megvéd a gyatyamadzag a betegségektől!
Hogyne védene meg a gatyamadzag, ha egy vörös fonál is megvéd? A gatyamadzag, ha jó minőségű, jóval vastagabb és erősebb! Persze, ez az okoskodás nem feltétlenül helytálló: nem mindegy, milyen is ez a fonál. Ha követjük az utasításokat, nem próbálkozunk mással, csak vörössel. Mert mit is ír a Tudás Fája (amely joggal érdemelte ki a Fáj a tudás becenevet):
Tégy egy Vörös Fonalat a bal csuklódra, úgy működik, mint a modern orvostudomány vakcinái!
A bal csukló körül viselve, a Vörös Fonal ugyanazon az úton működik, ahogy a modern orvostudomány vakcinái. Amikor valamilyen betegség ellen oltást kapunk, a betegség egy gyengült vírustörzsét a vakcinán keresztül kapjuk meg.
A lelket is hasonló technikával tudjuk immúnissá tenni. A Kabbala azt tanítja, hogy a színeknek speciális frekvenciái és energiái vannak. A vörös például a veszély színe. A Vörös Fonalat sajátos módon a bal csuklónkra kötve, megvédjük magunkat a bármilyen felénk irányuló ártalmas negativitástól – ez a spirituális vakcina a Gonosz Szem veszedelmes ereje ellen. A vörös szín ennek a technológiának egyik része. A Vörös Fonalat a bal csuklón viseljük. A kabbalisták felismerték, hogy az energia a test bal oldalán hatol be. A bal kar és kéz a‘kapás’ fogalmához kapcsolódik, a jobb kar és kéz pedig az ‘adás’ erejét foglalja magába. Eszerint a negatív energiák a test bal oldalán áramlanak be. Ha a Vörös Fonalat a bal csuklónkon viseljük, a negatív energiákat a behatolás pillanatában feltartóztatjuk. A fonal gondos előírásoknak megfelelően, hét egymást követő, sorozatos csomóban van megkötve, egy-egy csomó azt a hét spirituális dimenziót jelképezi, amely a jelen valóságunkkal van összeköttetésben. Nagyon fontos, hogy egy olyan személy kösse fel a fonalunkat, aki szeret minket, és akiben mi is mélyen megbízunk. Mialatt ők ezt megteszik, mi azt kérhetjük, hogy ez az erő sugározzon ránk és embertársainkra, és jóságot, kegyelmet, hálát, és a Gonosz Szem örök távol tartását kérhetjük a Fénytől.
A fenti írásról Ikarosz története jutott eszembe. A görög mitológiában Ikarosz Daidalosz fia, aki Kréta szigetén apjával labirintust épített a Minótaurosznak. Miután elkészült a labirintus, Minósz király fogva tartotta őket, hogy ne árulják el a labirintus titkát. Ikarosz viasszal összeragasztott tollakból szárnyakat készített, hogy megszökjenek. Bár sikerült a levegőbe emelkedniük, Ikarosz túl magasra repült. A Nap megolvasztotta a viaszt, szárnyai tönkrementek, Ikarosz így a tengerbe veszett.
Tanulságos történet, de nekem nem az általában emlegetett tanulságok miatt jutott eszembe. Szerintem azok, akik cérnával védekeznek a betegségek ellen, hasonlóak ahhoz a képzeletbeli turistához, aki Ikarosz történetét ismerve, a spórolástól vagy a repüléstől való félelemtől vezérelve, nem a különjárattal tér haza krétai nyaralásáról, hanem saját maga által barkácsolt szárnyakkal a tengerbe veti magát a sziklákról. Tudjuk, hogy ezek a szárnyak nem alkalmasak repülésre, de a mesében meg van írva: lehet repülni, csak nem szabad túl magasra szállni. Valószínűleg nincs olyan normális ember, aki követi Ikarosz példáját, de érdekes módon a védőoltás-cérna viszonylatában ez nem feltétlenül érvényes.
Természetesen színtiszta abszurditás, hogy a vörös fonál megvéd a betegségektől, s mindez fokozható, ha azt állítjuk, hogy úgy működik, mint a modern orvostudomány vakcinái. Ugyanis nem működik sehogy. A lélek immunizálásával (ha lenne ilyen - de nincs) nem tudnánk megvédeni magunkat a fertőző betegségektől. Az a babonás ember, aki elhiszi ezt az okkult halandzsát, csak egyvalamit ér el a vörös fonállal: magabiztosabbá válik a butaságában. Az pedig nem elég ahhoz, hogy megvédjen a tetanusztól vagy a gyermekbénulástól. Remélem, kevesen vannak, akik elhiszik a vörös fonál meséjét - babonások gyorsan le is kopoghatják.
Címkék: babona védőoltás okkultizmus
17 komment