halálos lehet a pattanásellenes szer?
Némi háttérinfó egy, az index.hu-n megjelent, mti-híren alapuló íráshoz.
Négy, mélyvénás trombózis miatt bekövetkezett haláleset köthető az elmúlt 25 évben Franciaországban a Diane 35 tablettához – közölte vasárnap a francia gyógyszerészeti ügynökség. A német Bayer konszern 1987 óta forgalomban lévő, eredetileg a pattanásos bőr kezelésére szolgáló készítményét elsősorban fogamzásgátlóként használták. (..)
A Le Figaro című napilap hétvégi számában azt írta: a Diane 35 1987-es forgalomba kerülése óta heten haltak meg ettől a tablettától vagy generikumaitól. Ezek közül négy eset egyértelműen a Diane 35 fogamzásgátlóként való használatához köthető. A hatóság adatai szerint 2012-ben 315 ezer nő használta ezt a készítményt fogamzásgátlóként. A lap által említett három esetben a halál oka feltételezhetően más betegségéhez köthető, a Diane 35 szedésével nem hozható összefüggésbe – állítja a gyógyszerfelügyelet. (...)
Az utóbbi 25 évben 125 olyan trombózisos esetet regisztráltak, amely a Diane 35 vagy generikumainak szedéséhez köthető. A trombózis azt jelenti, hogy vérrög alakul ki a szervezet valamelyik mélyen futó vénájában. A mélyvénás trombózis lehet jóindulatú is, sok esetben magától megszűnik, ám veszélyes szövődményeket, tüdőembóliát vagy agyvérzést is okozhat.
"A Diane 35 pattanásos bőr kezelésére szolgáló készítmény, amely megakadályozza a peteérést. Több vizsgálat is azt mutatja, hogy ez az engedély nélküli használat nagyon elterjedt" – hangsúlyozta még január 11-én Dominique Maraninchi, a felügyelet vezetője. A készítmény forgalmazási engedélye kizárólag a bőrkezelésre vonatkozik.
Mindez miért lehet érdekes számunkra? Hát mert a Diane 35-tel azonos összetételű Diane bevont tabletta hazánkban is forgalomban van, és gyakran alkalmazzák, nem csak pattanásos bőr kezelésére.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt. A ciproteron-acetát az antiandrogén hatású vegyületek közé tartozik, azaz a hím nemi hormon (tesztoszteron) túlsúlyát ellensúlyozza azáltal, hogy megakadályozza kapcsolódását a receptorához. Ha túl sok a tesztoszteron a női szervezetben, enyhébb eseteben pattanások jelentkezhetnek, súlyosabb esetben férfias típusú nemi szőrzet, szőrösödés, férfias kopaszodás alakulhat ki, még súlyosabb esetben a testalkat is férfiassá válhat. A kiváltó októl függően a kezelésnek számos módja lehet, ezek egyike a ciproteron-acetát, amelyet a hatás fokozásáért kombinálnak a női nemi hormonhoz hasonló hatású etinil-ösztradiollal.
A kezelés veszélyei elsősorban az etinil-ösztradiollal függhetnek össze. Ismert, hogy a fogamzásgátló tabletták (amelyekben szintén van/lehet női nemi hormonnal azonos hatású vegyület) fokozhatják az artériás és vénás trombózis (vérrögképződés és elzáródás a verő- vagy visszerekben) veszélyét. Ez szívinfarktushoz, szélütéshez, tüdőembóliához is vezethet, de szerencsére ezek a szövődmények csak nagyon ritkán fordulnak elő. Azonban mivel a hormonkezelés kockázatai és egyéb mellékhatásai reálisak, a terápiát csak orvos rendelheti el (a Diane is vényköteles), és az is jól körül van határolva, hogy mire használható. Ez olvasható a Diane gyógyszer leírásában az Országos Gyógyszerészeti Intézet honlapján:
Nők androgénfüggő kórképeinek kezelésére. Ide tartoznak az akne súlyosabb alakjai, amelyeket seborrhoea, gyulladás illetve nodusok kísérnek (acne papulopustulosa, acne nodulocystica) és a tartós orális antibiotikum kezelésre nem reagálnak, valamint az androgen alopecia és a hirsutismus kevésbé súlyos formái.
Tehát nem fogamzásgátló. De a gyógyszerismertető szövege ezt explicit módon is tartalmazza:
Bár a Diane fogamzásgátló hatással is rendelkezik, fogamzásgátlóként nem adható, csak a fentiekben jelzett androgén-függő kórképek kezelésére.
Ez a figyelmeztetés épp a nemkívánatos hatások, az alkalmazásból adódó veszélyek elkerülését szolgálja. Hogy ennek ellenére mégis elfogadott javallatán kívül használják? Ennek is lehet indoka, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy a hatóságilag nem elfogadott alkalmazásából eredő előny nagyobb, mint a kockázat. Amit azonban nem zabad: a hormoneltérések vizsgálata, annak alapos gyanúja nélkül, nem megalapozott szépészeti megfontolásból szedni a szert ("elfújja a pattanásokat"), vagy "egyszerű" fogamzásgátlóként tartósan, akár évekig használni.
Úgy tűnhet, ennek az ügynek némileg nagyobb a füstje, mint a lángja: 25 év alatt, több millió adag elfogyasztása után 4-en haltak meg a gyógyszer - nem megfelelő - alkalmazásának következtében. Ez a szám nem tűnik túl jelentősnek, de ha figyelembe vesszük, hogy a halálesetek elkerülhetőek lettek volna, mégis elfogadhatatlanul magas. És hogy még nagyobbnak tűnjön, azon komoly erők dolgoznak:
Jean-Christophe Coubris ügyvéd vasárnap azt közölte, hogy mintegy száz feljelentést nyújt be február elejéig a termék gyártója és a felügyelet ellen, mert szerinte azok túl későn húzták meg a vészharangot.
Egyébként jó tudni, hogy mindegyik fogamzásgátló használata jár némi kockázattal. A nagyon népszerű ún. kombinációs tabletták veszélyei között első helyen (ritka, de súlyos mivoltuk miatt) épp a trombózist, az agyvérzést, a szívinfarktust és a magas vérnyomást szokták említeni, de az összes hormontartalmú készítmény okozhat - a hormonhatással összefüggő - mellékhatásokat is. Jó lenne, ha ezekre a gyógyszerekre úgy tekintenénk, mint adott esetben orvosilag is indokolhatóan használható, hasznos eszközökre, és nem mint a gondtalan életet lehetővé tévő "cukorkákra"...
Kép forrása: http://dianaaguilart.hostoi.com
Címkék: gyógyszer fogamzásgátló diane
12 komment