magyar gyógyszer a "koleszterin ellen"?

2012.02.20., Szerző: kodpiszkalo

530075_440938545999337_1523451439_n.jpg

Felkiáltójelekkel és indulatokkal teli körlevelet kapott több ismerősöm is az utóbbi időben. Bár néhány motívum (háttérbe szorított magyar feltaláló, gonosz gyógyszerlobbi stb.) már ismerős lehet a hazai összeesküvés-elméleteket követőknek, Horváth István története és találmánya érdekesebb és több annál, hogy egy kézmozdulattal lesöpörjük az asztalról. A körlevelet némileg lerövidítettem, és mellőzni igyekezve a konspirációs szálakat, az ügy szakmai részére koncentráltam.

 

Dr. Horváth István orvosbiológus prof. úr 40 év kutató munkája eredményeként, melynek során mint az USA tudósaival mint az orosz kutatókkal együttműködött, megalkotta az érelmeszesedés elleni oltóanyagot. Ha engedélyeznék, akkor a szakértők szerint Nobel-díjas találmány lehetne! Ő az egyetlen a világon, akinek sikerült ezt a megoldást megvalósítani.

Sajnos, ilyen oltóanyag nincs. Akkor lenne, ha tényleg kifejlesztették volna. Bár Horváth Istvánnak és munkatársainak vannak érdekes, figyelemre méltó eredményei, még távol vagyunk attól, hogy gyógyszerről beszélhessünk. Ami tény: Horváth István volt az egyik felfedezője az ún. koleszterinellenes antitestnek. Elmélete szerint ezt az anyagot a szervezet termeli, és az antitest a koleszterinnel reagálva csökkenti annak koncentrációját a vérben. Ha alacsonyabb a koleszterinszint, kisebb az érelmeszesedés mértéke, és kevesebben halnak meg szív-érrendszeri betegségekben.

Elméletben tehát logikusnak tűnik, de a jól felépített érvrendszer mögül hiányzik a perdöntő bizonyíték: hogy mindez az emberi szervezetben is érvényes. Prof. Karádi István, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, aki a cikkek egy részében Horváth társszerzője, így fogalmaz: "Csak egy ötletről beszélhetünk, aminek a vizsgálata rendkívül kezdeti stádiumban van". Ő is foglalkozott az antitest tanulmányozásával, de elmondása szerint a pontos élettani funkcióját még senkinek nem sikerült feltárni. Úgy tudja, hogy a feltaláló csak kevés állatkísérletes modell alapján jutott el a mostani következtetésekig, és úgy gondolja, a találmány nagyon messze van még attól, hogy embereken is kipróbálható legyen. Az ötlet nem vethető el, de egyelőre nagyon kevés a bizonyíték - mondja

A Nobel-díj és a gyógyszerként történő engedélyezés között nincs közvetlen összefüggés. Az azonban igaz, hogy ha az antitestet sikerülne hasznosítani a gyógyászatban - és erre akár lehet is esély -, az áttörést, fajsúlyos kutatási sikert jelentene. Addig azonban, hogy az ötlet bizonyítást nyerjen, még sok vizsgálatot, köztük állat- és emberkísérleteket kellene elvégezni (ráadásul ezeknek pozitív eredménnyel kellene zárulniuk...). A tudományos elismeréseket ugyanis - így a Nobel-díjat is - nem megelőlegezik, hanem bizonyított eredmények esetén adományozzák. 

Röviden: elméletben kiváló, állatokon részben bizonyított, emberen azonban nem próbálták ki. Vagy mégis?

Önmagának azonnal beadta a gyógyszert, amely 100%-ig hozta az elvárt eredményeket nála! Majd ezt követően orvosok sokasága oltotta be ezzel a szerrel magát, akiknél 100%-os eredményt hozott ! 

Az ilyen önkísérletek nem csak veszélyesek, hanem értéktelenek is. A bizonyításhoz nem elegendő néhány olyan ember ellenőrizhetetlen beszámolója, akik nem számítanak autentikus forrásnak. Az eredmények hitelét rontja, ha külső kontroll nélküli "önbevallásos", tudományos cikkekben nem publikált (tehát kívülállók által tudományosan nem értékelt, bírált) adatokon alapulnak. Ma már túl vagyunk azon a heroikus koron, amikor a felfedezők saját magukon végzett vizsgálatokkal kellett bizonyítaniuk a felfedezett szer hatásosságát. A több lépcsős, hosszadalmas gyógyszervizsgálati módszerek azért alakultak ki, hogy maximálisan biztosítsák a betegek biztonságát és segítségükkel igazolható legyen a hatásosság. 

Ha pedig belegondolunk, mi is lehet a 100%-os eredmény, máris elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely az elmélet (más kutatók által is kritizált) Achilles-sarka: a szervezetben normálisan jelen lévő anyagokkal szembeni antitest szintjének mesterséges emelése nem csökkenti-e olyan mértékben az adott vegyület (jelen esetben a koleszterin) koncentrációját, ami már veszélyes? Mert koleszterinre, még "rossz" koleszterinre is szüksége van a szervezetnek megfelelő mennyiségben... Az állatokon, majd embereken végzett részletes vizsgálatokra már csak ennek tisztázása (meg még egy sor kérdés, pl. az alkalmazandó dózis meghatározása) miatt is szükség van.

100 millió Ft kellene  a hivatalos akkreditáláshoz, amit egy 74 éves nyugdíjas  sosem képes összeszedni. Egyedül a mindenkori államhatalom képes ennek az anyagi hátterének a biztosításához. (...) A professzor állítása szerint ezzel az oltóanyaggal képes lenne Magyarországon megmenteni azt a 15 000 embert, amely évente eltávozik infarktus miatt és meggyógyítani több százezer embert itthon és milliókat külföldön, melyek az érelmeszesedés következményei miatt szenvednek illetve meghalnak. Amennyiben az ő eljárását Magyarország üzletileg megvalósítaná, képes lenne hazánk akár 100 milliárd dollár valutát hozni nemzetünk asztalára és ezt minden évben. (...) Csakhogy van egy gyógyszer lobbi.... és bizony a patikák polcainak egy részét ez a szer felszabadítaná!

Tény, hogy sok pénzre lenne szükség az engedélyezéshez. Tény, hogy a gyógyszeripar profitorientált. Tény, hogy ha az oltóanyag tényleg "tudná" azt, amit a felfedező állít, nagyon sokat lehetne vele keresni. Mivel új, áttörést jelentő szerről lehetne szó, a haszon meghaladhatná azt, amit a (zömében) már lejárt szabadalmú, kis hasznot termelő koleszterinszint-csökkentőkkel el lehet érni. Ha viszont így van, elgondolkodtató, miért nem akar a "gyógyszerlobbi" még több pénzt keresni? Minden kutatási eredményt nem ismerhetünk, de úgy tűnik, a gyógyszeripar egyetlen szereplője sem találta eléggé jónak az ötletet ahhoz, hogy pénzt fektessen a további fejlesztésbe. És ennek okát nem valamiféle összeesküvés-elméletben kell keresnünk: ha a gyárak az eredmények ismeretében reálisnak látnák az oltóanyag gyógyszerré fejlesztését, egymásért versengenének a szabadalomért. 

Jó lenne több ezer ember életét megmenteni. Sajnos, még ha a szer csökkentené is a koleszterinszintet, nem vehetnénk biztosra, hogy tízezrekkel kevesebben halnának meg. Ma is sok hatásos koleszterinszint-csökkentő van a piacon, mégis sokan halnak meg infarktusban. Ennek okainak boncolgatására itt nincs hely, de egy dolgot fontos tudnunk: a koleszterinszint csökkentése mérsékli a szívinfarktus kockázatát, de nem szünteti meg a betegséget.

Fontos tudni:
- teljes mértékig megszünteti az érelmeszesedést
- ezáltal az agyi katasztrófákat, amit 90%-ban az agyi érelmeszesedés okoz
- helyre állítja a vérnyomást az erek kitisztításával
- újra indítja nagy százalékban hasnyálmirigy által termelt inzulin nevű hormon termelődését
- a szem hajszálereiben szintén megszünteti a meszesedést
- a harmadik szívinfarktuson átesett ember, akinek élete végéig kellene szedni a szív és várnyomás csökkentő, valamint a vérhígítókat, elhagyta az összes gyógyszert! (orvosilag igazolt eset!) 

Sajnos, ezek bizonyítatlan állítások, ezek humán (embereken történő) igazolása nem található meg Horváth István tudományos cikkeiben. Jól hangzik, sokakban reményt kelt, de a remény mindaddig alaptalan, amíg elméleteken és (esetleg) állatokon elvégzett vizsgálatokon alapul. Az állatkísérletek fontos részei a gyógyszerkutatásnak, de többszörösen bizonyított tény, hogy az állatkísérletes modellekben elért eredmények nem extrapolálhatóak automatikusan emberre. Előfordul, hogy valami adott dózisban, adott ideig tartó vizsgálatban, adott állatfajon kiváló hatású, de emberen, olyan dózisban, ami még embernek beadható, hosszú távon nem bizonyul hatásosnak.

Szerencsére nem volt még példa arra, hogy egy gyógyszert a média vagy a közvélemény nyomására engedélyezzenek, másodlagosnak tekintve a szakmai szempontokat. A tudomány ugyanis nem demokratikus: egy hozzáértő szava többet ér, mint egymillió laikus véleménye. Ennek figyelembe vételével mindenki számára szerencsésebb lenne, ha Horváth István találmányáról a vita a megfelelő színtéren folyna tovább, mert annak a nyomásgyakorlásnak, amit ez a körlevél is szolgál, sem értelme, sem helye nincs az ilyen ügyekben.

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kodpiszkalo.blog.hu/api/trackback/id/tr494150296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ladikos 2012.03.30. 20:57:57

Üdv Mindenkinek !
Reméltem, már valaki irt ide.
Én kipróbáltam a kezelést.
Fél évvel a kezelés után nagyon jó volt az eredmény. Most 11 hónap után teljesen elmúlt a hatás. Nincs pénzem újra .

kam2 2012.08.27. 13:17:11

"Ma is sok hatásos koleszterinszint-csökkentő van a piacon, mégis sokan halnak meg infarktusban"-alacsony koleszterin szint mellett is bekövetkezhet az infarktus,és ha gyengék az ereink,akkor a koleszterin csökkentő gyógyszerek ellenére is elzáródhatnak(sosem az indító okot kezeljük:a máj miért termel vajon koleszterint?A koleszterin vajon miért ül bele az erekbe,ahelyett,hogy pusztán a nemi hormonokkal meg a D-vitaminnal foglalkozna?)

Egy 80 körüli ismerősömet(számtalan beültetett stenttel)a kardiológusa "útjára bocsátotta",mondván,ő többet már nem tud tenni. Az úr viszont nem akart még meghalni,ezért elkezdett természetes módszerek után kutatni(addig nem foglalkozott kiegészítő terápiákkal)Egy kínai gyógyász elvállalta,táplálékkiegészítőkkel és akupunktúrával kezelte,amivel jobban is lett az úr.Végül beadatta a professzor oltássorozatát,amitől látványosan változott külsőre is(fiatalosabb és fürgébb),belsőleg pedig:nem kell megállnia séta közben és az emeletre felkaptatva sem,akármilyen súlyt cipel(azelőtt bevásárlótáskák nélkül is csak többszöri pihenővel,teljesen kimerülve,fájdalmaktól szenvedve ért fel.)Szívfájdalmai elmúltak,olykor bizsereg még a mellkasa(ez eddig is volt)amire az orvosok azt mondják,a műtétek közben megsértett idegek "játéka".Tehát most minden rendben van,visszanyerte az életörömét:jó ránézni.Én bízom benne,hogy ez tartós marad.

2012.10.19. 23:28:06

@ladikos: meg tudnád mondani miért nem akarod meg egyszer immunizalni magad? Csák a pénz az oka? Vagy annyira nem nagy a kulombseg

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2012.10.22. 08:50:53

Üdv! Több ismerősöm felvette az oltást és többségében pozitív hatásról számolt be. sajnos ez orvosilag dokumentálatlan, mert végső soron az egész ügylet jelenlegi formájában illegális (annak ellenére, hogy több orvos közreműködik az oltás beadásában). Talán ezzel van összefüggésben az is, hogy Horváth István irodáját és laborját több alkalommal totál kirámolták a "hatóságok".

Az előadását többször meghallgattam, alapvetően logikus csak sajnos a Nagy Könyv szerinti vizsgálat hiányzik.... attól még lehet benne valami.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2012.10.22. 08:53:39

@ladikos: nem is kell újra. Horváth István is el szokta mondani, hogy ha a szer működik, a hatás évekig fennmaradhat. Persze ezt még mindig nem igazolták kutatások, a legrégebbi immunizált ismerősöm kb. 3 éve vette fel az oltás, azóta a pozitív hatások megvannak, ehhez mondjuk hozzá kell fűzni, hogy az illető rendszeresen sportol és ügyel az étrendjére, amik önmagukban is protektív tényezők...

ladikos 2012.10.22. 14:58:31

Üdv mindenkinek !
Olvasva a kommenteket egyik szemem sír a másik nevet. Örülök, hogy valakinek hat a szer. Én semmi változást nem éreztem és mint írtam a mérések szerint is elmúlt pár hónap alatt a hatás megint 11,7 a koleszterinem. Végtelen elkeseredésemben kértem a kezelést, mert 10 évig szedtem a csökkentő ' mérgeket ' mert mérgek (több félét) mert a kolsterinre alig hatottak de a májat hazavágták. Az orvosok csak mondták, hogy azért szedjem és persze diéta meg stb. Megpróbáltam a teljes vegát is de semmi hatás. És közelben csak egy emberről tudok aki kezeltette magát (ismerősöm) és neki is hatástalan. Nagyon csalódott és reménytelen vagyok és nem bízom már az újrakezelésben sem mert semmi garanciát nem látok, hogy használ. Ha van ötletetek szívesen meghallgatom.
Üdv mindenkinek

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2013.01.14. 08:50:35

@ladikos: Azt mondják, hogy a vérben levő koleszterinnek kb. a 30%-a származik a táplálékból és 70%-ban a máj termeli. A teljes vega táplálkozással valóban leviszed nullára a koleszterin bevitelét, de ha a szervezeted túl sokat gyárt és/vagy nem bontja le, akkor még magas lehet a koleszterin szinted.

Pár tanácsot tudok adni, nekem nem volt annyira vészes, de 6.4-ről lement 4.6-ra csak diétával és életmódváltással. Tehát a tanácsok:

- sportoljál. Ha tudsz futni, fussál, ha nem tudsz futni sétáljál/nordic walkingozzál. Ha megengedheted magadnak, szerezzél be pulzusmérő sportórát, ha nem, akkor csak érzésrre figyeld meg magadat, ne hajtsd magad túl, mert akkor elveszíted pár hét alatt a motivációdat. A legegészségesebb, ha 130-150 körüli pulzussal sportolsz, először heti háromszor 40 percet, aztán a 40 percet felviheted 1 órára, másfél órára. Ha túlsúlyos vagy, ilyen edzéssel nagyon jól tudsz fogyni is.

- ne dohányozzál, ne igyál napi 1 kávénál többet. Kávé helyett inkább igyál teát, azon belül is a zöld tea egészségesebb.

- fogyasszál omega-3 zsírsavakban gazdag ételeket. Ilyenek a mélytengeri halak, szardínia, tonhal, makréla, lazac. Ebből persze a lazac nagyon drága, de a szardínia is jó. Olajos magvak közül nagyon jó a napraforgómag, dió, mandula, földimogyoró, de nekem ami a legjobban bejött, az a lenmag. Ez viszonlag olcsó is, napi két teáskanállal alaposan elrágva, vagy lehet venni zúzottat is, az még jobb, bár egy kicsit drágább. Nagyon jó az olivabogyó is.

- ne egyél margarint. Semennyit sem. A margarinok teli vannak hidrogénezett zsírokkal, amelyeknek egy része transz-zsírsav, amely jobban emeli a koleszterin szintet, mint maga a koleszterin fogyasztása. Ugyanúgy száműzz mindenféle ételt, amely hidrogénezett növényi zsírt tartalmaz. Leggyakoribb ételeink ezekből: 'light' tejszínhab, nápolyik, ostyák, kommersz sütemények, tejbevonó massza, és egyéb borzalom műcsokoládék, és minden olyan termék, amely ilyet tartalmaz, pl. szaloncukrok. A margarint helyettesítheted olivaolajjal, szerezzél be spriccelőt, a piritóst vékonyan lespriccelve olivaolajjal helyettesítheted a margarint.

- vannak olyan kutatási eredmények, hogy a rizs növeli a koleszterinszintet, mert a benne levő mikro-RNS-es befolyásolják az emberi szervezetben a gének szabályozását. Száműzzed a rizst is az ételeidből, egyél helyette krumplit, illetve durumbúzából készített tésztákat.

- Fogyasszál sok növényi rostot, ezek gátolják a koleszterin felszívódását. Ne feldd, hogy nem csak az ételekkel vehetsz fel koleszterint, hanem az epéből is kerül koleszterin az emésztőrendszeredbe. Nagyon jó a zabkorpa, búzakorpa, teljes kiörlésű lisztből származó ételek.

Nekem ezek segítettek, de sajnos garancia nincs, a koleszterin anyagcsere bonyolult dolog, genetikailag sokfélék vagyunk, ami az egyik emberen segít, az nem biztos, hogy a másikon is segít, de azt gondolom, hogy ha a fenti tanácsokat betartod, akkor azért csak egészségeseben fogsz élni.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2013.01.14. 08:54:02

@pannonfunk: amit kihagytam még: amikor szezonja van, napi 1/4 gránátalma.

Les Saint Maries 2013.01.18. 15:42:51

Személyes élményem volt 1979-ben a következő eset: valaki a közvetlen környezetemben súlyosan megégett, s a kórházban hagyományosan gyógyították, de nem gyógyult és szörnyű fájdalmai is voltak Tudomásunkra jutott, hogy van valaki, aki kifejlesztett egy olyan szert, ami enyhíti a fájdalmakat és egyúttal teljes gyógyulást hoz. És valóban így történt. Mellékelem azt az írást, amely erről a "kuruzslóról" és "csodatévő" szeréről szól.

Önéletrajzi ismertető Széles Lajos unokahúga, Pál Roxána tollából

A gyógyító borbélyként ismert feltaláló 1897. augusztus 3-án a Tolna megyei Nak községben, egy parasztcsalád harmadik fiaként látta meg a napvilágot. 17 évesen bátyja helyett harcolt az első világháborúban, több katonai kitüntetést is kapott. Mivel soha nem vágyott a paraszti életre, s mindig hajtotta a kíváncsiság, nem volt maradása falujában.

Leszerelését követően Budapesten a Helyőrségi Kórházban, majd egy fodrászüzletben Dombóváron dolgozott, és 1923-ban itt vette feleségül Kovács Teréziát.

A kezdődő világválság előtt feleségével együtt Dél-Amerikába emigrált. Több országot megjárt, végül 1929-ben Uruguayban telepedett le és egy borbélyüzletet nyitott. Az üzletben kis labort hozott létre, ahol kezdetben gyógynövényekből krémeket és parfümöket készített. Eközben megszervezte a latin-amerikai ország borbély szakszervezetét, majd annak elnökének is megválasztották, így sok befolyásos barátot és vagyont szerzett.

1957 fordulópontot jelentett életében: két barátja balesetben súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ekkor kezdte el a kísérleteket, fejébe vette, hogy megtalálja a gyógymódot. 1962-re már tökéletes volt az „Anti-quema”/égés ellen/ receptje.

Ideje volt hazatérni, - ahogyan akarta: szeretett magyarjainak kell adnia a „csodaszert”

Így 1964-ben újra útra kelt, de már nem új hazát, hanem a régit célozta meg. Ismét falujában, Nakon telepedett le. A környéken, ahogy a kis falvakban, szájról szájra terjedt a hír: égési sérüléseket gyógyít egy furcsa „amerikás”! 1966-tól a falu orvosa, dr. Klapka János is dokumentálta a sérültek gyógyulásait. Szerével több egészségügyi intézményben is próbálkozott, de csukott ajtókat talált. Az „illetékesek” közül sokan kuruzslónak titulálták és meg sem mutathatta a szerét, mert azt „elavult módszernek” tartották. Ő viszont nem adta fel, tovább gyógyított, és segítő kezekre is talált!

Szegvári Katalin televíziós újságíró riportot készített vele a gyógyításokról és a szerről.
1978 májusában Vitray Tamás „Csak ülök és mesélek” című televíziós műsorában végre az egész ország felfigyelt a zöld üveges gyógyító borbélyra. Felkavarták az álló vizet.

A gyógyulni vágyók pedig egyre csak özönlöttek hozzá. Mert a szer bizonyítottan használt! Kisebb fokú égéseknél elég volt egy-két fújás s a fájdalom megszűnt, néhány nap után pedig már semmi nem látszott. De ugyanez volt a helyzet a súlyos égési sérüléseknél is, a néhány napos kezelés végére jelentősen enyhültek a fájdalmak és hegedtek, múltak a sebek.

A médiában történt bemutatás után, 1978-ban az INTERAG - dr. Hermann Imre közbenjárásával - megvásárolta a receptúrát. A Humán Oltóanyagtermelő és Kutatóintézetben megkezdődött, először az Irix, majd a Naksol gyártása. (Maga a név így állt össze: Nak, a kis tolnai falu és a spanyol "sol"= Nap szó összetétele, illetve amely még a sulutio /oldat/ rövidítése is.)

25 évnyi kálvária és harc után végre sikerült: 1988-ban Magyarországon is törzskönyvezték a Naksolt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy 1983 és 1987 között már sok más országban, így például Mexikóban és a Szovjetunióban is törzskönyvezték.

Pólya Gábor 2013.11.18. 11:25:00

Hogyan lehet az oltó anyaghoz jutni, hol végeznek ilyen jellegű beavatkozást? Ha valaki tudja, mert már kapott kezelést, kérem segítsen. Köszönettel. PG

Ajtony 2014.07.10. 19:12:35

@ladikos: egymást követő két napon egyél meg három tojásból kicsit taknyos rántottát, vagy ugyanennyi lágy-tojást. A harmadik napon nézd meg a koleszterin szintedet - eldobod az agyad, olyan értéket fogsz mérni gyógyszer nélkül! :-)

Ajtony 2014.07.10. 19:15:15

@Les Saint Maries: Emlékszem a történetre, még Irix-ként használtam. Tényleg jó volt :-)

Ajtony 2014.07.10. 22:20:06

79-80, ha jól emlékszem. Androgén típusú hajhullásra javasolta egy ismerős, egy Szigethalmi füves néni kotyvalékát. A szernek nem volt neve, egy kétdecis pálinkás üvegben kaptam valami barnás löttyöt. Hűtőben kellett tartani, kicsit édeskés íze volt(nem nyalogattam, csak a kezeléskor lecsorgott lé jutott az ajkaimra). Fél decit kellett összekeverni valamennyi vízzel és a hajba, illetve a fejbőrre juttatni, majd egy pelus + nejlonzacskóval dunsztolni egy órára. A harmadik alkalom után egy szál haj se hullott ki - ráadásul vagy öt évig tartott a hatása. Szintén felkapta a média a sztorit és egy cég megvette a licenszet és Patientia néven gyártotta, ami a megkevert szer por alakú változata volt. Sajnos ez már nem volt olyan jó, mint az eredeti.

oxygene2 2014.08.09. 15:54:31

Semmi nem kell a koleszterin ellen!!! Alapvető és lételem....koleszterin nélkül nincs agyi működés....hormonháztartás.....emésztés.......Ha nem eszel koleszterint a szervezet akkor is termeli.......mindenkinek más és más a szükséges szint ........de aki harcolni akar az egészsége ellen tegye.....majd a kemoterápia meggyógyítja!

chilii · http://chilii.blog.hu 2015.05.05. 21:38:44

Tegnap a körzeti orvos akarta rám sózni ezt az oltást...

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2015.05.06. 22:09:36

@chilii: elképesztő... Érdemes lenne bejelenteni a Kamara etikai bizottságának.

Geonczeol Gyula Felvidek 2016.02.09. 21:22:24

a hatosag elavult torvenyekkel dolgozik, ami uj megoldasokra alkalmatlan. Torpek nyuzsognek es tesznek tonkre nagy dolgokat. Valamikor a magyarsagot komoly emberek iranyitottak, ma pedig mindenfele szedett-vedett ertelmisegiek meg proletarok. En kiprobaltam a szert es dolgozik, mas megoldas nincs. A hatosag mergeket adna, az anyamat megoltek vele. Horvath Istvan szere megmentette volna, ma is elne. Ha betiltjak, akkor az nekunk is halalos itelet ez az egy lehetoseg se marad. Vagyis az allam konspirativ formaban tomeggyilkossagot kovet el a polgarai ellen. Mindezt dilettans vezetok es alkalmatlan, irigy es gazember torpekkel.

Geonczeol Gyula Felvidek 2016.02.09. 21:49:45

csak elore torpek. Merjenek kicsik lenni. De nelkulem. Ehhez nem is kell Nagy esz.

Geonczeol Gyula Felvidek 2016.02.09. 21:54:51

es ha mar itt tartunk az avos patkanyok mekkora szakemberek> Mint Miko biro elvtars, vagy Polt peter fo kommunista?

fordulo_bogyo 2016.02.10. 04:41:39

@Geonczeol Gyula Felvidek: Elgurult a gyogyszered? Vagy ez az oltasod mellekhatasa?

Szegyen es gyalazat, hogy ezt a kuruzslot nem iteltek letoltendo bortonre... egy nem szandekolt kozlekedesi baleset miatt ennel sokkal szigorubb a buntetes... ez meg elore megfontolt szandekkal, uzleszeruen pancsolta a benne bizo ostobak veret... jo ha nem keverte ossze, ha nem kapott senki HIV-t, hepatitiszt, vagy hasonlo finomsagot tole.
Megall az esz!
Leszivta a vert, manipulalta, es visszainjekciozta... biztos, hogy a sajatot?

Bocs, de akik biztak benne: hogy lehettetek ennyire ostoban naivak?

Geonczeol Gyula Felvidek 2016.02.10. 09:05:48

nekem a vernyomasom miatt meg ne irkaljanak fol mergeket, ami tonkre teszi a szervezetemet es a maradek idomet. Nekem is VAN beleszolasom abba, hogy mivel etetnek. Tudni akarom, a mellekhatasokkal egyutt. Az anyamat megoltek. Akik gyalazkodnak inkabb rugjak szet a toket az egesz gyogyszerlobbinak, ami nem engedi egy uj megoldas terjeszteset, mert nem azart vannak lefizetve. Az egesz bandat kell bortonbe rakni. Tobb szaz orvos hasznalja titokban a szert es tizezreket mentettek meg. Szemben veluk a hivatalos oldal GYILKOLJA az embereket. Osszeeskuves szeruen. Sok ilyen akademikus, meg diplomas kuruzslokra es nem tomeggyilkosokra van szukseg. Kommunista patkany birok, hivatalnokok, verespofaju ugyeszek ne dontsenek olyasmirol, amihez annyit ertenek, mint cipesz a kutyaetelhez. Gyogszerem nem gurul el, mert nem is kell semmi. De ha letiltjak ezt a szert, akkor felelosnek tartom gyilkossagi kiserletert ezt a sok avos patkanyt azert, mert ha 5 ev mulva erdemes megismetelni, miattuk nem tehetem. Vagyis oszeeskuves szeru gyilkossagi tervekrol van szo. De akkor en meg onbiraskodni fogok es elegtetelt veszek ezert a gaztettert. Kulonben is nem egyedi esetrol van szo, tobb hasonlo talalmany van, amit elkaszalnak a tarsadalom hatalmas karara. A nepirtas pedig buntetendo. Ami a kozlekedesi szabalyokat illeti, ok nem tartjak be es kizarolagos kozlekedesi jogokat tartanak fel maguknak, amirol mindenki mast letiltanak. Ezert pedig tobb jar, mint borton, mert halalos eredmenye van. Evi 15 ezer halal, miattuk csak Magyarorszagon, rengeteg szetvert csalad. Dehat ez talan mar rasszizmus az ostelepes magyarokkal szemben a sajat szulofoldjukon. Ezt a rezsimet nehany aljas szedelgon kivul nem akarja senki. A felelosseg kerdeset az illetekesseg miatt kell felvetni es ezt a sok bunozot ki kell iktatni a tarsadalombol. Barmi modon es surgosen.

Geonczeol Gyula Felvidek 2016.02.10. 09:26:52

Kb. 70%-nak dolgozik, ezt latjuk az ismerosok koreben egy esetben kellett megismetelni egy ismerosom 5 ev utan gondolja, hogy megismetli, mert a laba kezd hideg lenni. Van akinek makacs a szervezete es meg kell ismetelni. A rendszer az oka, hogy nem fizeti a biztosito. De ok mereg draga szereket iratnak fel, es buntetik az orvosokat, ha nem teszik. Sokszor milliokra. Elmondta a birosagon az egyik vadlott orvos, akit 50 ev munka es diplomai ellenere tamadott meg ez az aljas osszeskuvo patkany banda a kormannyal az elen. Kezdtek a kommunistak, folytatja a fidesz. Ossze forr, aminek ossze kell forrni. Vagyis a gyogyszerlobbi a hivatal segitsegevel fosztogatja a biztositot, tehat a koltsegvetest, vagyis a kozpenzt. Fosztogatast nem ugy kell biztositani maguknak, hogy azt uldozik, aki versenyt diktal jobb megoldassal. Csakhat ezzel a korrupt, szemet rezsimmel vagyunk megaldva es annak a levet issza mindenki. Tajekoztatast nem a kek fenyben kell adni az egeszrol, es gyilkosokkal osszevetni, aki sok tizezer eletet mentett meg szivrohamtol, erbetegsegektol, mindennel, amivel ossze fugg. Nem arra valo veletlenul a kozmedia, hogy tajekoztasson? A sok orvos, aki alkalmazza, titokban intezi, mert nem lat mas megoldast, de oket nem engedik a gazemberek miatt beszelni a kozmediaban? Letiltanak informaciot? Kinek van erre joga, kik ezek a bunozok? Kik adjak ra a felhatalmazast? Nem a feltalalo es az onkentesek az okai, hogy az allami, vagyis adopenzekbol kitartott hivatalos banda, ami csak korrupcioban van elen, keptelen a megoldasokat tudomasul venni. 25 evvel ezelott egy koreai gyar termekeit hoztam el a hivatalos arak tizedeert lehetett volna forgalmazni termekeket, mert sirt a kormany, hogy ossze omlik a tarsadalom biztositas. Kinaban es Azsiaban rendben is van, itt a korrupcio miatt csak a szegyent okozta a hivatal, az ogyi. A hivatal es a jog nem arra valo, hogy vissza eljenek vele, megha ez a rezsim errol is szol. Takarodjon a rezsim, ez a megoldas, ha nem mukodik es ha gyilkol. Es nem ellenorizni az informaciot szektarianus gazemberek es szelhamosok miatt. A rendorseg meg takarodjon, es ne terrorizaljon tisztesseges amberekt, orvosokat. Menjenek mas orszagba. A rendet majd mi helyre tesszuk. Foleg a bunozokkel, akik az egesz bunozo allamberendezkedest kitalaltak es uzemeltetik. Es ne okoljanak azert, mert elfogyott a turelmem, ilyen piszkos provokacio halmaz altal. AVH-s birak. No menjenek maguk a berijajukhoz a Lubljankaba, takarodjanak Pannoniabaol.

fordulo_bogyo 2016.02.10. 22:56:07

@Geonczeol Gyula Felvidek: Csak halkan merem megkerdezni: tudod, mi van az oltasban? Tudod, mi a mellekhatasa? Ha mar ezt irod:
"Nekem is VAN beleszolasom abba, hogy mivel etetnek. Tudni akarom, a mellekhatasokkal egyutt."
Vagy csak a tablettarol akarod tudni, oltasnal nem erdekel?

Geonczeol Gyula Felvidek 2016.02.11. 09:03:01

A Semmelwesiss egyetem es egy masik allami laboratorium kimuttatta, hogy nincs benne mereg es leirtak, hogy nem veszelyes emberi hasznalatra. Az hogy mi van benne pedig addig nem derul ki, amig jogilag nem biztositott, hogy elvegyek a feltalalotol. Ez az allam bune. A rablas kis osszeeskuvo, kedvezmenyezett csoportoknak Kadar utan biztositva lett a trianoni Magyarorszagon, es a kommunista rezsimet se bontottakle. Vedelmezik az allami szinten szervezett bunozest a birosagok, ugyeszseg, a "rendorseg", de kinek a rendjet vedelmezik, a fonokoket, nem a magyar nepet, az egesz csalasokon alapulo valasztasi rendszert. Igy a magunkfajtanak es a Horvath Istvanoknak alternativ megoldasokra van szuksege. 1971 ota ismerem Dr. Horvath Istvan, rola nem feltetelezem, hogy magyarokat mergezzen, de arrol, ami "hivatalos" arrol minden esetben ez kideriul, nezzuk csak a rabloprivatizaciot a fiatalok eluldozeset az uzsorakamatokat, devizahiteles csalasokat es a feltalalok elleni allando hivatalos eljarasokat. A fidesz jelenleg amerikai mintara a patriot act bevezetesen fardozik, hogy megtamadhassa a terror elleni harc cimen a nemzeti ellenzeket. Mint a Horvath Istvanok feleket az innovacioikkal, akik kivezethetnek ezt a nepet a gyarmati elnyomasbol es rabszolgasagbol. Errol szol a kuzdelem es On a sanyargatok taboraba es haszonelvezoi taboraba tartozik, ezt latni a hozzaszolasaibol. Vagyis maradjunk annyiban, hogy nem kell ez az appartheid, fasisztoid, jogallamnak csufolt rasszista rezsim.

fordulo_bogyo 2016.07.19. 12:40:25

Allitolag valami genfi vilagkiallitason aranyermet kapott... van errol hiteles informacio?
Allitolag talalmanyi bejelentes van rola... hol olvashato?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2016.09.10. 14:53:48

@Meleg Sándor:

Sanyika!
Az oltást nem felveszik, hanem beadják vagy beadatják.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2016.09.10. 14:59:36

@Les Saint Maries:
Most hallok erről a Naksolról először.
Ahhoz képest ma is nagy probléma az égési sérülés.

HarAdamo 2017.10.30. 22:56:10

Én is bedőltem a "csoda" találmánynak. Kanadában 5 bypass operációt kaptam, haza költöztem és az egyik ismerősöm ajánlására én is elmentem 10 injekcióra. Nem volt olcsó. Ez 2010-ben történt, akkor 100 000 Ft volt a tarifa. A Doktor Úr azt mondta , lehet, hogy meg fogok tőle vakulni, mert a sok szex ehhez vezet és ez a kezelés a szexuális képességeket nagyon serkenti. A valóság az, hogy sem a vérnyomásom, sem a koleszterin szintem nem változott immár 7 éve, sőt további komoly meszesedéseim vannak. És nem vakultam meg, mint a jó csődör, mert szexuális életemre sem volt pozitív hatással.
Erről ennyit. Nem tudom, volt-e akinél tényleg használt, nálam NEM.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2017.10.30. 23:24:44

@HarAdamo: köszönöm a hozzászólást. Sajnálom, hogy ez a végeredmény, de nagyon jó, hogy megosztotta. Sajnos, a manipulált fogyasztói tapasztalatok is hozzájárultak az oltás terjedéséhez.

Szerzők

csupor-dezso-100x150.jpgDr. Csupor Dezső 
(kodpiszkalo)
gyógyszerész, 
egyetemi docens
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

jeszenoi-norbert-100x150.jpgDr. Jeszenői Norbert 
(j.norbert)
gyógyszerész

gyapai-orban-orsolya-100x150.jpgDr. Orbán-Gyapai Orsolya
(pharma-girl)
gyógyszerész, doktorjelölt

hajdu-zsanett-100x150.jpgDr. Hajdu Zsanett
biológus

boros-klara-100x150.jpgBoros Klára
vegyész, doktorandusz
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

barbi.jpgDr. Tóth Barbara
(JéBarbi)
gyógyszerész, PhD-hallgató
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

913_csapibence_120119_015.jpgDr. Csapi Bence
gyógyszerész
Szent György Gyógyszertár, Kecel

 

 

 

 

Dr. Ványolós Attila
(pharmythographer)
gyógyszerész, egyetemi tanársegéd
SZTE GYTK Farmakognóziai Intézet

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

Díjaink

hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset.png

Kutatók a Neten - közönségszavazás 2. hely

Goldenblog 2014. Tech+Tud kategória, közönségszavazás 2. hely

Nemzeti Kiválóság Program blogverseny, 1. hely

Goldenblog 2013. Biznisz kategória, közönségszavazás 9. hely

Goldenblog 2012. Szakértői kategória, közönségszavazás 5. hely

Utolsó kommentek

DESIGN

Az oldal sablonját dr. Horváth Róbert készítette.

A fejlécben található grafika Támadi Tibor műve.