panacea-e a diófalevél?
Az újságírás alapvető szabálya, hogy már a címmel fogjuk meg az olvasót, de ugyanilyen fontos, hogy az első néhány, gyakran kiemelt sor (ún. lead) is érdekfeszítő legyen. A Népi gyógyászat: Gyuri bácsi gyógyteái című írás az első kívánalomnak nem felel meg, azonban a bevezető olyannyira szórakoztatóra sikerült, hogy nem tudtam megállni, hogy újra végigolvassam Szabó Gyuri bácsi egyszer már feldolgozott gyógynövényes katekizmusát. Íme az ominózus bevezető (kiemelve az érdekesebb részek):
Már 500 évvel ezelőtt is volt népi-gyógyászat, az őseink nagyon jól tudtak agyat műteni, ezek bizonyíthatóak egyes múzeumok leletei alapján. Rajtuk kívül van még egy asszony, akit úgy hívnak, hogy Reza asszony.
Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek.
2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket.
Az 1300-as években Magyarországon már volt három orvosi egyetem, ebből 2 egyetem egyházi, egy pedig világi volt. A sámánok és táltosok voltak a legjobb gyógyítók. Nemzetünkön kívül még Olaszországban volt 3 orvosi egyetem.
Miért nem használja Magyarország a rengeteg gyógynövényt, hiszen 400 féle gyógynövényünk van? Később Mária Terézia alapított egy orvosi egyetemet Nagyszombaton.
Gyuri bácsi elmesélte, hogy a Bükkben nagyon sokat tartózkodik napon, és így kapott az arcán egy melanomát. Az orvos azonnal azt mondta, hogy meg kell műteni ezt a rákos foltot és cemotherápiát kell adni neki. 3 hónap kezelés után saját magát gyógyította meg Gyuri bácsi.
Az agyműtő őseinket, bizonyos Reza asszonyt, az ellenségként fellépő EU-t, a 4 egyetemet és 400 gyógynövényt magában foglaló vízión túllépve eljutottam a lényegig, a gyógynövények bemutatásáig.
Újra végigolvasva a hosszú listát eszembe jutott, amit a minap egy ismerősömtől hallottam: idén tavasszal egy gyógynövényszaküzletben annyi diófalevél fogyott, mint még soha. Ez nem is meglepő: az írásban számos betegség, panasz kezelésére alkalmas növényi részként említik a diófa levelét. Íme a lista: bőrrák, korpás és zsíros haj, látásromlás, fogínygyulladás, homlok-, orr-, fül- és arcüreggyulladás, pajzsmirigy minden típusa (?), májciszta, hasmenés, lábizzadás, körömgomba, hidegláb, ciszta, vagy mióma a petefészken.
Megnéztem újra a már egyszer feldolgozott írást, ott az alábbi betegségeket találtam a fentieken kívül: bélgyulladás, Crohn-betegség, csonthártyagyulladás, fogínysorvadás, hajhullás, kötőhártya-gyulladás, lábizzadás, méregtelenítés.
Ha ilyen sok mindenre ajánlja az ország legnépszerűbb füvesembere, nem meglepő, hogy sokan keresik és fogyasztják a diólevelet. De lássuk, mire is jó valójában, a dokumentált hagyományos népi alkalmazás és a bizonyítékok tükrében. Az Európai Unió Gyógyszerügynökségének Gyógynövény Bizottsága készített egy összefoglalót a dióról, az alábbi elemzés ennek alapján készült. (Bár az EU állítólag ellensége a népi gyógyászatnak, a valósághoz hozzátartozik, hogy az összefoglalót neves gyógynövénykutatók készítették, állításaikat pontos irodalmi hivatkozások támasztják alá. A dokumentum elkészítésének célja a diófalevél gyógyászati értékeinek összefoglalása.)
A diólevél népi gyógyászati felhasználási területeinek összegzése meglehetősen színes képet fest a növényről. Alkalmazása a középkor óta dokumentált A mediterrán térségben szájüregi panaszok, torokfájás esetén öblögetésre, belsőleg vesekövesség esetén és fogyasztószerként alkalmazták. Bulgáriában és Olaszországban külsőleg fertőtlenítőként, visszeresség kezelésére használták. Mindezen túl féregűzőként, égések, szemölcsök, Törökországban külsőleg (?) napszúráshoz társuló láz csillapítására, bőrgombásodás esetén és reumás fájdalom csökkentésére. Európán kívül Libanonban külsőleg reumás és neuralgiás fájdalmak csökkentésére, Marokkóban és Egyiptomban bőr, szájüreg kezelésére, vérnyomáscsökkentőként használták.
Természetesen az, hogy valaki valamit, valahol, valamilyen célra használt, még nem jelenti azt, hogy azt okkal, racionálisan tette. Ezt figyelembe véve kell értékelni a középkori, ókori (és néha a kortárs) népi orvoslást: a sok megalapozott, tudáson, tapasztalaton alapuló gyógynövény-alkalmazás mellett nem ritkán ok nélkül, megalapozatlanul használtak bizonyos gyógynövényeket. Néha egyszerűen azért, mert az volt kéznél, sokszor pedig azért, mert nem volt jobb alternatíva. Sok irracionális felhasználási cél idővel feledésbe merült (néha ezeket egyes forgalmazók a saját érdekükben a hajuknál fogva cibálják újra elő). Mindezt figyelembe véve értelmezhető a diófalevél esete. Napjaink népi gyógyászatában elsősorban bőrpanaszok enyhítésére (gyulladásgátló és összehúzó hatására alapozva), izzadásgátlóként külsőleg alkalmazzák. A diófalevél elfogadott gyógyászati célú monokomponensű teaként Spanyolországban és Németországban van forgalomban, alkalmazásának célja felületi bőrsérülések kezelése, izzadásgátlás. Magyarországon bőrgombásodás elleni és cukorbetegségre való hajlam esetén alkalmazandó (gyógy)teakeverékek összetevőjeként találkozhatunk vele.
Figyelembe véve a diólevél összetételét, bizonyított hatásait (erről bőséges összefoglalót tartalmaz a Gyógynövény Bizottság anyaga), az EU Gyógyszerügynöksége a népi gyógyászati javallatok közül az alábbiakat találta megalapozottnak és biztonságosnak: enyhe bőrfertőzés kezelése, kéz- és lábizzadás kezelése - természetesen külsőleg. Az említett esetekben a diófalevél bizonyított gomba-, baktérium- és vírusellenes aktivitása a várt hatás alapja. A belsőleges alkalmazást igénylő javallatok a bizonyítékok hiánya vagy a kérdéses biztonságosság miatt nem nyertek elfogadást. A vércukorszintet csökkentő hatást csak állatokon, csak nagy dózisban, csak mesterségesen előidézett cukorbetegség esetén és intraperitoneális adagolva (hashártyába injektálva) mutatták ki - nyilvánvaló, hogy ebből nem következik az, hogy emberen is hatásos és biztonságos lenne. Egyéb javallatokban a diólevél hatását sem állatokon, sem emberen nem vizsgálták. A szájon át történő létjogosultságát a diólevél egyik komponense, a juglon többszörösen igazolt citotoxikus és genotoxikus hatására hivatkozva vonható kétségbe. Bár arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy diólevél-kivonat fogyasztása esetén az extraktumban található juglon az emberre mérgező lenne, a haszon/kockázat elemzés eredménye a diólevél belsőleges alkalmazása esetén egyértelműen negatív: nulla bizonyított előnnyel szemben a potenciális kockázat mai felfogásunk szerint elfogadhatatlanná teszi a diólevél belsőleges gyógyászati használatát. Jó lenne, ha a diólevél elismerésén munkálkodók a hiányzó adatok pótlásán dolgoznának - kedvező eredmények esetén a jelenlegi álláspont természetesen változhat.
Ez a jelenlegi, szakmailag megalapozott álláspont. Ha valaki ma szeretne diólevél-terméket belsőleges alkalmazáson alapuló gyógyhatással forgalomba hozni, az valószínűleg (okkal) sikertelenül járna. Persze diólevél-készítménnyel piaci sikert elérni a gyógyhatást elismerő engedély nélkül is lehet..
Kép forrása: diplomlandespfleger.de
Dr. Ványolós Attila 
30 komment