természetgyógyászat - a ló másik oldala
Az 1970-es évektől Nyugat-Európában egyre népszerűbbé váltak a természetgyógyászati módszerek. Ez volt az ún. "zöld hullám" időszaka, azonban ebben az időben Magyarországon az alternatív módszerek a tiltott, vagy legfeljebb tűrt kategóriába tartoztak. A rendszerváltás utáni néhány év az eufórikus káosz időszaka volt: gombamód szaporodtak a természetgyógyászati rendelők, alternatív gyógyászati készítmények, és bárki, aki kellő bátorságot érzett, elkezdhette világjobbító tevékenységét.
Változást az 1997-ben elfogadott, a természetgyógyászati módszerek gyakorlását szabályozó rendelet hozott, amely listázta az alkalmazható módszereket és azok gyakorlásának feltételeit. Úgy tűnt (legalábbis az idealisták számára), hogy a természetgyógyászat ezzel a helyére került: művelése, a természetgyógyászok képzése szabályozott és garantált. Mivel a természetgyógyászok nem diagnosztizálhatnak, csak terápiát javasolhatnak vagy alkalmazhatnak, úgy tűnhetett, az orvosi és természetgyógyászi kompetenciák jól szétválaszthatóak.
!!!!!!! A cikk 2014. május 27-én frissült, a frissítés zöld színnel olvasható!!!!!!!
Már a jogszabály megalkotásának idején látni lehetett, hogy a szép elképzelések megvalósulása a gyakorlatban problémákkal terhelt. A természetgyógyászok egy része túlterjeszkedett a számára megszabott kereteken, egyesek nemcsak diagnosztizáltak, hanem az orvosi előírásokat is felülbírálták. Sokan olyan termékek terjesztésébe kezdtek, amelyek minősége, alkalmazásának célja enyhén szólva kétséges volt (ekkor jelentek meg az első rákgyógyító "csodaszerek"). De a legnagyobb baj, amely talán az összes többi gyökere volt, a természetgyógyászok képzésére alkalmas kiművelt emberfő hiánya. Szinte kivételek számított az olyan természetgyógyász, aki ismereteinek mélysége, gyakorlati tapasztalatai (!) alapján alkalmas volt a természetgyógyász-tanoncok okítására. A képzés sok helyütt a "vak vezet világtalant" metodika alapján történt. És a szomorú az, hogy 17 évvel a rendelet megszületése után sem sokkal jobb a helyzet.
Mert ma már a ló másik oldalán vagyunk: a minden tilos helyett ma már mindent szabad (vagy jogilag nem szabad, de a jogszabályt nem tartatják be). A jogszabály, amelyet egykor büszkén lobogtattak, úgy tűnik, nem ér sokkal többet, mint a papír, amelyre nyomtatták. Az abban foglaltak ugyanis például a legkevésbé sem garantálják a képzés színvonalát azokban az "iskolákban", "szabadegyetemeken" és "kollégiumokban". Ettől még a végzettek büszkén érzik magukat természetgyógyásznak, sőt, vélt képességeiket embertársaikon a gyakorlatban is kipróbálják.
Félő, hogy ha így haladunk, a lónak egyre kevésbé kívánatos részén találjuk magunkat. Tisztelet a kivételeknek, de a példák zöme negatív - hogy más portája előtt ne söprögessek, a követezőkben egy állatorvosi lónak is tekinthető képzés fitoterápiás vonatkozásai kapcsán mutatnék rá a problémára.
A Természetes Gyógymódok Egyesülete (TEGYE) szervezésében megvalósuló 3 éves "Természetes Gyógymódok Tanácsadói" képzés az Egyesület honlapja szerint főiskolai színvonalú akkreditált felnőttképzés - nincs okunk, hogy ebben kételkedjünk. Érdekes ugyanakkor, hogy a szabadegyetem (?) rektora a honlapon a mainzi egyetem professzoraként szerepel, a német egyetem honlapján pedig tudományos munkatársként. De nem is ez a lényeg, maradjunk a képzénél amelynek minőségének megítélésére talán alkalmas lehet a záróvizsga-tételsor, amelyben hangsúlyosan megjelenik a fitoterápia is. Bejegyzésem publikálása után a tételsort törölték, de hála a csodálatos web.archive.org oldalnak, az eredeti oldal ma is megtalálható.
A 13 oldalas anyagban 60 tétel található, mindegyikben egy-egy gyógynövénnyel - ez a szám akár le is fedhetné a terápiás szempontból legjelentősebb növényeket. Elvileg, mert a valóság más. A tételsorban ugyanis tucatszámra találunk olyan növényfajokat, amelyek sohasem tartoztak a legjelentősebb gyógynövénynek, ma pedig a marginális fontosságúak között tartják számon (ha egyáltalán). Ilyenek a fehér akác, a fehér árvacsalán, a dió, a libapimpó, a martilapu, az orvosi kálmos, az orvosi somkóró, a veronika, a pásztortáska, a pettyegetett tüdőfű, a vasfű. Az ezekkel kapcsolatos ismeretek nagyon hasznosan egészíthetik ki egy jól képzett fitoterapeuta eszköztárát, de ehhez jól megalapozott tudás kellene a ma legjelentősebbeknek tartott gyógynövényekről - ami az záróvizsga-tételsor alapján hiányosnak tűnhet. A jelentősebb "hiányzók" - egyebek közt: aloe, articsóka, barátcserje, dél.afrikai muskátli, eukaliptusz, édeskömény, fahéj, üröm, fokhagyma, görögszéna, gyömbér, árnika, kurkuma, levendula, konyhakömény, ánizs, ördögcsáklya, őszi margitvirág, rozmaring, tárnics, szabalpálma, teafa, vérehulló fecskefű, poloskavész, és még sorolhatnám. Ezek a növények számos, jó minőségű, gyógyszer(szintű) készítményben megtalálhatóak az európai piacon, ismeretük nélkül ma nehezen képzelhető el szakszerű fitoterápia - s ha így van, nem igazán érthető, hogyan maradtak ki a tételsorból kevésbé jelentős társaik "javára".
Különösen aggasztó, hogy a tételsor összeállítóinak esetenként nem sikerült megbirkózni a gyógynövények nevének helyes leírásával (pl. Achillea Collina, Glicyrrhiza glabra, Urticaria dioica, Cotinus coggyria) - ilyen hibákért a gyógyszerészhallgatók dolgozatában nulla pont jár. Némileg humoros a nagy csalán neve, amelyet Urtica dioica helyett Urticaria dioicanak kereszteltek - az urticaria ugyanis nem növénynév, jelentése: csalánkiütés... Hasonlóan "vicces" a vénás elégtelenség következtében kialakuló visszér szó leírása: ez következetesen vízszérként szerepel.
ZÁRÓJEL: Miután jól kibosszankodtam magam a fentieken, rátévedtem a természetgyógyász-képzést államilag koordináló Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Főigazgatóság Fitoterápia tételsorára. Sajnos, nem ért kellemes meglepetés: amit ott találtam, szintén nem a mai szemléletet tükrözi - a tételsor egyes részei (pl. glükozidok, mint egységes hatóanyagcsoport említése) több évtizeddel korábbi szemléletet tükröznek, a felismerendő gyógynövények között pedig keverednek a hasznos, kevésbé jelentős (pl. kökény, tarack (???)) és kifejezetten veszélyes fajok (pl. farkasalma). Az ajánlott szakirodalmak között több olyan mű található, amely enyhén szólva elavult, például Rápóti és Romváry 1970-es évek óta változatlan formában újra és újra kiadott műve. Nem is említve Nagy Gézát, aki két, magánkiadásban megjelent könyvvel szerepel a listán. Ezeket sajnos nem ismerem, de gyanakvással tölt el, hogy a szerző olyan művekkel véteti észre magát, mint A fitoterápia arany középútja a csillagjegyek tükrében. ZÁRÓJEL BEZÁRVA
A TEGYE tételsorának egyéb részeit, például az esetleírásokat olvasva úgy tűnhet, a képzés résztvevői félszavakból, rövidítésekből is értik egymást, sőt a több ezer gyógyszernév világában is kiigazodnak:
Leleteiben T3, T4 emelkedett, TSH nagyon alacsony értéket mutat. Nyaki UH megnagyobbodott pajzsmirigy állományt, izotóp vizsgálat fokozott aktivitást mutat. Metothyrint kap.
Hasi UH vizsgálat epekövet állapított meg. Műtétet javasoltak. Ezt el szeretné elkerülni.
Hónapok óta vizelési panaszai vannak. Lassan indul el a vizelete, percekig ürül. Vizelet csepegést is észlel. Gakran kell van vizelési ingere. Urológushoz fél elmenni.
2 éve fejfájás miatt vizsgálták. Hátterében hipertóniát állapítottak meg. Azóta gyógyszert szed, de nem sokat segít. Szeretné gyógyszereit elhagyni.
Epilógus
Ha a természetgyógyászok a törvényileg előírt és képesítésüknek megfelelő kompetencián túllépnek, nem csak a jogszabályt sértik meg, hanem - ténykedésük reális veszélyeit nem felmérve - hályogkovácsként praktizálnak. Az orvosi javaslatok felülbírálása nem segíti a két szakma (jelenleg sem) felhőtlen együttműködését. S hogy újra a saját portám söpörjek: a fitoterapeuta kifejezés sajnos már eléggé lejáratódott nálunk, de ha így haladunk, hamarosan a fitoterápia is az elavult, obskurus módszerek listájára kerül sokak fejében...
Kép forrása: funnypica.com
10 komment