Oz, akinek a csodájára járnak

2015.03.30., Szerző: Vincente82

tothoz.JPGA blog írásaiban gyakran találkozhatunk azzal, hogy a tévéből milyen elképesztő mennyiségű téves, a gyógyítással vagy egészségmegőrzéssel kapcsolatos információ ömlik a lakosságra. Sokan azt gondolják, hogy érdemesebb lenne a varázsdobozt kihúzni a falból, eladni, és uszodabérletet venni az árából. Pedig időről időre érdemes szörfözgetni a csatornák között, mert hasznos műsorokat is lehet találni.

Ilyen például az a rövid, angol nyelvű előadás, amit egy Amerikában élő brit humorista, John Oliver 2014 nyarán felvett műsorában láthattunk, és amelynek célpontja bizonyos dr. Oz volt. A műsor apropóját az Egyesült Államokban egészségügyi tv-show műsorvezetőjeként népszerű dr. Oz szenátusi meghallgatása adta. Dr. Mehmet Oz amerikai orvos, török emigránsok gyermeke. Orvosi diplomája mellett üzletvezetésből rendelkezik mester fokozatú képesítéssel. A szív-érrendszeri betegségekre specializálódott sebész számos olyan műsorban szerepelt, amelyben egészségügyi tanácsokkal látta el a nézőket. Ezek közül az országos ismertséget talán az Oprah Winfrey Show hozta meg, amelynek állandó meghívottja volt az egészségügyi szakember, 2009 óta pedig a The Dr. Oz Show házgazdája. Ezekben a műsorokban dr. Oz kiemelt figyelmet szentel az elhízásnak és a 2. típusú cukorbetegségnek. Az életmódbeli tanácsokon kívül azonban gyakran olyan növényeket, vagy növényeket tartalmazó étrend-kiegészítőket népszerűsít, amelyek véleménye szerint „varázslatos” vagy „csodálatos” hatásuk révén hipp-hopp megszabadítják az embert a fölösleges kilóktól és az azzal járó kockázatoktól. A fent említett humorista figyelmét az a fogyasztók védelmében történő meghallgatás keltette fel, amelyre épp a tévéműsorokban elhangzó túlzó, tudományosan nem megalapozott, félrevezető állítások miatt idézte be a szenátus a népszerű orvost. („És mi ezzel a baj? Mondjanak csak egy esetet, amikor egy Óz nevű fazon varázslatos hatalomról beszélt, de valójában félrevezette az embereket! Csak egy esetet mondjanak! Úgysem tudnak!” – John Oliver.)

Miért is nem mindegy, hogy egy orvos a rendelési időn túl kinek mit mond? Ahogy a műsor felvezetőjében is elhangzott, egy felmérés szerint az amerikai lakosság 65%-a értékeli magasnak, ill. rendkívül kiemelkedőknek az orvosok etikai standardját. (Érdemes megjegyezni, hogy a gyógyszerészek velük holtversenyben szerepeltek.) Egy hazai felmérés, bár nem pontos mása az előbbinek, mégis jó keresztmetszetet mutat arról, hogy a magyar lakosság túlnyomó többsége (85%) is bízik az orvosokban. Éppen ezért örvendetes, hogy a Kapitóliumon lezajlott meghallgatáson a szenátorok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy felhívják dr. Oz figyelmét, hogy a médián keresztül milyen nagy hatalma van, tehát elengedhetetlen, hogy csak a tudomány talaján mozogva, bizonyítékokkal alátámasztott állításokat tegyen. Vajon előfordulhatna ilyen idehaza? El tudjuk képzelni, hogy dr. Lenkeit, vagy bárki mást, akinek állításait a szakemberek vitatják, beidézik a parlamentbe és az egészségügyi államtitkár és más szakpolitikusok ejnye-bejnyében részesítik?

A párbeszédben dr. Oz több olyan kijelentést is tett, amit érdemes itt megemlíteni. Többek közt továbbra is állította, hogy számos humán vizsgálatot végeztek a zöld kávéval, és annak fogyasztó hatásával, és ezek közül az egyik nagy betegszámmal történt és magas színvonalú. Azonban a szenátornő (és egy korábbi írásában a Ködpiszkáló is) rámutatott, hogy a 16 alany nem tekinthető túl nagy számnak, és a vizsgálatot a forgalmazó cég szponzorálta. (A publikációt azóta visszavonták.)

Ugyancsak érdekes azon kijelentése az orvosnak, miszerint: „tudatában vagyok, hogy gyakran nem rendelkeznek [a műsorban bemutatott termékek] tényként bemutatható tudományos bizonyítékokkal. Ettől függetlenül ajánlom a közönségemnek, akárcsak a családomnak.” No comment.
Mindezek mellett az orvos végig kitartott azon állítása mellett, miszerint ő sosem vett részt az emberek átverésében, és azok a hirdetések, amelyek egyértelműen félrevezetik a fogyasztókat, azok az ő tudta és engedélye nélkül használják fel az imidzsét. Továbbá biztosította a szenátust, hogy mindent megtesz az ilyen visszaélések visszaszorításáért.

Miért érdekelne minket itt Magyarországon, hogy a nagy kék óceán másik oldalán milyen műsort vetítenek, és abban ki mit mond? Mondjuk azért, mert az egyik kereskedelmi csatorna szintén elindította hasonló jellegű műsorát. (Érdekes mód még a betűtípus is ugyanaz, könnyen lehet, hogy magát a licenszet vették meg) Alapvetően üdvözlendő, hogy növelni akarják a lakosság egészségtudatosságát, és a kuruzslók, tévés távgyógyítók mellett/helyett bőven van hely a képernyőn egy valódi szakembernek. Azonban félő, hogy előbb utóbb itt is a pénz beszél, kutya ugat. Tartok tőle, hogy előbb-utóbb megjelennek a reklámok, a termékek, a direkt és indirekt hirdetések, és a szakmaiság elvérzik a kereskedelmi televíziózás oltárán. Remélem, tévedek.

Címkék: dr oz dr tóth

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr727313184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ráérek 2015.04.20. 11:29:44

Senki nem nézi...????

Kénytelen leszek belenézni az adásba, hogy jól meg tudjam kritizálni. :-D

bugenhagen 2015.04.24. 21:10:43

Ha jól tudom, török származású, minden bizonnyal Öz volt az eredeti neve (amelynek a jelentése törökül: valódi, igazi), csak Amerikában lekoptak a pontok. Amúgy köszönöm a cikket, egyetértek vele!

vanvelemenyem 2015.05.07. 00:38:19

En neztem Dr Oz musorat szinte naponta, mikor elindult 2009-ben, mert Oprah showjaban is mindig izgalmas dolgokrol beszelt, tetszett. Az onallo show-jaban is erdekes es jo dolgokat mondott, kb. fel even at. Elofordult, hogy mas doktorokkal egyutt beszelgettek egy-egy adott problemarol, mindegyik elmondta a sajat klinikai tapasztalatat, es nagyon jo volt hallgatni az elhizas elleni megoldast (egyel kevesebbet), a cukorbetegseg okait es, hogy figyelj arra amit eszel, es hasonlok. De kb fel ev utan az egesz atalakult egy egyoras reklamma, ami mindig valamilyen termeket helyez eloterbe, volt, hogy a hoemopatias trutyikat, nnna azota nem nezem.
Dr. Toth is errol szol?

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpg

Dr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpg

Dr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpg

Dr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész

hajdu-zsanett-100x150.jpg

Dr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpg

Boros Klára
vegyész, doktorandusz

barbi.jpg

Dr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész

913_csapibence_120119_015.jpg

Dr. Csapi Bence
gyógyszerész

no-pic.jpgDr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

Nekem szól! Egészségértés díj, egészségügyi szakember kategória 2. hely

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

  • blogollol: Nincs tapasztalatom, de messziről bűzlik, hogy átverés.  - Az összes erről szóló oldal ugyanabban ... (2019.12.12. 23:09) cukrosmadzag
  • penge™: Most a kérdés, hogy be lehet-e tőle tépni, vagy sem, ha például ebben az olajban sütöd ki a rántot... (2019.12.12. 16:36) élelmiszer-e a kender?
  • Epikus SZTK: Galamb - vadgalamb. (2019.12.12. 08:42) mérgező-e a konyhasó?
  • kiru55: "A többiek egy átlagos táplálkozás mellett nagyjából beviszik" ebből kivonva, akik mégsem. Vagy ne... (2019.12.11. 17:54) mérgező-e a konyhasó?
  • Epikus SZTK: @fordulo_bogyo: Így igaz - de ezt nem fogja érteni. "Galamb lep, es vegtelen szamu lepesben sakk... (2019.12.11. 16:06) mérgező-e a konyhasó?
  • Utolsó 20

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

A fejlécben található grafika Támadi Tibor műve.