az eltitkolt igazság a rákról
Miért mérgezik az orvosok a rákos betegeket, ahelyett hogy meggyógyítanák őket? Miért nem alkalmaznak hatásos, ugyanakkor mellékhatásmentes kezeléseket? Miért alkalmaznak olyan terápiákat, amelyektől a betegek legyengülnek, kihullik a hajuk, hányingerük van, és még egy sor mellékhatástól szenvednek? Nem lehet, hogy az igazság itt van az orrunk előtt, csak nem vagyunk hajlandóak észrevenni? Miért használnak a betegek kezelésére cseppfolyós mustárgázt ahelyett, hogy hasznosítanák a rákos sejtek működése során tett megfigyeléseket? Ilyen és hasonló kérdések sokakban felmerülhetnek, különösen, amikor hasonló, a józan paraszti ész szerint logikusnak tűnő gondolatmeneteket olvasunk:
Tekintettel a speciális témára, a poszt elkészítéséhez segítségül hívtam dr. Zupkó István onkofarmakológust (az ő megjegyzései "idézőjelben, döntve" olvashatóak):
"A felvetésben szereplő „cseppfolyós mustárgáz” feltehetően arra vonatkozik, hogy az első daganatellenes hatóanyagok alapötlete valóban a vegyi fegyverként alkalmazott mustárgáz csontvelőt károsító hatására vezethető vissza. Az ún. alkilálószerek szerkezeti rokonságban álltak a mustárgázzal, ezek voltak az első hatóanyagok, amelyekről bizonyították, hogy a rákbetegség gyógyszeresen befolyásolható. Az első ilyen szerrel végzett kezelés 1942-ben történt, és ez a felismerés jelentős lendületet adott a tumorellenes szerek kutatásának. Ezután az alkilálószerek egész csoportját fejlesztették ki. A vegyületek hatékonyságát illusztrálja, hogy ezen szerek egy része ma is a rákterápia alapvető eszköze. Jellemző rájuk a nagyfokú toxicitás, ami sok esetben korlátozza az alkalmazást. Ez azonban a vegyületek hatásmódjából származik – a gyorsan osztódó sejtek pusztulásából, – és nem tulajdonítható annak, hogy a prototípus egy méregnek szánt vegyület származéka. A gyógyszertanban sok példát találunk arra, hogy egy veszélyes méreg hatóanyag fejlesztéséhez járult hozzá prototípusként. Így dolgozták ki pl. a nyílméreg kuráre alapján a ma is használt izomlazítókat. A későbbiekben kifejlesztett daganatellenes szerek hatásmódjukat tekintve alapvetően különbözőek voltak (pl. vinka-alkaloidok, tumorellenes antibiotikumok), mellékhatásaik mégis hasonlóak voltak az alkilálószerek mellékhatásaihoz. Ez is bizonyítja, hogy a mellékhatásprofil nem lehet következménye a prototípus eredeti tulajdonságának."
Molekulaszerkezettől, hatásmódtól függetlenül az elmúlt évtizedek daganatellenes szereinek hatása azon az egyszerű elven alapul, hogy ezek a vegyületek mérgezőbbek a daganatsejtekre, mint az egészséges sejtekre. S hogy miért nincs olyan vegyület, amely csak az előbbiekre káros, utóbbiakra ártalmatlan? Hát azért, mert a rákos sejtek is emberi sejtek, működésük javarészt azonos a normál sejtekével. Ha az ő működésükre hatunk, hatással vagyunk a szervezet egészére is. Minél mélyebben ismerjük meg a daganatsejtek működését, annál nagyobb az esély, hogy találunk egy olyan támadáspontot, amely révén teljesen szelektíven károsíthatjuk a növekvő daganatot. A jelenleg elfogadott kezeléseket elutasítók szerint a megoldás kulcsa máshol van:
A legjobb kezelés az, ha megfosztjuk a daganatos sejteket a tápanyagforrástól. A normális sejtek szénhidrátot vagy zsírt képesek égetni az energiáért, azonban a rákos sejtek elvesztik a metabolikus rugalmasságukat. Folyékony ketogén és hiperbár (magasnyomású) oxigénterápia az, ami megfosztja a rákos sejteket a tápanyagoktól. Ezért a felfedezésért kapott dr. Otto Warburg Nobel-díjat 75 évvel ezelőtt. Ám sajnos ezt az információt egyik onkológus sem használja.
Először is, Otto Warburg nem ezért, hanem a légzőenzimek természetének és működési módjának felfedezéséért kapott Nobel-díjat 1931-ben. Az azonban igaz, hogy valóban folytatott kutatásokat a rák kialakulásával kapcsolatban:
"A Warburg-effektusként ismert jelenséget a ’20-as években írták le. Lényege az a felismerés, miszerint a tumorszövet anyagcseréje alapvetően eltér az ép szövetétől, a glükózt tejsavvá alakítja, ami jóval kevesebb energia felszabadulását teszi lehetővé, mint az ép sejtekben zajló oxidatív foszforiláció. A jelenség vonzó beavatkozási lehetőségnek tűnt, mára azonban kiderült, hogy nem minden tumorsejt viselkedik így, a tumorok egy részére nem jellemző az eltérő anyagcsere. Ez részben magyarázza, hogy miért nem született még erre a metabolikus eltérésre épülő tumorellenes szer. A jelenséget a mai napig kutatják, így nem zárható ki, hogy az eredményeknek terápiás jelentőségük is lesz."
A baj csak az, hogy jelenleg nincsen olyan szer, amely a daganatsejtek (egy részének) eltérő anyagcseréjére alapozva lenne képes elpusztítani azokat. Bizonyos étrendeket (pl. a ketogén diéta) is Warburg hipotézisére hivatkozva javasolnak daganatos betegeknek, azonban ezek jótékony hatása nem egyértelmű. A magas zsír- és alacsony szénhidráttartalmú ketogén étrendet eredetileg epilepsziás betegek kezelésére fejlesztették ki - hazánkban a "paleolit étrend" változata népszerű. Korai vizsgálatok szerint a ketogén étrend kedvező hatású lehet daganatos betegek számára, újabb vizsgálatok azonban ara mutattak rá, hogy a túlélési időt nem javítja érdemben. A daganatsejtek anyagcseréjének jobb megértése esetén, bizonyos daganattípusokban lehet használható ez az étrend a terápia kiegészítéseként, megfelelő (dieteteikai) felügyelet mellett. A szakszerűtlenül összeállított, túlzóan egyoldalú étrend több veszélyt jelent, mint előnyt, mivel a nem megfelelő tápláltsági állapot rontja a daganat legyőzésének esélyét.
Ezzel együtt, jelenleg úgy tűnik, nem Warburg hipotézise hoz áttörést a daganatterápiában:
"Az utóbbi évek tumorellenes gyógyszerekkel kapcsolatos áttörései – így az immunológiai ellenőrzőpont-bénító, az ellenanyagok, vagy az ún. kináz bénítók – egy-egy fehérje kimutatható jelenléte vagy hiánya alapján tesznek lehetővé személyre szabott és a korábbiaknál jóval szelektívebb beavatkozást. Ezek alapján a részben eltérő anyagcserére alapuló tumorellenes hatóanyag ötlete túlhaladottnak tűnik."
Akárcsak a ketogén étrend, sajnos, a hiperbár oxigénterápia (HBO) sem alkalmas önmagában és teljes sikerrel a rák gyógyítására. A HBO-t eredetileg szívműtétek előtti előkészítésre fejlesztették ki, annak biztosítására, hogy a testszövetek oxigéntartalmának csökkenése a szív leállításának ideje alatt ne okozzon maradandó károsulást. Lényege, hogy túlnyomásos kamrában a beteggel tiszta oxigént lélegeztetnek be. Később rájöttek, hogy ez a kezelés alkalmas lehet a sugárkezelés hatásosságának növelésre bizonyos daganattípusok esetén,. mivel fokozza a besugárzás hatékonyságát az alacsony oxigéntartalmú daganatsejtekben. Jelen tudásunk szerint fej- nyaki daganatok esetén lehet hatásos, más tumoroknál nem bizonyították hasznát. Hogy miért nem mindig és mindenkinél vethető be, annak oka az, hogy bár a különböző daganatsejtek működése nagyon hasonló egymáshoz (és sajnos, az egészséges sejtekéhez is), több ponton mégis különböző. Ez az oka annak, hogy nem létezik univerzális tumorterápia, s ezért alaptalan az a várakozás, hogy egyszer megtalálják a minden ráktípus ellen hatásos csodaszert. Sokkal inkább annak van esélye, hogy minden egyes ráktípusra találnak egy-egy hatékony szert.
Az univerzális hatású csodamolekulák helyett a gyógyszerkutatás már régóta az egyes daganattípusokra célzottan ható kezelésekre fókuszál. Nem véletlen, hogy a 2018-as orvosi-élettani Nobel-díjat az amerikai James P. Allison és a japán Taszuku Hondzso kapta meg. Ők jöttek rá arra, hogy az emberi test immunrendszere kihasználható a rákos sejtek ellen folytatott küzdelemben, felfedezésük valódi áttörést hozott a rák gyógyításában. A terápia célja (a korábbiakkal ellentétben) nem is feltétlenül a daganatos sejtek teljes elpusztítása, hanem a burjánzás megállítása, visszaszorítása. A kezelés veszélye, hogy az immunrendszer működésének befolyásolása akár a saját szervezet ellen is fordíthatja az immunsejteket (autoimmun betegségeket eredményezve), de ha sikerül kifejleszteni hatásos és biztonságos gyógyszereket, az eddigieknél jobb eszközök állnak majd rendelkezésre a rák legyőzésére.
Dr. Ványolós Attila 
33 komment