomban van monokomponensű teaként, a herbária például gyógyszerkönyvi minőségben forgalmazza.

:ETNA: 2013.06.18. 14:42:24

Valóban kedves és a gyógynövények ismerete terén vitathatatlanul nagy tudással rendelkezik, az általam személyesen is ismert Gyuri bácsi. De (!) ami azt illeti, már az én hócipőm is tele van azzal, hogy némely gyógynövényről azt állítják (legtöbbször minden alapot/bizonyítékot nélkülözve), hogy kb. ezer bajra jó... s ha ezt kipróbálja... hát tuti hatásos lesz. Na hagyjuk már... egyszer konkrétan Gyuri bácsitól vettünk egy általa készített gyógynövény mixet, influenza ellen, immunerősítőként. Aztán persze, tea ide vagy oda, amikor időszerű lett, jött a nátha, láz, fejfájás stb., ha úgy tetszik "influenza"! Ettől nem kezdtem kételkedni sem Gyuri bácsi tudásában, sem a gyógynövények pozitív hatásában, hiszen egyszerűen csak annyi történt, hogy bizonyos körülmények (talán a túl hideg tél, talán nem elég mozgás vagy nem elég meleg öltözet, közelünkben tüsszögők stb., stb.) miatt, akkor, nekünk nem jött be. Nem vagyunk egyformák - szerencsére, a korpa-fényesebb haj-lábizzadás területre talán jó a diófalevél forrázata, de még ez sem biztos, hogy mindenkinél (!) beválik!!

:ETNA: 2013.06.18. 14:57:50

Kedves Gyógynövény Szaküzlet, szerencsére vannak még józan vásárlók is:-)) Emlékszem, hogy pl. Nagymamám sem tekintette "csodaszernek" sem a diófalevelet, sem a csalánt vagy éppen a cickafarkat, a kamillát. Nem volt ideje dicshímnuszokra :-) Kiment a kertbe vagy a határba, aztán szimplán csak leszakította és használta azt, amelyikre éppen szüksége volt. Nem csináltak belőle nagy ügyet, ahogy az ő nagyszülei és azok szüleinek szülei... sem!!! Manapság szokás csak túlmisztifikálni az éppen trendi szert, ezen mindig jól el is csodálkozom, hiszen a netről percek alatt lehet hiteles (!) infót szerezni!!!

mildi 2013.06.18. 18:36:51

@:ETNA:: attól tartok, ahhoz hogy elkerüld az influenzát, gyárilag erős immunrendszer szükségeltetik. életem eddigi közel negyven éve alatt egyetlen egyszer voltam influenzás, illetve gyerekkoromban átestem a bárányhimlőn (a többi gyereknyavalyát nem kaptam el); herpeszem, szemölcsöm még sosem volt. engem nem szeretnek a vírusok . azon kevés mázlista közé tartozom, aki helyettesítheti a beteg kollégákat :)

Go Jóska 2013.08.16. 01:13:54

Csak azt nem értem, pont a diólevél hogy válhatott ilyen sikerdroggá, hogy vásárolják ennyien. Mégiscsak a diófa a leggyakoribb fáink egyike, rádásul azt még az is fölismeri, aki amúgy 0 növényismerettel rendelkezik. Szóval bárki gyűjtheti, még nagyavárosban lakó is hozzáfér (mondjuk nagyforgalmú út mellől nyilván nem szerencsés gyűjteni). Rádásul tavasztól őszig gyűjthető, ellentétben mondjuk az amúgy szintén gyakori hársfavirággal. Fa lévén még attól sem kell tartani, hogy esetleg valami kutya rápiszkított (a törzsére lehet, de az nem számít). Lágyszárúaknál ez egy probléma, pedig pl. útifű, pitypang, katáng, pásztortáska városi környezetben is előfordul, és könnyen felismerhetőek.

mezmadaar 2013.10.19. 13:52:15

A másik csodaszer a tyúkhúr, amit Gyuri bácsi nevében :) visznek. Tonnaszám. Állítólag helyrehozza a koleszterinszintet. Én ezt nem tudhatom, de biztosan megnézték a tyúkokét is, és tényleg nem hiszem hogy tartalmaz koleszterint, úgyhogy ártani nem árt, legalábbis ebben a tekintetben. Gondolok is erre sűrűn,mikor otthon irtom :))
Az azért érdekes,hogy hány meg hány vevő pattan vissza a teák csomagolásáról, mikor nincs rájuk írva az, amit a Gyuri bácsi állít, és tőlem várnak megerősítést, én meg azt adni nem tudok.

nadal1 2013.12.16. 21:47:08

A termötalajt is mérgezi.! Komposztálás 4 évig o??
l

gorillaso 2014.11.22. 09:40:44

Szerintem valakinek a sok diófalevéllel gyűlt meg a baja. Nekem csak egy fám van, jó nagy - a gond is minden évben eltűntetni a levelét. Ha valakinek kell viheti, ingyen adom - jó gyógyulást!

Tubati 2016.06.27. 10:11:20

@mildi: Elismerésem. Van ilyen. Nyolcavankét éves koromig nem volt tüdőgyulladásom, de kórházban sikerült olyan masszív fertőzést kapnom, hogy három hétig kaptam az antibiotikumot. A dió és diólevél témával kapcsolatban pedig ugyanúgy, embere válogatja. Egy biztos. Az idős emberek személyes tapasztalatait és azok továbbvitelét sem szabadd lebecsülni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyógyszergyárak mit meg nem tesznek azért, hogy
a természetes gyógymódokat kizárják a lehetőségek közül.
Hiszek a " természet patikájában". Ha a kutya megtalálja a részére éppen szükséges gyógyfüvet, akkor az ember tapasztalata semmit nem ér ?
Pld.: Barátom kutyája a fiatal ginkó bilóba fáját rágta rendszeresen ami kipusztult és ezért kivette és a hulladékgyűjtőbe tette, később a kutyája visszavitte oda ahonnan kivette. Sok ezer éve használja az emberiség, mire a
gyógyszergyárak ezer féle formában kínálják. A Terebess Kertészet leírásában
olvashatunk róla bővebben. Azért gyógynövények, mert gyógyhatásuk van.
Igaz az is, hogy ahányan vagyunk, annyi féleképp hat ránk, de hat, ki kell
használnunk, mert a gyógyszerek lassan megfizethetetlenek lesznek.
Ölünkbe hullik a lehetőség, használnunk kellene, csak oda kell figyelni egy kicsit.

fordulo_bogyo 2016.06.28. 04:41:49

@Tubati: Mi a francert mentel korhazba? Maradtal volna otthon...
"Nyolcavankét éves koromig nem volt tüdőgyulladásom, de kórházban sikerült olyan masszív fertőzést kapnom, hogy három hétig kaptam az antibiotikumot"
Hulye antibiotium, az csak art... te bevetted?
Ha a kutya megtalálja a részére éppen szükséges gyógyfüvet, akkor az ember tapasztalata semmit nem ér ? Miert mentel korhaba, a kutyad gyogyfuve helyett?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2016.10.08. 03:02:26

@fordulo_bogyo:
Felesleges vicceskedned, sajnos, a kórházi fertőzésekben több ember hal meg (4-5-ször annyi), mint közúti balesetben. Ez van. Kialakultak rezisztens baktériumok, és a takarítók is lusta dögök. Én mindenkinek azt ajánlom, hogy ha lehet ambulánsan kezeltesse magát, műtétből is az egynaposat preferálja.

fordulo_bogyo 2016.10.08. 03:19:24

Nem vicceskedek, halalosan komolyan gondoltam, amit irtam.
Erdekelne az adatok forrasa, a kozuti baleset vs korhazi fertozesi halalozasok szama.

VHenike 2019.08.16. 08:36:22

@Tubati: Itt is ez folyik, amit írtál, nem részletezem, csak a hülye nem látja ezt...

mocsing56 2019.08.28. 10:32:06

@fordulo_bogyo:
Mo.-on évente 640+-5 közlekedési haláleset fordul elö.

A kórházi fertözések száma egyfajta tabu mindenhol, de tapasztalatok szerint kb. minden hatodik-hetedik exitus végsö soron erre vezethetö vissza.
Ennek megfelelöen a 131 100 (2018) halálozást figyelembe véve ugy 20 ezer körüli az erre az okra visszavezethetö exitusok száma.

fordulo_bogyo 2019.08.28. 12:24:53

@mocsing56: Ez nagyon meglepo szam. Milyen tapasztalatokra hivatkozol?

mocsing56 2019.08.28. 14:55:22

Saját tapasztalatok, kollegiális meglátások.

De ezek a számok nehezen tényszerüsithetök.
Konkrét eset:
88 éves nö combnyaktörést követö renyheség miatt vizesedik. A folyadékot a kezelö leszivja a a tüdöböl. A beteg tüdögyulladást kap s 3 nap mulva exitál.

Kórboncnok szerint bakteriális fertözést követö tüdögyulladás.
A mikrobiologus pedig csudákat mutat ki a leszivócsöben.

Vagy: osztályos orvosi viziten az osztályos orvos sztetoszkoppal lehallgatja az elsö betegét, majd megy tovább, 2., 3.,...24.-k. Közben pedig nem fertötlenit.
Igy az elsö 23 dolgait a 24-ske megkapja.

Meg, meg.

fordulo_bogyo 2019.08.29. 00:17:41

@mocsing56: Jol ertelek, hogy anekdotak, esetek vannak, de szamok nincsenek, nem hiteles az 1:6-7 arany, az csak hasrautes, feltetelezes.

OK

mocsing56 2019.08.29. 09:50:46

Nem, nem hiteles az arány, számok pedig vannak, amelyek természetesen célirányosak. S szintugy nem hitelesek.Az EMMI pl. ugy 15 ezres fertözésszámot publikál 2017-re.Ami kozmetikázott, s ez érthetö is.

Szerintem az anekdota, hasraütés c. szavak helyett mást válassz. Pl. tapasztalat.

fordulo_bogyo 2019.09.02. 01:43:18

@mocsing56: Ki es hogyan tapasztalta azokat a szamokat, aranyokat?

mocsing56 2019.09.04. 11:26:45

Mi értelmes dolog van abban, ugyanazt a kérdést ismét feltenni?

fordulo_bogyo 2019.09.04. 23:58:36

@mocsing56: Udvarias, indirekt formaban ramutat arra, hogy az allitas, amire rakerdezek, megalapozatlan.
Haez zavar, akkor direkt modon irom: allitasodnak nincs hiteles alapja, "tapasztalat" az csak hasrautesen alapulo velemeny, adatok nem tamasztjak ala.
Keresedre. ;-)

mocsing56 2019.09.05. 22:20:02

Jó.Akkor legyen alaptalan a tapasztalat.

mocsing56 2019.09.13. 18:39:07

Itt egy, "megalapozatlan" szám.(tényleg az, mert ajéghegy csúcsa.)

ENSZ: Évente 2,6 millió beteg hal meg orvosi műhiba miatt
2019. szeptember 13. 16:21

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon évente legalább 138 millió beteget ér károsodás orvosi műhiba miatt, és közülük 2,6 millióan meg is halnak - jelentették be Genfben pénteken.
MTI
gondola.hu/hirek/243890-ENSZ__Evente_2_6_millio_beteg_hal_meg_orvosi_muhiba_miatt.html

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpg

Dr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpg

Dr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpg

Dr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész

hajdu-zsanett-100x150.jpg

Dr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpg

Boros Klára
vegyész, doktorandusz

barbi.jpg

Dr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész

913_csapibence_120119_015.jpg

Dr. Csapi Bence
gyógyszerész

no-pic.jpgDr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

21no_logo.png

A 21 NŐ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT alapítvány prominens szakembereinek Védjegye tanúsítja a Ködpiszkáló blog szakmai hitelességét és társadalmi hasznosságát.

Nekem szól! Egészségértés díj, egészségügyi szakember kategória 2. hely

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

Ködpszkáló a Facebookon

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

süti beállítások módosítása