hennaveszély?

2014.10.29., Szerző: kodpiszkalo

hnn.jpgEgyik hennás hajfestés alkalmával - nem tisztán hennát, hanem henna tartalmú festéket ("Henna color") használtam - a vizeletem is besötétedett. Ez egy barna színű festék, egy nagyon sűrű massza, és amíg a hajamon volt, egyre sötétedő vizelet ürült, fájdalommentesen. Megnéztem tesztcsíkkal, de semmi eltérést nem mutatott - kicsit ijesztő volt a látvány. Ezt követő alkalommal (3 héttel később, kb egy hete) csak 3,5 órát hagytam a hajamon a festéket, és ez idő alatt is sötétebb vizeletet produkáltam, bár nem volt olyan durva, mint először. Mindkét hajfestés előtt és után a vizelet színe teljesen normális volt. Szerintem nagyon érdekes eset, még nem hallottam hasonlóról, remélem sikerül megfejteni!

Valóban az. Egyetértek a fenti levél írójával: érdekes, magyarázatot követelő eset. Ha az ember beírja a gugliba, hogy henna green urine, egy halom esetleírást talál hajat festőktől. Ezekből a fentihez hasonló döbbenet, meglepetés olvasható ki - magyarázatot azonban természetesen itt nem találunk. Ha a szakkönyvekben, tudományos cikkekben keresgélünk, szintén kevés sikerrel járunk. Ott ugyanis általában arról olvashatunk, hogy a henna használata milyen bőrtüneteket válthat ki és öngyilkossági szándékkal szájon át fogyasztva milyen károsodásokat okozhat. Ha azonban kicsit mélyebbre ásunk, a zöld vizelet magyarázatát is megtalálhatjuk.

A henna az Afrikában, Ázsiában honos növény, a Lawsonia inermis festékanyaga, amelyet általában a levelekből nyernek ki. A hennafesték fő komponense egy lawson nevű, naftokinon típusú vegyület, amely a bőr és a haj vörösesbarna színezésére alkalmas - behatási időtől és koncentrációtól függően. A lawson reagál a hajban és bőrben található keratinnal, ez okozza a színváltozást. A hennát különböző kultúrákban (zsídók, hinduk, muzulmánok) régóta használják kultikus testfestésre. Előnye, hogy a tetoválással ellentétben hatása átmeneti. Európában, hazánkban is divatos a hennás testfestés, de legalább ilyen elterjedt a hajszínezőként történő használat. Azok, akik tartanak a szintetikus festékektől, szívesebben használják a növényi kivonatból készülő hennafestékeket.

Az eddigiek fényében meglepő lehet hogy a henna hajfestékek egy része fekete. Ha azonban megnézzük egy tipikus hennafesték összetételét (például azt, amivel ez az eset megtörtént), azt láthatjuk, az összetevők között számos szintetikus anyag található. Ezek közül egyet emelnék ki: a p-feniléndiamint (PPD, valamint annak származékait), aminek már régóta elég rossz híre van. Ez a vegyületet azért használják, hogy sötétebbé váljon a henna színe, ugyanakkor ezzel az előnnyel szemben ott állnak használatának veszélyei. A PPD komoly bőrallergiát okozhat, amely akár maradandó károsodással is járhat. Ideális esetben csak akkor lenne szabad PPD-t tartalmazó hennát használni, ha a festendő egyén bizonyítottan nem allergiás a vegyületre. Még ideálisabb esetben ezt a vegyületet egyáltalán nem használnák kozmetikumokban. De mivel nem élünk ideális világban, előfordul (nem ritkán), hogy az ártalmatlan festegetés ilyen, életre szóló következményekkel jár (bal oldalon a festés utáni, jobb oldalon a 3 héttel későbbi állapot látható):

 henna.JPG

Akinek ez nem elég, az találhat ennél ijesztőbb képeket is.

Ha a PPD-t (tartalmazó hennát) öngyilkossági szándékkal alkalmazzák, a halál oka általában veseelégtelenség. Az öngyilkossági kísérletek több mint 30%-a halállal zárul, már néhány gramm elfogyasztása is végzetes lehet.

De mondok ennél jobbat (rosszabbat): azoknál, akiknek szervezetében egy enzim (jelesül a glükóz-6-foszfát-dehidrogenáz, G6PD) hiányzik, vagy nagyon alacsony aktivitású, egy hennás testfestés akár életveszélyt is okozhat. Ez jellemzően nem felnőttekkel történik meg, de bizonyos kultúrákban a gyermekek rituális testfestése után nem ritka az életet veszélyeztető hemolízis. És ezt már nem a "gonosz" PPD, hanem a hennában természetes módon megtalálható lawson okozza. Az egymással szomszédos területeken élő hennát gyermekeken alkalmazó, illetve nem alkalmazó törzsek tagjai körében a G6PD hiány aránya igen jelentősen eltér. Valószínűleg arról lehet szó, hogy az enzimhiányban szenvedő gyermekek nem érik meg a fellnőttkort, és nem tudják továbbörökíteni a G6PD-deficienciát.

De mi következik mindebből a zöld vizeletre vonatkozólag? Először is, már a fentiekből is sejthető, hogy a henna komponensei felszívódnak a bőrön keresztül. Erre nem csak közvetett bizonyítékok, következtetések utalnak, mérési eredmények igazolják, hogy a henna festékanyagának kb 0,2%-a felszívódik a bőrről és a felszívódott mennyiség mintegy 90%-a a vizelettel ürül. A lawson önmagában is képes színezni a vizeletet, de a színváltozás oka G6PD-hiányosok esetén a hemolízis, a vörösvérsejtek szétesése is lehet (ilyen esetben a vizelet barnás színű). Még rosszabb a helyzet, ha a természetesnek vélt henna kis rásegítésként PPD-t is tartalmaz: ebben az esetben a fent bemutatott bőrelváltozások veszélyével is számolnunk kell.

A legnagyobb csavar ebben az egész történetben az, hogy hatalmas fogyasztói tömegek vásárolnak természetes eredetűnek, ergo biztonságosnak vélt hajfestéket - jóllehet, amit vesznek még akkor sem teljesen veszélytelen, ha tényleg csak hennából van. Akkor meg különösen nem az, ha kétes hírű, elfelejtésre érdemes vegyületekkel "javítják fel" a henna minőségét... A PPD létjogosultsága még akkor is erősen kérdéses a kozmetikumokban, ha felhívják a figyelmet jelenlétére és alkalmazásaiak veszélyeire; egy természetese eredetűnek sejtetett termék esetén jelenléte, különösen ha nem is tüntetik fel, egyenesen elfogadhatatlan.

Az EU egyik szakértői testülete, a Scientific Committee on Consumer Safety 2013-ban adott ki értékelést a hennáról, mint hajfestékről. Abban az 1,4% lawsont tartalmazó henna 100 grammjából 300 ml forró vízzel készített hajfestéket biztonságosnak állapították meg. Felhívják a figyelmet, hogy ettől eltérő módon készülő (saját megjegyzésem: például PPD-t tartalmazó) festékre és a bőrfestésre szolgáló hennára megállapításuk nem érvényes.

Persze lehet, hogy mindez szőrszálhasogatás. Hiszen Antal Vali oldalán egy olvasó kérdésére ezt írták:

Az első és legfontosabb dolog, hogy a henna egy gyógynövény, abszolút nem mérgező! Az, hogy zöld lett tőle a vizeleted biztos, hogy nem káros, hanem jelzés értékű. A fejbőrön keresztül felszívódik a henna festő hatású anyaga, a lawsone, ami a nyirokfolyadékba kerül, onnan pedig a vénás keringés által a vesébe. (...) A cékla is beszínezi a vizeletet és azt tudjuk, hogy a bőrön keresztül sokkal jobban felszívódnak az anyagok, mint a bélrendszerből, ezért veszélyes kemikáliát tartalmazó kozmetikumokat használni. Mivel a henna beindítja a méregtelenítési folyamatokat azon felül, hogy táplálja a hajat és a fejbőrt, így ha olyanok alkalmazzák, akik hagyományosan étkeznek, tehát nem élnek egészségtudatos életet, azoknál kiválthat korpásodást, esetleg hajhullást is. Biztos, hogy a fogamzásgátló és az epe problémád is közre játszik a tünetek jelentkezésében, ezért ajánlott lenne megcsinálnod a kíméletes tisztító programunkat, ami tehermentesíti a májad.

Most nem mennék bele abba, hogy valóban igaz-e, hogy gyógynövény, EZÉRT nem mérgező, hogy a bőrön tényleg jobban felszívódnak-e az anyagok, mint a bélből (egyébként nem), a henna (nem létező) méregtelenítő hatásáról sem értekeznék, és azt sem teszem szóvá, hogy a zöld vizeletű olvasónak biztosan szüksége van-e a méregtelenítő programra. Erről majd máskor. De addig is: óvatosan a hennával, még az egészségtudatos fogyasztónak is érdemes átböngészni a termékek címkéit, hátha megbújik ott a PPD vagy valami más...

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel, és szavazz a ködpiszkálóra a goldenblogon a Tech+Tud kategórián belül!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr135018791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ovipedi 2015.05.27. 19:30:09

Most olvastam amit a hennáról írtál. Én több éve festem((allergia miatt) , de nem bolti festékkel, hanem "tiszta"henna és diólevélfőzet keverékével. A hennát rendelem és zsákocskákban kapom.Akkor szerinted most kárt okozok magamnak, ha így festem a hajam? A hennára nem mutatkozott allergia. Szép vörös a hajam tőle.

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpg

Dr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpg

Dr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpg

Dr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész

hajdu-zsanett-100x150.jpg

Dr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpg

Boros Klára
vegyész, doktorandusz

barbi.jpg

Dr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész

913_csapibence_120119_015.jpg

Dr. Csapi Bence
gyógyszerész

no-pic.jpgDr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

21no_logo.png

A 21 NŐ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT alapítvány prominens szakembereinek Védjegye tanúsítja a Ködpiszkáló blog szakmai hitelességét és társadalmi hasznosságát.

Nekem szól! Egészségértés díj, egészségügyi szakember kategória 2. hely

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

Ködpszkáló a Facebookon

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

süti beállítások módosítása