egy blöff anatómiája

2016.03.18., Szerző: kodpiszkalo

snatch-stephen-graham-bra-008.jpgIsmerik a Blöff című filmet? Kiváló, klasszikus darab, érdemes megnézni. Megérne egy elemzést, de félek, nem lenne túl hiteles tőlem. Ez a bejegyzés Schobert Norberttel kapcsolatos, anélkül, hogy egyetlen szóval minősíteném módszereit, termékeit - nem vagyok dietetikus, ezzel kapcsolatban meg ők az autentikus szakemberek. Az elmúlt napokban Norbert és az angol dietetikusok viszonyával kapcsolatos cicaharc hátterét mutatom be - szerintem nem tanulság nélküli történet ez sem....

Egy szó, sőt még egy írásjel is alapvetően befolyásolhatja, megváltoztathatja egy szöveg jelentését. Ismerjük a régi történetet, amelyben az alábbi mondat igényeknek megfelelő központozása élet és halál ügyében dönthetett:

A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.

Mennyivel könnyebb helyzetben van az, akinek nem kell magyar szövegek kicsavarásával bajlódnia! Sokkal egyszerűbb, ha egy angol szöveget kell az igényeknek megfelelően tálalni: az átlagos magyar olvasó úgysem fog azzal időzni, hogy utánanézzen, pontosan miről is van szó, s hogy a szöveg tényleg azt jelenti-e, amit elénk tárnak.

Valami hasonló történt most is. Március elején a ripost nevű bulvároldal hírt adott arról hogy a hazai dietetikus szakmával harcban álló volt rendőrt "a brit ki­rá­lyi tár­sa­ság meg­hívta so­ra­iba". Illusztrációként Schobert facebook-oldalát idézték:

n1.JPG

Némileg manipulatív módon arra is utalt a ripost szerzője, hogy azért áll perben Schobert a magyar dietetikusokkal, mert "le­lep­lezte a cu­kor­lob­bi­val való együtt­mű­kö­dé­sü­ket". Már ekkor felébredt bennem a gyanú, hogy ha a britekkel kapcsolatos hír is annyira igaz, mint az előző állítás, akkor lehet, hogy a ripost szerkesztését a jereváni rádióban végzik...

Hamarosan érkezett is a cáfolat a blikktől, akik közzétették a BDA (British Dietetic Association) reakcióját Schobert "szakmai elismeréssel" kapcsolatos bejelentésére:

n2.JPG

Ebben cáfolják, hogy együttműködnének Schobert Norberttel, és azt is, hogy Schobert kapcsolatban állna a BDA új kiadványával, az Eating Well, Living Well-lel. És itt az első, gyanúra okot adó különbség a két verzió között: míg Schobert az Eating Well, Living Wellt egy programnak nevezi, amelybe őket beválasztották, addig az Eating Well, Living Well valójában egy folyóirat, amelyet a BDA megbízásából a cwpublishinggroup ad ki. Az első szám nemrég jelent meg, az interneten is olvasható: egy szép kivitelű, táplálkozási tanácsokat adó ismeretterjesztő lapnak tűnik. A BDA facebook-bejegyzése egyúttal tiltakozás is, mivel szerintük Schobert engedélyük nélkül használja a logójukat, és alaptalanul hivatkozik a köztük fennálló együttműködésre.

Nem  kellett sokat várni arra, hogy Schobert visszalőjön az Update facebook-oldalán keresztül. Bizonyítékként közzétett 2, az együttműködést alátámasztó dokumentumot: egy levelet és egy szerződést. 

Érdemes figyelmesen megnézni ezeket a dokumentumokat. A levelet bizonyos Krisztina Toth írta, aki nem a BDA munkatársa, hanem azé a kiadóé, amely az Eating Well, Living Well c. kiadványt kiadja. Azt írja hogy a British Dietetics Association nevében veszi fel a kapcsolatot, amely az Egyesült Királyság vezető dietetikai szervezete (authority-nek nevezi, ami ebben a szövegkörnyezetben nem hatóságot jelent). Két újabb gyanús nyom: a levelet nem a BDA írja, ráadásul a levélíró nem tudja helyesen leírni annak a szervezetnek a nevét, amelynek nevében eljár... A levélben arról van szó, kacifántos, udvariaskodó körítéssel, hogy tárgyalniuk kellene arról a lehetőségről, hogy az Update módszert a BDA több mint 1 millió ügyfelének ajánlják. Ennek módjáról nem esik említés a szövegben.

A szerződés arról szól, hogy az Eating Well, Living Well magazinban az Irányelvek és ajánlások rovatban egyoldalas ismertető jelenik meg az Update módszerről, valamint hogy Schobert cége hozzáfér (gyanítom, direkt marketing céljából) a BDA 200 ezer fős adatbázisához. És hogy ez nem két partner pusztán szakmai együttműködése, azt jól jelzi, hogy mindennek ára van (cost, amelyet a fotón kitakartak). Nagyon valószínűnek tartom, hogy nem a BDA fizet azért, hogy reklámozhatja az Update-et... És egy apróság: a Schobert Norbert által közzétett fotón csak az ő cégének aláírása látható - ennek alapján nem tudhatjuk, hogy a britek is aláírták-e a megállapodást.

Ezek után mindenki eldöntheti, hogy mennyire számít elismerésnek az, hogy a BDA lapja előkészített egy együttműködési (reklám)szerződést Schobertékkel, majd amikor észlelték, hogy ezt a tényt kicsit másként tálalja a fitneszguru, élénk tiltakozásba és elhatárolódásba kezdtek... Persze ilyenkor jön a szakmai irigységre, féltékenységre stb. való hivatkozás, de a lényegen - szerintem - ez nem változtat.

 

14 komment

pektinveszély

2016.03.14., Szerző: kodpiszkalo

0e9ab16f3008c5075f442da6e8011216.pngA böjti időszak sokak számára a fürdőruhaszezonra való felkészülés kezdetét is jelenti. Ilyenkor megsokasodnak a fogyókúrás receptek, hasznos, haszontalan és veszélyes tanácsok az interneten. A legnépszerűbbek természetesen azok a módszerek, amelyek nem igényelnek sem életmód-, sem étrendváltoztatást: elegendő csupán néhány bogyót bekapni az ideális testsúly eléréséhez. Az ilyen termékek egy részénél már megszokhattuk a vásárlást ösztönző leggyakoribb trükköket: túlzás (a testsúlycsökkenést vagy annak eléréséhez szükséges időt illetően), elhallgatás (a sikerhez szükséges egyéb tényezők, pl. mozgás), összehasonlító fotók (a fogyás a képmanipuláló szoftverekkel pár perc műve lehet...). Nemrég azonban egy újabb módszerrel találkoztam, és ez a sokkolás.

Bármilyen meglepő, a fogyasztók (a szó mindkét értelmében) egy része örömmel megvásárolna egy olyan terméket, amellyel kapcsolatban - állítólag - az Egészségügyi Minisztérium is figyelmeztetést adott ki, s amelynek forgalmazója a saját honlapján deklarálja: a készítmény fogyasztása esetén a

nők elvesztették az irányítást az étkezési szokásaik felett: hiába ették a legmagasabb kalóriaszámú ételeket, nem híztak egyetlen dekát sem. Még a normális étrendhez való visszatérés után is egyre csak fogytak. 

a nutella és a zsákos ember

2016.02.27., Szerző: kodpiszkalo

nutella_link-1.pngA gyereknevelésnek sok csínja-bínja, praktikája van, számos módszer létezik arra, hogy a gyereket lebeszéljük valamiről vagy rábeszéljük valamire. Néha azonban a legmodernebb pszichológiai tudás is csődöt mond, a cérna elszakad, és jön az "ősi módszerek" valamelyike: a szülő elkezd prédikálni, kiabálni stb. stb. - vagy éppen ijesztgetni a gyereket. Ha nem leszel jó, elvisz a zsákos ember, a mumus, nem hoz ajándékot a Mikulás, és még folytathatnánk. Bármily meglepő, ugyanezt a módszert felnőtteknél is gyakran alkalmazzák - kérdés, milyen eredménnyel. 

A modern dietetikai ismeretek birtokában nem nehéz eldönteni, mely élelmiszer számít egészségesnek vagy egészségtelennek (ha sokat fogyasztunk belőle). Nem szeretnék belekontárkodni más szakterületébe, de világos, mindenki által ismert tény, hogy a túlzott cukorfogyasztás nem egészséges, sőt. Épp ezért célszerű csökkenteni a cukrok bevitelét, ugyanis jóval többet fogyasztunk, mint kellene. A következmények kézzelfoghatóak: a cukorbetegek száma folyamatosan nő.

Címkék: cukorbetegség cukor

bolha a fülben

2016.02.11., Szerző: kodpiszkalo

despair-513529_960_720.jpgA fülfájás elég kellemetlen - és akkor nagyon enyhén fogalmaztam. Az enyhülés reményében ilyenkor az ember bármire képes, s ha bolhát nem is, sok minden mást bedug a fülébe, ha kínjában az interneten keresgélve erre kap tanácsot.

Sajnos, van az internetnek néhány bugyra, amelyet jobb lenne messzire elkerülni, ha gyógyulásunk vagy egészségünk megőrzése céljából keresgélünk a neten. A Blikk és a Kiskegyed a maguk műfajában biztosan kiváló orgánumok, de megbízható szakmai tanácsokat náluk nem érdemes keresni. És ha a két gigász összefog, a helyzet nem javul - legalábbis ezt példázza az az írás, amelyet a kiskegyed.blikk.hu-n talált egyik olvasónk.

Ez a hagymafajta (fokhagyma) csodaszerként hat megfázás esetén! Kéntartalmú hatóanyagai miatt antibakteriális és fertőtlenítő hatása is van. A legjobban nyersen fogyasztva, de kiválóan hat akkor is, ha a fülünkbe dugunk egy gerezdet.
Hámozzuk meg, és mint egy füldugót, tegyük óvatosan a fülkagylónkba. Vigyázzunk, hogy ne tuszkoljuk túl mélyre, és hagyjuk legalább 30 percig hatni, de a legjobb, ha egész éjszaka benn tartjuk a fülünkben. Akit ilyen formában zavar, beletekerheti a gerezdet egy kis konyhai törlőpapírdarabkába. Fontos, hogy a fokhagyma leve és az illóolajok eljussanak a dobhártyáig, hogy kellőképpen kifejthessék gyógyító hatásukat. 

Állítólag még kezdődő középfülgyulladás esetében is segíthet a módszer. Alternatív megoldásként kipréselhetjük a foghagyma levét, egy darab vattára csepegtetjük, majd ezt dugjuk a fülünkbe. A módszer azért hat a szakértők szerint, mert a fokhagymában lévő C- és B6-vitamin, a kálium és a kalcium serkenti az immunrendszert, és a szervezet öngyógyító ereje legyőzi a meghűlést okozó vírusokat és baktériumokat. Ha két nap után sem segítenek a házi gyógymódok, akkor ne kísérletezzünk tovább, forduljunk feltétlenül szakemberhez.

Naszóval. A helyzet az, hogy a fokhagyma tényleg fontos gyógynövény, de elsősorban szív-érrendszeri hatásai, koleszterinszintet mérséklő aktivitása miatt alkalmazzák a gyógyászatban. Valóban van kórokozó-ellenes hatása is, azonban ez elsősorban helyileg alakul ki, és nem is minden kórokozó ellen hat. Ha a betegséget okozó baktériumok bejutottak a véráramba, és a szövetekig eljutva okoznak fertőzést, gyulladást, a fokhagymától nem várható biztos javulás. Nagyon sok, szintén antibakteriális hatású növénnyel együtt a bőrön, szájüregben képesek gátolni a kórokozók szaporodását vagy elpusztítják azokat, de ez egy komolyabb fertőzés esetén nem elegendő.

így szabadulhatsz meg a köhögéstől - akár véglegesen

2016.01.30., Szerző: kodpiszkalo

yew-185279_960_720.jpgA hozzá nem értő hályogkovácsok bugyutábbnál bugyutább, az internetet elárasztó írásain lehet mosolyogni, lehet bosszankodni, de van egy pont, ahol a szakértőként tetszelgő kóklereknek megálljt kell parancsolni. Egy friss írás (jelen poszt megjelenése előtt 3 órával publikálták) ugyanis néhány kevéssé hasznos megfázásellenes tanács mellett egy olyan receptet is közöl, amellyel szerencsétlen esetben a megfázásban szenvedő beteg akár végezhet is magával. Nem csak a köhögéssel, hanem az életével is.

A filantropikum.com névtelen, nevét és felelősséget nem vállaló szerzője a hagymás méz, ánizsos tej és citromos víz mellett ugyanis egy további receptet is ajánl megfázásra: a tiszafateát.

kepkivagas_1.JPG

Senkinek nem ajánlom, hogy a fenti teát elkészítse és megigya, ugyanis akár életveszélyes mérgezést is okozhat! A tiszafa minden része (kivéve a piros magköpenyt) igen mérgező, rendkívül toxikus alkaloidokat (taxollal rokon vegyületeket) tartalmaz, amelyek ráadásul hőre kevéssé érzékenyek, így a teakészítést is túlélik. A teát elfogyasztó nem biztosan: a mérgezés tünetei hányinger, hányás, hasmenés, szívritmuszavar, amelyet ájulás, kóma követhet, majd a halál légzésbénulás és/vagy a keringés leállása miatt áll be. 

Szerencsére mérgezés ritkán következik be (legalábbis eddig), mert a természetközelben élő, növényeket hagyományosan gyűjtő és fogyasztó emberek jól tudják, hogy a tiszafa az erősen mérgező növények közé tartozik. Az internetnek "hála" ma már olyanok is gyűjtik, fogyasztják a növényeket gyógyhatás reményében, akik ismereteiket a hasonszőrű honlapok veszélyes tévinformációiból szerzik be. 

Jó lenne, ha ez a hír is eljutna azokhoz is, akik lelkesen osztják meg a hozzá nem értők által szerkesztett mindentudó oldalak "híreit"... Még jobb lenne, ha csak olyan tartalmakat osztanánk meg, amelyek hitelességéről saját szakértelmünk alapján meg tudunk győződni, vagy amelyet a forrás alapján hitelesnek tartunk (amelyeket nevüket vállaló szakemberek írtak). 

Frissítés: az írás megjelenése után az idézett cikkből törölték a tiszafatea receptjét.

egy balul végződött gyógyszervizsgálat margójára

2016.01.20., Szerző: kodpiszkalo


bia102474_corrected_svg.png2016 januárjában tragikus hírt közöltek a lapok: egy franciaországi gyógyszervizsgálat során 6 embert szállítottak kórházba központi idegrendszeri zavarokkal. Egy közülük agyhalott állapotba került (ő pár nap múlva meghalt), a többek eltérő mértékű agykárosodást szenvedtek. 

Eddig nagyjából minden tudósítás megegyezett, de a részletekben (feltételezem, hogy attól függően, melyik újságíró milyen szinten ért angolul vagy franciául, illetve hogy milyen mélységűek a gyógyszertudományokkal kapcsolatos ismeretei, és mennyire veszi a fáradtságot a háttér felderítéséhez) a tudósítások eléggé "sokszínűek" voltak. Volt, aki emberkísérletről/gyógyszerkísérletről értekezett, volt, aki kenderből vagy kannabiszból készült gyógyszert gyanított a háttérben, más szerint egy, az agyban jelen lévő anyagot adagoltak a szerencsétlenül jártaknak.

ki ne dobd a karácsonyfád!

2016.01.05., Szerző: kodpiszkalo

pinus.jpgPedig éppen erre készültem, hiszen holnap vízkereszt napja... Szerencsére pont ma jött a hír, amelyből megtudtam: a funkcióját vesztett karácsonyfa igazi csodaszer!

Gyűjtsd össze a fenyő tű­le­ve­leit! A leg­jobb vi­ta­min­bom­bát ké­szít­he­ted el be­lőle. Bár az indiánok évszázadok óta használják a tűleveleket egészségük megőrzése érdekében, ez a gyógytea kevésbé ismert a nagyközönség számára. Pedig fantasztikus a fertőző betegségek kezelésére, magas antioxidáns tartalma hatásos a rákos sejtek ellen, és a szellemi frissességet is javítja!

A vitaminbombára még visszatérünk. Az indiánokról meg csak annyit, hogy az, hogy használták, még nem bizonyíték arra, hogy értelme is volt... Természetesen (sajnos) a fenyőfa levele nem gyógyítja a rákot, egy ilyen állítás azonban tökéletes arra, hogy lelkesítse az arra hajlamosakat.

Címkék: fenyőfa tévhit

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpg

Dr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpg

Dr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpg

Dr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész

hajdu-zsanett-100x150.jpg

Dr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpg

Boros Klára
vegyész, doktorandusz

barbi.jpg

Dr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész

913_csapibence_120119_015.jpg

Dr. Csapi Bence
gyógyszerész

no-pic.jpgDr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

21no_logo.png

A 21 NŐ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT alapítvány prominens szakembereinek Védjegye tanúsítja a Ködpiszkáló blog szakmai hitelességét és társadalmi hasznosságát.

Nekem szól! Egészségértés díj, egészségügyi szakember kategória 2. hely

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

  • Vitaminkirály: @kodpiszkalo: A fenilefedrin (lánykori nevén fenilpropanolamin vagy norefedrin) minden jel szerint... (2024.12.04. 08:51) legális drogok
  • Mesterséges Geci: @Mesterséges Geci: bocs, négy és negyed év... (2024.10.25. 08:48) ELKÖLTÖZTÜNK
  • Mesterséges Geci: @kodpiszkalo: "hamarosan" - magysr módra? Négy és fél év telt el azóta... :( Vagy csak firefox ala... (2024.10.25. 08:47) ELKÖLTÖZTÜNK
  • Mesterséges Geci: @tesz-vesz: gondolod, hogy azok az agyatlan vadbarmok, akik bedőlnek a gődény-félék ökörségeinek, ... (2024.10.25. 08:42) ELKÖLTÖZTÜNK
  • Színgyógyász: Azért elég merész vállalkozás a cikk írója részéről ( pontosan ki is ő? ) ilyen elánnal nyilatkozn... (2024.08.01. 18:06) ASEA - palackba zárt csodamolekulák?
  • Utolsó 20

Ködpszkáló a Facebookon

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

süti beállítások módosítása