minden gyógyítható gyógynövényekkel?

2013.03.13., Szerző: kodpiszkalo


gyuribacsi.jpgA címben olvasható mondat jutott eszembe, amikor megkaptam az alábbi körlevelet. Figyelem, maratoni mélyszántás következik! (Akinek nincs ideje végigolvasni, elárulom: 76 tanácsból 29 ér valamit, a téves javaslatok között pedig több igen súlyos következményekkel is járhat.)

SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: ABC sorrendbe szedve

AGYDAGANAT:

Minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret, kell bekenni és belemasszírozni napjában többször.

Hát ez nagyjából semmire nem jó, sőt, még veszélyes is lehet. Kíváncsi vagyok mekkora azoknak a részhalmaza, akik 1) fóbiásan irtóznak a kőolajszármazékokat tartalmazó kozmetikumoktól, de 2) petróleummal masszírozzák a nyakukat...

AGYI VÉRELLÁTÁS:

Félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl. almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.

Nem lehet rossz íze, de így kenegetve semmi értelme.

AGYI EREK TISZTÍTÁSA:

Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.

Ha a kis meténgre (vagy télizöld meténgre, latinul Vinca minor) gondol, akkor azzal nem váltható ki a gyógyszer. Igaz, hogy a hatóanyagát a növény egyik vegyületéből fejlesztették ki, de a meténggel nem biztosítható azzal egyenrangú hatás. Ráadásul, mivel a növény más anyagokat is tartalmaz, mérgező. A veronikának nem ismert olyan hatása, ami miatt ilyen célra ésszerűen alkalmazni lehetne.

ALLERGIA ÉS ASZTMA:

Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea, ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni.
EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER. A legjobb
köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni. Egyébként lehet kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket, interneten is megrendelhető www.xxxxxxxxxx.hu-n.

Hát ezek sem külön-külön, sem együtt nem szüntetik meg sem az asztmát, sem az allergiát. Száraz köhögésre viszont jó lehet a mix. 

ARANYÉR:

Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a frissel. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell !!! Letépjük, megmossuk, megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel egyet, este egyet - 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezd termelni az aukubin nevű anyagot.

Sajnos, az aranyeret tökéletesen biztosan nem lehet meggyógyítani gyógynövényekkel, de a tünetek valóban csökkenthetőek. Igaz, a modern orvoslásban erre más növényeket alkalmaznak, de ez az útifüves szivarka érdekes ötlet. Tényleg van benne gyulladáscsökkentő aukubin. Ha valaki tesztelte, a kommentekben várom az élménybeszámolót!

ARCÜREGGYULLADÁS:

Diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.
Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

Kifejezetten obskurus tanácsok. Az arcüregekbe - szerencsére  - nem jut be a diólevéltea. Igazából nem is értem, miért lenne jó, ha odakerülne... A dunsztolást még kevésbé értem. (Ami biztos, hogy a kliens arca szép barna lesz.)

A galajnak nincs olyan hatóanyaga, nincs olyan leírt hatása, ami alapján várhatóan hatásos lenne mandulagyulladásban. (És hozzátenném: a mértékadó népgyógyászattal foglalkozó könyvek sem említik ilyen hatását.) 

BÉLRENDSZER:

Amikor a bélrendszerünk nem jól működik. begyulladnak a beleink és ott pang a salak a bélrendszerünkben, a vastagbélben. Érdemes kitisztítani, úgy, hogy csinálunk egy hashajtást, nem túl erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogy gyújtoványfű egy csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és
kitisztítja a beleit, két nap is meg lehet csinálni egymás után, még akkor sem száradunk ki. Nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a vastagbelünk.
Gyulladásra a diólevél, szintén a diólevél - 6-8-10 héten keresztül iható napi egy csésze. Crohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát, korlátlanul egy ideig iható. De Crohn betegségnél megy is a hasa az illetőnek. Amíg a hasa megy, addig a vadsóska vagy lósóska magját kell használni, megenni - megdarálni, megenni úgy a leghatékonyabb. Lehet teát is csinálni belőle. Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle, egy csészével a diólevéllel meginni és akkor elmúlik.
Csak addig kell használni, amíg a hasunk megy, utána abba kell hagyni.

Ha a beleink begyulladnak, akkor nagy baj van, akkor nem hashajtásra van szükségünk. A salaktalanítás sokak számára szimpatikus, drasztikus módszer, de valós haszna nincs. Akinek örömet okoz egy kiadós hasmenés, az művelje, de tudni kell, hogy a beleinkben nincs pangó salak. Ami kijön, azt tegnap-tegnapelőtt ettük meg... Erre tényleg jó lehet az enyhe hashajtó hatású gyújtoványfű (Linaria vulgaris).

Gyulladás esetén viszont nagyon kerülném a diólevelet, mivel annak egyes toxikus komponensei a gyulladt nyálkahártyán még jobban felszívódnak. Egyébként a diólevél Gyuri bácsi egyik kedvenc szere, érdemtelenül: összetétele, leírt hatásai alapján nem tartozik a jelentős gyógynövények közé.

Sajnos, Crohn-betegségre jó gyógynövény nincs - ezt a betegséget egyébként gyógyszeresen is nehéz kezelni.

A sóska (Rumex) fajok levelében tetemes mennyiségű cserzőanyag van, annak valóban van hasmenésellenes hatása. A mag cserzőanyag-tartalmáról nincs információ, de ha valóban hatásos, valószínűleg ilyen vegyületekkel magyarázható.

BŐRRÁKRA:
Diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk
belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.

Sajnos, bőrrákot ezekkel a növényekkel nem lehet gyógyítani. A hályogkovács tudatlansága és bátorsága tükröződik a fenti pár sorban. Valószínűleg nem gondol bele, hogy mi van akkor, ha valakinek tényleg bőrrákja van, és azért nem veti alá magát a gyakran rutinszerű műtétnek, mert otthon ezzel kezelgeti az elváltozást. Mire meggondolja magát, lehet, hogy késő... 

CISZTA, VAGY MIÓMA A PETEFÉSZKEN:

Diólevél tea 1 l készíteni, ebből 2 dl. -t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.

Már megint a diólevél. Erre sem jó, az ilyen alkalmazás erősen kerülendő!

CUKORBETEGSÉG esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint.

Megelőzésre:
Szederlevél tea bármennyi, bármikor vagy: kukoricahéj tea vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni.
Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol.
Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.

A fent leírt növényeket a népi gyógyászatban vércukorszint-csökkentésre használják, egy részüknek (szederlevél, babhüvely) hatása (igaz, nem emberen) igazolt is. Enyhén emelkedett vércukorszint esetén lehet próbálkozni ilyen s hasonló teákkal.

CUKORBETEGSÉG:

Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Maga a mozgás elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünk. Nekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit a Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezett már, a patikában kapható.
Ha a cukorbetegség kialakult akkor - epekövesek kivételével - ez a tea kiválóan működik.

Hatalmas csúsztatás. Valóban van ilyen tea, de az nem alkalmas cukorbetegség kezelésére, ez elolvasható az Országos Gyógyszerészeti Intézet honlapján található betegtájékoztatóban:

"Mikor ajánlott a készítmény alkalmazása? Cukorbetegségre való hajlam esetén az étrend szabályozásával elérhető egyensúlyi állapot fenntartására és elősegítésére. (...) A készítmény cukorbetegeknél történő alkalmazására vonatkozó megbízható klinikai adat nem áll rendelkezésre."

CSONTHÁRTYAGYULLADÁS, CSONTBETEGSÉG?

Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell etetni - a szederlevélben nagyon sok a vas. Vagy céklát, vagy a fekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt, és hihetetlen, hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. Kívülről - belülről.

Már megint diólevél - megint fölöslegesen. A ribizliben és néhány más növényben tényleg sok a vas, de ez ilyen szempontból teljesen irreleváns.

CSONTRITKULÁS:

Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.

A tojáshéj kalciumtartalma miatt jó lehet csontritkulásra (figyelem, szalmonellaveszély miatt csak a jól fertőtlenített!), de hogy a hártya miért jó, nem tudom.

EKCÉMA:

A friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.

Az útifű gyulladáscsökkentő. Enyhe bőrgyulladásban jó lehet, súlyos ekcéma esetén tartózkodnék a dörzsölgetéstől.

EMÉSZTÉSJAVÍTÁS:

Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de a rágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen.

Rágjunk rendesen, ebben egyetértek.

EPE:

Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikát használni.

Hát erre a célra vannak valóban hatásos növények (kurkuma, articsóka, füstike, vérehulló fecskefű), nem értem, miért pont ezt a két, epehajtó hatással nem rendelkező növényt nevezte meg...

EPEKŐ:

Minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi a szervezetet a retek.

Retek OK, jó epehajtó. A mérgezéssel kapcsolatos utalást nem értem

A FOGINYSORVADÁS -ra két növényt ajánlunk.

Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a fogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele, kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.

FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB:

3 gr /egy csapott evőkanál/
diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.

Na erre tényleg jó lehet a diólevél. A fagyal tényleg nagyon mérgező, még öblögetésre sem ajánlott! 

FÜLGYULLADÁS:

Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó e az agynak és a fülnek a vérellátása - nyaki ultrahang. Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás, szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és a kövirózsának a levét belecseppenteni, egy-két-három cseppet. Ha a fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem. Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer.

A kövirózsát a világ számos részén alkalmazzák fülgyulladásra. Bár hatásosságát máig nem igazolták, a világ különböző részein alkalmazási céljainak egybecsengése arra utal, hogy valóban csökkentheti a fájdalmat, gyulladást. A kakukkfű, körömvirág csak helyi hatást fejt ki.

GERINCSÉRV

A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik, hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve. Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a meszet róla, utána étkezési zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni (naponta kétszer legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete nadálytő krémmel bekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé. És ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.

De jó lenne,ha így lenne...de nem így van. Az egészből annyi igaz, hogy a nadálytőkrém csökkenti az ízületi fájdalmat. (Továbbá az is igaz, hogy az ecet tényleg oldja a meszet, ha összekeverjük.)

GYOMOR problémák:

Gyomorfekély, nyombélfekély, reflux, nyelőcsőfekély,
Mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. Az alapbaj pedig a gyomorideg, gyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat termel, és az felbüfög, rengeteg savat termel és az marja a nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre.

A gyomorhurut valóban kellemetlen.

GYOMORÉGÉS:

Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomor savat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg. 6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forróviz, 10 perc állás után minden nap meginni. A savtermelés csökkentésére fehérakácvirág tea.
Lúgosításra fehér árvacsalán tea. A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről. 2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.

Ráérősen kell enni (60x rágni!!!). Az ajánlott növények erre a célra nem jók. A szódabikarbónát meg ma már nem ajánlják, mert igaz, hogy rövid ideig csökkenti a gyomor savasságát, de a hatás hamar lecseng, ráadásul szén-dioxid is keletkezik, ami puffadást okoz.

HAJ-növesztő:

Diólevél teával. Bekenni. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagyni.

Állítólag (tőle hallottam) Gyuri bácsi is ezzel próbálkozott, de nem volt türelme a kúrához, Meg is gyérült a haja.

KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ:
+3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell
dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.
Van egy még jobb: Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásodásra és hajnövekedésre.

Miért is ne próbálnánk ki a diólevelet?

A mandulaolaj és a tejszín segíthet a száraz fejbőrön.

HASMENÉS:

Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat.Diólevél tea fogyasztása 6 hétig. Vadsóskamag nyersen darálva.

A kamilla szerencsére nem ilyen durva hatású, igaz, hasmenésre nem jó. A diólevél igen, de van más olyan cserzőanyag-tartalmú levél (pl. málna, teacserje) amely a diólevéllel ellentétben nem tartalmaz potenciálisan mérgező anyagokat. 

IDEGRENDSZER ERŐSÍTÉSE:
Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe hozni akarattal lehet. De vannak ideg erősítő teák - a citromfű és az orbáncfű. A citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem. És van egy csodálatos teánk: Van egy menta, az a neve, hogy bugás macskamenta. Ez volt a magyar táltosok itala. Csapodi: Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is.

A citromfű nyugtató, az orbáncfű depresszióellenes. A macskamentát (Nepeta cataria) a népi gyógyászatban nyugtatóként használták.

IMMUNERŐSÍTÉS:

Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin / pld.csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom, citrusféle gyümölcsök. Megázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát / én iszom nagyon finom /.

Van benne ráció, kivéve a macskamentát.

IZÜLET:

Köszvény:
Erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott evőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.

Húsevés mérséklése OK, a többinek nincs túl sok értelme.

KLIMAX:
Ösztrogénhiány - cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.

Klimaxban népiesen alkalmazott gyógynövények, hatásosságuk nem igazolt. (Vannak bizonyítottan hatásos növények is, pl. a szója és a fürtös poloskavész.)

KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁS:

Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél, kívülről kell mosogatni, nem baj, ha belemegy. De jó rá a kamilla is. A diólevél jó árpára, szaruhártya gyulladásra is!

A kamilla rendben, de a diólevelet (már megint) kerülném! Irritálja a kötőhártyát, ami gyulladás esetén különösen kellemetlen.

MAGAS KOLESZTERIN:
Nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó. Egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre. Mondom neki: tojást. Mit? Mondom, hogy egyen sok tojást. Aztán elkezdett gondolkozni rajta, és mondta: Tényleg, igazad van. Beviszem a koleszterint, akkor nem fog termelni, mert megkapta kívülről.

A tyúkhúrnak nem bizonyított a koleszterinszint-csökkentő hatása (más növényeknek, pl. a fokhagymának, articsókának igen). A tojásos okfejtést nem értem.

KÓLI BAKTÉRIUM:

A kóli bacilusra jó a diólevél, nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van, de akinek a kóli megjelent a szervezetében, ott gyenge az immunrendszer. Elsősorban az immunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal, és a diólevélből kell használni - teát, ha olyan helyen van ülőfürdőt. De az alapbaj az immunrendszer.

Már megint a diólevél. Igaz, hogy van Escherichia coli ellenes hatása, de tudni kell, hogy ez a baktérium mindenkinek a bélrendszerében mindig jelen van, kiirtani nem szükséges! Egyes törzsei azonban toxinokat termelnek, hasmenést okoznak. Ilyenkor kezelés szükséges, de nem diólevéllel. 

KÖRÖMGOMBA:

Diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig:
tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.

Erre tényleg jó lehet, egyes gombatörzseket elpusztít a diólevél. A zsályát a népi orvoslásban alkalmazzák izzadásra.

KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN:

Szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.

Népi orvoslásból származó gyógynövény, hatása igazolt. Csak akkor használjuk így, ha biztosak vagyunk benne, hogy képesek vagyunk steril készítményt előállítani!

L Á B :

Ortopéd cipőben fáj a láb:

Pásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító, van még benne palástfű, fehér árvacsalán, málnalevél. Nagyon jó az izomműködésre, és akkor nem fáj a lába.

Lábizzadás, vagy hideg láb:

Diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat
.
Lábgomba esetén pedig:

Tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a
legjobb esténként.

Lábköröm-gomba:

A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. Nem a tea, hanem maga a diólevél. Belsőleg is kell használni, és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára.
A másik pedig a tölgyfakéreg, ennek a teájával kell ecsetelni.

Lábszárfekélyre:

Diólevelet ajánlok, térdtől lefelé naponta mosogatni kell, egy csészét rákenni, és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára, tűzpiros lesz két-három napig, nem kell megijedni, be fog gyógyulni. Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert, akkor a Sinkumát tessék leváltatni. Erősíteni kell az érfalat, lehet tornáztatni, forró víz- hideg víz. Lehet olyat használni, hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni reggel és felhígítani másfél decire, és három féle elosztva meginni minden nap ebből a léből.
De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert!

A diólevél jó a gombára. De lábszárfekélyre nem, sőt egy nyílt seben veszélyes lehet, kerülendő!

MANDULAgyulladás esetén:

Közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

Már volt. A galaj nem jó, a bodza kérdéses, de legalább nem árt (ha jó meleg, kellemes a fájó toroknak).

MÁJ :

A máj összefügg az emésztésünkkel, a koleszterin termelésével, ez nagyon fontos.
A májunk megtermeli a koleszterint, az epehólyag tárolja, étkezéskor megy be a gyomorba és elindítja az emésztést. A koleszterinünknek amellett, hogy az emésztés ezzel indul, van egy olyan szerepe is, hogy amíg kevés a koleszterinünk, addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Amikor még ez vékony védi az
érfalat, és ez fontos, hogy ne sérüljön, rugalmas maradjon. Elsősorban a rugalmasságának segít a koleszterin. Ha megvastagodik, akkor már baj van, mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal, könnyen törik és pattan el.
A tyúkhúrnak a teája, ami - ha kell - csökkenti, és nagyon jól rendbe
tartja a koleszterintermelésünket. Korlátlanul iható és ehető. A tyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. Salátába egy héten egyszer elég egy maroknyit belevágni és megenni. Soha nem lesz a májunkkal probléma. A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. Ezt viszont este kell alkalmazni, mert altat is.

Nem egészen így van (pl. az epében nem a koleszterin, hanem az epesavak javítják a zsíremésztést). A tyúkhúr az említett célra nem jó. A legfontosabb gyógynövényről (máriatövis) szó sem esett.

MÉREGTELENÍTÉS:

Méregtelenítő szervünk három van - a máj, a vese és a verejtékmirigyek.
A verejtékmirigyeinkkel sajnos nem nagyon foglalkozunk, megöljük őket dezodorokkal Az arcunk vagy bőrünk is például azért pattanásos, mert a szervezet nem tudja azt a méreganyagot, amit megetetnek velünk- kidolgozni, és valahol ki kell, hogy jöjjön pl. pattanás formájában. Az arcunkon vagy esetleg az egész testünkön, vagy májfoltban a testünkön bárhol. A májunkat kezelni kell.
KESERŰ ÉTELEKKEL KELL A MÁJAT TISZTÍTANI ÉS INGERELNI AZ ÜRÜLÉSRE AZ EPÉT.
A máj kezelésére - ahogy a koleszterinnél is - nagyon jók a keserű anyagok:
gyermekláncfű. A katángban van nagyon sok, mezei katáng, katángkóró. Ez a növény is jól működteti a májunkat, de az epénket is, és emésztésjavító, székletcsinálónak is hívjuk ezt a teát. Májra még tökéletes a pemetefűbe, a cickafarkban, az ezerjófűben. Ezeket a keserű anyagokat lehet használni megelőzésképpen, vagy ha már a májfunkció rossz, akkor mindenképpen diólevél.
A vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, ( elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt, ) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét.

HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB:
H diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.

A méregtelenítés (azaz a káros anyagok szelektív eltávolítása) sajnos nem létezik. Amit ez alatt a fogalom alatt értenek, az általában hashajtás (minden kiürül) és vizelethajtás (több víz lesz a vizeletben, a "méreganyagok" koncentrációja nem változik).

Van itt téves állítás bőven: a pattanás nem a méreganyagok felhalmozódása miatt alakul ki, a keserűanyagok nem segítik a májat, a diólevél ez esetben sem jó, cisztára különösen nem. Ami igaz: a keserűanyagok javítják az étvágyat és az emésztést.

MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK:

A mozgásszervi problémáink 80%-a veséből ered. Ha a vesénk nem működik rendesen, akkor az adalékanyagok lerakódnak, és az egyik oka a reumának, hogy begyullad az ízület. Amikor gyulladás van két növénnyel: réti legyezőfűvel ( nálunk sajnos nem terem, mert nincs rét, csak gyep ) és a fűzfa kéreggel. Mind a kettőben szalicil van, és ezek a szalicilek nagyon jó gyulladásgátlók. Jó, ha felváltva használjuk.

Tényleg csökkentik a gyulladást, de a mozgásszervi problémák eredetére vonatkozó okfejtés enyhén szólva téves.

O R R:
Orrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről..

Nem jó.

ÖVSÖMÖR:

Az övsömörnél nagyon érdekes módon a kövirózsának a levelét kell beledörzsölni, a gyógyszer után. Erre egy nagyon jó gyógyszer van, nem vagyok a gyógyszerek híve, de ez nagyon jó gyógyszer.

A kövirózsát a homeopátiában tényleg használják övsömörre, de gyógynövényként ilyen felhasználásáról nem hallottam, és adatot sem találtam erre vonatkozóan.

PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK:

Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel, alul működik vagy túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma.
Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha ez az agyalapi mirigy azt a hormont nem megfelelő módon termeli, nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogy szurokfű, vad majoránna. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni és nemcsak arra, hanem 11-féle hormon termelésére kedvezően hat (tejtermelés, peteérésre, hereműködésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban a keverékben szurokfű is van. Ha már a pajzsmiriggyel baj, vagy ha nincs baj, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb. Majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is. A harmadik a tejoltó galaj. jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre. A közönséges galaj nyelvrák ellen is jó frissen készítve. Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor
mindenképpen a göbre rá kell tenni a galajfüvet, éjszakára dunsztkötésbe. Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen. És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, kb. egy év múlva. Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.

Felejtsük el a fent olvasottakat. 

PIKKELYSÖMÖR:

Egy elég komoly betegség. Erre egy keverékünk van, - külső - belső, és orbáncolaj.
A külsőben mérgező növény van, a farkasalmalapu. Nagyon jól működik.
Két tea - egy külső és egy belső, és még az orbáncolajjal kell kenni, és akkor a pikkelysömör elmúlik. Az övsömör már nem.

Kevés az adat a leírásban, nem tudok véleményt mondani. Az orbáncfűolaj valószínűleg enyhíti a panaszokat.

PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:

Ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrel, étkezési zselatinnal. Beépül, a bőrön keresztül is felszívódik. Úgy kell elkészíteni, ahogy rá van írva. Rá kell kenni, amikor rászárad, akkor le kell mosni, egy vékony hártya marad ott, ott kell hagyni és az is beszívódik, és beépül pl. a térdporc közé, vagy a gerincnél, akinek gerincsérve van. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé. De a gerincnél, gerincsérvnél először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét. És esetenként a fekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét, vagy a vállízületét, vagy a csípőízületét.

Volt már, lásd fent (gerincsérvnél).

PROSZTATA :

Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet: 1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kell szakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott a prosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ, KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le, kell forrázni 2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze. Prosztata-megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni, és tökmagot kell enni, a héj nélküli tökmagot, ami úgy terem, héj nélkül. Ez egy gyógytök .

A füzike és a tökmag tényleg segít.

PROTÉZIS:

Ha valakinek van protézise, és a protézist a lába nem fogadta be, és begyulladt neki, akkor diólevél pakolást érdemes rátenni, mert lehúzza a gyulladást róla.
És belsőleg kell használni, a kocsonyát. Régen ették a sertésbőrt, régen ették a tyúkbőrt, régen tyúklábból csináltunk kiváló húslevest, és az másnapra olyan kocsonyás volt, hogy kocsonyaként ettük meg. Tessék ezt használni.

Megint diólevél - megint nem racionális célra alkalmazva. A kocsonya finom, protézistől függetlenül.

R Á K - Áttétes kivétel után:

Mindenféleképpen lúgosítani kell. A ráknak az ellenszere a lúgosítás, céklalevet igyon meg minden nap, egy decit legalább. Háromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet. Megreszeli, kicsavarja, megissza a levét.
A sötét színű gyümölcsöket, amiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilva, fekete szőlő, mazsola, fekete szeder, ezeken mindenképpen igyon, egyen, amennyit tud. Sok C-vitamin, elsősorban gyümölcsből, zöldségből. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétig. Ha nem szed vérhigítót, akkor a diólevél teát is ihatja.

A lúgosításról már írtam, kétszer is (itt és itt). A gyümölcsök (rákosoknak is) egészségesek, szükségesek, a diólevél (nekik is) szükségtelen.

RHEUMA:

Réti legyezőfű

Rendben.

S Z Á J:

A szájon belül rengeteg problémánk van. A végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van.. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni.Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Még a mandulagyulladáshoz is hatékonyabb mint bármelyik antibiotikum ( leveszi a gennyet ).

 

Diólevél végül is rendben, de ugyanilyen célra más cserzőanyag-tartalmú növény is jó (pl. cserszömörce, teacserje, málnalevél).

SZEM:

Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik a diólevél, a másik a szemvidító fű. A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni fél decinyi diólevelet. Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevél.
Szürke hályog ellen ajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ. A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ. Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Egyik telefonálóm visszahívott, hogy megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét a diólevél-teába, és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel. A másik betegnél a ciszta eltűnt a szemfenékről.

Tehát:
SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL:

Diólevél tea:

Egy csapott evőkanál, 2 dl. víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni. Ha zöld hályog van, akkor 1 évig kell használni.

A diólevél szemen történő alkalmazása abszolút ellenjavallt. Hivatalosan semmi nincs kimutatva a hasznával kapcsolatban. A szövegben felsorolt hatások egy része (kettőslátás megszüntetése, hályogellenes, szemfenéktisztító, látásjavító hatás) teljesen abszurd.

SZÉKLET:

Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó. Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől.
Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani:
Gyujtoványfű-tea, mezei kotáng virág hígabb széklet, kökényvirág, kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.

Nagyjából így van.

SZÍVINFARKTUS:

Baloldali hátsófali SZÍVINFARKTUS elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell meginni 160-as vérnyomás felett. Minden reggel fehér fagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea. 65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark te egy nap két csésze hirtelen szívhalál elkerülése végett.

Enyhe vérnyomáscsökkentő, de a benne található toxikus anyagok miatt alkalmazása visszaszorulóban.

Női SZŐRÖSÖDÉS :

Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.

Egy kicsit túlzás az adagolás, de a fodormenta tényleg rendelkezik ilyen hatással (napi 2 csésze több héten át).

T É R D - ÉS BOKADAGADÁS:

Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal, amikor meg van dagadva, akkor káposztalevéllel szívassa le a duzzanatot a lábáról. Fehér káposzta jó csak rá, rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet.

Nincs értelme.

TOROK:

Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellett emésztésjavító is. Érdemes használni.

Igaz (amennyiben torokfájásról van szó).

T Ü D Ő:

Nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek az útifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű, mindenképpen. Ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja a
hörgőket, feljön a slejm. A martilaput asztmára is lehet használni.
A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.
Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva.
( A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekességként van erre egy keverékem, most Torok barátja a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét - -hiába mondják, hogy mérgező- ,- és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. )

A felsorolt növények nagy részét tényleg légúti panaszokra használják, de nem minden stimmel. Apróság, hogy az ökörfarkkórót elsősorban nem köptetőként, hanem száraz köhögés csillapítására lehet jól használni. Ennél jelentősebb, hogy bár megemlíti, hogy a  nadálytő mérgező (kifejezetten májkárosító anyagokat tartalmaz!!!), mégis ajánlja. Közben valami mégiscsak változott: a honlapján szereplő termék komponensei közt már nincs ott ez a növény...

TYÚKSZEM:

Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. Vagy olyan cipő, ami nem csinál tyúkszemet.

Utóbbi állítás igaz, előbbi is, ugyanakkor a nadálytőtől nem múlik el a tyúkszem.

VASHIÁNY:

Szederlevélből készült tea a legjobb.

Termése még jobb.

VESE:

A vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, ( elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt, ) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét. Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az ízületekben. Vesét
működteti, tehát vízhajtó: a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, nyírfalevél / még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén / tejoltógalaj, csalántea / de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét /.
A vese működtetésére legegyszerűbb gyógynövény a bodza virág, amit nátha teának hívunk. Nemcsak köhögést és lázat csillapít, hanem izzaszt is , és az izzadás már önmagában is tisztítja a szervezetünket, és a vesénk működését is segíti, és ezáltal hamarabb kitakarodik belőlünk az a sok szemét, amit megeszünk. Nagyon jó ízű a teája, érdemes időnként inni belőle. Korlátlan ideig iható.
A következő ilyen növény - tejoltó galaj.

Három galajfélét ismerünk:

A tejoltó, a közönséges és a ragadós galaj. A közönséges és ragadós galaj
fehér virágú, a tejoltó pedig sárga virágú. mindegyik galajféle rák megelőző A tejoltó galaj egyedüli a galajok közül, ami a vesét működteti. Heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. És ezen kívül az egész nyirokrendszerünknek, az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében, és ez azt jelenti, hogy nem lesz belőle daganat a hónom alatt, a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni, mert kapnak megfelelő támogatást ennek a növénynek a hatóanyagaiból. Dél-Amerikában is van, és úgy hívják, hogy macskakarom. ( A Dávid professzor teája a macskakarom, rák ellen ő ezt ajánlja.) A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való.
A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják, hogy nyírfa levél. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra - ugyanazt tudja, mint a tea. Nyíregyházán árulják -, ami ugyanazt tudja, mint a tea. Tavasszal gyűjtik. Régebben megcsapoltuk a nyírfát, ferdén belefúrtunk, egy nádszálat tettünk bele, egy óra három liter víz is lejött egy ilyen fából. Hihetetlenül jó a vesére. Kőmorzsoló a levelének teája is, és a vize is. Akinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni Szétmorzsolja a vesekövet!!!
Ha ciszta van a vesénken, akkor a zsurlót kell használni, a teát, 8 hétig egyfolytában, utána 4, de inkább 8 hét szünet, és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni. Ez van a májnál is, ha ciszta van, akkor diólevél kell, belülről és pakolás kívülről.

A méregtelenítés, a galajokkal, a macskakarommal, a kőzúzással, a cisztával kapcsolatos rész nem stimmel. A többi felsorolt növény tényleg vizelethajtó (nem méregtelenítő!).

VÉRNYOMÁS:

Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása. Vérnyomást csökkent, szívritmust szabályoz, szívideget nyugtat, érelmeszesedés ellen jó, a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja.
Ez utóbbi nagyon lényeges. A virágos ág és a termés között az a különbség, hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató, a termésben nincs. A termésben viszont a magját ha megtörjük, akkor vérhígító van benne, tehát lehet sűrűvérűség ellen is használni. Érdemes használni, nagyon jó gyógynövény.
A másik a fehér fagyöngy levele és az ága. A fagyöngy vérnyomás szabályozó, hideg vízben kell áztatni. Azok az anyukák, nők, akiknek nem sikerül a baba, azoknak is tessék a fagyöngyöt használni. Az egész mirigyrendszerünkre is jó a fagyöngy, és korlátlan ideig iható.

Az első bekezdés rendben, a második megalapozatlan állításokat tartalmaz.

A fagyöngy enyhén csökkenti a vérnyomást, de mérgező anyagokat is tartalmaz, egyáltalán nem igaz, hogy korlátlan ideig alkalmazható. Termékenységet fokozó hatásának gyökere a népi hiedelmekben keresendő, ilyen hatását nem igazolták.

Magas VÉRNYOMÁS:

Vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van. Ha a vesétől van / ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk /, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével. Ha a szívvel van a gond / orvos /, akkor a galagonya virágos hajtásából készült tehát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.

A leírtak segíthetnek, de önmagukban nem alkalmasak a valóban magas vérnyomás kezelésére.

VISSZÉR:

Mindenképpen összehúzó növényeket kell. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva. Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét.

Rendben.

POLIP, MIÓMA, CISZTA:

Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható. Sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, ami a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani, és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni.

Bizonyítatlan, a diólevél miatt még veszélyes is lehet.

LEGTÖBB PENICILLIN A PÓKHÁLÓBAN VAN.

A végén a csattanó... Kár, hogy nincs megadva az adagolás.

Kép forrása: www.50plusz.net

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel, és szavazz a ködpiszkálóra a goldenblogon a Tech+Tud kategórián belül!

 

57 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr565131906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belekotyogok 2013.03.13. 08:35:48

Talán az egyik legjobb a csigolyák bőrön át való almaecetes mésztelenítése. :)
A mindenféle főzetekkel való irrigálást nem említve persze...
Köszönjük az összeállítást!

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.03.13. 08:38:11

@belekotyogok: Már régóta készülök rá, mert veszélyesnek tartom, hogy ezek az oktalanságokat újra és újra elhangoznak a különböző tévékben, rádiókban...

belekotyogok 2013.03.13. 08:56:45

@kodpiszkalo: Az eredeti Gyuribácsis posztot nagyon sok ismerősöm megosztotta, őszintén remélem, hogy csak azért, mert nem olvasták végig, csak a bevezetőt....

Arra, aki képes nyílt sebre, hüvelybe, szembe, testüregekbe belekenni bármit kontroll nélkül, nincsenek is megfelelő jelzőim...

NDG 2013.03.13. 09:58:17

keresztanyám a diabess teát issza, 2 hét után a felére esett a cukra. a fasz orvos nem is hallott róla, csk csodálkozott hogy mi történt.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.03.13. 10:07:49

@NDG: Örülök neki, és nem lep meg, hogy hatásos, mivel vannak benne olyan növények, amelyek tényleg csökkentik a vércukorszintet. Ezekből (még?) azért nem lett gyógyszer, mert nem tudjuk, pontosan hogyan hatnak, így nem tudjuk, melyik a cukorbetegség mely típusára igazán jó, és a cél eléréséhez szükséges adagolás sem ismert. De jó úton vagyunk, hogy ez változzon.

Egyébként az orvost némileg tájékozatlannak nevezném. Jobban érezném magam, ha olyan világban élnénk, ahol a nekünk nem szimpatikus embert nem vágnánk azonnal fejbe egy bunkóval...

NDG 2013.03.13. 10:41:40

teljesen egyszerű elven működik, lassítja a tápanyag felszívódást, nem engedi, hogy a cukor szint markánsan megemelkedjen. a célnak megfelel. jobb ha fogyasztja a cukros, mintha nem fogyasztaná. mi evvel a probléma ?

az orvos pedig nem tájékozatlan, hanem igénytelen. a saját szakmájában mindenkinek kötelessége lenne tájékozódni működő rendszerekkel kapcsolatban, az orvos ráadásul más életével/idejével/pénzével játszik. számtalanszor előfordult, hogy 20 éves praxissal a háta mögött az orvosnak halvány lila elképzelése nem volt, hogy mi lehet egy adott probléma, én pedig 1 napos goglizás után megtaláltam, és be is igazolódott, hogy az volt. ez a probléma.

belekotyogok 2013.03.13. 11:00:06

@NDG: te egy diagnosztikai zseni vagy, ha ez számtalanszor megesett már veled.

Az öndiagnózis időnkénti sikere abban is rejtőzhet, hogy az orvosnak nem minden tünetet sorol fel a beteg, mert épp nem jut eszébe, nem tartja relevánsnak, viszont amikor részletesen olvas a betegségek, tünetegyüttesek leírásáról, akkor eszedébe jut, hogy hoppá, tényleg, olyan tünetem is van. (Plusz egy háziorvosi/szakorvosi látogatáskor jóval kevesebb idő jut a betegre, mint egy napi googlizás...)

Ettől függetlenül nyilván vannak tájékozatlan, újdonságoktól elzárkózó orvosok.

NDG 2013.03.13. 11:18:55

@belekotyogok: kicsit gyorsan írtam az előzőt, számtalanszor előfordult, hogy a doki nem tudta/tudja hogy mi a probléma, egyszer sikerült saját forrásból megtalálni a problémát.

Anatómus 2013.03.13. 15:17:06

Na végre, hogy valaki vette magának a fáradságot és végigment ezen a hosszú listán. Gratulálok és elismerésem!
Számtalanszor kell a jóhiszemű és sokszor orvosilag sem teljesen műveletlen ismerősöket figyelmeztetnem, hogy nem kell mindent elhinni az ú.n. természetes (és sokszor veszélyes) gyógymódokról, csak azért mert nem orvos mondja. Való igaz, sok orvos (és mérnök és informatikus, kőfaragó, balettáncos) nem veszi a fáradságot, hogy olvasson, és továbbképezze magát, de azért nem kellene teljesen leírni az egész orvostársadalmat, mert a sarlatánok vendégkörét fogják bővíteni. Azok az emberek pedig, akik rengeteg pénzért mossák át az ember vastagbelét, vagy ajánlanak mindenre gyógyulást, tudatlanok, rosszhiszeműek és ezért veszélyesek. Nem is csoda, ha eltanácsolják a pácienseiket az orvosoktól, akiknek megvolna a megfelelő képzettsége ezeket a tévhiteket megcáfolni.

Nagyon sokan a divatos hívószavakkal ámítják magukat, hogy "bio", "természetes mert növényi" (v.ö. mákgubó, farkasalma, bürök, vagy egyéb mérgező növények) és nem gondolkoznak el az olvasottakon.
Amikor először láttam Gyuri bácsi listáját, nekem is rögtön a hályogkovács-analógia jutott az eszembe :-) Szerintem ő jóindulatú, de képzetlen. Tapasztalati úton szerzett tudása pedog véges és sok buta hiedelemmel keveredik. Ezért kell értő kritikával olvasni.

Csak egyszeri gyors átfutás után hozzátenném, hogy a kötőhártyagyulladásra ajánlott (és itt is elfogadott) kamillafőzetet már pár éve nem javasolják szárító hatása miatt.

A másik, ami eszembe jut a tojáshéj kapcsán, hogy csontritkulásra még orvoskollégák is sokan javasolják a rendszeres kalciumpótlást, anélkül, hogy a vér D vitaminszintjét ellenőriznék, noha a beépüléshez megfelelő D3 vitamin-szint szükséges, és a magas kalciumszint agyi és főleg szív-érrendszeri negatív hatásai kerülnek előtérbe. (Pl. aki kalciumtablettával akarja megelőzni a csontritkulást, annak emelkedik a myocardialis infarctus-rizikója, ref:Heart 2012;98:920e925. doi:10.1136/heartjnl-2011-301345)

Csak így tovább Ködpiszkáló!

cozumel 2013.03.13. 15:53:20

hat gyuri bacsi legalabb akkor spiller, mint biri nennye a ludas matyibol :D

maycontainnuts 2013.03.13. 19:42:06

A cikk címe az is lehetne, hogy "minden gyógyítható diólevéllel?"
Gyuri bácsinak nincs véletlenül dióültetvénye?

Különben remek cikk, gratula.

férfiszóval 2013.03.13. 22:57:49

A leghelyesebb hozzászólás, amit magam is támogatok:

"Számomra nem mérvadó tudományosság az, amikor Gyuri bácsit hamis vádakkal illetik és járatják le. Veress Marci példája erre kiváló! "azt írod, hogy egy televíziós műsorban Gyuri bácsi azt állítja, a szurokfű "serkenti" az agyalapi mirigy működését, és aztán gyógyszerész logikával tudományosan megmagyarázod ez miért jelent végzetes bajt a beteg szervezet számára. A levezetés helyes, csak az állítás nem!!! Mert ha valaki veszi a fáradtságot, és belehallgat a televíziós archív anyagba (amit egyébként direkt rossz dátumozással adtál meg meg a blogban, hogy még véletlenül se lehessen rákeresni és utána nézni oly könnyedén) világosan hallhatja, hogy Gyuri bácsi szájából a "SEGÍTI" szó hangzik el, nem pedig a "serkenti".

Nekem ráadásul szánalmas mindaz, hogy egy KÖRLEVELET dolgoz fel Csupor Dezső és nem a HIVATALOS gyorgytea.hu oldalról veszi részletes információit. Mindannyian tudjuk, hogy a körlevelek 98%-a nem tekintendő hivatalos forrásanyagnak, s ahányszor, ahány emberen futott át, annyiszor módosult.

Csupor Dezső, ha valóban szakmaiságot szeretne tükrözni, miért nem keresi fel személyesen Gyuri bácsit? Én örömmel olvasnám valós egyeztetéseiket. Hátha kiderülne számára, hogy bitang nagy ostobaságokkal szemeteli tele a netet, még akkor is, ha "jó" szándék vezérli."

maycontainnuts 2013.03.13. 23:25:03

@férfiszóval:

Nézzük kik szemetelnek bitangnagy ostobaságokat:
A körlevél:
ARANYÉR:
Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a frissel. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell !!! Letépjük, megmossuk, megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel egyet, este egyet - 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezd termelni az aukubin nevű anyagot.
CISZTA, VAGY MIÓMA A PETEFÉSZKEN:
Diólevél tea 1 l készíteni, ebből 2 dl. -t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.
Köszvény:
Erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott evőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.

Ezzel szemben Gyuri bácsi honlapja mennyivel jobb:
Aranyér
A már kialakult aranyérre a sebgyógyító útifüvet alkalmazzuk. Ez a növény csak frissen
használható. A levél hátoldalán a vastag ereket meg kell körömmel nyomkodni, majd
összesodorva a végbélnyílásba helyezni. Naponta kétszer cserélni reggel és este. A
cickafarkfürdő is jó gyulladásgátló. A begyulladt, vérző aranyérre egy langyos ülőfürdő jó hatással lehet. Lehet az aranyérre kenőcsöt készíteni 2 rész cickafarkból és egy rész körömvirágból.
Minden székelés és fürdés után a végbélnyílást bekenjük ezzel a kenőccsel, még a zárógyűrűn belül is. A diólevél sűrű forrázatával kell teát készíteni, ezzel borogatni az aranyeret. A forrázat jó még kelésre, fagyásra is.
Köszvény:
A köszvényre az erdei málnalevél teája a legalkalmasabb. Amellett, hogy a vérben lévő
húgysavat kitisztítja (ami a köszvényt okozza) nagyon jól támogatja a vesét és még jóízű is.
Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik az erdei szederlevél is, lehet keverni őket 1:1 arányban, de lehet külön-külön is inni.
...
Májciszta
A diólevél tea jó a cisztára is. Minden 4. nap ajánlunk inni belőle egy csésze teát, kezelésre és megelőzésre is.

Vannak eltérések, de nagyon sokminden egyezik.
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a körlevélben valaki maximum átfogalmazta Gyuri bá' egyes gondolatait (esetleg Gyuri bá' updatelgeti magát?) amit Gyuri bá' valaha kitalált, de kettő között elég nehéz jelentős eltéréseket találni, ahol mind a két helyen írnak valamit ugyanarról. Pl. a dióélevél mánia ugyanannyira megtalálható a honlapján, mint a körlevélben.
De tényleg vannak olyan dolgok a körlevélben, amik a honlapon nincsenek, és fordítva.
gyorgytea.hu/gyogynovenyek-betegsegekre

maycontainnuts 2013.03.13. 23:39:44

Amit érdemes lehet még megnézni:
http://www.harmonet.hu/szepseg-wellness/55341-vigyazz!-gyilkos-gyogynoveny-tippek-egy-artatlan-korlevelben!.html

Egy másik természetgyógyász is nekiment a körlevélnek, de nem is egy füvesember rajongó állítja, hogy igenis tőle hallotta ezeket.

A kommentekből:
Érdekes volt elolvasni ezt a cikket, mert ez is pontatlan:pl, a FEKETE retekkel kapcsolatban írta Gyuri bácsi, hogy este szabad csak enni.Másrészt volt szerencsém élőben hallgatni Gyuri bácsit, sőt az interneten is megtalálhatók a vele készült előadások videoi, sőt honlapja is van.Fontos, hogy mindenki abból vegye a tudását, ne az ilyen cikkekből.Ja, a diólevél kivonatot maga Gyuri bácsi használta saját bőrrákjának a kezelésére, mászrészt legalább egy oldalt írtam a diólevél jótékony hatásáról, amit GYuri bácsi maga mondottt el.Egyébként nem fogta be barnára az arcomat, de a szememet sem, mert magam is használtam....KÖZVETLENÜL GYURI BÁCSITÓL KELLENE ELFOGADNI A GYÓGYNÖVÉNYEKRE VONATKOZÓ TANÁCSOKAT!!!!!!!
...
Én is voltam Gyuri bácsi előadásán Bp.,en a XVII.kerületben és a saját szájából hallottam az Ön által leírtakat!Nagyon furcsa ez a cikk !
...
Egyetértek Önnel, egyébként küldtem Hartmann Úrnak egy videófelvételt Gyuri bácsi előadásáról ahol pont ezekről a témákról beszél.Írtam ,hogy mivel nagy tisztelője Szabó Györgynek ezért biztosan örül ha tőle elsőkézből hallja a dolgokat!!!!!!!!
...
Hartmann Ferenc SZÉGYELLHETI MAGÁT. Nyilván Szabó Gyuri bácsit konkurenciának tekinti, ezért igyekszik lehülyézni és ócsárolni. Inkább tanulhatna tőle. A felsorolt listából csak az elsőt emelném ki: fagyöngy tinktúra... Amennyiben valaki rákos betegként fordul Gyuri bácsihoz, vinnie kell a leleteket és a szövettani eredményt, amely kimondja a daganat rosszindulatúságát. Ezt beírják egy kis könyvbe és csak ezek után kaphat a betegségben szenvedő fagyöngy tinktúrát, amit mokkás kanállal kell szednie napi 1x. Jelentem a családban kemo terápia nélkül tüdőrákból ennek segítségével épült fel valaki, aki azóta is kiválóan van évek óta.
...
:-) Elolvastam az alább felsorolt recepteket, s örömmel jelentem, ez szó szerint elhangzott pl. Bösztörpusztán a MOGY-on, ahol maga yGyuri bácsi mondta el, s magam is ugyanezeket jegyzeteltem le.A petróleummal kapcsolatos dolgo is elhangzott, sőt elmesélte, hogy egyik beteg nemcsak a nyaki ütőereit kente be petróleummal, hanem ivott is belőle, meggyógyult. A diólevél jótékony hatásáról több oldalt is jegyzeteltem.Sőt magát is kezelte azzal GYuri bácsi.
...
Nem tudom hová tenni ezt a cikket. A múlt héten voltam egy teltházas elôadásán a Gyuri bácsinak, ahol pontosan azokról a dolgokról is beszélt, amelyekrôl a cikk azt állítja (és a kommentek), hogy semmi köze hozzzájuk a füves embernek. Javaslom, hogy vessék össze a március 20-ai, Szarvason tartott elôadásának rögzített felvételével, ami a helyi kábeltelevízió adásában is fut. Bizonyára beszerezhetô a felvétel. Tisztázni kellene ezeket a dolgokat, mert a gyógyfüves szakma is lehet valóban veszélyes üzem, de feleslegesen rémhíreket terjeszteni, riadalmat okozni és a természetes gyógymódokkal szemben ellenszenvet kelteni az ilyen mesterségesen elôidézett bizonytalansággal már szándékosságnak tûnik...
...
Én remélem,hogy ezt a cikket megkapta már a Gyuri bácsi is,ha még nem majd megkapja tőlem, de én a helyébe feljelenteném ezt a Hartmannt... Egy az egybe letagad mindent amit személyesen mondott ő maga a Gyuri bácsi többen is hallották előadását stb. Ez becsületsértés a Hartmann úr részéről, elég súlyosan és rossz hamis információk terjesztése, és valótlan állítások terjesztése.Matyi, szerintem is ez szándékos. Véletlenül nem ír valaki ilyeneket...
...
www.youtube.com/watch?v=itxTND8mFVo
Ajánlott megnézni, hogy mit is mond Gyuri bácsi!
...
Biztosan sok fogadatlan orvoslo tanacsa kering a neten, azonaban a jelen cikkben olyan recepteket cafol az iro melyek a Gyuri bacsi videojaban tanacskent szerepelnek.Erdemes korultekintonek lenni az bizonyos , de ez a cikk megalkotjara is vonatkozik.
...
"*SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: *diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2dl. víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni. Ha zöldhályog van, akkor 1 évig kell használni.
Nos, látni azt nem fogunk, de hogy sötétbarna lesz az egész képünk, az biztos. A diólevél ugyanis remekül fog! "
Ez a szemüreg tisztító gyógymód benne van Gyuri bácsi egyik videójában (abban, ahol valami ünnepség van és olyan hangosan zenélnek kint, hogy bent alig lehet hallani valamit), szóval valóban ő ajánlja ezt azzal a kitétellel, hogy a kitisztult szemüreg általi jobb vérellátás miatt élesedni fog a látás. Vattapamacsos pakolást nem ajánl, hanem napi egyszeri szem "mosdatást", a teafőzetbe mártott ujjal. Én próbáltam, nagyon csippásított, szóval valamit tényleg hozott ki.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.03.13. 23:43:20

Vén tudatlan őrült! :)

Ha lett volna tudása, képessége és szándéka akkor orvosnak, gyógyszerésznek tanul és úgy ötvözi a tudományt a természetes gyógymódokkal.

13 p : szemfenékbe dörzsöli látásjavításra a diólevelet

"A [szemgolyó]? hátsó részének belső fala a szemfenék (latinul fundus oculi). Ide érkeznek a pupillán át bejutó fénysugarak"
patikapedia.hu/szemfenek

www.youtube.com/watch?v=WqYL8c-5HHE

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.03.13. 23:50:01

15:50 p- nél "gerincről" a meszet kívülről bedörzsölt fokhagymás ecettel kezeli, nyaki ütőeret is így tisztítja. :D

Átjut a bőrön, nem oldja fel a gerincet de a meszesedést igen. Őrült.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.03.14. 00:26:35

Csomó a mellben: szilvalekvár rákenve hetente 1-2x. Remek! :D Vajon hány rákos nőt ölt már meg közvetve?

www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=tyFH2nniiiM&NR=1

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.03.14. 00:38:24

@férfiszóval: Akkor mondom én is férfiszóval:
1. A tévéműsorban rosszul értettem egy szót, de valójában mindegy, se nem segít, se nem serkent.
2. Persze hogy körlevelet dolgozok fel, hiszen ez kering a neten, ezt olvassák tízezrek.
3. Van itt valami félreértés: nekem nem Gyuri bácsival, hanem azzal van bajom, ha valaki butaságokat terjeszt. Engem nem érdekel, ki a levél szerzője, a célom, hogy megcáfoljam az oktalanságokat.

Nem kizárt, hogy valamikor összefutunk személyesen is.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.03.14. 00:40:47

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: köszönöm a hozzájárulást! Ezek a videók arra utalnak, nem egy magányos őrülzt írta Gyuri bácsi nevében, az ő lejáratására az általam feldolgozott anyagot...

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.03.14. 00:44:36

@kodpiszkalo: Szívesen! Lementettem ezeket, jól jöhet ha egyszer beperli egy családtag. Bár nem hiszem, hogy megéli. Ferencsik István is hasonló volt, hasonlóan ártalmas. :(

belekotyogok 2013.03.14. 12:35:07

Megnéztem Gyuribácsi rajongói oldalát: nem csodálom az egészet, az olvasók szellemi szintje odáig sem terjed ki, hogy a megfelelő címre írják a kérdéseiket. Világosan ki van írva, hogy nem hivatalos facebook-oldal, ennek ellenére az üzenőfalra írják ki a gondjukat...

Nincs valami szabály arra, hogy ki javasolhat gyógyhatású készítményt? (Pláne, ha üzleti érdekről is szó van...)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.03.14. 12:37:33

@belekotyogok: Elmondása szerint elvégzett a bácsi valami tanfolyamot. Feltételezem nem akarták megbántani és remélték nem árt majd sokat senkinek, vagy annyira sem értettek hozzá mint ő. Az is elképzelhető, hogy az azóta eltelt időben támadta meg degeneratív betegség az agyát és ez eredményezi a hibákat.

2013.03.16. 14:15:34

Érdekes és informatív cikk!
(Egyik családtagom most olvasott valahol egy cikket az ionos fogkeféről. Mi a véleményetek róla: ez is átverés vagy tényleg van haszna is?)

okoska törp 2013.03.16. 14:23:15

A csapos (vegyész) közbeszól. Megütötte a szemem a diólevél kiemelt használata.
Mint tanult kollégánk is írta, az egyik fő hatóanyag a tannin, ami cserzőanyag. Ezt más, kevésbé veszélyes növényekkel kiválóan lehet pótolni. Tehát a diólevél használata nem indokolt.

A másik fő hatóanyag a hidro-juglon (ez levegőn barna színű juglonná alakul). Ez egy közismert bőrfestő anyag Ázsiában, bár ott más növényből (henna) nyerik ki. A juglon erős gyomírtó anyag, az osztódó gyökérsejtekre gyakorolt hatása miatt. Állatban (emberben) erősen teratogén és karcinogén. Leírták gombaölő és virusölő hatását is, de a fenti mellékhatások miatt nem célszerű alkalmazni. Mivel a levél vizes extraktuma szárazanyagra nézve akár 10-20 % juglont is tartalmaz, én embernek nem adnám be, és erősen megfontolnám a külsőleges használatát is.
Az érett dióbél és a magház nem tartalmazza a drogot, tehát a diós süti mértéktelen evése biztosan nem okoz mérgezést.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.03.16. 15:39:23

@okoska törp: Kerestem a témához cikkeket, érdekes módon ennyire nem voltak negatívak az orvosi szaklapokban állatkísérletek alapján. De Chron-betegségre -amire ő adja- meg bőrrákra azok alapján is nagyon indokolatlan, megalapozatlan.

Beningus 2013.03.16. 20:16:13

Tisztelt Tanár Úr!
Az orbáncfűnek van perifériás hatása? Azon gondolkodtam, hogy ha centrális MAOI, akkor stressz ulcusra megfelelő lehet az orbáncfű tea. Gondolom, azért az izmosabb, manifesztálódott fekélyre semmiképp, de mondjuk aki stresszes életet él, és gyakran én a gyomra, azon talán segítene.
Másfelől egy érdekesség: felénk a tyúkhúr forrázatát nem fogyasztják, hanem szappanpótlónak használják. =)

okoska törp 2013.03.16. 22:55:41

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Az USA-ban cikkeznek róla. Ott elterjedt hogy a lovak és más istállóban tartott állat alá faforgácsot, aprítékot vagy fűrészport raknak, amely tartalmazhat diófélét. Az állat hosszasan érintkezik az anyaggal, és ehet is belőle. Ennek során figyelték meg a káros hatást. Nem tudom, ez mennyire vihető át ez emberre, de tartok tőle hogy van humán hatása is.

okoska törp 2013.03.16. 23:16:19

Nekem még egy bajom van a ténylegesen hatékony molekulát tartalmazó, erős hatású gyógynövényekkel: nem lehet a kívánt dózist pontosan beállítani. Eleve a növény hatóanyag tartalma nem állandó, az elkészítés során is vannak esetlegességek. Azaz a házi használat során akár nagyságrendileg eltérő is lehet a bevitt hatóanyag mennyisége. A gyári készítmények egy fokkal jobbak, de ott sem fenékig tejfel az élet. Láttam már 2 alatti vércukrot és 70-es vérnyomást, kizárólag gyógynövény túladagolás miatt. Mert mint tudjuk, ami természetes, az nem veszélyes... :(

polly graph 2013.03.18. 10:41:30

Valószínűleg az arany középút a járható a természetgyógyászat és a ma hagyományosnak tartott, klinikai/gyógyszertári orvoslás közt.

Más kérdés, hogy ezt mennyire nehéz megtalálni a két irányzat közti elvadult mezsgyén!

Amikor először láttam ezt a körlevelet, ami nagyjából az agydaganatra ajánlott petróleumos bedörzsöléssel indul, én már tovább sem olvastam, de később megnéztem Gyuri bá' néhány előadását és némileg változott a véleményem.

Egyébként sem árt néha meghallgatni olyan idős emberek tanácsát, akik jó testi/szellemi egészségnek örvendenek, és a füvesember e téren már kétségkívül bizonyított a 86 (?) évével.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.03.18. 15:35:05

@belekotyogok: A mésztelenítésre egy kísérletet javasolok neked.
fúrj ki egy burgonyát, hogy a mutatóujjad épp beleférjen, és egy éjszakára kötözd rá a burgonyát. Aztán reggel menj el röntgenre, hogy valami nem stimmel a kezeddel... és nézd meg alaposan a felvételt... garantálom, hogy megdöbbentő látvány lesz!

Kornéliusz Who 2013.08.05. 20:54:14

Nagyon jó a cikk, köszönöm.
Személy szerint kíváncsi lennék néhol egy kicsit hosszabb magyarázatra, de tudom, hogy milyen terjedelmes és nagy munka volt ezt a cikket elkészíteni, úgyhogy még egyszer köszönöm.

négyzet 2013.08.15. 21:21:31

Ááá, ez a diólevél azért behúzott a csőbe. A Rápóty-Romváry féle gyógynövényes könyv sem javallt ellene. De aztán kijött szerencsére az OÉTI a potenciálisan karcinogén hatással, és aztán csak a hajamat öblítettem vele :)

Puruttyina 2013.09.03. 02:54:19

grat a cikk írójának!!őt már sikeresen agymosta a mai média!!gj! am meg milyen háttered van h te ìgy mersz írni egy olyan emberről aki legalább 100akat gyógyított meg?egyébként néhány példa h miért biztos h hülye aki nem hisz Gyuri bácsinak: barátnőmnek komoly orrpolipja volt amire azt mondta a doki h biztos h műteni kell mert veszélyes.erre a csajszi minden nap nekiállt öblítgetni a nagyon veszélyes diólevél teával és 5 hét után eltűnt.a doki meg csak nézett és meg is kérdezte h ezt meg h csinálta.de a másik sztori még jobban tükrözi az "egészség"ügyet.nagypapa utolsó stádiumban lévő gyomorrákra ivott petróleumot (igen, petróleumot) és meggyógyult.de a legszebb amit a doki mondott: tudja h petróleumot ivott mert mással ezt nem èrhette volna el, ès nagyon jól is tette mert már meghalt volna..ő mint orvos viszont nem ajánlhatta volna mert ha kiderül kirúgják..
a mai orvoslás cèlja nem az h meggyógyulj, hanem h fizetőképes, rendszeres gyógyszerfogyasztó legyél.és te barátom úgy tűnik nagyon jó úton jársz h ilyen legyél! de majd ha elkezded szedni ( vagy már szeded is) a koleszterin csökkentőded, vérnyomásszabályozódat vagy vércukor gyógyszered, ne csodálkozz ha 1-2 éven belül már egy marék gyógyszert szedsz és ahelyett h jobb lenne, mindig csak újabb problèmák merülnek fel ès szépes lassan elrohadsz az intenzíven max 60 évesen..mert ez vár mindenkire aki a gyógyszerekben keresi a megoldást..
ui.: elnézèst a nyelvi kritériumokért, telefonról ennyihez volt türelmem

zsuzsanon 2013.09.21. 02:52:01

Palástfű hatásos. Jobb a szójánál. Saját teszt.

zsuzsanon 2013.09.21. 02:57:30

De a cikk nagyon jó.
Ennyi erővel én is ajánlhatnám felelőtlenül, hogy a bürök (MÉRGEZŐ) jó gyomorra . Lehet, hogy jó, de mire kiderül megfulladsz...

zsuzsanon 2013.09.21. 03:04:00

@okoska törp: A juglont egyedül a már kialakult rákos daganat elpusztítására tudnám elképzelni. Direktben használva, nem italban.

baby bee (törölt) 2013.11.24. 20:57:17

Gyuri bácsi tényleg eszméletlen jó reklámja saját magának és azt gondolom, h sokakon segít. ami nem is csoda, tekintve a mai egészségügyi ellátórendszert. nem tudom, hogy tényleg ennyi tévedése van-e, vagy egyszerűen csak nem voltak még humán kísérletek az általa javasolt növényekre. én azért azt mondom, inkább gyógytea, mint cukros üdítő.

holdacska1 2014.03.31. 18:37:09

Ismerőseim körében is nagy népszerűségnek örvend Gyuri bácsi.
Így kaptam meg én is általuk a blogban is említett "remek" receptet a miómáimra.
Én -szerencsére-csak a teáját ittam.
2-3 nap leforgása alatt közel 2 -2 és 1/2 liter diófalevél teát kortyolgattam el!
A miómákra az égegyadta világon semmi hatása nem volt,viszont olyan székrekedést kaptam,hogy szinte belémsült minden és a legdrasztikusabb hashajtók sem akartak célt érni.Közel 2 hétig ittam rá mindent,aszaltszilva levet literszámra,tisasen hashajtót,laevolacot szedtem, még így is nagyon lassan tudtam rendezni a dolgot,a folyamatos hashajtás mellett is jó bő hétig mintha csak apró kövek távoztak volna.Úgyhogy a miómám mellé még egy szép aranyeret is kaptam!

noirp 2014.07.30. 17:57:30

Gyuri bácsi ma már csak egy marketingfigura. A kedves családja előbb-utóbb le fogja tarolni a BNP-t a csupasz mészkősziklákig. Mert hasít az üzlet remekül. (A mészkősziklákat meg majd kalciumpótlónak adják el, gondolom...)

noirp 2014.07.30. 17:59:30

És még egy:
Azt, aki arra biztatja olvasóját, hogy beteg szembe puszta kézzel belepiszkáljon, deresre húznám.

Valaki2 2014.08.02. 06:36:09

Sziasztok,

csak a tojáshéjhoz. A nagymamámnak is csontritkulást diagnosztizáltak, és annó (kb. 10 éve) ő is összetört tojáshéjat evett, és a vicc az, hogy megszűnt a csontritkulás, tehát ebben lehet valami. A kövirózsa nálunk is fülcseppentésre volt használva gyerek korunkban, és kiválóan működött, mint fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő.

Egyébként jó cikk volt, tetszett...

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2014.08.02. 07:44:07

@Valaki2:
a kövirózsa szerintem is használ, erről írtam is: kodpiszkalo.blog.hu/2014/04/14/kovirozsa_3
A tojáshéjban meg sok a kalcium, annak is van értelme!

Rimóczi Anikó 2014.10.25. 08:26:27

Én Gyuri bácsi teáival gyógyítom magam,sőt a gyerekeknél is bevált a kakukkfüves fürdő,a diólevél jó,a lányom mandula gyulladását lehúzta,orcseppnek is használom,szemre is jó. A hivatalos oldalán Gyuri bácsinak nincsenek ezek a petróleumos marhaságok.

trendo+ 2015.01.26. 07:07:42

Az ehhez hasonló viták lényegében a bizalomról ill. annak hiányáról szólnak, olyan dolgokról, melyeket objektíven aligha lehet alátámasztani. A gyógynövényeket azért nevezte el a tudomány gyógynövénynek, mert a korábbi, megszűrt népi tapasztalatokat alátámasztotta a tudományos kontroll. Bizonyos hatóanyagokat aligha fedeztek volna fel, ha nem kezdik a már régóta használt növényeket elemezni, anyagaikat szintetizálni.
Mivel a növényekben nem egyetlen, hanem sokféle anyag rejlik, nagyon nehéz kideríteni, hogy a gyógyító hatás egyetlen vegyületnek köszönhető, vagy több anyag kombinációjának. Tapasztalatom szerint a botanikai ismeretek a köztudatban már alig vannak meg, kikoptak, feledésbe merültek. Az átlagemberek első többsége az úton-útfélen található növényeket fel sem ismeri. Nem beszélve a sok növénycsalád rengeteg alfajának megkülönböztetéséről (pl.menta), mely szakembereknek sem egyszerű. De ugyanannak a fajnak az egyes egyedei is eltérőek lehetnek a termőhelyi adottságoknak megfelelően!
Az ismeretek felületessége jellemző a gyógynövények profi gyűjtőire is, sőt a magukat természetgyógyászoknak nevező csapatra is. A magam részéről erősen kételkedem, hogy a teakeverékekben egyáltalán azok a drogok vannak 100%-osan, amiket ráírnak. Kételyeim vannak a feldolgozás szakszerűségével kapcsolatban is. Szerintem empirikus módon képtelenség a hatóanyag mennyiségét beállítani, így a hatást korrektül megfigyelni.

A gyógyszeriparnak is sok van a rovásán, mivel a profithajsza szempontjai sok józan megfontolást felülírnak. DE! A természetgyógyász készítmények zömét ma már nem tea, vagy tinktúra formájában, hanem a gyógyszerekhez megtévesztésig hasonló pirulák, tabletták, kenőcsök stb. formában jutunk hozzá. Ezeket legalábbis a vegyészeti eljárásokban jártas emberek készítik el. Őbennük megbízunk, miközben az orvosok, gyógyszerészek munkáját gyanakvás kíséri? Egy ki tudja honnan szalajtott, magát szakértőnek kinevező embernek jobban hiszünk, mint egy egyetemet végzett patikusnak?
Sok más megjegyzésem volna még, de már ennyivel is alaposan visszaéltem a csodaváró, vakbuzgó "hívők" türelmével. Vágyukat a gyógyulásra mélyen megértem és jó egészséget kívánok nekik. Beleértve elméjük egészségét is :)

Gyula Molnár 2015.03.09. 12:00:57

Azért mert valaki elvégez valamilyen iskolát vagy egyetemet , még nem jelenti azt hogy észlény .Erre példa a valamikori televíziós vetélkedő --" Legyen ön is milliomos " . Egy /lenézett/vidéki kis postás , sárba döngölte a nagyképűen belépő 2-3 diplomával rendelkező mérnők , doktor ,és közgazdászokat . Na , az iskolázottságról ennyit. Tükörbe lehet nézni. Gyuri bácsiról ,Ő azt a tudást adja tovább amit az őseink évszázadok sőt évezredek óta hurcoltak magukkal. De nem csak mi magyarok, a világ minden részén élő népek ismerik a növények gyógyító hatását és használják. Ez az ami nem tetszik a gyógyszer iparnak , ezért kel mocskolódni és lejáratni azokat akik még ismerik az ösi gyógyitást .

Gyula Molnár 2015.03.09. 12:08:27

" Az 1920-as években a magyar gyógyszeripar nagy lendülettel fejlődött, amit az is mutat, hogy a 40-es évekre már 64 cégnek volt gyógyszergyártási engedélye. A nagy vállalatok mellett a közepes és kis vállalatok együttes termelése azt eredményezte, hogy az 1920-as évekre kapacitását tekintve a hazai gyógyszergyártás már világviszonylatban az ötödik, hatodik helyen állt. " - Ezért kellet tiltani a népi gyógyítást . A mosott agyúak még ennél a tiltásnál tartanak !

Balogh Izabella 2015.05.26. 09:56:16

Mindez csak politika és pénz! A gyógyszergyártó cégeknek nem üzlet, ha meggyógyulunk. A gyógyszereknek is van mellékhatása, nem is kevés. Többet ártanak, mint használnak. Aki helyesen használja a természet erejét igenis képes meggyógyulni, és az orvosok se Istenek. Sajnos tele vannak az ételeink veszélyes, káros anyagokkal, ez minden baj forrás meg az életvitelünk.
Mindenre van már lassan egy kapszula, vagy valami, amitől minden rendben lesz, csak az agyonhajszolt emberek, akik ki tudja miután futnak nem kapják vissza elvesztegetett éveiket se az egészségüket még gyógynövényekkel se, legfeljebb nem olyan károsak, mint a gyógyszerek. Azért remélem egyre több ember tér észhez és mondd nemet a gyógyszereknek.

fordulo_bogyo 2015.05.28. 19:35:54

Mindez csak politika és pénz! A gyogynovenyes es termeszetes kiegeszito-gyarto cégeknek nem üzlet, ha meggyógyulunk. A termeszetes es nepi szereknek is van mellékhatása, nem is kevés. Többet ártanak, mint használnak. Aki helyesen használja a valodi, bizonyitottan hasaos gyogyszerek erejét igenis képes meggyógyulni, és az alternativ- meg a nepi gyogyitok se Istenek.

Mindenre van már lassan egy gyogynoveny, vagy mas alternativ kapszula, vagy valami, amitől minden rendben lesz...

Dr. Kovács Tibor · http://gyogynovenyek.info 2015.08.13. 10:53:04

Az egyik leghasznosabb cikk, amit az interneten lehet olvasni. Minden tiszteletem Szabó Györgynek ( Gyuri bácsi), viszont az életkora nem igazán igazolja tanításait. Nekem 92 évig élt a nagyapám és soha egész életében nem szedett se gyógyszert, de egy csésze gyógynövény teát se ivott. Az életkorunkat alapvetően a genetikánk határozza meg. Ezt követik a külső hatások, mint stressz, rossz levegő, káros sugárzás, káros élelmiszer stb. Azt még hozzátenném, hogy nagyapám nem igazán étkezett választékosan, mivel nem igazán tehette meg. elég szegények voltak így a mindennapi étele a kenyér és a paprikás krumpli volt. A dohányt se vetette meg, így még halála napjáig pipázott. Ebből csak egy következtetést tudok levonni, mégpedig azt, hogy a genetikai tényezők amik elsődlegesek, ezt követik a lelki tényező. A többi nem igazán számít.

Szabó György csak egy marketing ember és nem jószívűségből, hanem kemény profitért hajtogatja a mások által imádott gyógyító receptjeit. Ezt igazolja, hogy az egyesület mögé bújtatott vállalkozása az egyik legnagyobb gyógynövény forgalmazóvá nőtte ki magát Magyarországon.

Szabó Györgynek (Gyuri bácsi) üzlete akkor fog véget érni, mikor egy pórul járt család pert indít ellene, mert elmulasztott kezelések miatt halt meg családtagjuk, vagy éppen azért mert olyan növényt alkalmazott, melynek hatása hosszú távon mérgező.

Sajnos egy ember se hirdeti az igazságot, hogy valójában egészségünk kizárólag rajtunk múlik, és nem a gyógyszereken és nem a gyógyteákon. Mindennapi testmozgással és kiegyensúlyozott lelki állapottal sokáig, egészségesen elélhetnénk.

Sajnos Szabó György ( Gyuri bácsi) olyan gyógynövényeket, módszereket is ajánl, melyek kifejezetten veszélyesek és nem hogy nem használnak, hanem rontanak a beteg állapotán. Természetesen vannak olyan gyógynövények és módszerek melyek hasznosak és javulást hoznak ezért az emberek olyan következtetést vonnak le, ha egy hasznos dolgot ajánl és neki bevált akkor miért ne lenne jó az összes többi is.

Zárszóként. Minden gyógynövény tartalmaz valamilyen hatóanyagot. Vannak olyan gyógyszerek, melyek alapanyaga gyógynövény. Bizonyos gyógynövények ugyanolyan veszélyesek lehetnek, mint a gyógyszer. Az, hogy mekkora dózis halálos azt csak a mennyiségtől függ.

Aki azt hajtogatja, hogy a gyógyszeripar teljesen függővé tesz és az az érdeke, hogy gyógyszert együnk. Annak az a válaszom, hogy Szabó Györgynek (Gyuri bácsi) meg az az érdeke, hogy gyógynövényeket fogyasszunk, hiszen ezt hirdeti nap mint nap a körútjain.

Hogy melyik akkor a jobb? Véleményem szerint egyik sem igazán jó.

Viszont ha szednünk kell valamit, azt az adott körülmény dönti el. A nem megfelelő információval ellátott személy bizonyos gyógynövények használata során komoly egészségügyi károsodást szenvedhet! Viszont, ha megfelelő tudással rendelkezik (ismeri a pontos dózist hatóanyagokat stb) biztonsággal tudja alkalmazni.

mollymook 2015.09.17. 14:00:57

@Dr. Kovács Tibor: sajnos, rendkivul rosszak a tapasztalataim az ilyen velemeny-yilvanitasrol, mint az One. Hasonlot fogalmaztam meg egy FB csoportban, de meg ennel sokkal, de sokkal finomabban...repultem... elotte virtualisan keresztre feszitettek, olyan sulyos vadakkal es jelzokkel illettek, nev szerinti posztokat inditottak, hogy almatlan ejszakaim lettek.. gondolkodtam, hogy a fo hivot beperlem, de nem er annyit... mar nem merek szembemenni a profitmaximalizalo nepbutitassal. Akkor sem, ha vegzettsegembol fakadoan meg ertek is hozza, tudom, mit beszelek.. de a hit, bizony vak... csalodtam az emberekben...

Ági Habermayer 2016.02.08. 12:43:08

cukorrol 8.5 kicsit magas körzeti szakorvos nem látott hiába panaszkodtam , mig én egy plakáton láttam meg a tünetek alapján és terheléses cukor vizsgálatot kértem másfél évig injekcióztak a rosszulléteim miatt szinte htente , ezután hiába mondtam pszihiátrian ideg elküldött, 4-5 év telt el megállapitották a sullyos idegkárosodást a lábaimba és bizony tapasztalatból mondom idegi alapon elsősorban mint minden a stressz. tavalyelőtt isiász a lábamba mint utóbb kiderült egy hét alatt 70 kontremal reoma szedjem mind beszedtem a fájdalomtól ágy tetején bőgtem orvos körzeti reomás hazaküldött mindannyiszor gerincsérveim miatt a reomásnak kötelessége lett volna korházba utalni, mivel lebénulhattam volna protekcióval korház előtt 30 ezer és a másik a korházba igy tudtam letenni a gondomat. hálás köszönet

Srammer Nóra 2016.06.08. 22:57:57

Tisztelt Uram!

Javasolna nekem valamit szemnyomás csökkentésére??
Családtagomat 46-os szemnyomással hazaküldték a szemészetről a semmitérő orvosok. Folyamatosan jár "ellenőrzésre". Majd megőrült a fájdalomtól, cseppeket írtak fel, amit nyilván javasoltak a gyógyszerügynökök, és persze semmit sem segítettek...
Pár hónap elteltével hallottunk a diólevél teáról, elkezdte naponta kenni a szemét, elmúlt a fájdalom, a szemnyomás pedig az előző érték felére csökkent.

Üdvözlettel: Srammer Nóra

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2016.06.08. 23:04:31

@Srammer Nóra: Kedves Nóra! Úgy látom, költői kérdést tette fel, hiszen a választ is megadja rá. Attól tartok, nem tudom meggyőzni arról, hogy a "semmitérő" orvosok által felírt szerek segíthettek az állapotán (legalábbis az esetek zömében ez történik..). Arról sem próbálom meggyőzni (miért is kellene?), hogy a diólevél nem jobb, mint a gyógyszerek. Annyit mondhatok, hogy jelenlegi tudásunk szerint a szembelnyomás csökkentésére nem alkalmas a diófalevél, és ismeretiem alapján nincs benne olyan vegyület, ami ilyen hatással bírna.
Minden jót Önnek és családtagjának!

Üdvözlettel: Csupor Dezső

szolaar 2018.07.14. 19:40:40

Kúraszerűen az utóbbi években fogyasztottam nagyobb mennyiségben diólevél teát.
Néhány napja derült ki nőgyógyászati ultrahangon hogy mindkét miómám egészen apróra zsugorodott és a ciszták eltűntek a petefészkekből és méhből is.Az orvos szerint életemben nem fognak többé gondot okozni.:)
Nem tudom,100%-ig a diólevélnek tudható -e be,mert fogyasztottam mellette időnként palástfüvet,pásztortáskát és parlagi ligetszépét is.De az eredménynek mindenesetre nagyon örülök.

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpg

Dr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpg

Dr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpg

Dr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész

hajdu-zsanett-100x150.jpg

Dr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpg

Boros Klára
vegyész, doktorandusz

barbi.jpg

Dr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész

913_csapibence_120119_015.jpg

Dr. Csapi Bence
gyógyszerész

no-pic.jpgDr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

21no_logo.png

A 21 NŐ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT alapítvány prominens szakembereinek Védjegye tanúsítja a Ködpiszkáló blog szakmai hitelességét és társadalmi hasznosságát.

Nekem szól! Egészségértés díj, egészségügyi szakember kategória 2. hely

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

Ködpszkáló a Facebookon

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

süti beállítások módosítása