nehéz víz

2015.01.14., Szerző: kodpiszkalo

drops-of-water-578897_640.jpgAz igazság néha fájóbb, unalmasabb és nehezebben felderíthető, megérthető, mint egy jól hangzó...nem igazság. Ezt az állítást látom igazolódni mindannyiszor, amikor lelepleznek, megbüntetnek egy céget, amely üzletét beteg emberekre alapozza, s mégis, a becsapottak egy része a cég védelmére kel. A paradox reakció oka általában az ismerethiány: a fogyasztók sokszor nincsenek tisztában, mit várhatnának el egy terméktől (például azt, hogy hasson...), s inkább hisznek annak, aki néhány hangzatos mondatban képes maga mellé állítani a vásárlókat, mint az érveit sok-sok oldalon soroló Hivatalnak.

Mindennek persze semmi köze nincs az alábbi történethez. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a minap 30 millió forintra büntette a csökkentett deutériumtartalmú Preventa ivóvizet forgalmazó céget, mivel jogsértően tulajdonított a Preventa termékeknek betegségmegelőző és gyógyító hatást. Aki olvasta ezt a rövid hírt, utána pedig esetleg a cég közleményét, elbizonytalanodhatott: kinek van itt igaza? Biztos, hogy a hatóságnak? Na, ilyenkor lenne jó közelebbről megvizsgálni az ügyet, különös tekintettel arra, miért is szabta ki a GVH ezt a jelentősnek tűnő bírságot. Az ezt tárgyaló dokumentum egyébként nyilvánosan elérhető, de mivel nem könnyű esti olvasmány ez a szöveg, megpróbálom röviden összefoglalni a lényeget.

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft-t 1992-ben dr. Somlyai Gábor és 10 magyar magánszemély alapította, hogy egy új, szabadalmaztatott eljárás, a deutérium-megvonás alapján gyógyszert és fogyasztói termékeket
fejlesszen, elsődlegesen a daganatos betegségek gyógyítására és megelőzésére. A deutérium, amely a hidrogén egyik stabil izotópja (atommagjában a protonon kívül egy neutron is található, azaz nehezebb, mint a "rendes" hidrogén), a természetben, így a vízmolekulákban is megtalálható néhány ezrelékes arányban. A deutériumban szegény víz fejlesztéséhez, gyártásához az a feltételezés vezetett, amely szerint (erősen leegyszerűsítve) az ilyen víz nem jó a rákos sejteknek: deutériummegvonással meg lehet zavarni a daganatsejtek anyagcseréjét, ami pusztulásukat eredményezi. Az ezzel kapcsolatos preklinikai (tehát nem emberen végzett) vizsgálatokat bizonyítékként kezelőknek csak annyit: sajnos, a lombikban, állatokon daganatellenesnek tűnő anyagoknak csak igen kis töredéke válik emberen is hatásos gyógyszerré...

Az első deutériumban szegény víz 1995-ben jelent meg a piacon, akkor Vitaqua, majd 2000-től Preventa néven, ezek gyártásában, forgalmazásában több vállalkozás is részt vett (X-Byo Kft., Drinkwater Trade Kft.).

Bár sokan gyógyszerként tisztelik, a Preventa ivóvizek nem minősülnek sem gyógyszernek, sem természetes ásványvíznek, sem különleges táplálkozási célú élelmiszernek, hanem általános fogyasztásra szánt termékek - ivóvizek. Jóllehet a forgalmazó az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél 1992-és 2001 között többször kezdeményezte a gyógyszerré minősítést, erre nem került sor. Az ok: a klinikai vizsgálati eredmények nem bizonyították a készítmény hatásosságát (azaz: nem gyógyította a rákot). Majd némi jogi birkózás és több év szünet következett, míg végül 2013-ban a cég az OGYI-t egy hasonló készítmény törzskönyvezésével kapcsolatban kereste meg, azonban forgalomba hozatali engedély iránti kérelmet nem nyújtott be (enélkül meg ugye nehéz engedélyezni).

Mindettől függetlenül a termékek a piacon voltak, áruk kb. 700-1700 Ft/l, attól függően, milyen mértékben deutériumszegények. A forgalom is szépen alakult: a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. 2013. évi nettó árbevétele 648.870.000 Ft volt. Nem véletlenül: szinte a csapból is a deutéruimmentes víz (pontosabban: a deutériummentesítés előnyeivel kapcsolatos cikkek, riportok) folyt, erről több oldalas összefoglaló található a GVH anyagjában. A cikkek, riportok fő mondanivalója: a deutériummegvonás daganatellenes hatású. És annak szomorú igazolására, hogy mindebben nem csak a TV2, a Meglepetés, a Magyar Homeopata Magazin, a Blikk Nők, a Marie Claire és egyéb, hozzáértéssel nem vádolható médiumok vettek részt, álljon itt egy lista azon lapokról, akik szerkesztőitől elvárható lett volna, hogy tudják: bizonyítékok nélkül beteg embereket áltatni etikátlan, elfogadhatatlan (még akkor is, ha a megrendelő katonatisztként fizet, s még akkor is, ha látszólag nem ütközött az írott jogszabályokba az írások, riportok leközlése):

      Patika Tükör, Patika Magazin, Gyógyhír Magazin, Pirula Trend

Bár a hatóság (OGYI) nem látta bizonyítottnak, a fogyasztók arról kaptak tájékoztatást, hogy a deutériummegvonás hatására daganatok teljesen visszafejlődnek, általa elkerülhető a visszaesés, a betegség előrehaladása lassítható, visszafordítható, illetve a daganatos betegségek megelőzhetők. A GVH döntése azért különösen érdekes, mert annak ellenére marasztalta el a céget, hogy a kifogásolt reklámokban, cikkekben, tájékoztatásokban az eljárás tárgyát képező Preventa vizek nem kerültek megemlítésre, hanem (csak) a deutériummegvonás hatásairól volt szó. 

Ezt az esetet úgy is szemlélhetjük, hogy a GVH átlépte a Rubicont: a döntés hadüzenet mindazoknak a (trükkös?) cégeknek, akik a jogszabályok között cselezve próbálnak boldogulni úgy, hogy termékeikkel kapcsolatos üzeneteiket közvetve juttatják el a fogyasztókhoz (nem a termékről, hanem a hatóanyagról, módszerről beszélnek). Még ez sem lenne nagy baj, azonban van itt egy bökkenő: jelen tudásunk (és az OGYI véleménye) szerint a deutériumban szegény víz hatásosságát emberen nem igazolták. A piacot, a marketingpraktikákat szemlélve még sok-sok tízmillió forinttal hízhat a költségvetés, ha a hasonló esetek mindegyikének végére járnak.

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr17075153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

fordulo_bogyo 2015.01.15. 03:26:02

Somlyai Gabor vedelmeben: o komolyan hisz abban, hogy a deuteriumcsokkentes gyogyitja a rakot. Sajnos meggyozoen bizonyitania eddig(?) nem sikerult.

Mi a velemenyetek az utankovetokrol? Nem kene szolni a versenyhivatalnak? Valaki Magyarorszagrol felhivna oket? Mert ilyen minositett szemetet is arulnak ma otthon:

bionom.hu/biobolt/etrend-taplalek-kiegeszitok/italok/dr-ladi-hermes-viz-csokkentett-deuterium.html

Dr. Ládi Hermes víz - csökkentett deutérium tartalmú, oxigén gázt és stabilizált oxigént is tartalmazó, mágnesesen strukturált, lúgos hatású víz (BioGenic), 1,5 liter

Agyműködés támogatása
Rákmegelőzés
Roborálás
Vitalitás fokozás
Termék elérhetősége: Raktáron ( több mint 20 db)
Kézbesítés ideje: 2015-01-20 (kedd)
2.860Ft

Termékleírás

HERMES
Csökkentett deutérium tartalmú, oxigén gázt és stabilizált oxigént is tartalmazó, mágnesesen strukturált, lúgos hatású víz.

Minden élet alapja a víz. Az emberi szervezet tömegének kb. 70%-át is víz alkotja. Sejtjeink belsejében vizes közegben zajlanak a biokémiai folyamatok és maguk a sejtek is vizes oldatban, a sejtek közötti folyadékban "fürdenek".

Nem igényel különösebb magyarázatot az a tény, hogy a szervezetünkben keringő és sejtjeinket kitöltő víz tulajdonságai alapvetően meghatározzák a bennünk zajló sejtszintű és biokémiai folyamatokat.

Nobel-Díjas tudósunk, Szent-Györgyi Albert, miután megkapta a legnagyobb tudományos elismerést, életének későbbi szakaszában intenzíven tanulmányozta a víz tulajdonságait és viselkedését az élő szervezetben. Megállapította, hogy az élő sejtekben a víz nem úgy viselkedik, mint az élettelen természetben, folyadékokra jellemző tulajdonságok helyett sokkal inkább úgy viselkedik, mintha kristályok alkotnák. Megváltozik a vezetőképessége és más fiziko-kémiai tulajdonságai is. Az élő sejtekben ezt a megváltozott tulajdonságú, kristályszerkezetbe rendeződő vizet "strukturált víznek" nevezte el.

A Hermes víz kifejlesztésénél az inspirációt Szent-Györgyi Albert munkásságának késői kutatási eredményei adták, de figyelembe vettük azokat a tudományos eredményeket és publikációkat is, melyek a víz egyéb fizikai, kémiai és biokémiai tulajdonságaival kapcsolatban azóta váltak ismertté. A szervezetbe bejutó víz kémhatása, savas vagy lúgos volta, a vízben tárolt gáz halmazállapotú vagy stabilizált oxigén, valamint a vízmolekulában kötött hidrogén atom deutérium izotópjának jelenléte és mennyisége szintén alapvetően meghatározza azt, hogy a víz mely élettani folyamatokat támogat és melyeket nem, miután bekerül az élő szervezetbe.

Ebben minden egyutt van, deuteriumszegenyseg, az oxigenizaltsag (errol meg nem irtatok, vagy nem figyeltem!), es a lugositas (errol tudom mar volt szo), meg a magnes is. Mit hagytam ki?

Ez harom-negyszeres altudomany, csalas, megtevesztes... egy (volt?) orvos Dr Ladi Szabolcs es egy kozmetikus (Antal Valeria, aki onjelolt hatoanyag elemzo ;-), szbad idejeben webbirodalom -tulajdonos) undorito naszanak eredmenye.

Ugyan szoljon mar valaki a versenyhivatalnak: itt sok penzt lehetne gyujteni, es kozben szolgalnak az orszag erdekeit.
bionom.hu/biobolt

sophiataylor · http://transpowerfist.wordpress.com/ 2015.01.15. 09:40:39

@fordulo_bogyo: Már elnézést kívánok, de a HIT nem része a bizonyítékokon alapuló gyógyításnak. A placebohatásban annál jelentősebb része van.
Itt most nem valami filozófia-erkölcsi irányzatról beszélünk, ami morális útmutatást adhat az embereknek (mint a vallások), amibe belefér, hogy tudományosan nem bizonyított dolgokban is higgyen az emberfia/-lánya, amennyiben az javítja a morális hozzáállását a többi embertársához.
Itt bizony kemény, a testet, élettani működéseket érintő dolgokról van szó. Itt kizárólag a bizonyítékoknak van helye.

Vincente82 2015.01.15. 09:42:06

Nekem még egy kérdésem van: Honnan lehet tudni, hogy ami a palckban van, az tényleg átesett a deutériummentesítési eljáráson?

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2015.01.15. 11:03:16

@Vincente82: forduló bogyóval egyetértve én is azt hiszem, hogy Somlyai nem az a fajta vállalkozó, aki cinikusan átveri a vevőit, hanem egy olyan kutató, aki talált valamit és saját eredményein fellelkesülve olyan hatást is vár, ami még nincs bizonyítva. Kutatóként mondom, ez reális és nem ritka csapda a mi munkánkban, azonban illik az ilyen kísértéseket (és másokat: pl adatok hamisítása) leküzdeni.
Ebből kiindulva elhiszem, hogy az a víz tényleg deutériumban szegény; amit még nem hiszek el, hogy ez emberen tényleg ennyire jó.

Vincente82 2015.01.15. 11:15:01

Nem feltétlenül Somlyai úr munkásságát kérdőjelezem meg, amikor arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan mérhető. Ha a HYD teljesen becsületesen is állítja elő a termékét, akkor is előfordulhat, hogy egy kalandor símán kinyomtatja a címkét, csapvizet palackoz, majd eljuttatja az egyes üzletekbe. És úgy gondolom, hogy erre a csalásra nagyon nehezen lehetne rájönni. Nem vagyok benne biztos, hogy egy mezei laboratórium képes rá. Éppen ezért lenne fontos, hogy ha valóban hatásos, akkor történjen meg a gyógyszerként való engedélyeztetés, mert gyógyszert csak gyógyszernagykereskedői engedéllyel rendelkezőtől lehet beszerezni, akit éppúgy lehet (és kell) folyamatosan ellenőrizni, mint a gyártót. Ezáltal minimálisra csökken a hamisítás veszélye. Ha meg nem hatásos, akkor az egészségügyi célú forgalmazását teljes szigorral akadályozni kell, és akkor teljesen mindegy, hogy hamisítják-e vagy sem.

pounderstibbons 2015.01.15. 11:18:19

A Magyar Homeopata Magazint nem orvosok írják véletlenül, ha már orvosi végzettség kell az alkalmazásához?
Nekik nem kellett volna tudniuk?
Vagy azoktól akik orvos létükre a homeopátiát elhiszik, már ez se várható el? :)

cedh.hu/rolunk

fordulo_bogyo 2015.01.15. 14:38:34

@Vincente82: Muszer kell hozza, NMR vagy tomegspektrometer.

Valoban erdekes lenne peldaul a Ladi fele csodavizet megmeretni deuterium tartalomra, oxigenre, pH-ra (es magnesesegre?).

@sophiataylor: Igazad van, a fo kerdes valoban az: hatasos-e.
A napokban olvastam egy szakmai cikket, melyben Somlyai Gabor es munkatarsai is tarsszerzok. Deuterium csokkentett viz hatasat neztek negy (4) rakos betegen. A betegek a hagyomanyos kezelest is megkaptak egyentol, betegsegtol fuggoen mutet, sugar- es/vagy kemoterapia.
A cikk irasakor volt amelyik beteg mar meghalt.
OK, van tudomanyos kozlemeny.
www.hyd.hu/documents/integrative-cancer-therapy-a-retrospective-evaluation.pdf 2008-ban irodott
Mire lehet kovetkeznetni a cikkben reszletezett adatokbol?
"DDW was administered as an oral
anticancer agent in addition to conventional therapy, and
noticeably prolonged the survival time of all 4 lung cancer
patients with brain metastasis. "
Mihez kepest?
Mi volt deuterium csokkentes hatasa es mi volt a tobbi terapia hatasa?

Mindenesetre a negy betegbol ketto meghalt a cikk szerint, azaz a deuterium megvonas, ha segitett is, ha meghosszabbitotta is az eletuket (nem tudom), biztos, hogy nem gyogyitotta meg oket.

sophiataylor · http://transpowerfist.wordpress.com/ 2015.01.15. 15:24:16

@fordulo_bogyo: Ez azért igen messze van egy szignifikáns eredménytől.
Juj, ilyet felelős kutató még csak meg sem gondolja, hogy közöljön-e, hanem nyúltvelői reflexből jön neki, hogy ilyenhez nem adja a nevét! Se megfelelő elemszám, se jól felépített kísérlet, semmi szignifikánsnak mondható eredmény és a konklúzió is egy igen szabadon vett következtetés.
Azon is csodálkozom, hogy a reviewerek hogy a bánatba engedték publikálni... Engem megboldogult PhD-hallgató koromban ennek ezredét sem kitevő hibákért fircangoltak a bírálatra benyújtott cikkeimben.
Tényleg szomorú, amikor egy korábban érdemes tudós félredobja a kételkedésre és kizárólag bizonyítékokra hagyatkozó módszert, hogy a saját meggyőződéséhez igazítsa a világ működésének (vagy annak egy igen kis részletének) értelmezését. Tragédia, mert ezzel a saját hitelességét rombolja porig.

fordulo_bogyo 2015.01.15. 15:31:08

@sophiataylor: igen, teljes mertekben egyetertek.

purpleghost 2015.01.19. 17:26:57

És most végre a Culevit is megkapta, írjatok arról is!

noirp 2015.01.25. 10:37:30

@purpleghost: Mit hallok...? No végre.

mocsing56 2015.02.13. 20:09:42

Én ezt a történetet nem értem.

Azt a logikát, hogy a 220-s D-tartalmat lecsökkenti, mert izotophatásra gyanakszik azt még csak-csak megérteném. A logikáját.
Bár a nehézvizhez a szervezetnek rég alkalmazkodnia kellett volna, hisz az expozicio ösrégtöl ér minket.

De, tételezzük fel, hogy a D-megvonás hatásos, mert az izotopeffektust kizárja.

Viszont Somlyai a 220-s D-tartalmu természetes vizet elébb valahova 10-20-s D-tartalomra leviszi - utána meg visszahigitja 150-sre.

Ez a logika egyszerüen sántit.

S a mért/vélt hatásba nem is mennék bele.

Gabidoktor 2016.02.05. 16:01:20

@kodpiszkalo:
Nem orvos doktor vagyok, így a kérdés ilyetén való megítélésére nem vagyok hivatott.
Annak azonban örülök, hogy a 13 éves macskám nem tud olvasni. Ha tudna, akkor olvashatná az opponáló hozzászólásokat és talán nem javulna rohamosan az állapota.

Mintegy három héttel ezelőtt a macskának 40 fokra ment fel a láza. Nosza, állatorvos, antibiotikum.... nem javult. Második vizit antibiotikum.... nem javult. Az állatorvosunk javasolta egyik kollégáját, mivel ott lehetőség van a röntgen- , ultrahang- és labor diagnosztikára.
A vizsgálatok eredményeként kiderült, hogy a macskának egy agresszív, hashártyán áttéteket képzett daganata van. Egy hétig tartó infúzió, roborálás stb. után sem javult nyilvánvalóan az állapota. Gyakorlatilag mozgásképtelen , nem eszik, anyagcsere nulla, fecskendővel itatható stb. Az állatorvos szerint kilátástalan a helyzet., max egy hópap élettartam. gyerekeim már elsiratták,

Mivel már régebben is érdeklődtem a deutérium szegény víz iránt, vettem egy palack (8500-Ft/1,5 liter) 25 pps-es, tehát igen tömény ill. inkább igen híg D-szegény állatgyógyászati vizet. Kikértem az orvos tanácsát, aki helyeselte az ötletet és meghatározta a dozírozást is. Két hete csak a vizet kapja, más kezelést nem. Azóta az állapota gyökeres fordulatot vett. ,Helyreállt az anyagcseréje, fut ugrik stb.

Tehát -amint már írtam- a macska nem tud olvasni, így az esetleges placebo-hatás is csak nálam érvényesülhetne.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2016.02.05. 16:10:05

@Gabidoktor: kerem, 2 honap mulva is irja meg, mi a helyzet a cicával.

NaZo 2016.02.06. 01:34:34

Nos, ismét előbb temetik a pacienst, mint hogy megnézték volna, lélegzik-e? Javaslom tanulmányozásra, az Orvostovábbképző szemle 2013 decemberi Onkológiai különszámát. (egyébként itt elérhető: www.hyd.hu/documents/orvostovabbkepzo-szemle-2013-december.pdf) Nos, itt "lombikban, állatokon" végzett preklinikai kísérletekkel szemben, a minket talán jobban érdeklő humán vizsgálatokról esik szó. Nem is 1-2 lézengő járókelőről van szó, hiszen 232 paciensen végeztek DDW kezelést, ugyan nem önmagában, a hagyományos kezelések helyet, hanem azt kiegészítve. Az eredmény pedig bármennyire is rosszul esik a szakmának, de azt mutatja, jelentős javulás jelentkezett az ilyen kiegészítő kezelésben nem részesülő betegek csoportjával szemben. Persze fellelhetők más, hasonló, nem kiskegyedben megjelent cikkek is ezen kívül is. Viszont azt nem tudom, hogy ha elkezdünk szétcincálni valamit, hogy aztán jól meghurcoljuk miért csak a ponyvasajtóban megjelenő "hírekből" szemezgetünk, és mint szakemberek miért nem annak megfelelő forrásokból merítünk. Bár igaz az is, valóban végezetek kísérletet egereken is, de nem kizárólag. A deutérium mentes víz tudomásom szerint jelenleg a II, és a III fázis között van. Ismerve, hogy néha egyes termékek még az I szintig is csak hosszú évek alatt, nem ritkán 10 év alatt jutnak el, nem csoda, hogy a IV fázis eléréséhez, különösen egy nem mamutgyógyszergyártó trösztnek elég hosszú szenvedésen kell átesnie, még ha az eredményei igen jók is akár. Tehát nem mellékes az sem, mekkora a mögöttes tőke, ennél fogva pedig a támogatás.

Gabidoktor 2016.02.06. 12:44:08

@kodpiszkalo:

Természetesen megírom az későbbi tapasztatlatokat.

Én magam egyébként meglehetősen szkeptikus vagyok MINDEN elmélettel szemben. Általában csak azt fogadom el kétséget kizáróan bizonyítottnak, amit magam is tapasztalok. Erre a gyors és nagyfokú javulásra azonban még "hívőként" sem számítottam volna.

Egyik hozzászóló társunk felvetette, hogy mi értelme lehet a természetes D-tartalmú vizet elsődlegesen 15-25-ös ppm D-tartalmúvá alakítani, majd azt 105-125-re hígítani.
Nos, maga D-szegény víz tudomásom szerint nem más mint a bizonyos típusú atomreaktorok üzemeltetéséhez szükséges nehézvíz, mint moderátor gyártásának mellékterméke. A Kékgolyó utcában is fogalmazzák ezt a minőséget, de felhívják a figyelmet, hogy emberbetegek esetében hígitani kell. Vannak persze információk arról, hogy reménytelen esetekben 25-pps is adható, de ebben az esetben célszerű a kezelőorvossal konzultálni.

Mi a macskának 25 pps minőségben adjuk. Az íze némileg a füredi vízre emlékezetet, ezért a macska önmaga nem issza meg. Fecskendővel itatjuk a napi 5 milliliter mennyiséget. Az időközben megtudtam, hogy az itatási nehézségek miatt több állatorvos bőr alá is injektálja.

fordulo_bogyo 2016.02.08. 01:29:09

@Gabidoktor: pps?

FYI: a nehezviz, az deuteriumban gazdag, idealis esetben 100% deuteriumot tartalmazo viz. Amit a rak ellen arusitanak az epp az ellenkezoje, olyan viz, amiben a termeszetesnel is kevesebb deuterium van...

napi 5 ml... LOL

Gabidoktor 2016.02.08. 16:00:25

@fordulo_bogyo:

Ezért voltam bátor a nehézvízgyártás melléktermékeként minősíteni a deutériumszegény -ezek szerint- könnyűvizet, mely a természetesnél lényegesen kisebb mértékben tartalmazza a H azon izotópját, melyben az egy proton és egy elektron mellett még egy neutron is van, azaz a deutériumot. A H harmadik izotópja a trícium, de ez tudomásom szeritn csak a hidrogénbomba-gyártásnál játszik szerepet. (meg a csillagokban)

Tudomásom szerint a nehézvizet ipari mennyiségben háromféle eljárással gyártják. Különböző hőmérsékletű vizek közötti, kénhidrogén közvetítő közeggel végzett izotópcserével, vákumps lepárlással, továbbá elektrolízissel. Ahogy a neten látom -optimisták szerint- egyszerű , házi lepárlással is sikerülhet (???) Nem vagyok kémikus vagy atomfizikus, úgyhogy bocs az esetleges tévedésekért.

A terápiás mennyiséget illetően az állatorvos határozta meg a napi 5 ml. mértéket A teóría szerint le kell cserélni a szervezetben levő összes vizet D-szegény vízre. Természetesen a teória lehet akár téves is. A macskánk viszont javul. Egyébként elég nehéz ám megitatni 5 ml folyadékot egy macskával. Egyszerre nem is sikerül. Ez a mennyiség a macska tömegéhez képet hasonló arányú, mint egy felnőtt embernél a kb. 2 l folyadék., amit "húzóra" kellene meginni.

Engem egyébként az érdekel inkább annak a jogi következménye érdekel, ha ez a terápia esetlegesen eredményesnek bizonyul.
Annak, hogy a korábbi klinikai vizsgálatok nem vezettek eredményre -a konteón kívül- lehet az is a magyarázata, hogy már a hagyományos kemoterápiás kezelésektől legyöngült betegek voltak az alanyok. Nem lévén orvos nem tudom milyen mértékben rombolja tovább a rákos betegek maradék immunrendszerét a kemoterápia, de -mivel édesapám tüdőrákban halt meg mintegy másfél évtizede- saját szememmel láttam azt, hogy a gyermekkori bárányhimlő fertőzés övsömörként aktivizálódott, amely a leromlott immunrendszer következménye.

Gabidoktor 2016.02.08. 16:41:06

@Gabidoktor:

Bocs' a mennyiségnél tévedtem az átváltásnál. Hiába, a számok halálos ellenségeim! Köznapi mértékegységben napi fél deci vizet írt fel az állatorvos.

fordulo_bogyo 2016.02.08. 18:03:21

@Gabidoktor: Attol tartok, tevedsz, nem az.
"Ezért voltam bátor a nehézvízgyártás melléktermékeként minősíteni a deutériumszegény -ezek szerint- könnyűvizet"

Szamoljunk egyutt:
"A terápiás mennyiséget illetően az állatorvos határozta meg a napi 5 ml. mértéket A teóría szerint le kell cserélni a szervezetben levő összes vizet D-szegény vízre. "
Egy macska 4-5kg, szamoljunk csak neggyel.
A testsulyanak kb 60%-a viz, szamoljunk csak 2kg-mal, az 2 liter.
Szamoljunkk 25ppm-es deuterium csokkentett vizzel.
Kiindulaskent legyen a macskaban 150 ppm a deuterium koncentracioja.
2 liter 150 ppm-es vizbe beontesz 5ml-t, ami 25 ppm koncentracioju.
10 napnyi 5ml-s itatas utan 147 ppm lesz a deuterium koncentracio a macskaban.
100 nap utan meg mindig 122ppm lesz benne.
Egy teljes ev utan meg mindig 75 ppm deuteriumnal tartunk.
Mikorra lesz teljesen lecserelve?
Ot teljes evig folytatva az itatast elerhetjuk a 26.3 ppm-et...

OK, most ujra szamolhatom 50 ml-vel.

fordulo_bogyo 2016.02.08. 18:05:59

OK, 50 ml eseten 10 nap utan 125 ppm egy honap mulva 85 ppm, fel ev utan eleri a 26 ppm-et.

fordulo_bogyo 2016.02.08. 18:07:35

@NaZo: Megneztem a hivatkozott cikket, es az alapjaul szolgali angol nyelvu szakmai kozlemenyt is. Nem volt kezeletlen kontroll csoport.

fordulo_bogyo 2016.02.08. 18:12:47

@Gabidoktor: 50 ml, fel deci az hatalmas adag egy fecskendoben, es teljesen kizart dolog, hogy ennyit bor ala injekciozzanak.
Arrol nem is beszelve, hogy injekciozashoz nagy tisztasagu STERIL folyadek szukseges.

" Fecskendővel itatjuk a napi 5 milliliter mennyiséget. Az időközben megtudtam, hogy az itatási nehézségek miatt több állatorvos bőr alá is injektálja."

"Bocs' a mennyiségnél tévedtem az átváltásnál. Hiába, a számok halálos ellenségeim! Köznapi mértékegységben napi fél deci vizet írt fel az állatorvos."

NaZo 2016.02.08. 18:57:44

@fordulo_bogyo:

Igaza van. Ha így nézzük hagyományos értelemben véve nem volt ott, ugyan akkor ugyan abban az intézetben kontrol csoport, bár ha lett is volna, is kérdőjeles, hogy lehet-e beszélni azonos körülményekről, hiszen minden szervezet eltérően reagálhat- életkor, fizikai állapot, egyéb körülmények függvényében- ugyan arra az elváltozásra. Ilyen formán ha lett is volna, csak azonos tipizálásról, hasonló paraméterekről beszélnék. Esetünkben ez a kontrollcsoport a szakirodalom volt (feltételezve jóhiszeműen mind a vizsgálatot végzők tevékenységének szakmaiságát, mind a szakirodalomét. Ha ezt nem feltételezzük, akkor minde más szócséplés is felesleg, mert akkor más esetekben se hagyatkozzunk, még akár az orvosi tankönyvekre sem). Itt idézve az erre utaló sorokat:
" A jelenlegi vizsgálatban számított teljes túlélés azt jelzi, hogy a DDW kezelés szignifikánsan javította z MST-t a szakirodalomban fellelhető adatokkal összehasonlítva" . Továbbá megjegyzendő, hogy az "eredmények" bekezdésben leírtak szintén kedvező benyomásról tesznek tanulságot.
Ugyan akkor itt többek közt arra próbáltam még rávilágítani, hogy nem csak állatkísérletek folynak. Amit, tekintve hogy a modern, elismert orvoskutatók is használnak, és ezen keresztül áttételesen ugyan de a gyógyszerészek is haszonélvezői, mint vizsgálati módszert, talán öngól, egyből leértékelni, így az elismert szakma megalapozottságát is firtatva ezzel (hiszen ők is ott kezdik a kutatást). Persze nyilván ez csak egy közbenső szakasz.
A másik fontos dolog, hogy bár az eljárás most egy bizonyos szakaszban van még, máris kígyót, békét kiabálni rá nem éppen helytálló. Ugyan a gyógyszerré minősítése még nem történt meg, ez nem zárja ki, hogy megtörténjen.

fordulo_bogyo 2016.02.08. 19:27:05

@NaZo: Nem elobb kene bizonyitaniuk a hatast (sajat maguknak is), es csak azutan arusitani... amig nincs hitelt erdemloen bizonyitva addig maga a feltalalo sem tudhatja, hogy hatasos-e, csak remelheti.
A szakirodalomban levo adatokkal valo osszehasonlitas nagyon hamis, hiszen azok az adatok nem tukrozik az onkologia pillanatnyi allasa szerinti kezelest, amiben a kiserleti szemelyek reszesultek.
Nem tukrozik a kulonbozo intezmenyek kozotti kulonbseget sem.

Nem csak hagyomanyos ertelemben nem volt kontroll csoport, hane sehogyan nem volt.
Ha lett volna, akkor az altalad felsorolt kulonbsegek egyszeruen orvosolhatoak lehettek volna azzal, hogy nagyobb szamu beteget veletlenszeruen sorolnak az adott szert kapo illetve helyette placebot (esetunkben kozonseges vizet) kapo csoportba.

NaZo 2016.02.08. 21:35:16

@fordulo_bogyo:
1 Ez vélhetően elég csúszós jég. Ha mondjuk valamely közeli ismerősöd szenved tegyük fel daganatos tünetektől, elképzelhető, hogy megragadsz minden lehetőséget , ennek kikerülésére. Ez persze nem elég indok, de mondjuk nem ciánkáliról beszélünk, hanem egy mellékhatás nélküli termékről, és persze vizet egyébként is iszik az ember. A hatásosságát egyértelműen kétségbe vonni szavai szerint nagyon hamis, figyelembe véve az ismételten csak hangsúlyozom szakirodalomban is megjelent hatástanulmányokat, és egyéb eredményeket. Vagy tekintsünk talán minden eddigi munkát és eredményt semmisnek? Jól értem? Ugyan akkor megjegyzendő, hogy a publikált anyagban sem azt írták, hogy elsődleges kezelés, hanem hogy a hagyományos onkológiai kezelést kiegészítve.
2 Ha a szakirodalommal való összehasonlítás nagyon hamis, azzal azt is állítja, hogy maga a szakirodalom hamis, és semmis. Mi is az onkológia pillanatnyi állása? Mi a pillanatnyi kezelés? Ha nem feltételezem, hogy a pillanatnyi állás szerinti kezelésben részesült adatokkal van összevetve, akkor magát a szakirodalmat is kidobhatom az ablakon. Minden bizonnyal nem az 1920-as adatokkal vetették össze. De erre ugye nincs bizonyítékom, mint ahogy az ellenkezőjére sem. Az onkológia pillanatnyi állása pedig egyrészt nem hivatalosan elég vegyes képet mutat (a nem hivatalos mondjuk az én véleményem), hivatalosan pedig (ez a ma deklarált, minden hivatalos szinten hangoztatott álláspont, és ugye ragaszkodjunk ehhez) az, hogy az egyes onkológiai központok egymással kapcsolatban állnak, így mindenki értesül az adott elérhető módszerekről, így minden beteg minden esetben megkaphatja a lehető leg jobb kezelést (mint tudjuk, ez azért enyhén szólva is komoly csúsztatás).
3 kontroll csoport nélkül megáll az élet? Ha az onkológusok által ismert megbetegedési típusoknál, az ismert túlélési arányokhoz képest a vizsgált csoport ha sokkal magasabb túlélést mutat, akkor az csak annak tudható be, hogy hirtelen az onkológusok jobban kezdtek dolgozni (azonos módszerekkel persze mint idáig), vagy betudható a kiegészítő kezelésnek (D csökkentés)?
Egyébként ha elolvassa a cikket, különféle csoportokat alakítottak ki a kezelések során, minden bizonnyal azonos csoportba sorolható, hagyományos kezelésen átesett betegek által kialakított szakirodalmi adatokkal vetették össze az eredményeket értelem szerűen. Így mégis van kontrol csoport. Gondolom ez a logikus. Bár nem tudom, ezt már csak elhiszem nekik. Vélhetően kutató orvosok, ugyan úgy, mint azok a kutató orvosok, akik a patikában árusított gyógyszereket is kutatják. Ha bennük hivatalból meg kell bízzak mint laikus, akkor ez sem szentségtörés. De adott esetben mind a tárgyalt kísérlet esetében, mind a patikában árult gyógyszerek esetében utána lehet ennek járni....vagy egy gyógyszergyár lehet hogy ki sem adja azon adatait, mire alapulnak kutatási eredményeik?

fordulo_bogyo 2016.02.08. 23:20:29

@NaZo:
1. "elképzelhető, hogy megragadsz minden lehetőséget" - igen, termeszetesen, epp ezert kene felelosseggel bizonyitani a hatast, hogy tudjuk, mit erdemes megragadni.
" figyelembe véve az ismételten csak hangsúlyozom szakirodalomban is megjelent hatástanulmányokat" - eppen arrol beszelunk, hogy azt a konkret tanulmanyt nem fogadom el bizonyitekkent.
2. "azt is állítja, hogy maga a szakirodalom hamis, és semmis" - nem, hanem azt allitom, hogy a szakirodalom nem kozvetlenul osszehasonlithato az adott kezeles gyakorlataval.
3. Nem all meg az elet kontroll csoport nelkul, de nagyol jol latod, nem lehet tudni, hogy minek koszonheto az atlagosnal/korabbi adatoknal jobb tuleles.
A kezelesen belul a betegek kulonbozo csoportokba osztasa NEM kontroll, mind ugyanolyan D-csokkentett-viz kezelest kapott.

NaZo 2016.02.14. 00:03:16

@fordulo_bogyo: Felelősséggel???? Mit nevez felelősségnek? Amikor kibontok egy doboz gyógyszert, és a leíráson az szerepel, hogy lehetséges mellékhatások: kiütések, szédülés, hányás nehézlégzés, halál????? Ne nevettessen! Ezek a felelős orvosok, és patikusok, akik ezeket felírják? De ennek fényében ne fogadja el bizonyítéknak! Ha egy betegségben általában megszoktak halni az emberek egy prognosztizált időn belül, de egy bizonyos kezelés hatására ez nem következik be, mert az élettartam ennek hatására kitolódik az nem bizonyíték? Csak azért, mert nem tettem melléjük másik ugyan annyit, akik meghalnak, mint ahogy szoktak? (Egyébiránt statisztikákról beszélünk, mint ahogy általában a modern orvostudomány szokott. Ugye, ha valaki kívül esik a statisztikán, azt nevezik csodának) Különben szíveskedjen tovább látni a dolgokon, és ne beleragadni egy bizonyos cikkben. Van számos más háttéranyag, nem csak ez. Segítség képen: www.hyd.hu/documents/oh-cikk.pdf
Itt megvan az áhított kontroll csoport is, 22 fő kontra 22 fő placebo. 1458 oldaltól.
Az adott kezelés gyakorlatáról csak annyit, hogy ha elmegy a háziorvoshoz, mert köhög, lázas, taknyos, és nem írja ki laborra, nem vizsgálja meg, küldi el röntgenre, tenyésztet ki mintást, stb, hanem hazaküldi, miután felírt valami lázcsillapítót, esetleg antibiotikumot, akkor én sem fogadom el az Ön érvelését. Ugyan úgy szakirodalmi alapú gyógyítás zajlik, mint a daganat kezelésben.Jellemzően nem több száz fajta gyakorlata van a daganat kezelésnek, hanem a néhány bevált protokoll (az hogy bevált, persze erősen megkérdőjelezhető).
Nem lehet tudni minek köszönhető az átlagosnál jobb túlélés? Ezt komolyan írja? Egyértelmű, hogy ha egyébként minden beteg, ugyan azt a hagyományos kezelést kapta, mint amit egyébként ilyenkor szoktak végezni, annyi különbséggel, hogy esetünkben D csökkentett vizet ittak kizárólag, és ennek eredménye volt, akkor az minek köszönhető. Vélhetően nem annak, hogy sokkal lelkiismeretesebben adták be a nővérek a kemót.
Azt viszont egy szóval sem említettem, hogy betegek különböző csoportokba osztása kontroll csoport lenne, ha ugyan úgy D csökkentett vizet kapnak.
Egyéb iránt ha esetleg nem csak azért van jelen az oldalon, hogy csomót keressen a kákán, esetleg érdemes további szakirodalmakat is megtekinteni, amihez sok sikert kívánok!

fordulo_bogyo 2016.02.14. 00:12:22

@NaZo: Csak nagyon halkan szolok, hogy a legelso, 1993-as, csokkentett deuteriumos vizrol szolo cikk tarsszerzoje vagyok, azota, pontosabban mar joval azelottrol, az otlet megszuletese ota ismerem, es kovetem a temat, tudom, mit es miert irok. :-)

NaZo 2016.02.14. 00:26:10

@fordulo_bogyo: Ezzel én nem vitatkozom. Elvi, módszertani, logikai kérdésről volt szó. :)
Ugyan akkor nagyon szívesen megismerkedem a munkásságával!

Gabidoktor 2016.04.07. 11:33:56

Korábban ígértem, hogy referálok a macskánk állapotáról. A második 1,5 literes 25 pps-es vízen vagyunk túl. az első egy-két hét rohamos javulását követően a cica mára teljes mértékben visszanyerte korábbi lelki és fizikai állapotát. Dacára 13 évének fára mászik, vadászik és napi rendszerességgel vívja területi harcait a kertbe bemerészkedő más cicákkal. Reméljük, hogy így is marad.

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpgDr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
egyetemi docens
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpgDr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpgDr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész, doktorjelölt

hajdu-zsanett-100x150.jpgDr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpgBoros Klára
vegyész, doktorandusz
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

barbi.jpgDr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész, PhD-hallgató
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

913_csapibence_120119_015.jpgDr. Csapi Bence
gyógyszerész
Szent György Gyógyszertár, Kecel

 

 

 

 

Dr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész, egyetemi tanársegéd
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

A fejlécben található grafika Támadi Tibor műve.