A növény széleskörű gyógyhatásának olvastán azt gondolhatnánk, hogy a készítmények gyógyszerként vannak forgalomban. Ezzel ellentétben hazánkban egyetlen, Aloe vera gélt tartalmazó termék sem gyógyszer, és ilyenek Európa más országaiban sincsenek forgalomban. Ez az oka az Aloe termékekkel kapcsolatos kettős beszédnek, ugyanis hazánkban gyógyhatás (alapvetően) csak gyógyszereknek tulajdonítható, étrend-kiegészítőknek és kozmetikumoknak nem. Ha azonban nem a termékről, hanem az alapanyagáról szól az ismertetés, jogilag a helyzet kevésbé egyértelmű, így elhangozhatnak merészebb kijelentések is.

De van-e helye a gyógynövények között az Aloénak és mire is jó valójában? A kérdés első felére a válasz röviden: igen. Bár az Aloe nem panacea, a jelentősebb gyógynövények közé tartozik. Az Aloe fajok tejnedvét (tehát nem a reklámoknak köszönhetően jóval ismertebb gélt) évszázadok óta használják hashajtóként. A szárított Aloe tejnedv több hashajtó gyógytermékben is megtalálható, ezek azonban a laza széklet elérésén túl egyéb csodás tulajdonsággal nem rendelkeznek. A hatás a tejnedvben található hidroxiantracén-származékoknak tulajdonítható. A népszerű aloe gélt tartalmazó készítmények esetén ugyanakkor nem tapasztalható hashajtó hatás. Ez meglepő lehet, hiszen az aloe gélt és a tejnedvet is a növény pozsgás, húsos leveleiből állítják elő. A látszólagos ellentmondás feloldható: az aloe tejnedvet és a gélt különböző sejtek termelik, előbbi a levél keresztmetszeti képének peremén, utóbbi a közepén helyezkedik el. Míg az aloe tejnedv hashajtó hatású vegyületeket tartalmaz, az aloe gél túlnyomórészt egyszerű cukrokból felépülő poliszacharidot (1%) és vizet (99%). Bár a hashajtók előállítására használt Aloe fajok is tartalmaznak gélt, és a gél nyerésére alkalmazott növényekben is vannak hashajtó anyagok, a korszerű előállítási módszerekkel a két termék nem szennyezheti egymást. A gélt a levelek „filézésével” (gépi úton kimetszik a levél közepéből a gélt tartalmazó részt), mosásával nyerik, míg a hashajtó tejnedv a levél keresztirányú metszése után spontán kifolyik a levélből. A gél és a tejnedv könnyen megkülönböztethető: a gél átlátszó, színtelen, a tejnedv sárgás, szárítva sötétbarna-fekete, elporítva sárgás. A hazánkban oly népszerű Aloe vera termékek a gélt tartalmazzák.

Ha elvonatkoztatunk a reklámízű ajánlásoktól, az Aloe verával kapcsolatos több száz tudományos közlemény alapján reális kép alakulhat ki arról, hogy jelenleg milyen a növény szakmai megítélése. Az Aloe gél gyulladáscsökkentő, immunrendszerre ható, sebgyógyulást elősegítő hatása a vizsgálatok zömében beigazolódott, a sebgyógyulást, az égések, fagyások gyógyulását gyorsította. Ez a hatás – mint azt embereken elvégzett tanulmányok is igazolják – bőrfelületen történő, azaz külsőleges alkalmazás esetén várható. A gélt egyes vizsgálatok kedvezőnek találták felfekvéses sebek és pikkelysömör tüneteinek enyhítésére is. Bőrgyógyászati hatásai miatt elterjedten használják kozmetikumok előállítására. Az Egészségügyi Világszervezet által a növényről kiadott, mértékadónak tekinthető monográfia is csak a bőrgyógyászati alkalmazásról tesz említést.

Mivel a gélnek tulajdonított csodás hatások zömét szájon át történő, azaz belsőleges adagolás esetén várják, érdemes szemügyre venni az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. Gyomorfekélyek esetében a legtöbb vizsgálat a gél kedvező hatását igazolta – ez valószínűleg összefügg a bizonyított gyulladáscsökkentő hatással. Az egyik legnépszerűbb hatás, a vércukorszint csökkentése tekintetében az állatokon elvégzett vizsgálatok nagy része kedvező eredményt mutat. Embereken azonban ezt a hatást alig vizsgálták, és a közölt bizonyítékok nem elegendőek annak megállapítására, hogy a növénynek tényleg helye van a cukorbetegség kezelésében.

Az Aloe vera rákellenes hatását több vizsgálatban tanulmányozták. A hatás általában kedvező volt, de reális értékeléséhez az is hozzátartozik, hogy csak sejttenyészeteken, lombikban és állatokon végeztek kísérleteket. Emberen a rákellenes hatást nem bizonyították (nem is vizsgálták), és amíg ez nem történik meg, felelőtlenség és nem etikus rákellenes hatásról beszélni. A növény baktériumellenes hatása igazolt, és nagy érdeklődésre tarthat számot a vírusgátló aktivitása. Egyebek mellett a HIV vírus elleni hatását is kimutatták, de ennek valós jelentősége nem ismert. Ennek az az oka, hogy – a rákellenes hatáshoz hasonlóan – kórokozókat pusztító aktivitását is csak laboratóriumi körülmények között bizonyították. 

A témával részletesebben foglalkozik a Száz kémiai mítosz c. könyv

Kép forrása: www.FreeDigitalPhotos.net