elkerülhető-e a másnap?

2012.12.31., Szerző: kodpiszkalo


alcohol-428392_960_720.jpgSzilveszter környékén sok újságcikk foglalkozik a másnaposság megelőzésének, kezelésének lehetőségeivel. Évről évre egyre több új módszerről olvashatunk, macskajajos embertársaink láttán azonban mégis az lehet az érzésünk, hogy nincs új a nap alatt, az új módszerek sem jobbak, mint a régi (nem) jól beváltak.

Az Index címlapján megjelent írás, miszerint spárgával (mármint a növénnyel) kezelhető a másnaposság, adta az apropót ahhoz, hogy kicsit közelebbről megvizsgáljuk a másnaposság okait, megelőzésének és enyhítésének lehetőségeit.

Kezdjük az alapokkal: a másnaposság az alkohol (kémiailag pontosabban: etanol) fogyasztásának következménye. Jóllehet az etanol is rendelkezik toxikus hatásokkal, a másnaposságot (és a hosszú távú károsodásokat) nem elsősorban maga a vegyület, hanem lebontási termékei okozzák. Az etanol lebontásának első lépésében két enzim, a CYP2E1 és az alkohol-dehidrogenáz (ADH) játszik szerepet. Az enzimek feladata, hogy az egyébként "magától" is lejátszódó átalakulást (az etanol oxidációját) igen lényegesen meggyorsítsák. Az említett két enzim közül utóbb a jelentősebb, hatására acetaldehid képződik az etanolból, amelyet egy további enzim, az acetaldehid-dehidrogenáz (ALDH) ecetsavvá alakít.

lkhl.pngA fő problémát az acetaldehid felhalmozódása jelenti, ugyanis ha több alkohol kerül a szervezetbe, mint amit az ALDH átalakítani képes, a feldúsuló acetaldehid sejtekre kifejtett mérgező hatása a jól ismert tünetekben (hányinger, hányás, izzadás, szédülés, gyors pulzus) manifesztálódik. A másnapossághoz az alkohol okozta kiszáradás is hozzájárul (ezt fejfájásként éljük meg). Rossz minőségű ital fogyasztása esetén egyéb jelen lévő vegyületek is okozhatnak panaszokat. Az etanol mellett ugyanis egyéb alkoholok, aldehidek, ketonok is megjelenhetnek a házilag erjesztett, desztillált italokban, amelyek nem csak másnapossággal, hanem komolyabb következményekkel is járhatnak. A legveszélyesebb vegyület a metanol, amelyből az óvatlanul főzött házipálinkák akár jelentős mennyiséget is tartalmazhatnak (különösen, ha a cefre nem megfelelő, ráadásul a spórolós főző nem különíti el a metanolban dús rézelejét, alszeszt és előpárlatot a pálinkától...). A metanol az elmúlt hónapokban a bűnügyi rovatokban is szerepelt, de a cseh halálesetek oka nem a szakszerűtlen főzés, hanem a hamisítás volt.

A másnaposság kezelésére ajánlott módszerek sora végtelen, elég csak számba venni az ismerősöktől hallott tippeket és körülnézni az interneten (több mint 70 000 Google találat!). Néhány módszer magától értetődően hatásos: a kiszáradás vízivással, a fejfájás fájdalomcsillapítóval, a hányinger hányingert csillapító szerrel (például gyömbérrel) csökkenthető, de vajon van-e olyan csodaszer, amely garantáltan megelőzi vagy elfújja a macskajajt?

Elméletileg a panaszok csökkenthetőek egy olyan szerrel, amely fokozza az ADH és az ALDH enzimek működését. És éppen ez az, amit a spárgáról igazoltak az Index által idézett cikkben. A probléma "mindössze" annyi, hogy ezt patkánymájból kinyert enzimen bizonyították, és sajnos, ami a laboratóriumban, lombikban hatásos, nem mindig (sőt, az esetek többségében nem) hatásos emberen. Nos, hogy mire képes a spárga, nem tudhatjuk, mivel a bejegyzésünk alapját képező írás megjelenése (2009) óta újabb cikkel nem jelentkeztek a kutatók.

Egy módszer hatásossága úgy ítélhető meg a legbiztosabban, ha a gyógyszerek vizsgálatára kidolgozott módon, azaz randomizált, kontrollos vizsgálatban tanulmányozzák. Ezek lényege, hogy a módszert egy másik, már bizonyított módszerrel hasonlítják össze (aktív kontroll), vagy placebó (azaz valóságosnak látszó, de hatóanyagot nem tartalmazó) termékkel történik az összevetés. Aktív kontrollos vizsgálat esetén akkor tarthatjuk hatásosnak a vizsgált szert/módszert, ha legalább az aktív kontrollhoz hasonlóan hatásos, placebókontroll esetén a placebónál nagyobb hatásosság az elvárás. A hatásosság összehasonlítása természetesen sosem "ránézésre", szubjektíven történik, hanem statisztikai módszerekkel. Mindezen túl, a legmegbízhatóbbak azok a vizsgálatok, amelyek kettős vak elrendezésűek: sem a vizsgáló, sem a vizsgálatban részt vevő nem tudja, hatásos kezelést kap-e, így a szubjektív befolyás minimálisra csökkenthető. 

Nos, mindez ismeretében lássuk a medvét, azaz az embereken történő bizonyítást. Egy cikkben 15 olyan módszer hatásosságát vizsgálták, amelyről rendelkezésre álltak randomizát, kontrollos, kettős vak humán vizsgálatok. A vizsgált szerek gyógyszerek (propranolol, tropiszetron, tolfenaminsav), glükóz, fruktóz, borágóolaj, articsóka, fügekaktusz vagy élesztő kivonatát tartalmazó készítmények voltak. Az elemzés adatai lelombozóak: egyetlen kezelést sem találtak bizonyítottan hatásosnak, csupán a tolfenaminsav, a borágóolaj és az élesztőkészítmény eredményeit ítélték reményt keltőnek. Sajnos, az elemzés megjelenését követő években sem jelent meg olyan, áttörést jelentő cikk, amely alapjaiban változtatná meg a másnaposság kezelésének lehetőségeit.

Mit tehetünk akkor? Legjobb, ha követjük a fent említett elemzés szerzőinek tanácsát:

The most effective way to avoid the symptoms of alcohol induced hangover is thus to practise abstinence or moderation.

Azaz: a legjobb módszer az absztinencia vagy az alkoholfogyasztás mérséklése. És ha ez mégse sikerülne, válasszunk egy régi, többé-kevésbé jól bevált módszert...

Kép forrása: http://fitnessanddefense.com/remedy-for-hangover/

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr204988952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bloodmagexxx 2012.12.31. 14:17:22

A legegyszerűbb módszer: Nem kell annyit inni...

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.31. 15:11:21

Ha nincs is garantált megoldás, de léteznek ígéretes módszerek. A publikáció amit hivatkoztok elég elavult. :)

J Clin Biochem Nutr. 2011 May; 48(3): 214–221.
Published online 2011 April 13. doi: 10.3164/jcbn.10-96
PMCID: PMC3082076
Ameliorating effects of Mango (Mangifera indica L.) fruit on plasma ethanol level in a mouse model assessed with 1H-NMR based metabolic profiling

So-Hyun Kim,1,† Somi K. Cho,2,† Tae-Sun Min,3,† Yujin Kim,1 Seung-Ok Yang,1 Hee-Su Kim,1 Sun-Hee Hyun,1 Hana Kim,2 Young-Suk Kim,4 and Hyung-Kyoon Choi1,*
Author information ► Article notes ► Copyright and License information ►

"To summarize, the ethanol-decreasing activities of mature mango fruit extracts might be due to the stimulation of ethanol metabolism and the inhibition of ethanol absorption in the gastrointestinal tracts of mice. In particular, mature mango fruit peel (MP) remarkably increased the activity of ALDH, which is known to metabolize acetaldehyde into acetic acid, reducing hangover symptoms. Therefore, these findings imply that mature mango flesh and peel extracts could be used as resources for natural medicines or functional foods having ethanol-decreasing activity after ethanol uptake."

Adv Prev Med. 2012; 2012: 617942.
Published online 2012 July 18. doi: 10.1155/2012/617942
PMCID: PMC3407600
Consumer Satisfaction and Efficacy of the Hangover Cure After-Effect©
J. C. Verster 1 ,* and O. Berthélemy 2

Arch Intern Med. 2004 Jun 28;164(12):1334-40.
Effect of Opuntia ficus indica on symptoms of the alcohol hangover.
Wiese J, McPherson S, Odden MC, Shlipak MG.

és lehetne folytatni

stro-B · http://www.stro-b.com 2012.12.31. 15:24:35

Bocs az átlinkelésért, de egész jól fedi az utolsó linked tartalmát az én tavalyi bejegyzésem is :)

www.stro-b.com/patikablog/fejfajas-megelozo-tipp/

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2012.12.31. 15:32:08

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Kedves András! Igazad van, valóban vannak ígéretes szerek, de olyan, ami emberen is bizonyítottan jó lenne, nincsen. A 3 belinkelt cikik közül az 1. preklinkai vizsgálat, a 2. egy nyílt, kontroll nélküli vizsgálat, a 3. pedig egy olyan cikk, amelyet az általam idézett elemzés is vizsgált. Az általam idézett review óta újabb, független elemzést nem olvastam. Szóval, ígéretes módszerek vannak, de ezek java vszeg az örök ígéretek sorát gyarapítja majd...

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.31. 15:42:02

@kodpiszkalo: Valószínűleg.

A magam részéről adaptogén gyógynövényeket használok megelőzésre, vagy bizonyos "nootrop" anyagokat (***). Mértékletesség mellett. Nem is voltam még soha életemben másnapos.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2012.12.31. 15:50:16

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: egyik sem haszontalan, különösen mértékletesség mellett!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.01. 09:30:01

no igen, a legjobb, ha nem fogyasztasz mérgeket

ennek ellenére ma már talán az orvostudomány is ajánlja, hogy igyál, mint a gödény

legalábbis láttam olyan orvos aki alkohol fogyasztását ajánlotta :x
mondjuk azok után, hogy a tej, meg a hús egészségesnek van hazudva, egy idegméreg, igazi felüdülés

erről ez a cikk jutott eszembe:
Szendi Gábor:
A bor

A Karnevál története

Csalódni fog, aki valami duhaj ódára vágyik, amelyben minden igaz magyart a nemes nedű moderált vedelésére buzdítok, s elferdített tudományos koholmányokkal erősítem meg rossz szokásaiban. Szembe kell néznünk azzal a rideg ténnyel, hogy hiába ősi, hiába mitizált, hiába kulturálisan legitimált, az alkohol bor formájában is csak idegméreg. Lehet persze továbblapozni, de akkor sosem tudja meg, hogyan vezetik orránál fogva, hogy veszik rá az egészség nevében az egészségkárosításra.
Na ja, hogy már az ősi kultúrák is fogyasztottak bort, az nem érv semmire, mert ugyanez elmondható a kábítószerekről, a dohányzásról az emberhúsról és sok más egészségtelen dologról.

Azért fussunk le egy historikus kört

Nem hogy "már a görögök", de már az ősi Egyiptomban, Mezopotámiában és lényegében az egész Közel-Keleten ismerték a szőlőt, és a belőle készíthető bort. Az ember legalább 9000 éve csiszolgatja a borkészítés tudományát. Az egész a Fekete tenger partján kezdődött, aztán mint a vadszőlő indái, futottak szét egész Közel-Keleten. A világ borszőlőinek 99%-a az eurázsiai Vitis Vinifera leszármazottja. A dolog különös, mert Észak-Amerikában is rengeteg vadszőlő faj volt honos, olyannyira, hogy az ott turistáskodó vikingek Szőlőföldnek nevezték az újföldet. De az őslakosok valahogy mégsem találták fel a bort, ők a kakaóra és az emberáldozatra koncentráltak.
Persze minden népnek van valami bugyuta története a bor felfedezésére. A perzsák királya Jamsheed imádta a szőlőt, és egész évre bespejzolt belőle nagy edényekben. Az egyik azonban megerjedt, és egyik háremhölgye, kinek kínzó fejfájása volt, véletlenségből ivott belőle. A lötty hatására álomba merült, s fejfájása elillant. Persze rohant elmondani urának, s lőn bortermelés Perzsiában. A Biblia szerint meg Noé ültette el a szőlőt az Ararát hegy oldalába, s készített belőle bort. Talán ez jár a legközelebb az igazsághoz, mert az Ararát a mai Kaukázusnak felel meg. Noé bárkáján megbújhatott egy borkereskedő házaspár is, mert aztán igencsak elszaporodtak ezen a vidéken. Hogy ez az Isteni terv része volt-e, vagy inkább a Sátán műve, nem tudni. Mindenesetre Mezopotámiába is borkereskedők hurcolták be a földi Paradicsomot ígérő bort, oly sikert aratva, hogy a sumérek is őstermelőkké váltak, s a bort -agyagtábláik szerint- gyógyszerként is használták. Az egyiptomiak ugyancsak mitizálták a bort, ők Osiristől származtatták, ami igen megtisztelő bearanyozása az Ismeretlen Kufárnak, aki először oldalgott be borostömlőjével a királyságba. Számos egyiptomi boros bödönt találtak, melyre akkurátusan rányomták a bödön tulajdonosát, a bor fajtáját és származását. Legalább hatféle bort termeltek, ami a dolog komolyságára is utal. A papiruszokat bogarászó tudósok részletes gyógyászati ajánlásokat is találtak. Az indiaiak szintén sokra becsülték a bort, a Védákban található Ayur-Véda részletesen tárgyalja, mire, hogyan kell használni a bort. Jó álmatlanságra, szomorúságra, fáradtságra, étvágyfokozó, emésztést serkentő, de mértéktelen fogyasztása betegséget okoz. A Vitis Vinifera még Kínát is meghódította, mikor i.e. második században Zhang Qian hivatásos földrajzi felfedező először kezdte kitaposni a selyemutat Közép-Ázsia irányába, majd tízévi be nem tervezett raboskodás után visszatért a hírrel, hogy vannak ezek a bogyók, melyekből remek ital készíthető. Mivel szőlővesszőket is vitt haza, így a Han dinasztia uralkodói megismerhették a bor örömeit. A görögök természetesen Dionüszosznak tulajdonítják a bor felfedezését, de prózaibban Egyiptom irányából érkezett Krétára kereskedők butykosaiban, majd onnan a kontinensre. Az Iliász és az Odüsszeia bővelkedik leírásokban, melyekből bárki megtudhatja, milyen elterjedt is volt a bor már i.e. 1600 körül is. Európában aztán a rómaiak terjesztették el, akik igen nagy szakértelemre tettek szert a borkészítésben, szőlőnemesítésben, a szőlő betegségeinek kezelésében. Már használtak fahordókat és üvegeket.
A szőlő és bortermelés meghódította egész Európát, de amikor az 1500-1600 években Amerikában is el akarták terjeszteni, különös módon csak Mexikóban, majd később Kaliforniában sikerült; mindenhol másutt a tövek két-három év után kipusztultak. Jobban alakultak volna a dolgok, ha valaki fog egy mikroszkópot és megfejti a talányt, de hát mindenki aranyat ásott, vasutat épített, vagy leitta magát. Így aztán a válasz sokba került Európának. Az egész a botanikusok gyűjtögető életmódjának köszönhető. Addig-addig ette a fene az angol Királyi Botanikus Kert egyik munkatársát egy eredeti amerikai szőlőtőért, míg végre 1863-ban megszerezte, s vele Európának a phylloxérát. A phylloxéra végigsöpört Európán, s csak az mentette meg az európai szőlőt, hogy Thomas Munson texasi növénynemesítő rájött: a phylloxérával szemben immúnis amerikai szőlővel kell beoltani az európai fajtákat. De alig múlt el a veszély, jött Amerikából a peronoszpóra, amely csak a Bordói lé hatására adta fel gonosz terveit. Még pár szót szenteljünk Kalifornia bortermelésének. San Diegoban először Junipero Serra atya telepítette az első ültetvényt, majd még nyolcat, de aztán jött egy magyar, Haraszthy Ágoston nemes, aki 1840-től Kaliforniába települt és intenzíven borászkodni kezdett. Mellesleg San Diego első seriffje is ő volt, de nevét inkább, mint a "Kaliforniai bor atyja"-ként őrzik Amerikában, hisz ő teremtette meg Kalifornia máig virágzó boriparát.

Tudomány és propaganda

Kérdezhetnénk, mi szüksége van a bortermelőknek kacsatenyésztésre? A válasz roppant egyszerű. Tudományos kacsákról van szó, melyek hamis megnyugvást keltenek, s fellendítik a borfogyasztást. Persze nem minden kutató a bortermelők ügynöke. De az is valószínűsíthető, hogy nem az absztinens kutatók mutatják ki a moderált borfogyasztás szív- és érrendszert védő hatásait, hanem azok, akik amúgy is iszogatnak. Na meg mindig vannak divattémák, és ha valaki belekóstolt a könnyű sikerbe, szeretne szörfölgetni tovább a siker hullámain, újabb és újabb igazoló vizsgálatokkal árasztva el a világot. Az igazság az, hogy mindig gyanús az, amit kórusban mondanak. S ilyen a vörös bor egészségvédő hatása.
Az egész történet a Samul Black ír orvos által 1819-ben felállított Francia-paradoxonnal indult: meg kellett magyarázni, miért alacsonyabb a francia emberek szív és érrendszeri halálozása sok más országhoz képest. 160 évvel később valaki rábukott a témára, hogy netán a franciák nagy vörösbor fogyasztása miatt van az egész. A statisztika bejött. Nemcsak a franciáknál, de más országokban is: ahol az egy főre jutó vörösborfogyasztás nagyobb volt, ott kisebb volt a szívhalálozás. Az ilyen témákra gyorsan ráharapnak azok, akiknek amúgy nincs épkézláb ötletük, mit is kutassanak. A baj csak az, hogy egyetlen faktort kiragadva mindig ki lehet hozni ilyen eredményeket, az orvostudomány tele van hasonló kártékony mítoszokkal.

Mi véd a vörösborban?

Alapigazság, hogy a kígyóméregtől a szójáig minden eléggé összetett ahhoz, hogy akár védőhatásokat, akár ártó anyagokat ki lehessen benne mutatni. Így vagyunk a vörös borral is.

Onnantól, hogy "véd", egyből rábukkantak a resveratrol nevű vegyületre, ami antioxidáns hatású, tehát lombikban véd a rák ellen. Igaz, hogy egy liter vörösborban van annyi belőle, mint egy csésze teában, de sebaj. A tea nem kábít, fél liter vörösbor után meg már senkit nem érdekelnek az ilyen apróságok. Van a vörösborban még sok más bioflavonid is, amelyek kémcsőben remek tulajdonságokat mutatnak, pl. gátolják az erekben a plakk-képződést. Azt nem illik firtatni, hány litert is kéne inunk, hogy érvényesüljön ez a hatás. Az is fölösleges rossz érzéseket keltene, ha rámutatnánk, hogy az alkohol véralvadást gátló pozitív hatásáért szervezetünk folyamatos pusztulását kell elviselnünk. A lényeg, hogy védőhatások IS vannak a borban és egyéb alkoholtartalmú italokban.

A mítosz alkoholban oldódik

Eric B. Rimm és munkatársai 1996-ban 10 követéses vizsgálatot tekintettek át, s arra következtettek, hogy akár vörösbort, akár fehéret, akár sört iszik valaki, ha azt issza mértékkel, ami adott országban szokásos, akkor kisebb a kockázata a szívhalálra, mint az absztinenseknek vagy az erősen ivóknak. Amerikában, pl. a sör a "védőital", legalábbis egy vizsgálat szerint. Arthur Klatsky és munkatársai 1993-ban 130 000 amerikai felnőtt alkohol fogyasztását elemezve arra következtettek, hogy a sörfogyasztók a legvédettebbek a szívbetegséggel szemben. Az "ivás", mint viselkedéses védőfaktor persze utalhatna arra, hogy nem az alkohol, hanem szociális-társas hatások játszanak itt szerepet, de az újabb egyoldalú elemzések felmelegítették azt a -még az 1920 évekből származó, de a vallásos jellegű alkoholellenes mozgalmak miatt asztal alá söpört- eredményt, miszerint a moderált alkoholfogyasztás egészségvédő hatású.
Mielőtt ezt az érvet szétcincálnánk, egy másik irányból akadékoskodva kérdezhetjük: kik azok a "vörösborfogyasztók"? Az emberek nem vaktában választanak italokat, hanem társadalmi hovatartozásuk szerint. Anne Tjonneland és munkatársai 2001-ben 48 763 dán személy táplálkozását és alkoholfogyasztását elemezte. Bizonyították, hogy a vörösbort preferálók kétszer gyakrabban ettek salátákat, zöldséget, halat, olivaolajat, mint a sörivók vagy a töményet fogyasztók. John C. Barefoot és munkatársai 2002-es vizsgálata azt mutatta, hogy akik vörösbort fogyasztanak, azok kevesebbet dohányoznak (!), több zöldséget és gyümölcsöt és kevesebb vörös húst esznek. Magyarán a vörösborfogyasztók, legalábbis Európában, azon réteghez tartoznak, akik egészségesebb életet élnek. Nem meglepő módon, Naja R. Nielsen és munkatársai 2004-es vizsgálata szerint a borfogyasztók iskolázottabbak és vagyonosabbak a sör és tömény alkoholt fogyasztókhoz képest. Az angol köztisztviselők közt ugyanezt az összefüggést találták: a vörösbor-ivók iskolázottabbak, magasabb jövedelműek és egészségesebben táplálkoznak. És közismert összefüggés, hogy az alsóbb osztályokban a fokozottabb stressz és egészségtelenebb életmód miatt nagyobb a szívbetegség kockázata. Poul Suadicani és munkatársai 1997-es vizsgálata szerint az alsóbb osztályba tartozás másfélszeres kockázatot jelent a szívbetegség szempontjából.
Összességében tehát a "vörösbor mítosz" elszállt: nem a vörösborfogyasztás, hanem a vörösbort fogyasztók egyéb jellemzői magyarázzák a védőhatást. És akkor mi a helyzet a bioflavonidokkal? Azok úszkálnak tovább a borban, és ha valaki több liter bort besűrít egy kapszulába, még hasznosak is lehetnek. Ám a vörösbor mítosz helyébe máris előlépett a moderált alkoholfogyasztást dicsőítő kórus. Számos vizsgálat látszik igazolni, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás jobb, mint az absztinencia. De az ilyen vizsgálat tanulmányozása előtt nem árt felhajtani egy-két pohárral.

Az alkohol, mint "védőital"

Giovanni Corrao és munkatársai 2000-ben 51 vizsgálat átfogó elemzése alapján arra következtettek, hogy a bármilyen könnyű alkoholos italt mértékkel (25 g alkohol naponta) fogyasztóknak 25%-al alacsonyabb a szívbetegségre való kockázata, összehasonlítva az absztinensekkel. Ezt igen sok más elemzés is megerősíti. Ez olyan jól hangzik, hogy minden kocsmában és orvosi rendelőben ki kéne függeszteni. Igaz, akkor mellé kéne függeszteni Corrao másik, 2001-es elemzését, amely 115 000 személyre kiterjedő 229 vizsgálatából arra következtetett, hogy ez a moderált alkohol fogyasztás 1.5-17-szeresére növeli a a nyelőcsőben ill. a szájban kialakuló rák kockázatát. Aztán alá oda lehetne biggyeszteni a balesetekből és sérülésekből származó halálozást, amely 50 év alatti korosztályban messze meghaladja az alkohol fogyasztás vélt előnyeit is. Aki ugye fának megy autójával és palacsintaként hagyja el e földi világot, joggal elmondhatja, hogy az alkohol megóvta őt a szívhaláltól.

"Absztinensek" és absztinensek

De vajon a mérsékelt alkoholfogyasztás és a csökkent kardiovaszkuláris kockázat közti kapcsolat mennyire hihető? Annyira, amennyire szeretnénk továbbra is inni? A kérdés megválaszolása megint rámutat arra, hogy sok költséges vizsgálat mennyire légből kapott és átgondolatlan. Makacsul idézett összefüggés, hogy az absztinencia egészségkárosító, ami egyeseket szinte már arra ragadtat, hogy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére az alkoholfogyasztást ajánlják. A hír nem az, ha a méregnek tartott alkohol továbbra is méreg. Hír az, ha kiderül, hogy amit eddig üldöztünk, azt mostantól bátorítanunk kell. És a média a leghálásabb kacsaterjesztő. Az italgyárosok meg azért imádkoznak, tartson még sokáig ki ez az őrület. De hát kik is azok az absztinensek, és mi jellemzi őket? Az absztinenciának igen sok oka lehet, nem szerencsés a "nem ivókat" egy kategóriába tenni.
Van, aki erkölcsi és vallási meggyőződésből nem iszik. Amerikában vizsgálták az absztinens mormonok és az adventisták halálozási arányát, és mind a szív- mind a rákhalálozás alacsonyabb volt köztük az átlagnépességhez viszonyítva. Dániában szintén vizsgálták az adventistákat, és ugyanezt az eredményt kapták. Hogy a vallás hatását kiszűrjék, egy további vizsgálatban összehasonlítottak absztinens mormonokat mérsékelten alkoholizáló egyéb vallásúakkal: a mormonok megint "győztek". A normál absztinencia tehát kifejezetten előnyös.
Arto Y. Strandberg és munkatársai 2004-es vizsgálata ugyancsak megkérdőjelezte a mérsékelt alkoholfogyasztás védőhatását, szemben az absztinenciával. A szerzők 29 éven át követték 1800 férfi alkoholfogyasztását, és azt találták, hogy az absztinensek 25%-a, a mérsékelten alkoholizálók 26.7%-a, míg az erősen alkoholizálók 36%-a halt meg az évek során. Carole L. Hart és munkatársai 1999-es vizsgálatában az alkoholfogyasztásnak szintén nem találtak védőhatását, sőt, akik naponta 2 pohárnál többet ittak, dózisfüggően egyre nagyobb kockázatot mutattak a szívbetegségre és különösen a sztrókra. A. Gerald Shaper és S. Goya Wannamethee 2000-es vizsgálatában a teljesen absztinensek, és a napi egy-két pohárral ivók szívbetegség- és halálkockázata azonos volt (tehát "alkoholos védőhatás" nem volt!), míg a mérsékelten ivóknál már növekvő kockázatot találtak. A legnagyobb halálozást az absztinensé vált ex-ivók mutatták. Az ex-ivók fokozott halálozási kockázatát más vizsgálatok is vastagon aláhúzzák, ami átvezet minket az "alkohol védőhatása" nevű félrevezető vizsgálatok egyik legnagyobb tévedésére. Az "absztinens kontra moderált ivó" összehasonlításban a félrevezető következtetéseket az eredményezi, hogy az egy kortyot sem ivók közé sorolják azokat is, akik absztinensek, és azokat is, akik korábban mértéktelenül ittak, majd leszoktak, mert májuk, szívük már tönkrement, s teszem azt, bőrük alatt kapszulát hordanak, mely italfogyasztásra hányingert okoz.
Yoshitaka Tsubono és munkatársai 2001-ben 25 279 személy hét éves követéses vizsgálata során először összehasonlították az absztinensek és a mérsékelten ivók halálozását. Ekkor úgy tűnt, a mérsékelten ivók 30%-al kisebb eséllyel halnak meg. Amikor azonban az absztinensek közül kiszelektálták a korábban erősen ivókat, akik igencsak rossz életkilátásokkal bírtak, kiderült, hogy az absztinensek összhalálozás tekintetében semmivel nincsenek rosszabb helyzetben, mint a mérsékelt ivók.
De még ebben a vizsgálatban is megfigyelhető az a további csúsztatás, hogy nem vizsgálják az absztinencia okát. Mint láttuk, a mormonoknál ez elvi kérdés, és sokkal egészségesebbek is, mint az átlagpolgár. Sok ember viszont azért absztinens élethossziglan, mert eleve gyenge és beteges, vagy alkoholista apja miatt utálta meg egy életre az alkoholt. Utóbbi traumákat és minden szempontból rossz gyermekkort jelent, aminek kardiovaszkuláris kockázatát igazából nem tudjuk, bár valószínűsíthetően nem védőfaktor, ha az embert gyermekkorában verik és éheztetik.

Utóhatás

Úgy tűnik tehát, hogy az absztinencia hál' isten nem káros, aki nem akar inni, egészsége érdekében nem kell leerőltetnie naponta egy-két pohár idegmérget a torkán. Azonban ha egy tévedés berágja magát a fejekbe, onnantól önálló életre kel, és senki meg nem állíthatja többé. Ahogy felmerült a vörösbor és az alkohol "védőhatása", rögtön beindult a gépezet, amely érvekkel próbálja alátámasztani a vélt "tényeket". A kutatások mögött bátorítóan ott áll a boripar. A kutatók versengve állítanak fel újabb és újabb hipotéziseket patkányokon és tengerimalacokon nyert eredményekből. A vörösbor már véd a prosztata, a vastagbél, a tüdő, és a bőrrákkal szemben, csökkenti a diabétesz, a demencia, gyomorfekély, az infarktus, a sztrók kialakulásának kockázatát. Egy nap talán majd az absztinencia kezelésére is hatásosnak találják.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.01.01. 10:22:20

@wmiki: BUÉK, wmiki, és köszönjük a cikket!

captpicard 2013.01.01. 13:20:12

@wmiki: Igazad van. Szendi Gábor mindent tud és tévedhetetlen, akárcsak te.
És ha nem iszunk alkohol és nem eszünk húst akkor örökké fogunk élni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.02. 08:41:04

@captpicard: :x

szendi gábor sokszor téved
pl. amikor elképzelt történeteket kezel tényként, mint pl. az evolúció elmélet, vagy az őskori emberek étkezési szokásai

de ez a cikke, meg az oltásokkal kapcsolatosak is..., ezek jó cikkek
rávilágít arra, hogy mennyire mocskos a tudomány

Gosig Ratta 2013.01.04. 11:16:29

Egy általános témájú hozzászólásom lenne, bár lehet, h. naiv leszek :)

Egy baráti beszélgetés során a csodaszerekre és fantasztikus új gyógymódokra terelődött a szó, és tucatnyi sarlatánságot sikerült felsorolni, csak olyanokból, amikkel személyesen is találkoztunk. Végül arra jutottunk, h egyes ilyen termékek forgalmazása színtiszta csalásnak minősül, amivel pénzt húznak ki a tudatlan emberekből - kérdés, hogyhogy nem hallottunk még ilyen perekről?
Nincs jogi lehetőség rá, hogy az emberek hiszékenységével és félelmeivel visszaélő bizniszeket megbüntessék/felszámolják?

Nagyon hasznosak a tudományos blogok, de a kuruzslók célcsoportjait nem érik el, ráadásul a beetetett emberek már nem hisznek az észérveknek, főleg miután a wmikik elmondják, h a tudomány mocskos, meg az egész mögött a gyógyszerlobbi meg titkos világkormány áll...

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.01.04. 12:35:47

@wmiki: nagyon egyszerűen cáfolható cikk. Egyik könyvében ő maga is cáfolja egy másik "méreg" példájával.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 07:36:12

@Gosig Ratta: aham, jó lenne a számonkérhetőség

persze jobb lenne ha előbb az államilag támogatott dolgokra vonatkozna
pl. ha veszek egy köhögés elleni gyógyszert, de nem múlik el a köhögés, akkor sikerrel perelhetnék, milliós kártérítésig
vagy ha nem használna egy hasfájás elleni szer
vagy a vashiány elleni
vagy ha kórházban meghalna valakim...
vagy ha nem működne a kemoterápia...

de sajnos a gyógyszer/orvos maffia ellen jelenleg semmi esélyed egy ilyen perben

Gosig Ratta 2013.01.05. 09:49:14

Nyilván nem várható el a tudományosan alátámasztott terápiáktól sem, hogy csodát műveljenek, és minden esetben ugyanolyan hatékonyak legyenek. Ezért nem is hiszünk a csodaszerekben.
Én az olyan nyilvánvaló átverésekről beszélek, mint a homeopátia vagy más, tudományosnak beállított kuruzslások.
Az a baj, hogy újabban már úgy vegyítik a tudományos tényeket a blöffökkel, hogy ember legyen a talpán, aki kibogozza. Példának okáért kiváncsi vagyok a véleményetekre az alábbi cuccról:
"Pharmanex Biophoton Scanner"
Egy termékbemutató keretében rátesznek a páciens kezére egy kis masinát, aztán a laptop kijelzi, hogy mennyi az "antioxidáns-szintje" a szervezetének. Természetesen általában alacsony, de sebaj, mert itt van a cég vitaminkészítménye, ami csupán 21000 ft-ba kerül, és 3 hónap alatt felpumpálja az antioxidáns-szintet. Amit persze ellenőrizhet is, ha visszajön a következő mérésre... persze a betegségekkel rémisztgetett emberek fel is vásárolják mindjárt a vitaminokat, majd a következő mérés jobb eredményt mutat... Mellesleg egy MLM cégről van szó...

randomrantsbykc.blogspot.com/2010/11/pharmanex-scanner-money-making-machine.html?m=1

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 10:03:38

@Gosig Ratta: ja ha nem várható el, hogy működjön, akkor milyen alapon hazudják tudománynak?
és miért kérnek érte pénzt, ezek a kuruzslók?

persze amikor egy szekta van hatalmon, és maffia módszerekkel irányít, akkor nyilván a hívek számára ez a "természetes"

Vincente82 2013.01.05. 13:15:57

@wmiki: Ismételten a magyar nyelv értésével van problémája. Az eredeti kijelentés ez volt: "nem várható el a tudományosan alátámasztott terápiáktól sem, hogy CSODÁT MŰVELJENEK." Nem pedig az, hogy "nem várható el, hogy működjön".
Példának okáért nap mint nap hajtanak végre sikeresen vakbélműtéteket, szívátültetéseket, baleseti sebészeteken hoznak helyre roncsolódott végtagokat. És hát lássuk be működik, azért ez eléggé kézzel fogható. Akkor hogy van ez? Az orvosi karon kétféle élettant oktatnak, egyet ami működik, a sebészeknek és egyet mindenki másnak? Ez aztán a maffia!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 13:28:16

@Vincente82: jó, jó, megértettem

tehát ha a ti tőkeerős szektátok egyik (államilag támogatott) módszere nem gyógyít meg valakit, azzal nincs semmi baj, hiszen nem várható el, de ha tgy-sek nem tudnak meggyógyítani valakit, az már skandallum, becsapás, és lehúzás!!

igazi fanatikus hívő vagy... :x

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.01.05. 13:36:40

@Gosig Ratta: Az antioxidánsok árthatnak is, kedvezőtlenek is lehetnek nagy dózisokban (bővebben erről a könyvünkben, vagy főként Radák Zsolt írásaiban). A módszer valóban nem megalapozott, nem méri átfogóan antioxidánsokat. Remélem írnak majd itt erről.

Vincente82 2013.01.05. 13:40:01

@wmiki: Ismételten totálisan (szándékosan vagy szellemi képességek hiányából adódóan) féreértette. Az hogy csodát nem tud művelni, az nem egyenlő azzal, hogy nem működik az esetek döntő többségében. Működik, vizsgálatok tucatjai igazolják. Ezekre Ön azt mondja, hogy a szekta, maffia hamisítja, de ez már az ön paranoiája. Továbbá, a bizonyítékokon alapuló orvoslás nem is állítja, hogy csodát tud művelni, soha nem is állította. Szemben a sarlatánokkal (direkt nem mondom, hogy természetgyógyászokkal, mert Önnel ellentétben én nem általánosítok).
És továbbra sem válaszolt a felvetésemre (Jé, pont mint Labant Csaba. Úgy tűnik a logikus érvek elől való kitérés, és a mondatok totális féreértelmezése és kiforgatása közös vonás Önöknél): Hogy lehet, hogy az az élettan, patológia aminek ismeretében az egyértelműen sikeres műtéteket végrehajtják működik, de ha már nem szikével, hanem egy molekulával avatkozunk, be, akkor már csalás az egész?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 13:45:54

@Vincente82: arra célzol, hogy ma már minden műtét sikeres, és kórházakban senki nem hal meg, hála a szent, tévedhetetlen tudománynak?

nem várok csodát, csak egy egy köhögés/fejfájás/rák elleni gyógyszert veszek be, múljon el a köhögés/fejfájás/rák
hiszen köhögés ellen hirdetik, ezt a vegyszergolyót
(mondjuk a névének a másik része is hazugság: "gyógy"szer, hiszen a gyógyításhoz semmi köze
legfeljebb tüneteket nyom el)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 13:52:01

@Vincente82: egyébként be tudnád linkelni azokat a tgy-seket, akik azt állítják, hogy ők csodát tudnak művelni?
tudnád igazolni ezt az állításodat?

vagy egy újabb hazugságot hoztál fel, amit semmivel nem tudsz igazolni?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 13:52:46

@Vincente82: semmi baj, ha nem tudod igazolni, nem ez az első esett, hogy hazudsz, lassan egészen hozzászokunk

végül is a tudomány is erről szól

Vincente82 2013.01.05. 13:58:47

@wmiki: Most komolyan: El is olvassa amit más ír, vagy csak odaképzeli a válaszokat? Idézem: "Az hogy csodát nem tud művelni, az nem egyenlő azzal, hogy nem működik az esetek döntő többségében." illetve: "Továbbá, a bizonyítékokon alapuló orvoslás nem is állítja, hogy csodát tud művelni, soha nem is állította."
Továbbra is várom, hogy mikor kéri számon a sarlatánokon, hogy csodás gyógyulást ígérnek, de bizonyítékot nem tudnka felmutatni.
És megint ismétlem magam:
"Hogy lehet, hogy az az élettan, patológia aminek ismeretében az egyértelműen sikeres műtéteket végrehajtják működik, de ha már nem szikével, hanem egy molekulával avatkozunk, be, akkor már csalás az egész? "
Továbbá nem értem mi a problémája. Ön ezt mondta:
"nem várok csodát, csak egy egy köhögés/fejfájás/rák elleni gyógyszert veszek be, múljon el a köhögés/fejfájás/rák"
Nos a köhögés, fejfájás elmúlik (az esetek döntő többségében, mielőtt odaképzelné a "mindig" szót). Ha nem múlna el, az emberek nem vennék meg újra is újra. (tudom, most a rákba fog belekapaszkodni, de mást nem is várok Öntől.)
Illetve egy másik beszélgetésben már felvetettem. Ha egy szer csak a tüneteket szünteti meg, a beteg életkörülményeit, túlélési esélyét javítja akkor dobjuk ki az ablakon, és egészen addig amíg gyógymódot nem találunk, szenvedjen, fulladjon, fetrengjen a fájdalomtól a földön mindenki? Ez aztán humánus hozzáállás, mondhatom.

Gosig Ratta 2013.01.05. 16:43:20

@Vincente82: Na, pont ez a veszélye az " ártalmatlan étrendkiegészítőknek" és "mellékhatásoktól mentes természetes gyógymódoknak"... az hogy általában a betegségre is ártalmatlanok.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 17:30:20

@Vincente82: "nem is állítja, hogy csodát tud művelni, soha nem is állította. Szemben a sarlatánokkal "

erre várnám az igazolást végre, ahol minden tgy-s azt állítja, hogy ő csodát tud művelni
oké, ne mind, legyen csak 100
vagy 10...

de jó lenne, ha végre már igazolnád egyetlen állításodat is, és nem csak elképzelt történetekről fantáziálnál, mint pl. az evolúció elmélet

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 17:31:30

@Vincente82: szívesen olvasnék végre egy olyan cikket is, ahol orvosokat/gyógyszergyárakat csukatnak be, mert elhitetik az emberekkel, hogy megoldják a problémáikat, és ebből mérhetetlen haszonra tesznek szert...
vagyis élősködnek

Vincente82 2013.01.05. 17:32:12

@Gosig Ratta: Félreértés ne essék: nem vagyok a természetes gyógymódok ellensége, mint, ahogy maga ez a blog sem az. (bár nem tisztem a blog szerzőinek nevében beszélni, erről többször kifejtették álláspontjukat.) Nem az számít, hogy természetes-e vagy sem, hanem, hogy van-e mögötte bizonyíték. Továbbá az étrend-kiegészítőket sem érdemes egy kalap alá venni. Számos tisztességes gyártó van, aki bele is teszi a feltüntetett összetevőt, és nem is állít többet, mint amit az adott komponens tud. (pl. szabalpálma-készítmények, ginkgo-készítmények és még sorolhatnám). A probléma ott van, hogy a jelenlegi jogi szabályozás számos visszaélési lehetőségnek hagy helyet, amit lelkiismeretlen személyek ki is használnak. Illetve, hogy a lakosság nem a szakembereknek hisz, hanem önjelölt, villamosmérnökből, lantmesterből "szakértővé" vált kóklereknek. (Amúgy nem tudom eldönteni mi a rosszabb: az amikor valaki tudja, hogy marhaság, amivel az embereket traktálja, és csak a pénzükre hajt, vagy a lelkes idióta, aki fittyet hány a kézzelfogható bizonyítékokra és fixa ideáját tűzön vizen át terjeszti.)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 17:46:47

@Vincente82: "a lelkes idióta, aki fittyet hány a kézzelfogható bizonyítékokra és fixa ideáját tűzön vizen át terjeszti."

akkor nagyon gyűlölheted a tudományt :(
az állandóan hülyeséget terjeszt

Vincente82 2013.01.05. 17:49:32

@wmiki: Ismételten szeretném kérni, hogy olvassa el amit írok, és ne csak odaképzelje a válaszomat!
1. Ki beszélt itt evolúció-elméletről? Én eddig szóba sem hoztam.
2. "Szemben a sarlatánokkal (direkt nem mondom, hogy természetgyógyászokkal, mert Önnel ellentétben én nem általánosítok)" Ismét kérem, értő olvasást alkalmazzon." (egyébként fent linkeltem cikket, de szerencsére nem kell messzire mennem: kodpiszkalo.blog.hu/2012/07/14/mivel_gyogyithato_tokeletesen_a_rak
ebből is: " macskakarom és más gyógynövényekkel, vitaminokkal, vörös szőlőmaggal, más antioxidánsokkal, kezdeti stádiumbantökéletesen GYÓGYÍTHATÓ A RÁK!" ez azért nem semmi állítás. Nem mondja, hogy a külömböző rák típusok bizonyos fajtái, nem mondja, hogy az esetek x százalékában. Kész. a rák gyógyítható. Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem azért ez kisebb csoda.
3. Továbbra is várom a javaslatát, hogy akkor amíg egy betegséget nem tudunk gyógyítani, csak a tüneteket csökkenteni, akkor hagyjuk, hogy a betegek szenvedjenek? Milyen humánus gondolat Öntől.
4. ha a gyógyszerek hatástalanok, akkor miért veszik őket az emberek? Miért jön vissza az illető, hogy "ettől elmúlt a fejfájásom múltkor, veszek megint." Tudom, erre mondja Ön, hogy nem gyógyít, csak tünetet kezel. ebben az esetben lásd a 3. pontot.

Vincente82 2013.01.05. 17:52:39

@wmiki: Aha. Ön kijelenti hogy a tudomány hülyeségeket terjeszt, és az úgy van. Miért is? Mert Ön mondta. Értem. Bizonyíték? Nem kell, hiszen Ön megmondta, hogy hülyeség az egész. Ennyi, kész. Illetve hát van bizonyíték: mindenki a tudományban az egy szekta/maffia tagja. Honnan tujuk? Hát onnan, hogy Ön megmondta. Tiszta sor.
Ja, és ha nem értette volna akkor megsúgom: ez irónia volt. :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 17:54:18

@Vincente82: értem...
tehát szerinted a gyógyítható szó = csoda...

sejthettem volna, hogy ti libbantak másképp értelmeztek szavakat
ezek alapján akkor
demokrácia = hatalmon vagyunk
diktatúra = ellenzékben vagyunk
bizonyíték = amire mi azt mondjuk, hogy az
tudomány = amit mi csinálunk

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 17:55:52

@Vincente82: soroljam?
tudomány:
a föld lapos
körülötte kering a nap
az atom oszthatatlan
gőzmozdony nem mehet 30kmhnál többel, mert az emberi test nem bírja ki
láthatatlan lények nem okozhatnak betegséget
aki hisz ebben a higgs bozonban, az nem érti a fizikát...

a tudomány hazugságok sorozata

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 17:56:33

@Vincente82: jók a kérdések, de miért nem teszed fel a szektádnak?
ha a tgy hatástalan, akkor miért járnak hozzájuk egyre többen?

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.01.05. 20:33:27

@wmiki: ha a kártyajóslás hülyeség, miért nézik sokan a tévében? Ha a kábítószer káros, miért használják mégis sokan? Ha a dohányzás káros az egészségre, miért nem szokok le mindenki?

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.01.05. 20:35:25

@wmiki: egyébkét a tudomány lényege, hoyg az újabb felfedezések, elismerések eredményeként (pl. a Föld nem lapos) képes felülbírálni a korábbi állításokat. Ugyaqnez a fejlődőképesség nem jellemző az áltudományokra, azok általában statikus rendszerek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 20:42:10

@kodpiszkalo: :((

hát... kár hogy nem értesz a tudományhoz :(
pedig a vita feltétele lenne, hogy mind2 fél értsen ahhoz, amiről beszél...

egyébként amit mondasz annak a fele igaz:
valóban, a tudomány lényege, hogy állandóan hazudik

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.01.05. 20:50:47

@wmiki: elismerem, magához a tudományhoz nem értek, csak egy kis szeletéhez, és ahhoz is csak nagyon kicsit.
Egy kérdésre azért választ várnék: igaz-e hogy egy adott kor tudósai a Földet laposnak mondták, de ma már minden, a területtel foglalkozó szakember gömbölyűnek (pontosabban geoidnak) tartja?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 20:55:54

@kodpiszkalo: tehát a "gömb"ölyú kifejezés is megtévesztő, hiszen nem tökéletes kör
www.origo.hu/tudomany/20110703-a-szezonalis-burgonya-geodezia-bolygonk-alakja-nem-gomb-es-nem.html
...legalábbis a jelenlegi tudásunk szerint...

mindazonáltal ha a tudomány állandóan hazudik, akkor miért kell bemagolni a meséit állami intézményekben, és a hívei miért köpködnek azokra, akik kételkedni merészelnek a szent tanokban

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.01.05. 20:57:34

ilyen szempontból azt a hívőt tartom a legmulatságosabbnak, aki aggresszíven ordítja, hogy a tudomány lényege a kételkedés, aztán amikor rákérdezek, hogy akkor ő mégis mely tudományos tanokban kételkedik (elvégre az összesben kéne) akkor elkezd köpködni

hiába, ezek a hívek képtelenek értelmes kommunikációra

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.01.05. 20:59:54

@wmiki: a kérdésemre igan vagy nem a válasz?
Egyébként meg áttérhetünk a köpködőkre is, de ezt a témát előbb zárjuk le, ha lehet.

Gosig Ratta 2013.01.06. 09:31:54

@wmiki: ojjé, már a politikánál tartunk...

captpicard 2013.01.06. 11:00:19

@wmiki: Igazad van, a gömb valóban nem kör, látom azért vmi ragadt rád az iskolában...

Vincente82 2013.01.06. 12:38:45

Jellemző. Ha wmiki kérdést kap, kitér előle, kiforgatja, elkezd hazudozással vádolni, szektázni, maffiázni, illetve de facto kijelenti, hogy rajta kívül más nem ért a témához. Olyan hasznos az ilyen beszélgetés. :)

Vincente82 2013.01.06. 12:59:01

@wmiki: egyébként, nem azt mondtam, hogy a gógyítható = csoda, hanem hogy a "tökéletesen gyógyítható a rák" felér egy kisebb csodával. Mert nem mondja, hogy a rák mely fajtáira gondol, nem mondja, hogy az esetek hány százalékában, így azt jelenti, hogy minden rák 100% ban. De ezen Ön nem akad ki. Tipikus.
Abba már nem is merek belegondolni, hogy milyen "agymunka" után jutott arra, hogy az Ön által említett módon értelmezzük a demokrácia, diktatúra szavakat, amiket meg sem említettem. :)
Szóval nem hajlandó arra válaszolni, hogy ha csak tüneteket tudunk csillapítani, fájdalmat enyhíteni, akkor Ön szerint azt dobjuk ki a tökéletes gyógymód megtalálásáig és addig mindenki szenvedjen a fájdalomtól, illetve a többi tünettől?
Én is várom a válaszát ködpiszkáló felvetésére: Igaz-e hogy régen laposnak gondolták a Földet, de ma a tudomány kimondja, hogy nem lapos, hanem geoid (azaz felülvizsgálták álláspontjukat)?

captpicard 2013.01.06. 18:38:09

Ami nem 100%-os, azt ne alkalmazzuk. Különben is, mindenki meghal.

captpicard 2013.01.06. 19:13:22

Persze wmiki szerint...

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpgDr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
egyetemi docens
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpgDr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész
Richter Gedeon Nyrt.

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpgDr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész, doktorjelölt

hajdu-zsanett-100x150.jpgDr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpgBoros Klára
vegyész, doktorandusz
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

barbi.jpgDr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész, PhD-hallgató
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

913_csapibence_120119_015.jpgDr. Csapi Bence
gyógyszerész
Szent György Gyógyszertár, Kecel

 

 

 

 

Dr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész, egyetemi tanársegéd
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

Díjaink

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

  • borien: Tisztelt Ködpiszkáló! Most olvastam a zöld kávé jó tulajdonságairól. Nem a fogyásról (amit fenteb... (2017.02.16. 21:24) egy újabb fogyasztószer, a zöld kávé
  • Untermensch4: Nem használok facebook-ot. Úgyhogy ezúton üzenem Norbinak és rajongóinak hogy ugyanezt a norbi-log... (2017.02.11. 10:51) az élet iskolája
  • asmall: @Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Küldted volna google alá. (2017.02.07. 14:25) az élet iskolája
  • pannonfunk: @kayla.ohanegan: A zöld csíkot kell nézni a fenti képen, az alfa linolénsav omega-3 zsírsav, a lin... (2017.02.07. 08:13) életelixzsír
  • Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: @pannonfunk: Konkrét esetre gondoltam. Volt már ilyen nem túl rég. Ez a későbbi kommunikációjukr... (2017.02.07. 06:40) az élet iskolája
  • Utolsó 20

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

A fejlécben található grafika Támadi Tibor műve.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu