mi a baj a homeopátiával?

2015.03.18., Szerző: kodpiszkalo

hepar.jpgAz egyik legnagyobb baj az, hogy a témáról folytatott vitákban sokszor az érzelmek, és nem az érvek dominálnak, így az érdemi diskurzus gyakran elsikkad, a végletekben gondolkodók a kritikus hozzászólót azonnal valamelyik "lobbi" tagjai közé lökik. A következőkben megkísérlem, hogy összefoglaljam magánbejáratú érveimet a homeopátia ellenében és mellett.

Elsődleges fontosságú, hogy definiáljuk miről is beszélünk. A homeopátia a hómoion (hasonló) és a páthos (szenvedés) görög szavakból ered, középpontjában a „hasonlót a hasonlóval gyógyítani” alapelve áll. Ez azt jelenti, hogy a beteg olyan homeopátiás eljárással készült gyógyszeranyagot kap, amely egészséges emberben ugyanazokat a tüneteket váltja ki, mint amelyek a betegre is jellemzőek. Ahhoz, hogy a homeopátiás szer ne megbetegítsen, hanem gyógyítson, a módszer művelői a készítményeket sok lépésben hígítják (potenciálják). A homeopaták a betegek  egyedi tünetei alapján egyedi összetételű kezelést javasolnak.

Legalábbis régen így volt - ma már nem feltétlenül. Két alapvető változás történt: a homeopátiás szerek napjainkban már nem feltétlenül hosszas kikérdezés után kerülnek a beteghez, ugyanis ma jellemzően egy konkrét tünetre kér a beteg szert a patikában. A kikérdezés és az ezzel összefüggő pozitív pszichés hatás (placebóhatás) ilyenkor elmarad. A másik jelentős változás a termékek összetételében történt. Számos szer gyakorlatilag hígítatlanul tartalmaz hatóanyagot (nincs semmiféle potenciálás), ráadásul egyre több a kombinációs, a beteg egyedi tüneteire fittyet hányó kombinációs gyógyszer.

Mindennek oka a homeopátiás szerek jogi szabályozása. Ma ugyanis az a helyzet, hogy ez a termékcsoport EU-s szinten egységesen van szabályozva, és ez a szabályozás számos ponton vitatható. Az első és legfontosabb probléma, hogy a homeopátia oly mértékben eltér a hagyományos gyógyászattól, hogy szerintem nem célszerű egy kalap alá venni a modern gyógyszerkinccsel. Ha a modern gyógyászat szerei a gyógyszerek, és ha a gyógyszerektől elvárjuk hogy a beteget igazoltan gyógyítsák vagy javítsanak állapotán, akkor mindaz, ami ezt a kritériumot nem teljesíti, ne legyen gyógyszer. Ha mégis az, akkor az igen megtévesztő, mert a gyógyszertől a beteg/fogyasztó kedvező hatást vár - a homeopátiás szerek jelentős részénél erre semmi bizonyíték. (Zárójeles megjegyzés: ez a megközelítés azt is megkövetelné, hogy a sok évtizeddel ezelőtt forgalomba került gyógyszereket újraértékeljék - valószínűleg azok közül ma sok fennakadna a szigorúbb követelmények sűrűbbre font rostáján.)

A helyzet azonban az, hogy a homeopátiás szer gyógyszer. Ahelyett, hogy határozott határvonalat húznának, összemossák a kategóriákat. Az EU-s irányelv szerint

tekintettel a homeopátiás gyógyszerek különleges jellemzőire, mint például a rendkívül alacsony hatóanyag-tartalom, illetve az, hogy a klinikai vizsgálatok során nehéz alkalmazni rájuk a hagyományos statisztikai módszereket, kívánatosnak tűnik egy különleges, egyszerűsített törzskönyvezési eljárás kialakítása azoknak a homeopátiás gyógyszereknek az esetében, amelyeket terápiás javallat nélkül olyan gyógyszerformában és adagolásban hoznak forgalomba, amelyek nem jelentenek veszélyt a betegekre.

Ez magyarul azt jelenti, hogy egyes homeopatikumok nem képesek (vagy nem akarják) megugrani a gyógyszereknél elvárt szintet, ezért az elvárást mérséklik. Ezt hívják elvtelen kompromisszumnak. A gyakorlatban ebből az következik, hogy kellően híg (legalább 10 000 x) homeopátiás szer úgy kerülhet gyógyszerként forgalomba, hogy hatásosságáról semmit nem kell igazolni. Hazánkban több ezer ilyen termék van a piacon.

De van egy másik csoport, ezek százas nagyságrendben vannak jelen hazánkban. Ezeknek elfogadott, jóváhagyott javallata van. A már idézett irányelv ezekről ezt mondja:

A gyógyszerek forgalmazására vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni azokra a homeopátiás gyógyszerekre, amelyeket terápiás javallattal, vagy olyan gyógyszerformában hoznak forgalomba, amely a kívánt terápiás hatással szemben mérlegelendő kockázatot jelent. Különösen a homeopátia terén nagy hagyománnyal rendelkező tagállamok különleges szabályokat alkalmazhatnak e gyógyszerek biztonságosságának és hatásosságának megállapítására szolgáló vizsgálatok és kísérletek eredményeinek értékelésekor

Ez magyarul azt jelenti, hogy a javallattal rendelkezőknél elvileg ugyanúgy kell hatásosságot igazolni, mint bármely más gyógyszernél, de (és ezt jobban nem tudom megfogalmazni, mint a jogszabályalkotó): a homeopátia terén nagy hagyománnyal rendelkező tagállamok különleges szabályokat alkalmazhatnak e gyógyszerek biztonságosságának és hatásosságának megállapítására szolgáló vizsgálatok és kísérletek eredményeinek értékelésekor. Ezt nem is próbálom megmagyarázni, legyen elég annyi, hogy egy-egy ilyen szer hatásosságát alátámasztó klinikai vizsgálatok olvasásakor elég sokat szoktam szívni a fogam. Mert bizony előfordul, hogy a hatásosság igazolásának módja messze elmarad attól, ami ma már elvárás: megfelelően tervezett, megfelelő egyedszámú, aktív vagy placebókontrollos kettős vak (multicentrikus) vizsgálat csak mutatóba akad. Ha ilyen nincs, akkor van szükség a különleges szabályok alkalmazására. Én, aki régen azt hittem, hogy a jogszabályalkotók a kiskapuk kiküszöbölésére törekednek, ma már más állásponton vagyok. 

És ami nagyon lényeges: ezeknél a szereknél nincs minimálisan előírt hígítás (potenciálás), úgyhogy ne lepődjünk meg, ha tömény növényi kivonat (őstinktúra) van a termékben. Mint ahogy azon sem, ha a betegtájékoztatóban mellékhatásokról, kölcsönhatásokról olvashatunk. Ezen csak az lepődik meg, aki nem ismeri az érvényes EU-s szabályozást (azaz a betegek és a szakemberek többsége).  És ha már itt tartunk: vannak olyan szerek (igaz, nem sok), amelynek hatásosságát viszonylag elfogadható klinikai vizsgálatok támasztják alá (ne lepődjünk meg: ezek viszonylag "tömény", mérhető hatóanyagot tartalmazó készítmények).

Mindezek után: mi a baj a homeopátiával? Egyrészt az, hogy a mai homeopátia sokszor már csak nyomokban emlékeztet az eredeti módszerre (lsd. dózis, mellékhatások, kölcsönhatás, tanácsadás, kikérdezés nélküli alkalmazás, kombinációs gyári szerek) - kár, hogy erről alkalmazói és művelői gyakran mit sem tudnak. Másrészt az, hogy gyógyszer címkét kap több ezer olyan termék, amelynek gyógyhatására semmi bizonyíték (annak ellenére, hogy jogos a fogyasztói elvárás: ami gyógyszer, az legyen bizonyítottan hasznos). Harmadrészt pedig az, hogy a homeopátia alkalmazása ma Magyarországon általában nem a módszerben rejlő lehetőségek (placebóhatás!) és korlátok ismerete mellett zajlik, hanem tévhitek, hiedelmek, elvtelen kompromisszumok alapján. 

Igazi változás csak az EU-s irányelv megváltoztatásával érhető el (ez ugyanis kötelező az összes tagállamra). A sokak által követelt betiltás valószínűleg nem célszerű megoldás, azonban arra szükség lenne, hogy a jogalkotó is kimondja: ami nem bizonyítottan hasznos, az nem gyógyszer. Én azonban azt is nagy előrelépésnek tartanám, ha az egészségügyi szakemberek tájékozottak lennének a módszerrel kapcsolatban, és ennek megfelelően képesek lennének állást foglalni. Mert azt nem tartom elfogadható attitűdnek, hogy ugyanaz a szakember a modern farmakológia elveit és a hatóanyag nélküli szerek hatásosságát egyaránt hirdesse. Persze (mint fent is bemutattam), a világ nem fekete-fehér, és az árnyalatokat is ismerni kell...

Kép forrása: wikipédia 

 

Címkék: homeopátia

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr67280773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 14:59:25

Szó sincs érzelmi kérdésekről. Tudományosan megalapozott vizsgálatokkal kizárólag a placebo hatást sikerült bizonyítani a homeopátiás szerek kapcsán.

diagnozis 2015.03.18. 15:10:39

Az érzelmeknek nincs helye egy vitában, egy gyógyszer csak akkor gyógyszer, ha bizonyíthatóan használ, ha nem így van, akkor semmi keresnivalója a gyógyszerek között.
A szabályozása nyilvánvalóan hibás, mert akkor ezen szabályozás alapján a gyógynövényeket és még sok egyéb mást is gyógyszerként kéne lajstromba venni.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2015.03.18. 15:12:52

@pythonozok: igen, ha nagyon messziről nézzük, így van. De mivel az általánosítás félrevezető lehet, cáfolnék: a barátcserje homeopátiás dózisban hatásos számos klinikai vizsgálat szerint:
www.thieme-connect.com/products/ejournals/html/10.1055/s-0032-1327831

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2015.03.18. 15:25:20

@diagnozis: miért lenne baj, ha a gyógynövény gyógyszer lenne, ha egyszer hatásos? (Megsúgom: sok ilyen van.)

diagnozis 2015.03.18. 16:12:00

@kodpiszkalo: Szerintem nem baj, lehet, hogy félreértettél.
Az én véleményem szerint több hatása van egy gyógynövénynek, ha hozzáértő a felhasználó, mint a homeopátiás szereknek és egyes gyógyszereknek.
(megsúgom, hogy ismerem őket :) )

fordulo_bogyo 2015.03.18. 16:19:45

Tetszik a poszt!

Mit ertesz az alatt, hogy "a barátcserje homeopátiás dózisban hatásos".
A homeopatia az nem dozist jelent, hanem egyfajta megkozelitest (azert hatasos, mert azt okozza), es egyfajta szertartasrendet (utogetve kell higitani, ez a potencialas). Ahogyan azt te is leirod.

A baratcserje gyogynoveny, hatoanyaga hat, de nem azert, mert hasonlot okoz, es fuggetlenul attol, hogy utogetve higitjak, vagy csak kozonsegesen.

Tehat a homeopatias keszitmenyben levo gyogynoveny epp ugy hat, mint ugyanannyi gyogynoveny kozonseges teaban, vagy kapszulaban.
Nem a "homeopatia" hat, hanem egy homeopatiasnak nevezett szerben levo gyogynoveny-hatoanyag.
Ez bizony kemenyen "allopatia" nem pedig homeopatia.

Egyebkent egyetlen gyogyszerben sincs (vagy legalabb is szinte egyetlen gyogyszerben sincs) tomeny hatoanyag, igy mindet tekinthetnenk homeopatiasnak?

A 10 000-szeres higitas korlatjat en tul alacsonynak latom. A C. botulinum neurotoxin LD50 erteke 0.2ng/kg a Clostridium botulinum (“natural product”) 0.03ng/kg. Ezeknek egy tomeny torzsoldatat sokkal jobban kene higitani, hogy veszelytelenek legyenek.

purpleghost 2015.03.18. 17:03:37

Nem egészen értem ezt a cikket. Szerintem ez a téma tudományos alapon eléggé fekete-fehér, és nincsenek árnyalatok. A homeopátia mint olyan (sokszoros hígítás míg már szinte nincs benne anyag, a víz emlékszik, stb) már sokszor bizonyítottan nem működik. (Működik valami = nem csak placebóhatása van.)

Magyarországon ezzel szemben sokan hiszik azt, hogy a homeopátia "természetes" gyógynövények használatát jelenti. Egy tudományos blognak nem kellene ezt a tévhitet terjeszteni.

Tudom, hogy Magyarországon sok homeopátiás szer a homeopátiás módszer mellett igazi hatóanyagot - valamilyen gyógynövényt - is tartalmaz, de ez csak veszélyesebbé teszi ezeket, mert nincs szabályozva, hogy mit és mennyit lehet beletenni.

Szerintem a homeopátiát el kell választani a gyógynövényes tablettáktól, a homeopátiás szerekre rá kell íratni, hogy placebóhatása van, vagy hogy tudományosan nem bizonyított, hogy van hatása, a gyógynövényeket pedig ugyanúgy szabályozni kell, mint a gyógyszereket.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2015.03.18. 18:31:12

@diagnozis: bocs, nem akartam cinikus lenni, valóban félreértettem ezek szerint! ;-)

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2015.03.18. 18:33:47

@fordulo_bogyo:
A barátcserjéből ugyanolyan dózist tartalmazó haomeopátiás és "normál" gyógyszer is van; megkockáztatom, előbbi ugyanolyan módon hat, mint utóbbi, bármit mondjanak is a homeopaták.

A hígítás fokához: van olyan Aconitum készítmény, amelyben mérhető mennyiségű, Na+-csatornákra erősen ható alkaloid van - igaz, hogy a toxikus dózis alatt, de azért mégis...

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2015.03.18. 18:35:47

@purpleghost: épp arról írtam, hogy a homeopátia a valóságban nem mindig "sokszoros hígítás míg már szinte nincs benne anyag".
De hogy ne a levegőbe beszéljek:
journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0074181

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.18. 19:00:37

@kodpiszkalo: akkor mitől homeo-? Attól kezdve - ha valódi hatása van - az már a természetgyógyászat körébe tartozik.

oeruelt · http://sargahaz.blog.hu/ 2015.03.18. 19:45:36

A helyzet lefestésére:
Az NFH-tól azt kértem, hogy a C12 hígítás feletti monokomponensű hp. gyógyszerekre (ha már az EU miatt engedélyezni kell azokat) legyen kötelező ráírni, hogy a gyógyszer az elnevezését adó anyagból (pl. Sulfur) semennyit sem tartalmaz, mert most a név megtéveszti a fogyasztókat.
Az NFH kikérte az OGYI véleményét, akik azt írták, hogy a gyógyszerek nem félrevezetőek, mert bár anyag nincsen bennük, a fogyasztó tudja, hogy ott van a "hasonlóság elve" és a hígításon felül a "dinamizálás" is. Vagyis a magyar gyógyszerengedélyező hatóság e kettőt valóságos összetevőknek tekinti, olyannyira, hogy az üres löttyök ügyében bármiféle változtatást szükségtelennek tart. (Az OGYI levele: www.scribd.com/doc/249837188/A-gyogyszerengedelyez%C5%91-hatosag-velemenye-a-Sulfur-golyocskak-osszeteteler%C5%91l )

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2015.03.18. 20:23:13

@oeruelt: azta...
Az OGYI-nak jogilag igaza van, és azt is el tudom képzelni, hogy a véleményükkel ellentétes szakvéleményt kellett kiadniuk - mert lehet bármi a szakmai vagy magánvélemény, hatóságként nem tehetik meg, hogy a Gyógyszertörvénnyel ellentétes véleményt adnak ki. Ez is azt igazolja, hogy végzetesen rossz a szabályozás. Egy dologgal vitatkoznék, ti. azzal, hogy a beteg mindezt mérlegelve tudatosan dönt...

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2015.03.18. 20:24:36

@pythonozok: itt kettéválik, hogy mit tekintünk szakmai vagy jogi alapon homeopátiás szernek. Írásom egyik célja épp az volt, hogy erre az ellentmondásra rámutassak.

oeruelt · http://sargahaz.blog.hu/ 2015.03.18. 22:12:24

@kodpiszkalo: Így van, nem tudja. Ez egyébként egy hosszabb levelezés része, amiben az OGYI azt is elismeri, hogy az átlagos fogyasztó feltehetően nem tudja, mit jelentenek a hp. jelölések, és hogy valójában mi van a dobozban. A fogyasztók 99,9%-a azt gondolja, hogy pl. a Sulfur C60 egy kéntartalmú gyógyszer, amiben a kén hatóanyagként van jelen. És ebből a szempontból tök mindegy, hogy hígítva és rázva van, a termék neve félrevezető. Narancslé, amiben nincs narancs. Én egyébként kifejezetten örülnék neki, ha az is rákerülne a dobozra, ami a homeósok szerint a valódi hatóanyag. Pl. lehetne ez a felirat: "A gyógyszer ként nem tartalmaz, a gyógyhatást a víz emlékezetében megőrzött gyógyító információ és a termék rázásából a gyógyszernek átadott energia biztosítja." Legalább felkapná a fejét a vásárló, hogy mííívaaan?! Az, hogy az Unio előírásai szerint engedjük a hp. cuccokat forgalomba kerülni, nem jelenti azt, hogy a termék csomagolására nem írathatunk rá korrekt információkat. Csak sajna ez az OGYI-nak meg mindenki másnak is egy csomó tennivalót, hasfájást, egy kis tökös kiállást jelentene. A tragikus a homeopátia térhódításában az, hogy a tudományos és az orvosi véleményformálók, szakmai szervezetek sem teszik le a garast, mert minek a konfrontáció, ha el lehet kerülni?...

fordulo_bogyo 2015.03.19. 13:59:35

@oeruelt: Negyon tetszik a ajavaslatod!
" Pl. lehetne ez a felirat: "A gyógyszer ként nem tartalmaz, a gyógyhatást a víz emlékezetében megőrzött gyógyító információ és a termék rázásából a gyógyszernek átadott energia biztosítja."

Igen, sajnos az amberek tobbsege azt hiszi, van benne valami, mivel ugy reklamozzak, hogy ilyen olyan POTENCIAval (nem higitasban) van benne.

Az orvosi velemenygermalok egyike epp letette a garast, es tenni akar ellen. Csatlakozzatok! Irjatok ala ha egyetertetek!
beveszed.hu

fordulo_bogyo 2015.03.19. 14:23:44

Mai hir:
"A gyógyszercég hazudik, a GVH lecsap
Nem lehet büntetlenül azt mondani, hogy csak ez vagy az van a gyógyszerben, mikor nem is."

Ezt az elvet kene kovetkezetesen alkalmazni.

index.hu/gazdasag/2015/03/19/a_gyogyszerceg_hazudik_a_gvh_lecsap/

pesszi-pista 2015.03.19. 18:04:03

Gratulálok az íráshoz, a témáról kevesen írnak "jól"...

Szerintem meg az a fő baj itt Magyarországon, hogy vannak orvosok akik ajánlják a homeopátiát a betegeiknek - nem lehet hogy csak azért hogy a magánrendelésen legyen mit eladni ??-, továbbá a patikák is tele vannak tömve a vezető homeopátiás gyártók reklámjaival, na most az utca emberétől ezek után hogy lehetne elvárni hogy tisztán lásson??

Jól megírtátok, a fő gond az hogy a hatóságok túl elnézőek, talán nem véletlenül.... Bezzeg Kanadában meg az USA-ban már két vezető gyártót (Bo... és He.. ) jogerősen milliárdos kártérítésre köteleztek az elmúlt években bíróságok mivel a nálunk is hallható "hazug" szlogenekkel bombázták a leendő vásárlókat.

f6723 2015.03.20. 03:50:16

@pesszi-pista: Azért Kanadától sem kell sajnos elájulni. Éppen néhány napja olvastam a CBC-n (www.cbc.ca/news/health/health-canada-licensing-of-natural-remedies-a-joke-doctor-says-1.2992414?cmp=rss), hogy az egyik műsoruk forgalmazási engedélyt kért egy "gyerek lázcsillapító"-ra, amit Nighton-nak neveztek. A hatásosságra bizonyítékként kifénymásoltak néhány oldalt egy 1902-es homeopátiás könyvből ( A Dictionary of Practical Materia Medica by Dr. John Henry Clarke), ami alapján kevesebb, mint fél év alatt regisztrálták a "gyógyszert", és engedélyezték a forgalmazását.
Ez a homeo biznisz az egész világ szégyene, nem csak magyar, vagy EU specifikus.

A blog szerzőinek pedig sok türelmet kívánok a "piszkáláshoz". Sajnos van, és úgy tűnik lesz is sok tennivalótok.
Keep up the good work!

zsuzsanon2 2015.03.21. 17:16:44

@kodpiszkalo:

"A barátcserjéből ugyanolyan dózist tartalmazó haomeopátiás és "normál" gyógyszer is van; megkockáztatom, előbbi ugyanolyan módon hat"

Akkor ez nem homeopátiás gyógyszer! Legalábbis a hatékonysága NEM a homeopátiát igazolja.
A homeopátia eredetileg a "kutyaharapást szőrével" módszert alkalmazta gyógyításra, nem?
Vagyis, ha egy betegnek hasonló panaszai voltak, mint amit a kígyómérgezés okoz (ez most csak egy példa), akkor"kígyóméreg - információnyi" mennyiséget kapott homeopátiásan, bogyóban, hogy a szervezet észbekapjon, hogy mit kell a gyógyulásért tennie. Mint egy oltásnál. Mert esetleg nem látta a fától az erdőt.

Én most csak magamnak értelmezem így a homeopátiát, ez nem egy korrekt definiálás volt.

Ráérek 2015.03.27. 16:40:05

Remélem, már mindenki aláírta! :-)

beveszed.hu/

oeruelt · http://sargahaz.blog.hu/ 2015.04.04. 22:58:16

Kikerekedett a történetem a homeopátiáról, valamint az NFH-ról, az OGYI-ról és az MTA tudósairól, akik mind cinkosnak tűnnek a módszer és a gyógyszerek virágzásában, a laikusok lenyúlásában. Itt olvashatjátok, az egész háttérlevelezéssel együtt: gepnarancs.hu/2015/04/tudomany-takarekon/

DunaRábaDrávaSzáva 2015.05.04. 03:52:36

Nekem az a tapasztalatom, hogy egyre több a tudatos vásárló.

Persze lehet, hogy a "tudatlan is".

Tejforraló 2015.05.06. 02:56:42

@pesszi-pista:
_

Tisztelt Homeopátia Szkeptikusok!
Az emberenek van lelkük. Nektek is.

Persze ezt még nem bizonyította senki. Közvetlen bizonyíték egyszerűen nincs. Pszichológiai sem, pszichiátriai sem.

Szerintem nem is kell mindenáron bizonyítani. Biztosan vannak akik mindent elkövetnek, hogy bizonyítsák a létezését, és bizonyára vannak akik mindent elkövetnek , hogy cáfolják a létezését. Mindkét csapat egyedei jócskán megbonyolítják az életüket.

Az a tapasztalatom, hogy a tagadók meglehetősen fellengzősek a másik táborral szemben, lekezelőek, biztosnak és bizonyítottnak tudják a saját lélek-tagadó álláspontjukat.

Ti is ezt csináljátok.
Felsőbbrrendűsködtök.
Pedig nincs a kezetekben a homeopátiával szemben SEMMI, csak az únásig ismételgetett kettős random vakpróba.

Tejforraló 2015.05.06. 02:59:54

Mert hogy az únásig ismételgetett kettős random vakpróba az itt nem bizonyíték, csak nektek tűnik úgy.

Tejforraló 2015.05.06. 03:11:53

Ti nem tesztek fel komoly kérdéseket a homeopátiáról. Nem akarjátok megtudni a lényegét, nem érdeklődtök. Olyanok vagytok, mint az a matematika tanár, aki megkérdezi a diákjától, hogy van-e a negatív számoknak négyzetgyöke, és mivel azt a választ kapja, hogy " - Igen,van." , így szól: - Ülj le fiam, egyes!

Nem érdeklődik a diákja mélyebb gondolatai iránt, hanem ELEVE FELTÉTELEZI, hogy reterdált egyén.

grinshot 2015.05.07. 13:44:49

@Tejforraló:

Tisztelt Tejforraló!

Kérlek akkor meséld itt el a bizonyítékokat a homeopátia MELLETT!

Várjuk ide az olvasnivalót.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.25. 08:03:20

@pythonozok: multkor beszelgettem egy homeopatia-hivovel, eleg vehemens beszelgetes volt,
mignem a vegere kiderult, hogy o a gyogynovenyekrol beszel.
es ez nem egyedi eset.
gozuk nincs a homeopatia mibenleterol tobbnyire.

@kodpiszkalo: az utogetve razasnak mi lenne a lenyege, ha van?

fordulo_bogyo 2015.05.28. 19:43:10

@~~Babette~~: "az utogetve razasnak mi lenne a lenyege, ha van?"

Hagyomany. Egy apro, jelentektelen tevhit a tevhit halmazon belul. Arra hasznaljak a hivok, hogy megkulonboztessek a hetkoznapi higitastol a homeot, hiszen a hetkoznapi higitas eseten mindenki tudja, hogy a higabb az gyengebb, kisebb hatasu, majd tovabb higitva semmi es hatastalan lesz, barmibol is indulunk ki.

MagdalenaM 2016.03.07. 00:06:36

Az ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (NHMRC) összefoglalójáról többnyire azt a végkövetkeztetést vonták le a sajtóorgánumok, hogy a homeopátia nem hatásos gyógymód.
*
Az eredeti tanulmány ezzel szemben azzal zárul, hogy a rendelkezésükre álló bizonyítékok nem elegendőek annak igazolására, hogy a homeopátia hatékony kezelés volna a jelentésben szereplő humán betegségcsoportokban
*
Sajnálatos tény, hogy a 300 oldalas tanulmány súlyos etikai és kutatás-módszertani problémákat vet fel.
*
Például:
az ausztrál jelentés jellemzően további vizsgálatokat tart szükségesnek a homeopátia hatékonyságának kellő megerősítésére.
Ez a kijelentés annyiban nem meglepő, hogy a hagyományos gyógyszerek hatékonyságát áttekintő analízisek során az elemzések 49%-a szintén hasonló eredménnyel zárul.
(!!)
*

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpgDr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
egyetemi docens
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpgDr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpgDr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész, doktorjelölt

hajdu-zsanett-100x150.jpgDr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpgBoros Klára
vegyész, doktorandusz
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

barbi.jpgDr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész, PhD-hallgató
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

913_csapibence_120119_015.jpgDr. Csapi Bence
gyógyszerész
Szent György Gyógyszertár, Kecel

 

 

 

 

Dr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész, egyetemi tanársegéd
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

A fejlécben található grafika Támadi Tibor műve.