Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy az allergiás reakciók eredetüket és tüneteiket tekintve több nagy csoportra oszthatók. A túlérzékenységi reakciókat jelenleg 5 nagy csoportba (I-V.) sorolják, amelyek mindegyikére érvényes, hogy a szervezet kóros immunválaszának eredményeként alakulnak ki. Ilyen esetben az immunrendszer olyan anyagokkal szemben védekezik, amelyek ellen nem lenne feltétlenül szükséges, és a reakció mértéke is eltúlzott.

Azonnali, I. típusú túlérzékenység (a köznyelvben általában ezt nevezik allergiának) esetén az allergiát kiváltó anyaggal (allergénnel) szemben a szervezet speciális immunglobulint termel. Az allergiát kiváltó anyag szervezetbe kerülése után az immunglobulin olyan anyagokat szabadít fel az immunrendszer speciális sejtjeiből, amelyek hatására légúti allergiára, asztmára jellemző tünetek jelentkeznek. Súlyosabb esetben életet veszélyeztető anafilaxiás sokk is kialakulhat. A légúti allergiát okozó növényi pollenek (pl. a parlagfű virágpora) ilyen mechanizmus révén okoznak panaszokat. A virágporokban azonosított allergének a fehérjék közé tartoznak.

Számos növény nem a fent bemutatott típusú, hanem késői, IV. típusú túlérzékenységi reakciót indukál. Ebben az esetben a reakció hosszabb idő alatt alakul ki, mivel az allergénnel szemben nem létezik antitest. Az allergént a szervezetben az immunrendszer sejtjei azonosítják, ezt követően kezdődnek el termelődni az allergiás reakcióért felelős anyagok. Ilyen típusú túlérzékenység az allergiás bőrgyulladás, amelyet bőrrel történő érintkezést követően váltanak ki bizonyos anyagok, köztük több gyógynövény is. A késői típusú túlérzékenységben szerepet játszanak a fészkesvirágzatúak családjának egyes jellegzetes vegyületei, a szeszkviterpén-laktonok. Ezek között számos előnyös hatású, többek között gyulladáscsökkentő aktivitással rendelkező molekula is található. A szeszkviterpén-laktonok speciális típusairól ismert, hogy túlérzékenyítő hatásúak, az ezeket tartalmazó növények bőrrel érintkezve kiütést, irritációt, bőrgyulladást okoznak. A parlagfűben – és még számos fajban – találhatóak ilyen molekulák, a kamillában viszont nem, vagy alig. A kamilla feltételezett allergizáló hatásáért egy antekotulid nevű szeszkviterpén-laktont tettek felelőssé, azonban ez a vegyület a növény Európában termesztett állományaiban kimutathatatlan. Hogy mégis okozhatott allergiás eseteket, annak az a magyarázata, hogy a vadon begyűjtött kamillába belekeveredhet (és sajnos, néha bele is keveredik) a növénnyel rokon, ahhoz nagyon hasonló Anthemis cotula (nehézszagú pipitér), amely viszont jelentős mennyiségben tartalmazza a vegyületet. A bizonytalan eredetű, nem szakember által begyűjtött kamilla esetén tehát fokozott a túlérzékenységi reakció kialakulásának kockázata. Egy olyan kamillatea, amelyben néhány százaléknyi Anthemis cotula van jelen szennyezésként, jó eséllyel okozhat allergiás bőrgyulladást az arra érzékenyeknél - ez azonban nem a növény hibája, hanem azé, aki a kamillát nem tudja megkülönböztetni a nehézszagú pipitértől...

Az is bizonyított tény, hogy a szeszkviterpén-laktonok csak bőrrel érintkezve okoznak allergiás reakciót, szájon át fogyasztva ilyen hatás nem figyelhető meg - tehát legföljebb bőrgyulladás alakul ki, anafilaxiás reakció nem. A kamillaallergiával kapcsolatos esetleírások ezzel összhangban szinte kizárólag késői típusú, azaz bőrtünetekkel járó allergiás reakciókról számolnak be. A kamillával szembeni allergiás esetek nagy részében nem igazolható, hogy a  valóban a kamilla lenne felelős, ugyanis a leírások alapján nem zárható ki, hogy a növényi minta szennyezett volt más növényfajjal. 51 esetleírás utólagos elemzése kiderítette, hogy 46 esetben egyáltalán nem azonosították botanikailag az allergiát kiváltó növényt, és az esetek felében egyértelműnek tűnik, hogy a nemkívánatos hatást nem a kamilla, hanem valamely rokon faj  váltotta ki.