2014.05.16., Szerző:
j.norbert
A méz már ősidők óta jól ismert (és szeretett) táplálék, hosszú időn keresztül, ameddig a cukorgyártást nem fedezték föl, a legfontosabb édesítőszernek számított. Meghűlés, felső légúti panaszok esetén ma is szívesen alkalmazzák teában, de más indikációkban is elterjedt felhasználása. Ebben az írásban a mézről lesz szó. Újabban nagy reneszánsza van minden méhekkel kapcsolatos terméknek is, az ezekkel kapcsolatos állításokból is szemezgetünk.
Hogyan készül a méz? A dolgozók, összegyűjtvén a növények által kiválasztott nektárt, emésztőenzimjei segítségével alakítják át azt, cukortartalmát (részlegesen) fruktózra és glükózra bontják, valamint csökkentik annak pH-ját (tehát savas irányba tolja el), részben megemésztik. Az így előállított híg oldatot a lép üregeibe tölti a rovar, ott veszti el víztartalmának nagy részét és sűrűsödik be. Az így betöményedett oldat (ami már maga méz) sokáig eláll, alacsony víztartalma miatt a kórokozók nehezen telepednek meg benne (baktériumspórák előfordulhatnak benne, erre még visszatérünk később). Egy dolgozó élete során kb. 1/10 teáskanálnyi mézet állít elő. A mézet a méhek táplálékként használják föl, ezzel etetik az álcákat, valamint a ennek segítségével vészelik át hidegebb időszakokat.
Összetételét tekintve a méz legnagyobb részben cukor: 36-38% fruktóz, 30-32% glükóz (e kettő elegye az ún. invertcukor), 7% maltóz, 1-2% egyéb cukor, de 16-18% víz is található benne. Glikémiás indexe általában 32 és 85 közötti.
A mije? A glikémiás index (GI) viszonyszám, azt mutatja, hogy milyen gyorsan emeli meg a vércukorszintet az adott táplálék elfogyasztás után a glükózhoz képest (néha fehér kenyérhez viszonyítják). Nem keverendő a glikémiás terheléssel, amely azt adja meg, hogy várhatóan mennyivel fog megemelkedni a vércukorszint.
Hazánkban is nagy vihart kavartak azok a mézhamisítási botrányok, amikor is invertcukorral "feljavított" mézet adtak el. Mivel ez viszonylag könnyen kimutatható, szerencsére visszaszorult. Bár mind a 20 fehérjealkotó aminosav megtalálható a mézben, mégsem jó fehérjeforrásnak, mivel fehérjetartalma alig 0,2-0,3%. Sok ásványi anyagot és vitamint is tartalmaz (előbbiek közül: vas, magnézium, cink, utóbbiakból: B2-, B3-, B6-, C-vitamin, folsav), de ezeket is csekély mennyiségben - nehéz lenne mézből pótolni ezeket, 100 g méz kb. 1-3%-át fedezné a napi bevitelnek. Mivel víztartalma alacsony, s cukortartalma igen magas, fizikai-kémiai szempontból túltelített oldatnak tekinthető, ezért figyelhető meg gyakran az a jelenség, hogy a cukor kikristályosodik az edényben. Ettől nem kell megijedni, ez nem utal hamisításra, vagy romlásra, óvatos melegítéssel megint oldatba vihető. Szintén a magas cukorkoncentrációnak és a kevés víznek (valamint alacsony pH-értékének) köszönhetően nem telepednek meg benne baktériumok. Spórák azonban előfordulhatnak benne, például a Clostridium botulinum spórái is. Egy évnél fiatalabb gyermekekre lehet veszélyes - idősebbek emésztőrendszere leküzdi a kórokozót -, mivel a bélrendszerben átalakulva botulizmust okozhat (ugyanaz a botulinum toxin (botox) okozza, mint amivel ránctalanítást végeznek). Ezért mézet adni egy éves kor előtt nem javasolt.
A méz összetétele természetesen nagyban függ attól is, hogy milyen növényekről gyűjtik a méhek, változhat a fruktóz/glükóz arány, valamint más anyagok előfordulásában és természetesen az ízben is lehetnek eltérések. Sőt, előfordulhat mézmérgezés is, amikor a nektár nagy részét toxikus növényekről (nadragulya, maszlag, leanderfélék) gyűjtik a szorgos dolgozók. Szerencsére ez nagyon ritkán fordul elő, mivel általában a többi virágról gyűjtött nektár "felhígítja" a toxikus anyagokat. Ennek ellenére a jelenséget már az ókorban is ismerték, sőt, beszámolók maradtak fel arról, hogy mikor Kr. e. 401-ben katonák betegedtek meg Trapezunt mellett a helyi méztől, erős hányást, hasmenést, valamint múló elmezavart kaptak. Szóval, ha ellenségünk vajas-mézessel kínál, akkor csak óvatosan... Problémás lehet -- s erre már több tanulmány is felhívta a figyelmet -- a mézben előforduló pirrolizidin-alkaloidok. Ez a vegyületcsoport elterjedt a növényvilágban (nagyobb mennyiségben tartalmazza a fekete nadálytő, a martilapu, stb.), ám nem minden növényben található meg nagy mennyiségben. Elsősorban a rovarok elleni védekezést szolgálja, emberekben viszont hosszú távon májkárosító hatása van, valamint rákkeltő is.
Sokan úgy tartják, hogy az a kis mennyiségű pollen, ami a mézben mindig megtalálható, segít az allergiás tünetek enyhítésében. Az állításnak ellentmondanak a vizsgálatok. Ennek egyrészt az az oka, hogy méhek igen sokféle pollent is begyűjthetnek, nem feltétlenül azt (s elegendő mennyiségben), ami az allergia kiváltója. Főleg, hogy a méhek sokkal inkább a színes virágzatú növényeket kedvelik, nem a kevésbé harsány virágzatú (és jóval allergénebb) fákat. Az elképzelés hajaz az allergén deszenzitizációs terápiára, mellyel akár évekig is elérhető a tünetmentesség. A kezelés lényege, hogy az allergént (ebben az esetben a pollent) kis mennyiségben, fokozatosan emelkedő dózisban bejuttatva "hozzászoktatni" a szervezetet a reakciót kiváltó anyaghoz (a kis mennyiség alatt természetesen nem homeopátiás dózist értünk...). A bejuttatás történhet szublingvális (nyelv alatti) tabletta, vagy injekció alkalmazásával. Hátránya a kezelésnek, hogy igen hosszú ideig tart (kb. 3 év), nem minden esetben segít, injekciók esetében pedig beszámoltak már súlyos, életveszélyes immunreakcióról is (tabletta esetében ilyen nem fordul elő). Ráadásul nem is olcsó.
Antiszeptikus hatása viszont tényleg van: a benne lévő metilglioxál nevű vegyület, valamint hidrogén-peroxid tartalma és egy defenzin-1 nevű fehérje miatt baktériumölő. Ezt a hatását már ismerték az ókorban is alkalmaztak méztartalmú tapaszokat, kenőcsöket. Fekélyek gyógyításában értek már el jó eredményeket. Forró teában előszeretettel fogyasztják megfázás, influenza esetén, akut köhögés esetében javítja a tüneteket, gyermekeknél az alvás minőségét.
Érdekesség még, hogy az első magyar gyógyszerkönyben hivatalos volt, mind a nyers formája (Mel crudum), mind a tisztított (Mel depuratum), valamint a rózsavirággal készített Mel rosatum is.
A méheknek azonban más termékeit is szívesen alkalmazzák a gyógyászatban. A propolisz, avagy méhszurok a méhcsalád védelmét szolgálja, különféle kórokozók ellen, a dolgozók ezzel fertőtlenítik a kaptárat, ezzel foltozzák be kisebb-nagyobb réseit. A dolgozók rügyekről, levélnyeleiről gyűjtik be, összetétele ezért kaptárról-kaptárra változhat, hiszen ez mindig a környező növényflórától függ. A népi gyógyászat széles körben használja, a modern orvostudomány vizsgálódásainak tárgya: placebónál és az aciklovirnál jobb eredményt értek el vele genitális herpesz kezelésében (igaz, kevés embert vontak be a vizsgálatba, csoportonként 30-30 főt), antibakteriális, potenciálisan gyulladáscsökkentő hatású, bizonyos vegyületei pedig ígéretesek egyes rákfajták kezelésében. Az ígéretes eredmények miatt előszeretettel reklámozzák, hogy mi mindenre lehet jó, nehéz is lenne összefoglalni, s egyesével írni mindről, viszont klinikai evidencia kevés esetben áll rendelkezésre, tehát elég merész egyelőre kijelenteni, hogy jó pl. a megfázástól kezdve a tbc-n át a torokrákig (ennek ellenére nem zárható ki hatásossága). A vizsgálatok egyik fő problémájára már utaltunk, tudniillik nagyon változatos lehet a propolisz kémiai összetétele. Flórától, éghajlattól függ az összetétele, ezért nehéz (vagy éppenséggel lehetetlen) egységes propolisz-standardot megállapítani, s reprodukálni a vizsgálatokat. A kivonatkészítés módjától is sok minden függ, teljesen eltérő hatóanyagspektrumot eredményez alkoholos, vagy alkohol-víz eleggyel történő extrakció is. Ennek ellenére a propolisz(ok)ban komoly potenciál van, már ami a gyógyszerfejlesztést illeti. A benne megtalálható növényi anyagcseretermékek jó kiindulópontot szolgálhatnak új gyógyszerek felfedezéséhez.
A méhpempő sárgásfehér tejszerű váladék, amely a méhek garatmirigyeiben termelődik. Lárvák és a királynő táplálására használják a dolgozók. Kb. kétharmada víz, 10-20% fehérje, 10-15% cukor, 5% zsír alkotja, gazdag nyomelemekben, tartalmaz B5- és B6-vitaminokat is.
Orosz kutatók felfedezték, hogy a méhpempő RNS-t (ribonukleinsav) és DNS-t (dezoxiribonukleinsav) is tartalmaz. A nukleinsavak fontos szerepet játszanak a fehérjeszintézisben és az öröklődésben, illetve szoros kapcsolatban állnak a daganatos betegségekkel.
A méhpempő talán a legjelentősebb acetilkolin forrás, a földön szinte kizárólag csak a méhpempőben fordul elő ez az anyag természetes formában. Az acetilkolin egy ingerületátvivő anyag, főként ő biztosítja a méhpempő idegrendszerre kifejtett nagyon pozitív hatását.
- olvashatjuk itt. Amit nukleinsavakról (ide tartozik az RNS és a DNS) az végső soron igaz: a DNS-en kódolt információ íródik át RNS-re, majd ezt "olvassa le" a sejt fehérjegyára a riboszóma. Viszont a táplálékkal bevitt nukleinsavak egyből megemésztődnek, lebontják a nukleáz enzimek, nemhogy befolyással volnának bármilyen sejtműködésre. Nem épülnek be az ember génállományába. Az acetil-kolin a neurotranszmitter, de, fájdalom, ez is elbomlik (a "természetes formában" kifejezés értelmezhetetlen, de ez részletkérdés).
De van itt más is, az öregedésről:
A méhpempő fogyasztása megfordíthatja ezt a folyamatot. A méhpempő proteinekben (fehérjékben) gazdag, mivel 18 féle aminosavat tartalmaz. A proteinek pedig az emberi test valamennyi sejtjében jelen vannak, szervezetünk „építőköveit, tégláit” alkotják. Akár a szó szoros értelmében vett építőanyagok, a proteinek is segédkeznek a csontszerkezet, izomrostok, kötőszövetek (mint például a porcok), haj, körmök, sejtmembránok (citoplazmás és mitokondriumos), sejtmagok stb. felépítésében. És meg kellene említeni az enzimek, hormonok, antitestek, neuromediátorok szintézisében betöltött alapvető szerepüket is...
Kényszerítő szükségünk van a proteinekre (fehérjékre).Nélkülük nincs élet. Ezek a proteinek alkotják az élő anyagot, ugyanakkor lehetővé teszik az emberi lény kialakulását a terhesség alatt,gyerekkori növekedését, és megújulását az élet folyamán. Ez utóbbi létfontosságú, szervezetünk sejtjei úgy vannak beprogramozva, hogy megújuljanak, miközben elpusztulnak, mivel élettartamuk rövid.
Ez a programozás már az embrionális és magzati stádiumban beindul. A sejtek programozott életét és elhalását nevezik apoptózisnak. Az emberi szervezet fő alkotóelemeiként a proteinek döntő szerepet játszanak mind életünk elején, a harmonikus növekedésben, mind pedig életünk második felében, amikor a szervezet elhasználódása egyre jobban érezhető, a sejtek tökéletlen megújulása sokféle gondot okoz.
A szervezet életereje, energiája és tónusa lassanként megcsappan, akár a gyertya lángja, amely fokozatosan kisebb lesz és kialszik, ha nem vigyázunk.
Ennek az égő lángnak a fenntartásához proteinekre van szükségünk, táplálásához pedig minőségi proteinekre (komplett aminogrammal, vagyis valamennyi aminosavval rendelkező fehérjékre).
Először is: 20 fehérjealkotó aminosav van, nem 18. Másodszor: a cikkíró összehord hetet-havat, az embrionális fejlődéstől az apoptózison át a megfoghatatlan "tónusig". Szép kép a gyertya ellobbanó lángja, de csak egyetlen megjegyzés: életkortól és nemtől függően 13-56 g fehérjére van szükségünk naponta. Mégis, ha az ajánlott dózis méhpempőből napi 1-2 kanál (amelynek csak 10-20% fehérje), akkor hogyan pótolható vele ez a mennyiség?
Ginzenggel keverve a kínai gyógyászat használja, mint immunerősítőt, emellett hirdetik az idegrendszerre gyakorolt hatása miatt serkentőszernek is. Gyanúsan sok mindenre van jó hatással: Alzheimer- és Parkinson-kórra, meddőségre, impotenciára, szív- és érrendszeri megbetegedésekre, asztmára, stb. Ginzenggel és Gingko biloba kivonattal együtt adva enyhe kognitív zavarokban ígéretes. Vannak még vizsgálatok, fenntartásokkal kell kezelni egyiket-másikat, nagyon kevés az, amit megfelelő számú emberen végeztek el (az előbb hivatkozott tanulmány sem ilyen).
A lépet alkotó méhviaszt a gyógyszeripar alapanyagként használja fel, magát a méheket pedig a homeopátia: az Apis mellifica nevű készítményt allergiára javasolják. Házi feladat: kiszámolni, hogy egy darab méhecskéből hány homeopátiás golyócskát lehet készíteni, ha C9-es potenciát használunk.
Mivel minden egészséggel kapcsolatos terméknek, így ezek nagyon vonzóak, amire sokszor túlzásokkal is próbálnak ráerősíteni. Bízunk benne, hogy ez az írás segít eligazodni ezek útvesztőjében és rámutat arra, hogy a méz, és minden más, méhek által előállított termék nem véletlenül kapott fontos helyett a gyógyászatban. Számos esetben bizonyították már hatásukat, s a bennük rejlő lehetőségek miatt még bizonyosan hallunk majd róluk.
Kép innen.
Nem takarékoskodik a nagy szavakkal a lent idézett írás szerzője. Az érdeklődő olvasónak akár az is lehet a benyomása, hogy nagyszerű, a táplálkozástudományban nézőpontváltást hozó eredményekről értesül. Pedig - mint oly sokszor - ez esetben sincs szó másról, mint egy megalapozatlan, túlhaladott elméletről, amelyet (ál)tudományos szósszal leöntve próbálnak eladni...
ázat, veszélyes! Vakságot és kiütéseket okozhat!” – ilyen feliratú táblákkal figyelmeztetik a lakosokat a Tisza-menti Gergelyiugornyán. (...) Balogh Lajos botanikus a Híradónak elmondta, ha valaki megsérül a növény miatt, célszerű orvosi segítségért folyamodnia. „A növény nedvének a bőrre kerülésével, vagy egyáltalán a növény érintésével okoz heves bőrgyulladást, hólyagosodást, égési sérüléseket, amelyeket ha megtapasztalunk, mindenképpen orvoshoz kell fordulnunk.
Szögezzük le: semmi bajom a sörrel - sőt... De azt azért túlzásnak tartom, hogy ezt az alkoholos italt egészségesként, sőt az egészséget megőrzőként propagálják, különösen Magyarországon, ahol több százezerre tehető az alkoholisták száma. Nyáron nagy a kísértés, hogy "megideologizáljuk" a sörözést, az alkoholfogyasztás előnyeit taglaló írások azonban másra nem jók, mint hogy önigazolásul szolgáljanak a függőségben élőknek. Mint például 
Az amerikai indiánok, afrikai bennszülöttek gyógynövényeinek említése sokakban a csodálatos gyógyulás reményét csillantja fel. Divat lett az egzotikumok kapszulázása, és azok árusítása a nehezen kezelhető betegségek gyógyítására - persze nem teljesen alaptalanul. Az elmúlt évszázadokban végzett expedícióknak köszönhetően számos gyógyszerhatóanyag került ki esőerdőkből, köztük pl. a kinafakéreg maláriaellenes hatóanyaga, a kinin, amely sokáig az egyetlen szernek számított a szúnyogok által terjesztett, gyakran halálos betegség kezelésében. Amerika felfedezése óta kalandorok sokasága áramlik az Újvilágba, a nehezen megközelíthető területekre izgalmas újdonságok felfedezésének reményében. Misszionáriusok, etnobotanikusok jegyezték le és jegyzik le ma is a bennszülött lakosság tradicionális orvoslását, az érdekesnek látszó fajok hatásosságát pedig kutató laboratóriumokban vizsgálják tovább. Előfordul az is, hogy kikerülve a tudományos vizsgálatokat, a tradicionális szerek egyenesen bekerülnek egy másik kontinens országának piacára és „újraírják" a növény történetét. Az kiindulási alap itt is ugyanaz, mint a többi tradicionálisan használt és ma gyógyszerként funkcionáló növénynél: a bennszülöttek régóta használják (valamire). Már ennél a gondolatnál megjelenik talán mindenkiben, aki kicsit is kedveli a természetet, az őserdők zöldjének romantikája, és a természet emberének misztikus tudása. Egy „onnan származó” szerhez emiatt hajlamosak vagyunk több reményt fűzni. Akit egy készítmény kiválasztásánál ez az érzés mozgat, annak javasolható, hogy fedezze fel saját környezetét, a természet épp oly titokzatos lehet egy alföldi mezőn, mint Amazónia őserdeiben. És sok ilyen élmény még javulást is hozhat...
Az 1970-es évektől Nyugat-Európában egyre népszerűbbé váltak a természetgyógyászati módszerek. Ez volt az ún. "zöld hullám" időszaka, azonban ebben az időben Magyarországon az alternatív módszerek a tiltott, vagy legfeljebb tűrt kategóriába tartoztak. A rendszerváltás utáni néhány év az eufórikus káosz időszaka volt: gombamód szaporodtak a természetgyógyászati rendelők, alternatív gyógyászati készítmények, és bárki, aki kellő bátorságot érzett, elkezdhette világjobbító tevékenységét.
Dr. Ványolós Attila 
7 komment