gyógyszer lesz-e a tokaji aszú?

2013.02.14., Szerző: kodpiszkalo

Szombat  délutáni sziesztám közben épp a Kossuth Rádió gazdasági műsorát hallgatom, amelyben egy politikus beszél a tokaji borban rejlő gazdasági lehetőségekről. A beszélgetés végén, szinte félálomban arra kapom fel a fejem, hogy engem közelebbről is érintő témáról van szó: a megszólaló kifejti, hogy egyik fő törekvése, hogy a tokaji aszú újra gyógyszerré váljon, hiszen a 20. század elején a Vinum Tokajense Passum megtalálható volt a Gyógyszerkönyvben, és ez a hely most is megilleti. Nagyapáit idézi, akik szerint "a háború (feltételezem, a II. világháború) előtt penicillin helyett tokaji aszút ajánlott a doktor". 

Vajon tényleg gyógyszer a tokaji? És ha igen, mire jó? Lesz-e belőle újra hivatalos, gyógyszerkönyvi gyógyszer? A kérdések megválaszolása előtt egy kicsit pillantsunk a múltba. Ehhez kitűnő segítség Grabarits István vagy Báthori Gábor és Kökény Mária gyógybortörténeti írása. A bor gyógyászati értékét az ókori orvostudomány rendkívül magasra tartotta. Az ókori orvosok nemcsak belső használatra, hanem külsőleg is alkalmazták: borban mosdatták az újszülöttet, borral mosták a sebeket, fekélyeket, de voltak borok, amelyekről azt tartották, hogy jó hatással vannak az idegekre, más borfajtákról úgy vélték, élénkítenek, míg megint másokról feltételezték, hogy lassítják a bélműködést. Az ókor valamennyi híres bortípusát felruházták valamilyen tényleges vagy vélt terápiás értékkel - érthető, hiszen nem volt túl nagy választék valóban hatásos gyógyszerekből.

A gyógyborok használata egészen a 20. századig fennmaradt. Számos betegség, többek között a légzőszervek bántalmai, keringési, emésztési kórképek kezelésére használták a szőlő erjesztett nedvét. Jellemző volt a gyógynövények kivonatát (pl. fahéj, üröm, tárnicsgyökér, kinakéreg) vagy gyógyhatású(nak gondolt) anyagok (pl. antimon) oldatát tartalmazó borok alkalmazása, de "tiszta" borokat is ittak a gyógyulás reményében. Különösen híressé vált ebben a tekintetben a tokaji bor. A legalább kétputtonyos tokaji aszúbor, Vinum Tokajense néven, már a Magyar Gyógyszerkönyv III. kiadásában is hivatalos volt. De nem csak tokaji volt készleten a patikákban: ménesi aszúbor (figyelem, vörös aszú!), malaga, madeira, Courvoisier konyak, reimsi champaner egyaránt kapható volt.  A 20. század elején még a bor gyógyhatásának is jelentőséget tulajdonítottak, bár a felhasználási terület szűkült: jellemzően már csak lábadozó betegek felerősítésére, emésztési panaszok enyhítésére itták az alkoholos italokat. Később a bor "leminősült" gyógyszeres borok előállítására alkalmas oldószerré, azaz a fő hatást a borhoz adott egyéb anyagoktól várták. A Gyógyszerkönyv 1954-es V. kiadása a gyógyszeres bor fogalmát a következőképpen határozta meg: „A gyógyszeres borokat növényi drogokból fehérborban (vinum album) való áztatással, illetőleg egyéb gyógyszerekből oldással oly módon készítjük, hogy a kész gyógyszeres bor 13 v/v% alkoholt tartalmazzon." Aztán az 1960-as évektől már egyáltalán nem cserélt gazdát bor a táraasztalon: a bor, változékony alkoholtartalma miatt oldószernek is "megbízhatatlannak" minősült, és egy időre (vélt) gyógyhatása is feledésbe merült.

Nem kellett sokat várni a reneszánszra, mivel az 1970-es évektől egyre többen, többet és egyre hangosabban beszéltek a bor egészségmegőrző (főleg szívbetegségeket megelőző) hatásáról. Azonban nem a tokaji napja virradt fel, mivel a jótékony hatások garmadáját a vörösborok mérsékelt fogyasztásával hozták összefüggésbe. Bár a mérsékelt (vörös)borfogyasztás szív-érrendszeri előnyeit számos kutatás igazolja, máig sokan vannak, akik ezt vitatják, megint mások szerint pedig nem is a bor a lényeg, hanem a benne lévő alkohol. Az érvek-ellenérvek ütköztetésével egy későbbi írásban foglalkozunk, elég legyen most csak annyi, hogy a különböző színű borok egészségességi versenyében jelenleg a vörösek állnak nyerésre, nem kis részben épp azoknak az anyagoknak köszönhetően, amelyek a színüket adják.

Van-e akkor esélye a tokajinak? Két érv még mellette szól: a tokaji talajnak köszönhetően magas a nyomelemtartalma (persze ez sok más bor esetén is igaz), így ezek pótlására alkalmazható - de csak elvileg, mert a várható előnyhöz képest magasabb kockázatot jelent alkoholtartalma. Az utolsó esély az lehet, hogy a tokaji antibiotikumot tartalmaz - igaza lehet a politikusnak, ez a bor tényleg alkalmas lehet a baktériumfertőzések leküzdésére?

De vajon hogy kerül az antibiotikum a borba? Szerencsére nem szennyezés folytán: a szőlőszemek aszúsodását, nemesrothadását okozó Botrytis cinerea nemespenészen kívül más penészfajok, így a Penicillium notatum és a Penicillium chrysoghenum is megtelepednek a töppedő szemeken. Ez a két (meg néhány másik) faj egy antibiotikumot, penicillin V-t termel,ezért meglepő módon a tokajiban (szemben más borokkal) tényleg van természetes antibiotikum! De jó-e ez nekünk? A témában már doktori disszertáció is készült, amelyből megtudhatjuk: 1 liter tokaji aszúbor 0,4-26 mg penicillint tartalmaz, ez pedig a szükséges napi antibiotikumdózis legfeljebb kb. 5%-a. Remélhetőleg a több napos antibiotikumkezelés adagolását senki nem akarja napi 1 liter bor fogyasztásával megoldani...

Komolyra fordítva: nincs olyan komolyan vehető érv, amely alapján bármely bort gyógyszerré kellene minősíteni. Ha lenne is ilyen, a tokaji gyógyszerkönyvbe iktatása nem politikusi feladat, ehhez ugyanis nem parlamenti határozat, hanem az Európai Gyógyszerkönyvi Bizottság döntése szükséges. A mérsékelt fogyasztásnak egyébként vannak előnyei, de a legjobb, ha a bor nem lesz gyógyszer, hanem megmarad annak, amire leginkább való: magas élvezeti értékű, de könnyen túladagolható és nagy dózisban toxikus "étrend-kiegészítőnek"...

U. i.: a II. világháború előtt sok mindennel próbálkoztak elpusztítani a baktériumokat, meggyógyítani a bakteriális eredetű betegségeket, de gyakran kevés sikerrel. Ezért számított pl. a tüdőgyulladás potenciálisan halálos betegségnek. Az áttörés 1942 után következett be, amikor forgalomba került az Alexander Fleming által felfedezett penicillin.

Kép forrása: wikipedia