máriatövis, az Év Gyógynövény 2013-ban

2013.06.27., Szerző: kodpiszkalo

517630677_fc8f308ffd_o.jpgA Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztályának célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a gyógynövények szakszerű alkalmazásának terjedéséhez. Ennek jegyében a Gyógynövény Szakosztály 2013-ban új kezdeményezést indított útjára. Az Év Gyógynövényének megválasztásával évről évre újabb gyógynövényre irányul a figyelem, és a kiválasztott növénnyel kapcsolatos ismeretek, hatásával, alkalmazásával összefüggő fontosabb információk az érdeklődők széles köréhez juthatnak el. Első alkalommal, 2013-ban az Év Gyógynövényének az MGYT Gyógynövény Szakosztályának vezetősége a máriatövist választotta.

A kezdeményezés kapcsán a növényt ismertető cikket jelentetnek meg a Gyógyszerészetben, más szakmai (gyógyszerészi, orvosi lapokban), laikusoknak szóló sajtótermékekben. A növénnyel kiemelten foglalkozik a Gyógynövény Konferencia 2013 rendezvény, és az ismeretterjesztés fontos eszköze a most elindult honlap is: evgyogynovenye.hu 

A máriatövissel kapcsolatos tényekről, tévhitekről hamarosan írással jelentkezünk a k'piszkálón!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr395380314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fitotherapy 2013.06.27. 19:25:08

A legtöbb pozitív visszajelzést a máriatövis készítményekről kaptam, szilimarin/szilibinin hatóanyagokra standardizált(patikában kapható) készítményt folyamatosan szedek, természetesen komoly oka van a folyamatos használatnak. Ha lefaragjuk a "csodagyógyítók" által ráaggatott gyógyhatásokat, és csak a bizonyítottakat nézzük, már akkor is jogos az év gyógynövényének nevezni.

fitotherapy 2013.06.27. 19:29:30

@fitotherapy: Gyógynövény Szaküzlet vagyok, csak ezzel a profilommal maradtam bejelentkezve..

daru 2013.07.30. 22:24:46

A huminiqum nevű étrendkiegészítőt próbálom éppen lenyomozni. Kérem, ha tudnak az összetevőinek humán alkalmazásáról felvilágosítást adni, tegyék meg. Én eddig csak a máriatövisről találtam független forrást. A csomagoláson szereplő további összetevők: huminsav, fulvosav. Ezekről csak mezőgazdasági témájú cikkeket találtam. Az előállító cég honlapját is linkelem.
www.hymato.hu/index.php/hu/
Előre is köszönöm

Peter Lehoczky 2014.07.27. 17:06:04

A Máriatövis kivonat, amit használok, szójaolajat tartalmaz. Ajánlatos adni Carboplatin+Piroxicammal kezelt kutyusomnak a két infúzió közti "recovery" szakaszban??? A szójáról Rosszindulatú melanomát operáltak ki nyelve nagy részével együtt. Alighanem áttétes a közeli nyirokcsomó(k)ba.
"Problem with Soy is that it has never been investigated on safety. There has never been a double blind investigation (the golden standard) on the safety of Soy. Following molecular investigation shows that ISO-flavones: Genistein, Daidzein and Biochanin are estrogen receptor agonist and not as many believe, an antagonist. http://mcr.aacrjournals.org/cgi/content/abstract/1/13/981?etoc"
Vélemény?

Tomancs 2017.10.28. 23:28:36

Legalon 140 mg kemény kapszula, vény nélkül kiadható gyógyszer.

Tomancs 2017.10.28. 23:31:44

@Peter Lehoczky: A Legalon 140 mg szója mentes.

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpg

Dr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpg

Dr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpg

Dr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész

hajdu-zsanett-100x150.jpg

Dr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpg

Boros Klára
vegyész, doktorandusz

barbi.jpg

Dr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész

913_csapibence_120119_015.jpg

Dr. Csapi Bence
gyógyszerész

no-pic.jpgDr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

21no_logo.png

A 21 NŐ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT alapítvány prominens szakembereinek Védjegye tanúsítja a Ködpiszkáló blog szakmai hitelességét és társadalmi hasznosságát.

Nekem szól! Egészségértés díj, egészségügyi szakember kategória 2. hely

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

  • Vitaminkirály: @kodpiszkalo: A fenilefedrin (lánykori nevén fenilpropanolamin vagy norefedrin) minden jel szerint... (2024.12.04. 08:51) legális drogok
  • Mesterséges Geci: @Mesterséges Geci: bocs, négy és negyed év... (2024.10.25. 08:48) ELKÖLTÖZTÜNK
  • Mesterséges Geci: @kodpiszkalo: "hamarosan" - magysr módra? Négy és fél év telt el azóta... :( Vagy csak firefox ala... (2024.10.25. 08:47) ELKÖLTÖZTÜNK
  • Mesterséges Geci: @tesz-vesz: gondolod, hogy azok az agyatlan vadbarmok, akik bedőlnek a gődény-félék ökörségeinek, ... (2024.10.25. 08:42) ELKÖLTÖZTÜNK
  • Színgyógyász: Azért elég merész vállalkozás a cikk írója részéről ( pontosan ki is ő? ) ilyen elánnal nyilatkozn... (2024.08.01. 18:06) ASEA - palackba zárt csodamolekulák?
  • Utolsó 20

Ködpszkáló a Facebookon

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

süti beállítások módosítása