Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

mérgező-e a konyhasó?

Szerző: kodpiszkalo

Körülbelül egy éve meglepő jelenségnek lehettek tanúi a gyógyszertárban vásárlók: egyesek kilószámra vásárolták a konyhasót (nátrium-klorid) a patikában - az élelmiszerbolti árnál jóval drágábban. Bár ez ma már nem jellemző, a patikai só iránti érdeklődést felfokozó tanok ma is terjednek: a legkülönbözőbb honlapokon, e-mailekben találkozhatunk azzal az állítással, hogy a bolti konyhasó veszélyes méreg, mert nátrium-kloridon (NaCl) kívül kálium-kloridot (KCl) is tartalmaz. A teóriát - blogunk profiljának megfelelően - tudományos szempontból vizsgáljuk, mellőzve az alapjául szolgáló összeesküvés-elmélet elemzését. 

A témában megjelentek tárgyszerű, kiváló cikkek is (pl. Takács Gábor és mtsainak publikációja a Gyógyszerészet c. szaklap 2011. júliusi számában, amely az interneten is elérhető), de sajnos ezeket jóval kevesebben olvassák, mint az elmélet atyjának, Tejfalussy Andrásnak az interneten könnyen fellelhető írásait. 

Az emberek nem törődnek ezzel, fel sem fogják és el sem hiszik....pedig mindannyian tanultuk anno az általános iskolában, hogy a só NaCl! Se több, se kevesebb! van még egy szabvány is erre, a sószabvány ami kimondja, hogy közvetlen étkeztetés céljára használatos sónak minimum 97% tiszta NaCl-t kell tartalmaznia ! SEMMI KCl !!! Ezzel szemben szinte minden só KCl-el kevert ha nem 100%-ban az !!!! Döbbenetes ami itt és most folyik !

Tejfalussy és hívei szerint Magyarországban a konyhasó nem csak nátrium-kloridból áll, hanem azt kálium-kloriddal (szándékosan) "szennyezik". Még mielőtt kitérnénk arra, hogy tényleg veszélyes-e a KCl, szögezzük le, a konyhasó több mint 99%-a NaCl. Hogy miért nem 100%? Hát ezért, mert a konyhasó általában kősóból készül, ami a tengerben oldott só kikritályosodásával keletkezett. A tengervízben pedig (jóllehet az oldott sók zöme NaCl) más sók is vannak, így KCl is. (A tengeri sók, azaz a lepárlással előállított sók esetén még könnyebben belátható az összefüggés.)

Takács Gábor és szerzőtársai hét, kiskereskedelemből (élelmiszerboltokból) származó sómintát és egy gyógyszertári minőségű NaCl minta összetételét vizsgáltatták meg. Hat asztali só minta csekély mennyiségben (<0,1%) tartalmazott káliumot, ez alól csak egy deklaráltan 30%-kal csökkentett nátriumtartalmú só volt kivétel, mivel ezt szándékosan és jelzetten kálium-kloriddal hígítják (hogy miért, erre később kitérünk).  Meglepő volt, hogy akadt olyan csökkentett nátriumtartalmú só, amelynek nátriumtartalma nem tért el a "normál" konyhasókétól. A mérési eredmények cáfolták, hogy a konyhasók magas káliumtartalmúak lennének, sőt, arra derül fény, hogy egy minta nátriumtartalma a deklaráltnál jóvaél magasabb volt. Röviden: a patikai só összetétele ugyanolyan, mint az élelmiszerboltban kapható konyhasóé (kivéve persze, ha nem csökkentett nátriumtartalmú sóról van szó - ez azonban mindig fel van tüntetve a csomagoláson, már csak azért is mert az ilyen sók drágábbak).

30 éves barátaim közül sokan nemzőképtelenek, allergiásak, vesebetegek, magas vérnyomásban szenvednek..stb... Beteg nemzet a magyar, ezt olvasom...de ez nem igaz, mi egy ősi nép vagyunk, csak éppen beteggé tesznek minket ! Ha nem így lenne, miként lehetséges, hogy egyáltalán van még olyan, hogy magyar ?
Jómagam 12 évig nem tudtam a szívemre fordulva az oldalamon aludni mert heves szívtájéki szorításra és erős légszomjra ébredtem...és ez ment 28 éves korom óta 10-12 éven keresztül..
Voltam EKG-n, terheléses EKG-n, mindenhol a panaszommal.. az eredmény szerint én olyan egészséges voltam, mint a makk de mégsem tudtam a bal oldalamra fordulva aludni anélkül, hogy ne az előbb elmondottakra ébredjek, riadjak fel! Elfogadtam, hogy jó, ez van, emlékeimben atyai nagyanyám élt aki hasonló jelenségekről beszélt nekem, de akkor én még ezt nem tapasztaltam ! Úgy látszik mi egy ilyen szív-gyenge család vagyunk, gondoltam..

10-12 évvel később aztán egy jó-barátom szólt, hogy hallottam-e Tejfalussy András nevét és a hírverését a sóról ? Döbbentem olvastam el Tejfalussy úr felhívását. Tudtam, abban a percben rádöbbentem, hogy ez okozza az én bajomat is, ez történt nagyanyámmal is, ettől kapott édesanyám súlyos csontritkulást és magas vérnyomást, ettől szívritmuszavaros atyám ! Mi ugyanis sok sót fogyasztottunk és fogyasztunk most is ! Szeretjük a sót ! A paradicsomon, a paprikán, a hagymán és úgy nagy általánosságban elmondva mindent jól megsózunk ! Kiváltképp a fasírtot !

Összeállt a kép, mert egyértelmű. A tények azok tények, lehet velük vitatkozni, de nem érdemes mert a tények makacsul tények is maradnak! Itt egyet lehet tenni: átgondolni az eddigi ismereteinket, nem hallgatni senkire sem, hanem gondolkodni és mindig mindent ellenőrizni !

Tejfalussy úr felhívása után 3 napig csak az üzleteket jártam és vadul ellenőriztem a polcokon a sót, a sókat....nem hittem el, de inkább nem akartam elhinni !Nem létezik, hogy valakik ilyet tesznek ! Az agyad tudja, hogy igaza van Tejfalussy úrnak, de Te magad nem hiszed el, nem akarod elhinni, hogy ez tényleg igaz és veled történik meg...
Azóta olvastam egy bölcseletet: "..az okos ember mindig kételkedik.." Ez nagyon idevág !
Azóta szereztem tiszta NaCl-t a patikából..és itt jön az érdekesség, nem hiszed el, de úgy alszom a bal oldalamon, mint egy kisded ! A kislányomnak elmúlt az ekcémája és újra olyan sós a verejtékem nyáron, mint 1980 előtti gyermekkorom idején ! Szinte marja a szemem ! Kb. 3 éve pont azon gondolkodtam, hogy 40 éves koromra hogy megváltozott a testem mert már nem csípi a szememet az izzadság...Egy túrót ! NÁTRIUMSZEGÉNY DIÉTÁRA VOLTAM FOGVA A TUDTOMON KÍVÜL ! És mellette pedig öntik ránk a kálium kloridot.. az a rémes és ördögi az egészben, hogy nem egy testidegen anyagot, vagy mérget adnak nekünk, hanem egy fontos és létszükséges anyagot kapunk csak éppen eltorzított arányban ami viszont a testünkön belül ebben a koncentrációban szörnyű pusztítást végez ! A természetben előforduló NaCl többletet a vesénk lekezeli, de az ilyen mértékű KCl-el szemben teljesen védtelen !
Ez az ördögi ebben az egészben ! És mindenkiben más és más hatást vált ki..van aki cukros lesz, van akinek a veséje megy tökre, másokat szív és érrendszeri panaszok gyötrik, a magas vérnyomás pedig szinte minden második emberre jellemző lesz..

Egy kollégám rendszeresen külföldre jár alkalmanként több hónapra..itthon a cukra 8. Ehhez nem kell kommentár. Csak húst és zöldséget eszik, semmi kenyér, édesség, semmi ! Szigorú diéta ! Mégis 8 a cukra. Ezután kiküldik Kínába 2 hónapra..Egy pár hét után issza a söröket és mindent eszik amit ott Ő megkíván..Bulgáriában ugyan ez volt ugyanezzel az emberrel...

Ezekben az országokban teljesen normális lett a cukra. Nem furcsa ?!
Ez az én tapasztalatom..a só kell, a só jó dolog, a sófogyasztás egyfajta védőfaktor, gondolj csak a sóbányákban kialakított gyógyhatású barlangokra.. ez így van, így volt és így is lesz, még akkor is ha a Magyar Tudományos akadémia alsó-felső indusz, andusz professzorai ennek ellenkezőjét is állítják és terjesztik ! Tejfalussy úrnak igaza van ! Sajnos. Bárcsak azt mondhatnánk, hogy egy feltűnési viszketegségben szenvedő szórakozott tudós ember ! Én a magam bőrén tapasztaltam az igazát ! Már az orvost is ennek megfelelően választom meg.. felteszem neki ezt a nyilvánvaló kérdést és várom a válaszát. Amennyiben azt mondja, mint amit az egyik gyerekdoki is mondott, hogy teljesen rendben van az étkezési-sónak a káliumozása, akkor máris tudom, hogy vagy rosszindulatból vagy tudatlanságból mondja ezt, de egy biztos, nem Ő lesz a gyermekem dokija...

Sajnos, nagyon sok a beteg ember, és a betegségek egy részének okát is tudjuk, sőt, a megelőzés és kockázatcsökkentés tényezői is ismertek esetenként. Ezek között nem szerepel a KCl-fogyasztás mérséklése, mert a fentiekkel ellentétben nincs olyan krónikus (idült) betegség, amit a konyhasó KCl-tartalma okozna. Mindez spekuláció, szubjektív benyomásokon alapuló alaptalan félelem és pánikkeltés. A kálium-klorid csak nagy (a sóval elfogyasztható mennyiséget bőven meghaladó) dózisban mérgező. A mérgezési tünetek akutak (hevenyek), a szívműködést érintik, ha lenne hosszú távú túladagolás (ami konyhasó esetén nem fordulhat elő), akkor sem alakulna ki cukorbetegség, ekcéma, rák stb.

Én már 250 kg sót vásároltam és ebből kb. 50-100 kg között vittem barátaim és ismerőseim számára ! Egy ilyen alkalommal zárás előtt 10 perccel vettem át a sót  patikából amikor is rajtam kívül senki sem tartózkodott a patikában. A patikusnő megkérdezte, hogy hova a jó-fenébe viszek ennyi sót ?! Feldolgozó üzemem van ? Erre én visszakérdeztem, hogy halott -e a só mérgezéséről? Zavartan bólogatott és mondta, hogy Ő is tanulta még anno, hogy a kálium mennyire egy veszélyes anyag ! Erre megkérdeztem, hogy ha ezt Ő tudja akkor miért nem rendel a maga és családja számára Ő is ebből a tiszta sóból ? Erre Ő: "..mi csak ezt esszük.."
Erre elmondtam neki a 10-12 éves gyötrő éjszakáim történetét, mire Ő sommásan megfogalmazta, hogy ezek a tünetek tipikusan Káliumra utalnak...

Azután; még Láttam Tejfalussy András Úrral folytatott levelezését a Na:K arányáról.. (...) Azt kell mondjam, hogy Tejfalussy Úr által javasolt 30 Na és 1K arányszámot gyógyszerészek, vegyészmérnökök, orvosok és egy szívsebész ismerősöm is egyöntetűen és egymástól függetlenül is elfogadták, sőt javasolták amikor én is ezzel a kérdéssel fordultam hozzájuk! Az egyik patikushölgy még azt is hozzátette, hogy tanulta Ő is, hogy a Kálium mennyire veszélyes egy anyag !!! 

Sajnos, tájékozatlan emberek az egészségügyi szakemberek között is lehetnek. Azok a gyógyszerészek (ha vannak ilyenek), akik nem világosítják fel szakszerűen a tévhitben élőket, sőt, táplálják a félelmeiket, valószínűleg elfelejtették, vagy sosem tanulták meg elégségesre a nátrium-káliumháztartással kapcsolatos élettani ismereteket.

A sóvásárlási láz idején az országos tisztifőgyógyszerész megtiltotta a patikai só nem gyógyászati célú forgalmazását. Bár a döntés szakmai szempontból indokolt (a gyógyszertár nem vegyesbolt), egyáltalán nem szolgálta az indulatok csitulását: az összeesküvés-elmélet hívői ezzel igazoltnak látták , hogy államilag koordinált módon mérgezik a népet, és megakadályozzák az "egészséges sóhoz" jutást.

Nézzük mit is okoz ez a mérgezés: Szív és keringési problémák, magas vérnyomás, asztma, csontritkulás, érszűkület, fokozott trombózis és infarktus veszély, anyagcsere zavarok vagyis pont azokat a betegségeket, amelyek népbetegségek. Az anyagcsere zavarok viszont nagyon sok más betegségnek a kialakulását segítik elő, pl többek között a rákét is. Azt nem állítom, hogy közvetlenül rákot okoz, de igenis jelentősen segíti a rák kifejlődését. Úgy gondolom, hogy minden olyan betegség ami nem vírusos vagy bakteriális eredetű, azoknak a kifejlődésében az anyagcsere zavarok jelentős szerepet játszanak. Még így az elején fontos tisztázni, hogy a mérgezéseknek nagyon sok módja van. Ezek közül csak egy módszer az, amikor nem maga a felhasznált anyag mérgező, hanem a szervezetbe juttatott mennyisége miatt válik mérgezővé.

Lásd fent...

Az emberi szervezet számára létfontosságú anyagok egyensúlyának fenntartásához egy anyagból ugyanannyit kell fogyasztani, mint amennyi természetes úton távozik! Átlagos embernél, napi 2 literfolyadékfogyasztást és ennek megfelelően 2 liter folyadékürítést vegyünk alapul. A vizelet, mint szűrlet a vérből választódik ki. Ideális esetben ha a szervezetnek nem kell azért dolgoznia, hogy káliumot tartson vissza, vagy felesleges káliumtól szabaduljon meg, akkor a kiválasztott vizeletben ugyanannyi kálium van, mint a vérben, tehát 5 mmol/l. Ha ennyi ürül, akkor az egyensúly fenntartásához ugyanannyit kell fogyasztani, tehát 5 mmol/l-t. Ez napi 2 liter esetén napi 10 mmol káliumfogyasztást jelent. A kálium relatív atomtömege 39,1. 39,1x10=391 mg! Tehát ideális esetben, napi 2 liter folyadékfogyasztást alapul véve, a napi ideális káliumfogyasztás 391 mg vagyis 0,39 gramm.

A valóság ezzel szemben: a kálium normál szintje a vérplazmában 3,6-5 mmol/l. A napi káliumbevitel vegyes, kiegyensúlyozott étrend esetén kb 50-150 mmol. Ezt a vese és az emésztőrendszer gond nélkül kiválasztja. Sőt: hazánkban a férfiak átlagos káliumbevitele 3,0, a nőké 2,7 g/nap, mely érték egyik nem esetében sem éri el az ajánlott 4,5-5 g/nap mennyiséget. A káliumfogyasztás mérséklésére csak veseelégtelenség és bizonyos vérnyomáscsökkentők és vizelethajtók fogyasztása esetén lehet szükség.

A betegséggyártók módszere nem csak az, hogy egészségtelen dologra beszélnek rá, mintha az lenne az egészséges, hanem ugyanakkor az egészségesről lebeszélnek, és úgy állítják be mintha az káros lenne. A sóról, mindenféle hazugságot terjesztenek, többek között pl azt, hogy megemeli a vérnyomást. Van még egy csavar a dologban, mégpedig az, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható rossz sók tényleg vérnyomás emelkedést okoznak, ezzel is igazolva a betegséggyártókat. AZ EGÉSZSÉGES JÓ SÓ, EGÉSZSÉGES EMBERBEN NEM OKOZ VÉRNYOMÁS-NÖVEKEDÉST! Olyanoknál, akik nem egészségesek, (és itt az egészséges embert nem szabad összekeverni a tünetmentessel), náluk okozhat a jó só is átmenetileg vérnyomás növekedést, ezért amikor az ember elkezdi visszapótolni a szervezetébe a hiányzó mennyiségű sót, nagyon óvatosan és csak lassan, fokozatosan szabad ezt megtennie! A só visszapótlása minimum 6 hónapot vesz igénybe, de sokkal inkább 1 - 2 évre van szükség az egyensúly helyreállításához!

Mivel a sóval kapcsolatos hazugságsorozatot csak nagyon lassan és észrevétlenül lehetett bevezetni, és a a köztudatba elültetni, ezért ahhoz, hogy idáig eljussunk legalább 50 - 60 évre volt szükség. Becslésem szerint Magyarországon az 1950 - 1960-as évek körül kezdték lassan fokozatosan elterjeszteni a sóval kapcsolatos hazugságokat. A folyamatot jelentősen felgyorsította, amikor a gengszterváltás után észrevétlenül kicserélték a boltokban az egészséges sókat, mérgezőekre. Ezeknek a következménye, hogy ma Magyarországon az emberek 90 - 95% -ának túl alacsony a vér Nátrium tartalma, vagyis nem esznek elegendő mennyiségű JÓ sót. 

Szóval csak gondolkodni kell, mit is tanultunk az általános suliban ? A só NaCl. Mit is mond a "visszavont" Magyar Szabvány, amit eleink nem véletlenül vettek szabvány alá, szinte kőbe vésve ??? Azt, hogy a közvetlen étkeztetésre szánt sónak minimum 97% tiszta NaCl-t kell tartalmaznia ! Ehhez képest nézzük meg a csatolt képeken található zacskót, dobozt 50%:50%, azaz 1:1 arányban van NaCl és KCl... Kell ezt még ragozni ?

Jóval több konyhasót fogyasztunk, mint amennyire szüksége van a szervezetünknek. Az élettani igény 4-6 g/nap, ezzel szemben az átlagfogyasztás 14-18 g/nap. Nátriumhiányban tehát semmiképpen nem szenvedünk, ezzel szemben ismert, hogy túlzott fogyasztása vérnyomás-emelkedéshez vezet. Számos vizsgálat igazolja, hogy a nátriumbevitel mérséklése csökkenti a vérnyomást, de azt is meg kell jegyezni, hogy az így elérhető eredmény mérsékeltebb, mint azt a nátriumfogyasztás mérsékléséért küzdők egy része gondolja. A "normál" konyhasók és a csökkentett nátriumtartalmú sók ésszerű fogyasztása veszélytelen, a túlsózás pedig a fokozott nátriumbevitel miatt veszélyes, nem a "káliumúladagolás" okán. 

Elvonatkoztatva a blogbejegyzés alapjául szolgáló tévhittől: mindannyiunknak célszerű lenne kevesebbet sóznunk, a magas vérnyomásúak számára pedig előnyös lehet a mérsékelt nátriumtartalmú só fogyasztása. A sóbevitel csökkentése azonban nehezen kivitelezhető, mert a napi adag nagy részét a feldolgozott ételek részeként fogyasztjuk.

36 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr834317815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

stro-B · http://www.stro-b.com 2012.03.27. 23:07:41

Üdvözlöm a kollégákat!

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogra, ahogy elnézem, sok közös témánk van, legutoljára jómagam is megénekeltem a tiszta só anomáliát a patikablogomon: www.stro-b.com/patikablog/

A ködpiszkáló blog bekerült az RSS olvasómba és népszerűsíteni is fogom! Minél több (egymástól független) forrásból olvassák az emberek a _tényket_, annál nagyobb az esély, hogy pár "ködös" elmében sikerül egy kis fényt gyújtani, de legalább a ködöt elpiszkálni :)

Taváris 2012.04.14. 15:29:34

"Takács Gábor és szerzőtársai hét, kiskereskedelemből (élelmiszerboltokból) származó sómintát és egy gyógyszertári minőségű NaCl minta összetételét vizsgáltatták meg."

Ha nem írjátok le a pontos márkákat, akkor ez lehet akár kitaláció is. Ha veszek most egy S-Budge sót és annak magas a KCl tartalma, akkor mondhatjátok, hogy azt ti nem mértétek.

Ebben az esetben szerintem fontosabb a maradéktalan tájékoztatás, mint a "nem reklámozunk" szabály betartása. Főleg, hogy a 7 vizsgált termék konkurense is egymásnak, így részrehajlásnak sem minősülne.

abaluuuu 2012.06.15. 10:15:40

Miért nem teszik közzé a mérési jegyzőkönyveket? Milyen vizsgálati módszerrel jutottak erre az eredményre?

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2012.06.15. 14:04:57

@abaluuuu: Ha a pécsi mérésekre gondol, közzétették. Olvasható Takács Gábor és mtsainak publikációjában a Gyógyszerészet c. szaklap 2011. júliusi számában.

vomit 2012.09.07. 08:37:17

valojaban finomitatlan, esetleg koser sora van szukseg, amiben minden benne van, nem csak NaCl es/vagy KCl
www.youtube.com/watch?v=ImuAXQteM00&t=156m50s

Vivega Eva · http://vivega.blog.hu 2012.09.26. 23:43:05

Végre egy valóban jó cikk erről a "mérgezett só"körüli hisztériáról. Szakmailag kitűnő, részletes, közérthető! Ha lehetne egy hasonlót írni a Himalaya sóról is, mert az emberek azt hiszik, hogy a gyógyszertári só és a Himalaya az "egészséges" só, és fogyasztják mértéktelenül, ahogyan régen az asztali sót! Minden túlzásba vitt sófogyasztás káros, akármilyen színű vagy állagú! A lényeg a NaCl túlzott bevitele, melynek egyensúlyozása K-mal nem történik meg! Következményeit tapasztaljuk a magyar "egészségnek" csúfolt állapoton! Az emberek nagy része valamiféle keringési betegségben szenved, mely a fiatalabb korosztályt is egyre jobban veszélyezteti! Azt már nem is említem, hogy néhány hétvégi tanfolyamon "diplomát" szerzett áltudorok oktatják az embereket egészségre, szembe menetelve józan ésszel, tudományos állásponttal, több évtizedet a gyógyításban eltöltött szakemberek véleményével és segíteni akarásával. Igen, van benne a butaságon és a tévedéseken túl nagy fokú nyerészkedés is, mert lehet a bioboltokban, nagykereskedésekben több száz forintért a "jó" sót kapni. A magas vérnyomás a szívinfarktus és az agyvérzés legfőbb rizikófaktora, melyet a sóbevitel emel. Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy a só 97, 98, vagy 99 %-ban tartalmaz NaCl-t! Az ilyen esetekben nemhogy 99 %-os, sót, hanem egyáltalán nem szabadna sót fogyasztani, pláne nem ilyen mennyiségben, ahogyan a magyar emberek teszik! Sajnos, meg is látszik a betegségi illetve halálozási adatokon! Kár, hogy az emberek jobban ragaszkodnak a tévedéseikhez, rossz szokásaikhoz, mint az egészségükhöz illetve az életükhöz!

Patreides · http://indavideo.hu/profile/Patreides 2013.01.10. 04:20:51

@Taváris: Oszt' a cikkben hivatkozott linkre (Takács Gábor és mtársai cikke) rámentél-e, az ott leközölt fényképet láttad-e? :)

www.elitmed.hu/riports/kepek/2.jpg

Go Jóska 2013.01.27. 14:13:04

Érdemes lett volna beleírni a cikkbe, még ha nem is farmakológiai szempont, csak a józan paraszti észé, hogy a kálisó jóval drágább, mint a kősó, tehát rohadtul nem éri meg a sözönséges konyhasóba belekeverni, főleg, hogy ha belekeverik, adhatják drágábban is, mint csökkentett nátriumtartalmú sót (bár, mint a cikkben leírták, még ehhez sem feltétlen kell belekeverni, belehazudni is elég!). Továbbá semmi értelme nem volna a különféle káliumpótló gyógyszereknek - amelyek hatóanyaga szintén KCl - ha a normál konyhasó fele kálisó lenne.

Tudományos Rendőrség PJT, Tejfalussy András, aquan 2014.03.02. 10:41:12

Tejfalussy András okl. vill. mérnök (sz.szám: 1-420415-0215) AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG gmk va. (1036 Lajos u. 115.), Cégbíróság által kijelölt végelszámoló, Ptk. Megbízás nélküli ügyvitel* keretében közérdekű feljelentéseivel, bejelentéseivel, javaslataival kárelhárító méréstani szakértő (www.tejfalussy.com, +36-202181408, tudomanyos.rendorseg.pjt@gmail.com).
MEHNAM-info / Jogjavítás / Vitarovat Kód: kdnp-szakminiszterek-osszeeskuvese-140302

KDNP-SZAKMINISZTEREK ÖSSZEESKŰVÉSE A NEM ZSIDÓK MÉRGEZTETÉSÉRE?

Mint Dr. Kovács Pál által felkért interpelláció előkészítő méréstani szakértő kiderítettem, hogy a Dr. Kovács Pál és társa által az étkezési kálium túladagolás ellen 1992-ben benyújtott interpellációra az orvosi végzettségű dr. Surján László (aki most Európai Parlamenti képviselő) egészségügyi miniszterként teljesen hamis választ adott az Országgyűlésben (sorszáma: 8253), s ezzel számos magyar egészségromlását, életrövidülését, meddővé válását okozta és okozza. Kérem a KDNP-t, hogy indítsák meg Surján Lászlóékkal szemben a törvényes büntető eljárást! Az alábbiak méréstani és bűnügyi bizonyítékait lásd a www.tejfalussy.com és www.aquanet.fw.hu tudományos honlapokon pl.: www.tejfalussy.com/regiweboldalak/www.aquanet.fw.hu/szoveg/kaliuminterpell92.htm .

Az Országgyűlésben dr. Surján László és két minisztertársa azzal akadályozta meg az interpelláció bizottsági vizsgálatát, hogy a nem hozzáértő képviselőkkel elhitették, hogy „A nemzetközi irodalmi adatok szerint a káliummérgezés csak 18 gramm/nap vagy ennél nagyobb mennyiség szájon át bevitele esetén következhet be, ugyanis a kálium egyensúly a szervezetben a vese és a verejték útján szabályozott”. Dr. Surjánék tudatosan csaltak, az alábbi tudományos mérési bizonyítékok szerint is:

Az NaCl konyhasó helyett sózásra ajánlott káliumsók (REDI-Só) hatását ellenőrző hatás-kalibráló mérések során, pl. amit az Országos Élelmezési és Táplálkozás Tudományi Intézet (OÉTI) részére a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végeztek, a tiszta vízben oldott 2 gramm REDI-Só 0,88 gramm káliumtartalmának a szájon át bejuttatása is felére csökkentette 10 előtte egészséges felnőtt ember mindegyike veséjének a vizeletkiválasztását, 4 gramm REDI-Só 1,76 gramm káliumtartalma pedig az 5 mmol/liter mérgezési küszöbnél (lásd a vérvizsgálati laboratóriumi jelenlegi 5,1 mmol/liter kálium határértéket) magasabbra, 5,5 mmol/literig növelte mindegyikük vérszérumában a káliumot.

A Belgyógyászat alapvonalai 2. (Magyar-Petrányi) tankönyv szerint egészséges embernek is torzul az EKG-je, ha szájon át 24 óra alatt 5-8 gramm kálisónál (2,2-3,6 gramm káliumnál) többet juttat be. Az Intenzív betegellátás elmélete és gyakorlata c. (Varga Péter és tsai) tankönyv szerint pedig, ha 24 óra alatt 280 mval (11 gramm), vagy 1 órán belül 20-40 mval (0,8-1,6 gramm) káliumnál (bárhonnan) több jut be a vérbe, 5 mmol/liter feletti veszedelmes káliummérgezésre lehet számítani.

Kiegészítések a félreértések elkerüléséhez: 1./ A Magyar Petrányi könyvben hamis a 7 mmol/liter kálium mérgezési küszöb! A hyperkalaemia veszély 5 mmol/liter vérszérum káliumszint felett is fennáll, nem csak a 7 mmol/liter felett! 2./ Minden orvos hivatalból tudja az étellel, itallal túladagolt kálium (és vagy hiányosan pótolt konyhasó) életrövidítő, vese-, szív- és idegmérgező, keringésrontó, daganatkeltő, ivartalanító, életrövidítő hatását, ugyanis ezek hatás kalibráló élettani mérésekkel, állat- és emberkísérletekkel bizonyításáért is kapta 1950-ben a Nobel díjat három mellékvesekéreg kutató (Kendall, Reichstein és Hench). Lásd: Technika a biológiában 8., Dr. Szabó Dezső: „A mellékvesekéreg biológiája” (Medicina könyvkiadó Budapest, 1976. Szerkesztette Dr. Csaba György). *3./ A Talmud előírja, a zsidóknak, hogy sózott kenyérrel + desztillált vízzel gyógyítsák magukat, miközben a zsidók által elfoglalni akart területeken tervszerűen irtják a „bálványimádókat”. (A Talmud bálványimádóként kezelendőnek nevezi a Jézus után tévelygőket is), a zsidók adott helyen elszaporodásának, vagyis „ingatlan igényének” megfelelő mértékben, lásd: 2. Mózes 23. 20-33, 5 Mózes 7., 2, 22, és Talmud Baba kamma 93 b. lap és Taanith 10 a. lap).

Verőce, 2014. 03. 02. Tejfalussy András

GniQQ 2014.06.26. 20:38:30

Egyértelmű! Amúgy meg...

"Tejfalussy András okl. vill. mérnök"

Na nehogymár egy villamosmérnök magyarázzon nekem a sók biokémiai-patológiai hatásairól mert mindjárt beröhögök!

GniQQ 2014.06.26. 20:39:08

@Tocvarek: Az előzőt erre válaszoltam, csak nem tette be a tag-et

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2014.06.26. 21:20:27

@GniQQ: éppen magyarázhatna, ha értene hozzá. De nem ért.

Munyi cica 2014.08.13. 12:56:16

@Tocvarek:

Nagyon jó hozzászólások :), ez is, meg a többieké is!
Egyetértek :)
Sajnos ez van, hogy ilyen paranoiásak riogathatják a jó ( és hiszékeny) népet.

Huginn · http://agartha.hu 2014.08.17. 18:06:39

Nos, ez a drága jóakaró Tejfalussy András nem más, mint egy spammer újabban. Vásárolt címlistával, mert a "tisztességes" embereknek csak így megy... Meg is lehet nézni a MyWOT.com -on az értékelését az oldalainak.

tinke01 2014.09.17. 11:44:15

Melyik tábornak hiszek?Elsősorban a józan eszemnek és Dr Papp Lajos nemzetközi hírű szívsebész professzornak hiszek.Papp Lajos tudása,elért eredményei megkérdőjelezhetetlenek és elévülhetetlenek.Papp professzor nem kevés tudást lerakott már az asztalra úgy,hogy abból nála idősebb professzorok is tanultak!
www.youtube.com/watch?v=jCvBWZVw6LE
www.youtube.com/watch?v=XzpiraoXzmQ
Tejfalussy András jegyzőkönyvvel bizonyítja a méréseit.
A ,,ködpiszkáló"-feltehetően a gyógyszer ipar- embereinek dr-i jelzés áll ugyan a nevük előtt,de ez még nem bizonyíték semmire.A szájkaratékosokat meg már ismerjük,mennyit érnek.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2014.09.17. 19:36:50

@tinke01: helyes meglátás: Papp Lajos híres SZÍVSEBÉSZ. Sóügyben a véleménye semmivel nem mérvadóbb, mint bármely más diplomás emberé. S ha igaz az, hogy a Tejfalussy-féle agyrémmel egyetért, akkor szegény igen tájékozatlan az ügyben.

tinke01 2014.09.18. 11:19:27

@kodpiszkalo: Önöknek is megadatott a lehetőség ,,ködpiszkálóknak", hogy bizonyítsanak,de bizonyítékot még eddig nem tártak a nagy nyilvánosság elé.
Tejfalussy András Önökkel szemben jegyzőkönyvezett méréseit a nagy nyilvánosság elé tárja a mai napig is.
Ha nem lenne igaz amit állít,már régen börtönben lennének rémhír terjesztésért.
Különben a lakosság uv lámpázza a sót és tapasztalja,hogy világít a kálisó,s nem fogyasztja.
Tegyék már meg,Önök is,hogy feltárják a bizonyítékaikat,hogy ,,tájékozottak " legyünk.

tinke01 2014.09.18. 12:35:30

Egyébként,még én is tudok bizonyítékkal szolgálni,íme : index.hu/gazdasag/2014/09/18/veszelyes_sot_arultak_az_orszagban/
Káliumot egyáltalán nem is szabadna tartalmaznia a konyhasónak,hiszen olyan nagy mértékben káliumozott a termőföld,hogy a növényi és állati táplálékkal hatalmas mennyiséget fogyasztunk belőle nap mint nap.
Na,letilthatnak,hiszen ilyen válasz Önöknek aligha tetszik.

temperaltno 2014.09.19. 19:57:12

www.weborvos.hu/hirek/vigyazat_ez_veszelyes_konyhaso/217431/ Friss hír. Ennyit erről...

Teljes káosz és bizonytalanság. Semmit nem szabad elhinni. Az orvostudomány csak tapogatózik a sötétben.

hvg.hu/kkv/20140918_Allati_takarmanyozasra_szant_osszetevo_ke
Ködpiszkálás mi? Szánalmas...

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2014.09.19. 20:41:18

@temperaltno: az orvostudomanyt nem kevernem ossze az elelmiszer-biztonsaggal.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2014.09.19. 20:43:53

@tinke01: az a "baj", hogy a tengeri es banyaszott so is tartalmaz kaliumot.... Ha nem tesznek hozza, akkor is.

tinke01 2014.09.20. 14:53:13

Továbbra sem tárnak a nagy közönség elé bizonyítékot,csak löknek pár semmitmondó mondatot válsz képen. Értem!

tinke01 2014.09.21. 12:10:23

@kodpiszkalo: Mivel a vérben a nátrium 30,kálium 1 arányú,a magzatvíz szintén,az infúzió úgyszintén,s a legtöbb tengervíz is kb.ilyen arányú,nem a bányászott só jelent problémát,hanem az,hogy a káliumot hatalmas dózisban hozzá adják direkt módon a konyhasóhoz-40,50,70,100%-os arányban-így árulják a boltokban!De érdekes,csak hazánkban!A környező országokban egyikbe sem!
Mivel Ön még fiatal,s ha egészséges,a szervezete egy darabig kompenzál.Ne éljen ezzel vissza,Ön ha gyógyszerész,könnyen hozzá tud jutni a tiszta sóhoz,s fogyassza azt.S ha ön nem csak gyógyszerész,de jó lelkű ember is,széles körben propagálja az emberek felé a valóságot.Az igazság felszabadít.

Tinke01 egyetértünk 2014.09.26. 13:41:54

Ebben a cikkben a bekeretezett (idézett) részek jobban meggyőztek, mint a közte lévő hozzáfűznivaló vélemények. Mert ugye ezek csak vélemények, nincs mögötte semmilyen bizonyíték.
Csak kiragadva egy mondatot: "A kálium-klorid csak nagy (a sóval elfogyasztható mennyiséget bőven meghaladó) dózisban mérgező. A mérgezési tünetek akutak (hevenyek), a szívműködést érintik, ha lenne hosszú távú túladagolás (ami konyhasó esetén nem fordulhat elő), akkor sem alakulna ki cukorbetegség, ekcéma, rák stb." Szóval ezt mi bizonyítja?

Tudjuk (ez köztudott, mint a NaCl vérnyomásemelő hatása), hogy Napóleont éveken át mérgezték, napi ici-pici adagokkal, aminek tünetei is voltak. Ezt a példát csak azért hoztam fel, mert a mérgezési tünet nemcsak akut lehet, hanem évek alatt kialakuló betegség is, mint Napóleonnál.

Off. Én úgy látom már egyre kevésbé lehet a népet megvezetni. Nem hisznek az orvosoknak és szakembereknek, csakis a saját szemüknek. És gondolkodnak, ami nem "jó", nem lehet őket irányítani.
Persze vannak emberek, akik még mindig csukott szemmel és elmével akarnak járni. Összeesküvés elméleteket gyártóknak és elmebetegnek titulálják a másik embert csak azért, mert nincsenek azonos nézeteik. Lelkük rajta. De utánajártak, hogy kinek lehet igaza? Mit tettek azért, hogy biztosak legyenek a hitükben, megismerték minkét oldal nézőpontját?

A nyitott lelkűeknek ajánlom: www.youtube.com/watch?v=K0cElTPsQx8
Bár valszeg. kitiltanak ezért.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2014.09.26. 14:43:14

@Tinke01 egyetértünk: ezen a blogon még senkit nem tiltottam ki. Véleménye miatt nem is fogok, bármennyire nem értek vele egyet.

Annyit azonban jeleznék: az, hogy ön nem rendelkezik bizonyos információkkal, nem jelenti azt, hogy azok az információk nem léteznek. És ha tájékozódni akar, akkor ajánlom, tegye azt tankönyvekből, szakkönyvekből. Az interneten sok zavaros információ található, és kellőképpen kritikus szemlélet hiányában könnyen meg lehet tévedni...

tinke01 2014.09.26. 17:22:47

@Tinke01 egyetértünk: Az,hogy a Kálium túladagolásával számtalan betegség,cukorbetegség ekcéma,stb .kialakulhat,nos erről az interneten tanulmányok találhatóak.Mindenki számára hozzáférhető,akit érdekel.

tinke01 2014.09.26. 17:32:58

@kodpiszkalo: Ne bízzon az orvosi tankönyvekben sem!!!!Már azok sem biztonságosak!!!!
www.tejfalussy.com/regiweboldalak/www.aquanet.fw.hu/szoveg/Gyilkoskonyv.htm

tinke01 2014.10.03. 12:44:02

file:///E:/S%C3%B3%20-%20m%C3%ADtosz%20%C3%A9s%20val%C3%B3s%C3%A1g%20-%20A%20k%C3%A1lis%C3%B3%20lassan%20%C3%B6l%C5%91%20m%C3%A9reg.htm

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2014.10.03. 21:57:12

@tinke01: Remélem, akik elolvassák ezeket, tudják is a helyén kezelni... Az, hogy egy szöveg hosszú, nem jelenti azt, hogy ér is valamit. Ezek az idézetek teli vannak zöldségekkel.

Vincente82 2014.10.10. 15:26:49

@tinke01: A kért bizonyíték a cikkben volt: www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/valoban_egeszsegesebb_a_patikai_so_tenyek_tevhitek_es_ellentmondasok_a_natrium_kloriddal_kapcsolatban_9001/

A normál konyhasó NINCS káliummal dúsítva. Innentől Tejfalussy kijelentései igenis rémhírkeltésnek minősülnek.

Igen, ismerem a szeptemberi ügyet. De hogy is derült ki? Úgy hogy az élelmiszerbiztonságért felelős hatóság vizsgálódott. Miért is tenné ezt, ha mérgezni akarnának? (Bár biztos vagyok benne, hogy kellő fantáziával ki lehet ide is találni valamit...)

tinke01 2014.10.11. 18:53:12

@Vincente82: Kedves VINCENTE82,ha Tejfalussy Andrásnak nem volna igaza,már régen börtönben ülne rémhír terjesztésért,rágalmazásért,hiszen több tucat feljelentést tett magas körökben.
Ehelyett rendre ,,eltűnnek" a bizonyítékai,börtönbe pedig azóta sem tudják lecsukni rémhír terjesztésért és rágalmazásért.
Részemről ez a só ügy nem vitatéma,ezennel le is iratkoztam.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2014.10.11. 19:05:54

@tinke01: rossz erv. Hallott mar olyant, hogy vkit remhirterjesztesert bortonbe zartak? (Jo, asszem egy szerencsetlent becsuktak, aki bankcsodit vizionalt.)

Vincente82 2014.10.15. 10:43:13

@tinke01: Milyen bizonyítékai tűntek el? Voltak egyáltalán? Láttam már az ő neve alatt terjesztett körlevelet, de az tele volt marhasággal. És szerintem itt a lényeg. Sajnos mindenkinek joga van hülyének lenni. Az nem büntetőjogi kategória. Elég kitakert logikára utal, ha nem tudja elfogadni az egyértelmű mérési eredményeket, amik bebizonyították, hogy nincs káliummal dúsítva a konyhasó, és mindenféle áttételes feltételezésen keresztül látja igazoltnak egy önjelölt "kutató" kijelentéseit.

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpgDr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, egyetemi adjunktus
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpgDr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész, PhD-hallgató
ELTE TTK Genetikai Tanszék

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpgDr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész, PhD-hallgató
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

hajdu-zsanett-100x150.jpgHajdu Zsanett
biológus, doktorjelölt
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

boros-klara-100x150.jpgBoros Klára
vegyész, doktorandusz
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

Dr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész, egyetemi tanársegéd
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

Díjaink

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

A fejlécben található grafika Támadi Tibor műve.