még tisztább vizet a pohárba?

2013.11.12., Szerző: kodpiszkalo

Ne igyunk kólát mert egészségtelen, igyunk csapvizet, az egészséges. De ne igyunk hideg csapvizet, mert szívrohamot vagy rákot kapunk. De még jobb ha nem is csapvizet iszunk, hanem ásványvizet - az sokkal egészségesebb. Ajjaj, ásványvíz!!! Hát abban egy csomó méreg van. Ja nem is, csak ásványi anyag - a méreg a csapvízben van. Igyunk tisztított csapvizet, az sokkal jobb. Vagy még jobb a desztillált víz? Esetleg a pí-víz; vagy sós víz? Vagy talán a programozott víz?

Abszurdnak tűnő eszmefuttatás, de korántsem az. Az egészséges víz fogyasztásának vágya sokunkban él - hogy ki mit ért "egészséges víz" alatt, azt sok minden determinálja: az, hogy hová született (Afrikában egészen más dimenzióban merül fel ez a kérdés), az illető természettudományos alapműveltsége ("intelligenciája") és nem mellékesen: pénztárcája. Mert a víz a legnagyobb üzlet a világon. A speciális igényeket kiszolgáló (helyesebben: teremtő) vizekben "utazók" extraprofitja mellett a fegyver- és a gyógyszeripar jövedelmezősége eltörpül. 

Különböző speciális vizekkel már foglalkoztunk (s fogunk is) a ködpiszkálón, de most induljunk el a kályhától: jelen írásom a csapvíz vs. ásványvíz vs. tisztított víz szembeállítás hátterét és racionalitását vizsgálja.

Ha van sikertörténete a rendszerváltás utáni magyar iparnak, akkor az ásványvíz-előállítással és palackozással foglalkozó cégeké kétségkívül ezek közé tartozik. Az 1980-as évek végén az egy főre eső éves ásványvízfogyasztás 4 liter alatt volt, 2009-ben pedig elérte a 110 litert. Mindezt úgy, hogy a 2008-as évet leszámítva megtorpanás nélkül, évente akár 20-30%-kal bővült a piac.  A hazai fogyasztás meghaladja az európai átlagot. Hozzánk hasonló adatokkal rendelkezik Ausztria és Németország, a csúcsfogyasztókhoz (Franciaország 150, Olaszország 180 liter/fő/év) képest viszont jelentős a különbség. Megjegyzendő, hogy az olasz fogyasztáshoz az is hozzájárul, hogy az ország nem minden részén iható a csapvíz. A hazai elfogyasztott mennyiség a mintegy 120, ásványvíz nyerésére alkalmas magyarországi kút közül palackozásra felhasznált 40-50-ből származik. Az alkoholmentes üdítők fogyasztásának mintegy felét ásványvizek teszik ki, és arányuk folyamatosan növekszik. Bár az ásványvizek gyártásának, forgalmazásának haszna eltörpül a "csodavizekéhez" képest, sokatmondó tény, hogy a fogyasztói ár kalkulálásakor a csomagolás és a szállítás költségeivel kalkulálnak - a víz ezekhez képest "ingyen van".

Bár a napi ajánlott folyadékbevitel mértékével kapcsolatban nincs egységes álláspont, az újabb ajánlások, amelyekben figyelembe veszik a táplálékkal elfogyasztott vizet is, 1,5 liter körüli minimális vízfogyasztást javasolnak. Ebből kalkulálva egy felnőtt éves ivóvízszükséglete kb. 550 liter. Mivel az ivóvízként elfogyasztott csapvíz mennyiségéről nincsenek megbízható kimutatások, csak annyit állíthatunk biztosan, hogy az ivóvíz-szükségletünk kb. 20%-át ásványvízként fogyasztjuk, és a fennmaradó 80%-ban feltehetőleg jelentős a vezetékes víz aránya.

Bár az ásványvíz- és csapvízfogyasztás mellett egyaránt felhozhatóak érvek, két szempontot, az árat és a környezetterhelést tekintve egyértelműen a csapvíz a nyertes. A jelenlegi víz-és csatornadíjakkal számolva 1 liter csapvíz ára 0,2-0,5 forint, az ásványvíz ennél legalább két nagyságrenddel drágább. Környezetvédelmi szempontból előnyös, hogy csapvíznél csomagolással, reklámozással kapcsolatos környezetterheléssel nem kell számolni. Az ásványvizeket általában egyszer használatos műanyag (poli(etilén-tereftalát), PET) palackokba töltik. Ennek eredményeként hazánkban évente több mint 1 milliárd pillepalack kerül a szemétbe. A palackozott vizek vásárlásával még a tudatos vásárlók, a hulladékot szelektíven gyűjtők is hozzájárulnak a környezetterhelés fokozódásához, ugyanis a begyűjtött műanyag jelentős része több ezer kilométert utazik Ázsiába, ahol újra feldolgozzák.

Vannak olyan alkotók is a csapvízben, amik egészségünkre ártalmasak és emiatt el kell távolítani belőle, ezek az oldott szennyezők pl. klór, klórozott vegyületek, íz- és szagrontók, a vizet elszínező szerves anyagok (...), rozsda darab, vízkő darab stb.

Ezt olvasva az emberben felébred a gyanú: már a csapvízben sem bízhatunk? A gyanú könnyen szorongássá is fokozható:

azok, akik 40 évig klóros vizet fogyasztottak, 70%-kal nagyobb eséllyel betegszenek meg rákban, mint azok, akik klórmentes vizet fogyasztottak.

Ha azt is elfogadjuk, hogy

az ásványvíz-fogyasztás amellett hogy sokba került, (...) huzamosabb fogyasztása igen káros volt az egészségünkre,

nem marad más hátra, mint beszerezni egy víztisztító berendezést. Az egyszerűbb, aktív szenet tartalmazó szűrőkancsók ára néhány ezer forintnál kezdődik, a hálózatra köthető, aktív szenes vagy a fordított ozmózis elvén működő készülékek legkevesebb néhány tízezer forintba kerülnek. De vajon megéri-e egyáltalán vízszűrőbe befektetni, vagy megfelelően biztonságos a vízművek által biztosított „szűretlen" víz is?

Érdemes leszögezni, hogy a csapvíz és az ásványvíz veszélyeivel kapcsolatos riogatás teljesen alaptalan és feltehetőleg a rosszul értelmezett marketing része. Talán kevéssé közismert tény, hogy a csapvíz a leggyakrabban ellenőrzött termékek közé tartozik. A hazai csapvíz kb. 50%-a származik folyók parti szűrésű vizéből, felszíni vizekből, talajvízből. Ilyen esetekben különös figyelmet kell fordítani a környezetszennyezés eredményeként vízbe kerülő anyagokra. A csapvíz mintegy felét azonban mélyebb rétegekből nyerik ki, ahol a szennyezés esélye jóval kisebb.

A vezetékes víz minőségét szabályozó hazai rendelet meglehetős részletességgel foglalkozik a minőség-ellenőrzés mikéntjével, és a szóba jöhető szennyezők mérésére érzékszervi, mikroszkópos, fizikai és kémiai vizsgálatokat ír elő. Az Európai Uniós jogharmonizáció részeként egyes anyagok határértékeit szigorították, így történhetett, hogy a vízminőség változása nélkül statisztikai szempontból romlás volt megfigyelhető. A leggyakrabban határérték fölött mért anyag az arzén, az ammónia, a vas és a mangán. Ezek közül a legtöbb figyelem az arzénre irányul, hiszen vegyületei a legismertebb mérgek közé tartoznak. Az arzénnal és vegyületeivel kapcsolatos félelmek alapja egy félreértés: nem az arzéntartalom nőtt meg, hanem a határérték csökkent, mivel most már ránk is érvényes az egységes EU-s maximális szint. S hogy az miért alacsonyabb, mint a korábbi hazai? Az ok egyszerű: hazánkkal ellentétben számos országban nagyon sok (magas arzéntartalmú) tengeri halat fogyasztanak, ami jelentősen nagyobb arzénterhelést jelent, mint az nálunk jellemző. Ennek "kompenzálását" szolgálja a szigorúbb ivóvíz-határérték.

A csapvízzel kapcsolatos számos tévhit egyike szerint azért kell kerülni fogyasztását, mert jelentős koncentrációban tartalmaz gyógyszervegyületeket. Számos országgal ellentétben, ahol az ivóvíz a felszíni vizekből származik, a hazai vezetékes vízben alig - legfeljebb csak nanogrammos mennyiségben - mutathatóak ki gyógyszermaradványok. Ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb gyógyszer dózisa milligrammos nagyságrendű, könnyen kiszámítható, hogy a gyógyszerhatás eléréséhez több százezer-millió liter vizet kellene meginnunk.

Sokan a klórozás miatt utasítják el a csapvíz fogyasztását. Tény, hogy ez a gáz nem túl kellemes szagú és ízű, de alkalmazására szükség van, hogy megelőzzék a kórokozók elszaporodását a vízvezetékekben. Jelenleg nem ismert a klórozásnál hatékonyabb eszköz e cél elérésére. Ez még akkor is így van, ha tekintélyes – de a tényeket figyelmen kívül hagyó – szervezetek lobbiznak a klórvegyületekkel történő vízfertőtlenítés ellen, mivel a szakszerű fertőtlenítés nem ártalmas a szervezet számára, ellenben elmaradása biztosan emberéleteket követel. A klórozás melléktermékeként képződő triklórmetán (triviális nevén: kloroform) kapcsolatos aggodalmak sem megalapozottak: azok mennyisége nem éri el a hazai szabványban szereplő határértéket, amely egyébként jóval szigorúbb az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) által javasoltnál. Kloroform túlzott klórozás esetén képződhet, ilyen szakszerű vízkezelés esetén nem fordulhat elő. A vegyületekkel szembeni védekezés igen egyszerű: mivel illékonyak, a pohárba kitöltött vízből gyorsan elpárolognak. Ugyanilyen módon könnyen megszabadulhatunk a vízben oldott klór ízétől és a vízből felszabaduló klórgáz szagától is. Bár néhány internetes honlapnak köszönhetően a kloroform került az érdeklődés fókuszába, a klórozás során sok egyéb, szintén káros hatású vegyület képződhet (klórecetsav-származékok, klorit- és bromátvegyületek stb.), ezek mennyisége viszont a vízben a nullához közelítően alacsony.

Ha a felsorolt szennyezési lehetőségek a hazai csapvizekben jelen lennének, akkor valóban szükséges lenne szűrni a csapvizet. Mivel azonban a magyar csapvizek a kiváló minőségűek közé tartoznak (baleset természetesen itt is történhet), a szűrés alapvetően nem szükséges, de egyes esetekben mégis megfontolandó. Ha a csapvíz ásványianyag-tartalma kiemelten magas, kávéfőzőben történő alkalmazás esetén a vízkövesedés lassítására hasznos lehet az előzetes víztisztítás.

Az ásványvizek minőségét kevesen vonják kétségbe, és a mellettük szóló másik fontos érv az ásványianyag-tartalom. És épp az ásványi anyagok magas mennyisége az, amelyet egyes, víztisztító készülékeket forgalmazó cégek az ásványvizek ellen fordítottak. A készülékforgalmazó ügynökök félrevezető kísérleteket mutatnak be annak bizonyítására, hogy az ásványvizek „szennyeződéseket" tartalmaznak. A megtévesztő demonstráció során a vízből elektrolízissel barna üledékként kiválasztják az oldott ásványi anyagokat. Ugyanezt a kísérletet az ásványi anyagoktól megszabadított vízen elvégezve természetesen nem csapódik ki semmi. Ezzel azt a szándékosan téves következtetést sugalmazták, hogy a tisztított víz tökéletesen tiszta, az ásványvizek viszont szennyezettek.

Az ásványvizekkel kapcsolatban is nyilvánosságot láttak riasztó hírek az elmúlt időben. A potenciális veszélyt az antimonmérgezés jelenti. Ez az anyag a PET-palackok gyártása során kerül a műanyagba a polimer-előállítás katalizátoraként felhasznált antimon-trioxidból. Tény, hogy egy szint fölött az antimon mérgező, ám kérdéses, hogy az ásványvizek antimontartalma elérheti-e ezt a koncentrációt. Nos, egy nemrég publikált vizsgálat szerint ez nem valószínű. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Analitikai Kémiai Tanszékének kutatói által nemrég közzétett közlemény 10 hazai ásványvízzel végzett mérésekről számolt be. Megállapították, hogy bizonyos környezeti tényezők (hő, fény, a folyadék savassága) fokozzák az antimon kioldódását a palack falából, de az anyag koncentrációja még hosszú idejű tárolás vagy extrém körülmények között sem éri el a biztonsági határértéket. Az eredmények mindenesetre figyelmeztetésül szolgálnak arra, hogy a palackos ásványvizek nem tarthatók el korlátlan ideig, és az eredeti minőség megőrzéséért célszerű az ásványvizet hűvös, fénytől védett helyen tárolni.

A víztisztító készülékkel előállított vizek nagyfokú tisztasága egy már többször megcáfolt mítosz. Igaz, hogy az ásványi anyagok és egyéb szennyezőket a tisztítás során ki lehet szűrni, de a készülékekben pangó vízben rendszeres tisztítás és karbantartás nélkül elszaporodhatnak a kórokozók. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet 2009-ben elvégzett vizsgálatában nyolc különféle típusú, háztartásokban használt víztisztító berendezéssel kezelt vízmintát vizsgált, amelyek közül hétben a baktériumok száma meghaladta az egészségügyi határértéket. Ez nem azt jelenti, hogy a víztisztítók fertőzött vizet állítanak elő, az viszont elgondolkodtató, hogy szakszerűtlen házi használat esetén (ami a mérések gyakorisága szerint elég gyakori) mennyire könnyen fertőzötté válhat a készülékben található klórmentesített víz.

A csapvízben a klórozásnak köszönhetően nem találhatók kórokozók, ásványi anyagok viszont igen, ezek jelenlétét azonban érdemtelenül hagyják figyelmen kívül. A hazai csapvizek ásványianyag-tartalma ugyanis 300-500 mg/l között van, ami alig marad el az ásványvizek számára korábban előírt minimális 500 mg/l-től. A sokat kárhoztatott kemény csapvizekben például az átlagnál magasabb a kalcium- és magnéziumsók aránya, amelyet ásványvizeknél kifejezetten előnyösnek tartanak. Bár az ásványvizek zömének ásványianyag-tartalma általában 500-4500 mg/l között változik, ma már azokat a vizeket is ásványvíznek tekintjük, amelyekben egy-egy biológiailag aktív komponens koncentrációja egy meghatározott értéket meghalad. A polcokon így találhatunk „nagyon csekély ásványianyag-tartalmú" (kevesebb mint 50 mg/l), „csekély ásványianyag-tartalmú" (kevesebb mint 500 mg/l) vagy éppen „ásványi anyagban gazdag" (több mint 1500 mg/l) vizeket is. 

Az ásványi anyagok, nyomelemek szükségesek a szervezet normális működéséhez, de túlzott mennyiségben károsak is lehetnek. Egészséges felnőttek számára az ásványvizek ésszerű mértékű fogyasztása nem jelent reális veszélyt, de egyes betegségek, állapotok esetén a fogyasztás mérséklésére vagy az ásványi anyagokban gazdag vizek kerülésére lehet szükség. Nem előnyös, ha rendszeresen olyan vizet fogyasztunk, amelyben kiugróan magas valamely makroelem mennyisége (pl. magas vérnyomásban nátrium, vesekőképződésre való hajlam esetén kalcium). Ezzel szemben célszerű a különböző összetételű vizeket felváltva fogyasztani, de az a legelőnyösebb, ha a fogyasztott mennyiségen belül a csapvíz is jelentős arányt képvisel.

Magyarországon szerencsésnek érezhetjük magunkat, mert az ország nagy részén kiváló minőségű ivóvíz folyik a csapból, és számos kedvező összetételű ásványvíz kapható a kereskedelemben. Semmi nem indokolja, hogy csapvíz helyett csak ásványvizet igyunk, de a körültekintően kiválasztott ásványvizek fogyasztása is teljesen biztonságos, sőt, előnyös. Az ivóvízválasztást nem mindig a tudományos tényeken alapuló megfontolás, hanem a tévhitek motiválják. Jobb lenne, ha a csapvíz versus tisztított, „speciális" csapvíz versus ásványvíz vitát elsősorban észérvek, valamint ízlésbeli, környezetvédelmi és a költségekkel kapcsolatos szempontok döntenék el.

A bejegyzés a  Száz kémiai mítosz című könyv felhasználásával készült.

Kép forrása: hdwallpaper2013.com